Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 2. szám - Csőregh Éva: Hátrány vagy előny? – Nagy családok gyermekei
CSÖREGH ÉVA: HÁTRÁNY VAGY ELŐNY? 61 Feltételezésein — az előbbiekből következően — ismét csak optimistán fogalmazódott meg: a családi közösség összefogásában edződő akaraterő és energia a nagyobb akadályokon is képes átlendíteni a tehetséget. Feltevéseket bizonyítani azonban csak létező emberi példák tudnak. Ezek megkeresésében segített Rab Nóra, amikor meghallgatásra és felhasználásra átengedte több éven át gyűjtött riportjait az ország minden táján fellelhető „nagycsaládokról”. Azt a rendkívül érdekes dokumentumanyagot tehát, ami vasárnap reggelenként hangzott el a rádióban a Kossuth adón, igen nagy sikerrel, és amelyért ismételten nagy-nagy köszönettel tartozom neki. (A továbbiakban előforduló, külön forrást meg nem jelölő idézeteim Rab Nóra gyűjtéséből származnak.) „Boldogság is volt benne, nehézség is” (Anyagi helyzet) A megélhetés gondjai — különösen, míg a gyermekek kicsik voltak — nehézzé tették a nagycsaládok életét. „Mi nem kaptunk semmit se, egyikre se, akkor még olyan világ volt. Mikor kicsik voltak, az én napom a sok munka közt telt, hogy is mondjam, nyárban muszáj voltam menni aratni, otthon kellett hagyni a gyerekeket.” De „mind jó volt, tudtam tőlük dolgozni, kapálni, eljártam takarítani, mosni. Ott az ennivaló, ott a víz, oszt otthagytam őket.” Keményen dolgoztak a szülők is: „háromkor elmentem aratni, délben meg a bányába. Éjjel hazajöttem, az asszony még mosott”. — „Mikor hazamentünk a tarlóról, holdvilágnál meszeltünk, meg takarítottunk.” — „Harmados kukoricát, meg aratást vállaltunk, ahogy nőttek a gyerekek, jöttek ők is. Este sorba fürösztöttem őket, éjfélig. Hogy rendbe legyen az iskolai ruha.” — „Még az igazgató is úgy tett: hogy csinálja Sz. néni, hogy ennyi gyereket ilyen tisztán tud járatni?” A gyerekek is mint természetes közegbe nőttek bele a dolgos, munkás életbe. „A többi gyerek játszott a porban, ezek meg dolgoztak, kerestek, mert kellett.” — „Csapatban arattunk nyolc-tíz éves korunktól kezdve.” — „Mindegyik pesztrálta a kisebbet.” — „Munka, tanulás, lefekvés, ez volt a napirendjük. A legrosszabb is 4,5-re tanult.” Az anyagi gondok sok lemondást követeltek. B. I., aki 43 évig dolgozott az Izsófalvi bányában, évről-évre csak olajos kenyeret vitt magával ehhez a nehéz munkához. „Az olajos kenyér átáztatta a zsebem. Ha kaptam egy almát, hazavittem, ahány gyerek, annyi felé elosztottam, én nem ettem belőle.” Az alma ugyanis már kivételes csemegének, ínyencségnek számított. Enni azonban mind a nehéz fizikai munkát végző szülőknek, mind a növekvő gyermekeknek kellett. Mivel, mennyi élelemmel lehetett egy nagycsaládot ellátni? A 14 gyermekes V. F.-éknél elfogyott „naponta 7 kg kenyér, 12 liter leves, 4 kiló lisztből 8—9 levél tészta, vagy 4—5 kiló hús, 1 kiló zsír és 10 liter tej. Havonta 50 kiló cukor.” — „Mindig volt főtt étel, úgy mentem ki a mezőre.” — „Nekem három gyerekem van, ma már az is nagy családnak számít. Mi gyermekkorunkban örültünk, ha főzött a mama egy kis pergelt ételt, de én már nem is főzöm, nem eszik meg. Az este is rizslevest főztem,
