Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 2. szám - Halász Kristóf: A valószínűtlen valóság – Töprengések az életről
IO HALÁSZ KRISTÓF: A VALÓSZÍNŰTLEN VALÓSÁG jelentős eredményekre jutott az élet fejlődéstörténetének vizsgálatában. Valamennyien feltételezik az élettelen anyagból élő rendszerek keletkezésének törvényszerű lehetőségét a kozmikus fejlődés megfelelő fázisában. Ennek története röviden így vázolható: kezdetben a még magas hőmérséklet és hatalmas erejű elektromos kisülések ún. ionos állapotban tartották a kémiai elemeket, amelyből atomos formába mentek át a lassú lehűlés folyamán. A hőmérséklet további csökkenése lehetővé tette az atomok kapcsolódását összetettebb molekulákká, közöttük széntartalmú szerves vegyületek- ké. Száz Celsius-fok alatt a sötét felhőrétegekből zuhatagos esőzéssel kiváltak a víztömegek és megjelent az ősóceán. Ekkor még nem tartalmazhatott szabad oxigént az őslégkör, mivel a víztömegekben volt lekötve, tehát ózonpajzs sem alakulhatott a sztratoszférában. Így szabadon elérhette a földfelszínt, illetve a vizeket az óriási erejű rövidhullámú sugárzás. Ennek sugárkémiai, valamint a szüntelen villámlás légköri elektromos hatására nitrogén tartalmú vegyületek képződhettek, ami kis mértékben ma is megtörténik. Az agyagásványok részecskéinek viszonylag óriási felülete ún. katalitikus hatással elősegíthette az élet alapköveinek, egyes aminosavaknak, sőt azokból egyszerűbb fehérje-részecskéknek létrejöttét. Parti zónák és sekély vizek lehettek az élet születésének helyei, az agyag közreműködésével. Az egymással egyesülő részecskéknek közel kellett lenniük, ezért feltételezik kb. 1%-os oldat, mint különleges „ősleves” előzetes létrejöttét. Mindezeket igazolni látszik Miller 1953-ban végzett érdekes kísérlete, melynek során az oxigénben szegény és hidrogénben gazdag, s ezért redukáló hatású őslégkör modelljén nagyerejű elektromos szikrákat villámoltatva keresztül, a széntartalmú vegyületek közt nitrogént hordozó aminosavak jöttek létre. A világszerte megindult hasonló laboratóriumi kísérletekben erős ibolyántúli sugárzástól még zsír- és cukorszerű, továbbá nitrogénezett gyűrűs termékek, sőt agyagásványok felületén kontakt katalízissel valóságos molekula-láncok képződtek, mint az életet hordozó szerkezetek lehetséges alkatrészei. Elektromos töltésmintázatot hordozó hatócsoportjaik változatos kapcsolódásra, kombinációkra képesek. Biológusok általában úgy vélik, hogy a „koacervátum” típusú dinamikus kapcsolódási forma lehetett az élet fejlődésének egyik fázisa. A koacervátum mozogni is tud, mert részecskéi az őket vonzóerőkkel összetartó közös vízköpenyben egymáson elcsúszhatnak anélkül, hogy a szerkezet szétesnék. Az egyszerű mozgásokra képes koacervátumok némelyike körül határhártya képződhetett, így amőbára emlékeztető szubvitális tünemény keletkezett; valóságos egyed az élettelen környezetben. A hártyán keresztül válogató anyag- forgalom indult meg a külvilág és a belső miliő között; egyes anyagok beépülhettek a mozgékony labilis szerkezetbe, feleslegessé vált termékek pedig kijuthattak az elhatárolt kicsiny belső világból. Fokozott anyagfelvétel mé- retnagyobbodásra, majd feldarabolódásra vezethetett, ami már kezdetleges szaporodásnak is felfogható. Az elnyert élet megmaradásának feltétele a sikeres önszabályozás, amely a környezetből kapott információkra automatikusan beállítja a megfelelő viselkedést. Ezt a képességet az utódokra is átörökítő, önmagát reprodukálni tudó igazi élő számára van nyitva a jövendő kapuja. Az ismétlődést biztosító és az elkerülhetetlen sérüléseket kijavító kódrendszer megőrzésére a nuk- leinsavak bizonyultak alkalmasnak az élet útkeresése közben. Ez az út nagyon rögös és veszélyes, szüntelenül fenyegeti a szelekció, amely könyörtelen
