Detroiti Magyar Újság, 1974 (64. évfolyam, 1-50. szám)

1974-06-07 / 23. szám

1974. JÚNIUS 7. DETROITI MAGYAR ÚJSÁG 5. ÖLDAE Dr. Molnár Zsigmond: KIALSZIK-E A LÉLEK, AVAGY NEM? Gondolatok Zilahy Lajos hazatérésével kapcsolatban Elhangzott Cleveland Magyar Hangja rádió-állomásnak 1974 május 24-i műsorán. Ami kor a közelmúltban a magyar emigrációban szét­szaladt Zilahy Lajos író végleges hazatérésnek híre, nem döbbentem meg. Zilahy Lajos csinált már egy-két ilyen meglepetést a magyarságnak. Akik ismerik az elmúlt félévszázad magyar irodalmát, azok ismerik Zilabynak ezen irodalomban elfoglalt igen előkelő helyét is. Nem célja ezen írásnak Zilaby életrajzi adatait, írói karrierjét és múltját ismertetni, amelyek többé-kevésbé ál­talánosan tudottak. Nem túlságosan tudott azonban az, bogy az első élvonalba jutását a kétségtelenül nagy tehet­ségén kívül a magyar ariszokráciával való nagyfokú kap­csolatainak is köszönhette. Mert ha a régi Magyarországon egy kezdő, de un. jó családból való, nagyszerű fellépésű, jóképű és kitűnő modorú írócskának egy grófnő, egy báró, egy herceg vagy egy miniszter volt a pártfogója, akkor az irodalmi téren is könnyebben idvezült, vagyis: a kis írócská­ból könnyebben lehetett nagy író, mint mondjuk egy őste­hetség szántó-vető senkifiából, ... pl. a parasztgyerek Er­délyi Jóskából, vagy az egetverő tehetségű juhászbojtár ivadékból, a nagy nyomorban élő és tüdőbajban elhalt Sinka István költőből, akiket még a jóságos ég sem párt­fogolt. Zilahy Lajossal kapcsolatban szellemesen jegyezte meg annak idején valaki, hogy majdani sírfeliratára talán csak egyetlen mondat volna a legtalálóbb, hogy: szerette a főnemeseket. E nagy szerelme azonban nem gátolta meg őt abban, hogy már az amerikai emigrációjában írt Ararát című regényével ... tiszta hálából, irgalmatlanul bele ne rúgjon az akkor már jóformán kimúlt magyar arisztokráciába. Az első meglepetést Zilahy akkor csinálta, amikor érezvén az eljövendő új világ' szelét már a 2. világháború első éveiben enyhén és óvatosan konspirálni és ellenállni kezdett. Az angol-szász beállítottságú magyar arisztokrácia pártfogása miatt azonban semmi baja nem történt. A naív magyar arisztokrácia ugyanis meg volt győződve arról, hogy Zilahy mellettük konspirál. Tévedtek. Zilahy ugyanis hir­telen felfedezte magában, hogy ő nem egy arisztokrata­­barát, ellenben egy jajde népidemokrata, aki majd meghal a szegény-parasztokért, a hivatalok mélyén körmölő un. ér­telmiségi dolgozókért és a gyári melósokért. Ekkor, ahogy angolul mondják . . . megcséncsolta a májndját és egy lél­­kanyarral abbahagyta a grófozást bárózást. A nemzeti Magyarország végnapjaiban, 1945 telén, amikor Budapest népe az ostrom alatt a pincékben remegett, fázott és éhezett, amikor lányok és asszonyok sikolyától vol­tak terhesek a vészes éjszakák, Zilahy már ott sündörgött Debrecenben a monoklis dalnoki Miklós Bélák, a törpe kis Tildy Zoltánok, a dagadt Rákosiak és a sikkasztó volt ke­­reskedősegéd Gerő árnyékában és koncért tartotta tenyerét. Vorosilov születésnapi csődületén, annak balján ülve, sá­padtan és remegő kézzel ürítette pezsgés poharát a nagy marsaiba, akinek marshalsága katonai vonatkozásban leg­­leljebb csak annyit ért. mint ennek a Cinege gyereknek, a 2 világháború szénagoblyákban és padlásokon bujkáló vi­tézének, aki most odahaza, mint honvédelmi miniszter, Hin­­denburgot játszik s aki mint cinege-madár röpköd ágról­­ágra de megbízható hírek szerint, . . . mint nagy sex-menő . . . inkább csak ágyról-ágyra. Más egyéb, közismert debreceni sündörgők adatai szerint, akik közül ma már nem egy itt nyüzsög a nyugati szabad világban, Zilahy sápadtsága és kezenek remegése az öreg vasmunkás-marsallra való kocintás közben abbóí adódott, hogy a születésnapi csődület előtt I órával az ál­tala krisztus-arcúnak nevezett derék szovjet tovarisok Elosz­tották és bokáig textilneműre vetkeztették a debreceni esti szürkületben. Hogy Vorosilov a szovjet hit es erkölcstan szabályai, szerint tiszta nyájasságból azonnal kupán lövette a vetköztetőket, az Zilahy remegésén nem segített semmit. Fájdalomdíjul Vorosilov atya ott nyomban az estelyen meg­alapította a Magyar-Szovjet Kultúrtársaságot, s ennek el­nöki tisztségével Zilahy Lajost löttyintette nyakon. Zilahy ezt a tisztséget soha el nem múló érdemekkel viselte mind­addig, amig egy óvatlan pillanatban rá nem jött arra, hogy a derék "Krisztus-arcú tovarisok nem is annyira krisztus­­arcúak, mint ahogy azt ő-zilahysága előzőén elképzelte. Ek­kor gondolt egy nagyot és merészel . . . egy-állóhelyből el­­ugrott hazulról és több mint 25 évre beállott emigránsnak Amerikába. Persze itt nem gyárak mélyén melózott, mint volt barátai, az emigráns grófok és hercegek nagyrésze . • . ellenben az "Ararát ”-taI és az itt készült filmjeivel annyi dohányt vágott zsebre . • . amit 5 darab emigráns főnemes kb. 650 év alatt tud csak gyárak mélyén összetúlórázni. És feltételezhető, hogy odahaza most, mint megtért öreg bá­rányt, az "Ararát címen elkövetett regényéért utólagosan valami népidemokratikus nagydíjjal löttyintik nyakon. Zilahy Lajost állítólag hazavitte a honvágy azzal, hogy a lélek nem alszik ki . És amikor hallottam ezt a "honvágyat és a lelket, amely nem alszik ki, kissé elképed­tem, mert eszembe jutott az annak idején nagy port felvert másik Zilahy regény, amelynek az volt a címe hogy: A lélek kialszik . E regény tartalma röviden a következő. A 20-as évek ben a megcsonkított kis Magyarországból egy fiatalember szerencsét és boldogulást keresni Amerikába jön. Itt néhány küzdelmes esztendő után un. kispolgári jólétet teremt ma­gának, majd 10 év eltelte után az amerikai feleségével és a magyarul nem beszélő néhány éves kisfiával hosszabb látogatást tervezve, hazamegy Magyarországra. Az ameri­kai fiatalasszonytól a legsovinisztább magyar nacionalizmus sem veheti rossz néven, hogy nem érzi jól magát a dunán­­túli kisvárosban és hogy nem ízlik neki a foghagymás abált­szalonna és az öreg bakák nemzeti eledele, a grenadirmars. Sajnos azonban, nem érzi már jól magát a regény hőse sem a kicsi szülővárosában. Az első napok viszontlátási örömei­nek lezajlása után nyugtalan lesz . . . félszemmel állandóan a második, a befogadó hazájára tekint vissza a bárhogy is akarja a régi életével, a múltjával felvenni a kapcsolatot, ez már nem sikerül neki. Idegen már minden. Idegen a levegő, a régi családi ház, ahol született, idegen az édesanyja, a testvérei, valamint az öreg temető, ahol az édesapja csontjai porladnak. Érzi, hogy nem tudna töbl )ó odahaza gyökeret ereszteni . . . majd 2 heti vívódás után összepakolva, jóval hamarabb jön vissza Amerikába, mint ahogy azt tervezte. Amikor Hegyeshalomnál kilép a megcsonkított szegény kicsi országból és mégegyszer visszatekint, érzi, hogy soha többé nem fogja látni az édesanyját és a szülőföldjét. Ennyit dióhéjban a regény tartalmáról, amelynek vé­gén Zilaby Lajos levon egy általános következtetést, hogy hosszú évekig, esetleg évtizedekig való külföldi tartózkodás után a szülőföld iránti érzés és a lélek kialszik mindenkiben. Hogy a Zilahy féle megállapítás szerint a lélek ki­­alszik-e vagy sem, arról egy általános tétéit felállítani nem lehet. E sorok olvasói, legyenek azok 15, 20 vagy 50 évvel ezelőtt ideérkezett politikai menekültek, vagy 40-50 évvel ezelőtt önként bevándorolt magyarok . . . magukban kell eldöntsék, hogy ezen hosszú évek alatt kialudt-e bennük a lélek a szülőhaza iránt, vagy pedig él bennük mindörökké és mindhalálig. *■ * * Annak idején irodalmi berkekben nagy port vert tel ez a regény és Zilahyt sokan a nemzeti érzés destruálásával vádolták. Zilahy állta a kritikákat, mert közben dőlt hozzá a pénz és a kritikák nagy reklámot csináltak neki. Hogy Zilahy . . . több mint negyedszázados amerikai tartózkodása után felfedezhette azt, hogy a lélek mégsem alszik ki . . . és hogy valóban a honvágy vitte-e haza, vagy hogy az Ararát című regényéért a "nagy díj szagát érzi, vagy esetleg, mint hihetetlen hiú öreg ember, tiszta reklám­ból odahaza akar meghalni, e sorok írásakor nem tudható. Ezt csak ő tudná megmondani. Feltételezhető, hogy 83 korára már “kiírta magát, s így nem valószínű, hogy a krisztus-arcú szovjet katona, vagy az otthoni rendszer dicsőítésére még eldörrentsen egy­két könyvet* bár lehetséges, hogy az ily irányú * termelésre , valamint a nemzeti emigráció gyalázására esetleg serken­teni és ösztökélni fogják. Az Ararát” című könyve ehhez mindenesetre jó hátteret ad neki. “A lélek kialszik című egykori regényére, amit most a saját honvágyas hazatérésével cáfolt meg, hiteles adatok alapján küldök Zilahy Lajosnak egy meghatóan szép törté­netet azzal, hogyha még tud írni, erről írjon egy könyvet azzal a címmel, hogy “A lélek mégsepi alszik ki’ . E történet hiteles adatai a 2. világháború előtti évti­zedekben a budapesti Hadtörténelmi Múzeumben voltak találhatók. * * * Egy 1921 ben kell budapesti újságriport, amit saját szemeimmel olvastam, elmondotta, hogy egy Szibériából érkezett hadifogoly szerelvénnyel hazajött Dombay Márton, Kossuth Lajos 91 éves egykori huszárja, aki még a világosi fegyverletételnél került orosz fogságba. Az irkutzki hadi­fogoly tábor tisztjei találtak rá egy környékbeli muzsik faluban 1919-ben, az akkor már 89 éves öregemberre, akiről az a hír járta, hogy valami nagyon régi háború után sodró­dott arra vidékre és hogy állítólag magyar volna. Mikor a hadifogoly magyar tisztek rátaláltak, az öreg huszár már csak pár szót tudott magyarul, de a fogolytáborból hozzá kijáró magyar tisztekkel való érintkezés során egyre több magyar szó ragadt rá és a magyar lélek csodálatos ereje áttört azon a falon, amely 72 éven át rakódott Dombay Márton lelkére. A szülőhaza iránti vágy elszunnyadt lángja egyszerre fellobbant benne és önkéntes elhatározásból • • • hozzátartozóinak minden tiltakozása ellenére is megszök­tette magát a magyar foglyokkal, hogy hazajöhessen meg­pihenni és végleg elnyugodni az örök magyar földbe. Dom­bay Márton 19 éves korában esett Világosnál orosz fogság ba, majd besorozták a cári hadseregbe és mint lovaskatona, 1853-ban végig harcolta a krimi háborút. Dombay Márton a békés-megyei Vésztő községből származott el, de az ille­tékes nyomozószervek, valamint a Magyar Vöröskereszt hozzátartozókat ott már feltalálni nem tudott . . . s így a bu­dai 48-as honvéd aggmenházban helyezték el a nagy idők tanúját, ahol 1921-ben még élt néhány 48-as öreg honvéd Dombay Mártonnak 6 fia és 17 unokája volt, akik közül egy unoka, ugyancsak Dombay nevű, Bukovinában, a ma­gyar arcvonal elleni harcokban esett el. * * * Lelkes kisdiák és cserkész voltam azon időkben . . . rajongója a legendás kuruc-kornak és 1848 dicső szabad­ságharcának. így 1922-ben, a húsvéti iskolaszünetben egy barátommal a szülővárosomból 160 km-es utat tettünk meg kerékpáron oda-vissza, hogy láthassuk ... és láttuk is . . . Kossuth Lajos egykori huszárját, aki 72 évet élt Szibériá­ban, akiben a lélek látszólag már kialudt, de akiben a ma­gyar hadifoglyokkal való találkozás után rövid idő múlva, 72 év iszonyú távolságán is, égig érő lánggal csapott fel a honvágy. Magyar lelke, ha el is szunnyadt a szörnyű szi­bériai tengerben, de mégsem aludt ki. Dombay Márton 1923-ban halt meg 93 éves korában és én életem végéig büszke leszek rá, hogy láthattam őt s mint könnyekig meg­hatódott kisdiák, kezet foghattam vele. * * * Szibériában való rátalálásának és az onnan való ha­zatérésének a volt hadifogoly tisztek vallomása alapján tisztázott körülményei annak idején a Hadtörténelmi Mú­zeum levéltárában voltak találhatók. Ha e Múzeum anyagát a krisztus-arcú derék tovarisok tiszta figyelmetlenségből vagy hanyagságból nem dúlták volna fel a "dicsőséges felszabudulás idején, úgy Zilahy Lajos talán ezt most feltalálhatja odahaza ... s ha még tud írni, akkor erről írjon egy jó könyvet. Ez a téma talán érdemesebb lesz valami népidemokratikus irodalmi nagy­­díjra, mint az “Ararát , vagy esetleg a magyar nemzeti emigrációra való megrendelt nyelvöltögetés. történelmi teljesítményeinket TESZI KÖZISMERTTÉ MINDSZENTY MÁRTÍR HERCEGPRÍMÁSUNK SZEMÉLYÉNEK VARÁZSA TUDTA CSAK MEGTÖRNI A NÁNDORFEHÉRVÁRI VILÁG­RASZÓLÓ DIADAL ISMERTETÉSE ELLENI ORSZÁGOS AKADÉKOSKODÁST Mindszenfy Bíl isoros Urunk személyesen elzarándokol a Los Angeles és San Diego közötti San Juan Capistrano tengerparti faluba, hogy leleplezze /a fenti bronz táblát az 1776-b an létesült híres Missióval szembeni községházán. Régi óhaj teljesül ezzel, mert itt az ideje, hogy a tavasszal és ősszel Capistranóba látogató turisták is tudjanak valamit a helységnévvel kapcsolatos történelmi tényekről. Szent József ünnepén, március 19-ikén érkeznek rend­szerint a trópusokról a fecskék a legnagyobb californiai misszióstemplom földrengés által rombacföntött harangtor­nyába és pontosan Kapisztrán Szent János halála évfordu­lóján: október 23-ikán távoznak ismét melegebb tájakra. A nagy számban odalátogató amerikaiaknak eddig halvány fogalmuk sem lehetett arról, ki volt a helység névado­mányozója és hogyúni a déli Angelus eredete. 1956 július 22-ikén, a nándorfehérvári diadal ponto­san 500. évfordulóján Washington magyarjai példás ál­dozatkészséggel már megkísérelték széles körben ismertetni a Hunyadi-Kapisztrán hőstett és ezzel a nyugati civilizáció megmentésének jelentőségét. A hágai kormány adományát, a hollandiai árvízkárosultak megsegítéséért a Fehér Ház parkjában felépített óriási harangjátékot is több száz dollár előteremtésével 1956 nyarán legelőször magyarok szólaltat­ták meg, miután az éveken át némán állott, nem lévén ha­rangjáték-művész hangversenyére előirányzat az amerikai költségvetésben. Eisenhower elnök azzal utasította vissza a szabadtéri ünnepségen való hivatalos képviseltetésére irányuló kérést, hogy a törökök az Egyesült Államok szövetségesei. A ki­­rnagyarázás során annak is hangot adtak, hogy amennyi­ben Nándorfehérvár annyira fontos szerepet játszott volna a történelemben, akkor az elnök Alma Mater-jének díszter­mében, a New York melletti West Point tisztképző akadé­mián is lenne ennek nyoma; hiszen az ottani diszterem freskói a nagy hadvezéreket (közöttük Dzsingiz Khánt) mind megörökítik a katonai pályát választó amerikai daliák okulására • • • Christian Ravndal budapesti amerikai követ azonban jobban tudta a magyar nép évszázados, önfeláldozó élet­halál harcát a kereszténység védelmében és gyönyörű beszé­det készített. Ezt az Amerikai Magyar Szövetség központja $500 árán úgy angolul, mint magyar fordításban kinyomat­ta. Sziklay Andor, a belgrádi amerikai nagykövetség ta­nácsosa eredeti fényképfelvételeket küldött a Koszorús Férencné Gabriella művészi kivitelű fedőlapjával ékesített, mindenképpen reprezentatív füzethez. A Szilágyi Mihály védte Nándorfehérvár bástyatornyait azonban éppenúgy nem szemlélhette a főváros vezető rétege, mint ahogyan nem hallhatta Ravndal követ gyönyörű magyarsággal el­mondott beszédét. Az ugyanis hosszas huza-vona után au­gusztus 20-ikán hangzott el: vidéken, bár a legmagyarabb amerikai iparvárosban, Clevelandon. A kiválasztott lármás, szabadtéri pajta az ottani angol park szórakozóhely kö­zepén nem csupán teljesen alkalmatlannak bizonyult, ha­nem az időpont is egybeesett a Katolikus Aggmenház rég szokásos Szent István napi ünnepségével — tehát még meg is osztotta a magyarságot! Erre is áll Robert Murpby külügyi államtitkár szen­zációs könyvének 1956 októberére vonatkozó megállapítása: I he Imvesl point of American diplomacy ... Ravndal követ vissza se mehetett Budapestre <— vajon miért nem? • • • kérdezhetnénk! — és a szabadságharc, 1848 méltó 1956-os másának bru tál is leverése után az úgynevezett civilizált nyugati világ napirendre tért a magyar sorskérdések felett. A menekültjeink befogadásával megenyhült Ielkiismeretfur­­clalások már észre sem vették, íiogy másfél évtized alatt több mint 3,000,000 mágyar csecsemőt kapartak ki, világ­­rajöttük előtt, az anyák méhéből: nehogy honfiakká és hon­leányokká nőhessenek és kövessék az 56-os gyerekhősük világrengető hagyományait. De a régi bölcs mondás szerint "az Isten malmai las­san, de biztosan őrölnek.” A fáklyát, amit a pesti "srácok saját életük árán meggyujtotlak, most olyan Öreg Ember markolta meg és emeli magasra szerte a világban, akiről már lemondtak. A fogoly Mindszentyről már senki sem beszél” ,—■ járták be e jelszóval Amerikát is a magyar adó­fizetők ingyenjegyeivel utazgató békepapok. És ime a tetsz­halott feltámadt, a fogoly kiszabadult és életerősen, fenn­hangon hirdeti mindazt, ami a magyar szívnek fáj. Min­denüvé elmegy, hogy hirdesse a magyar megújhodást, a várt feltámadást. A Csendes Óceán tengerpartján levő San Juan Ca­pistrano falucskának községházán ő leplezi le nagy bronz táblánkat, hadd tanulják meg az oda sereglő amerikai tu­risták, mit köszönhetnek Hunyadi hőseinek. Hiába olvasz­totta öblös ágyukká ' Füzes” Orbán Balázs, a renegát vegyi-bűvész a török által feldúlt Konstantinápoly templom­harangjait, azok helyett Nándorfehérvár és Capistrano üze­nete most a világsajtóban visszhangzik. London kimagasló turista-érdekessége; a Tower királyi vár és vesztőhely egyúttal, de az ott látható hatalmas Orbán ágyú az az, ami élettelen, az a halott. Ezzel szemben a mi Bíboros Főpásztorunk nem csupán él, hanem földi és földöntúli életet hirdet. Nándorfehérvár után 518 évvel ő az egyetlen, az első, aki úgy tudja meg­kongatni ékes harang-szavát, hogy a földkerekség minden népe meghallja. Minden jel arra vall, hogy Föltöntuli Erők hírnöke, felkent Apostolaként ^ érettünk jár közben itt és odafönn. Báchkai Béla. Móra Ferenc: FURFANGOS TÁMADI Furfangos Támadi a legkedvesebb hadnagya volt Rá­kóczi fejedelemnek. Tűz az esze, villám a kardja. Nekiszila­­jodott oroszlán a csatában, pajkos tréfák kieszelője békessé­­ges napokban. Szerette is mindenki a fejedelemtől kezdve az utolsó kurucig. (Ámbár hiszen kurucnak mind első volt a Rákóczi népe.) De nemcsak a kurucok szerették furfangos Támadit, hanem a labancok is. Az újvári csatában ejtették foglyul, s úgy megörültek neki, hogy tán akkor sem örültek volna jobban, ha nagy Bercsényi Miklóst juttatja nekik a hadi­szerencse. — Hát k elmed a híres tréfacsináló? <— vette szem­ügyre Heiszter generális, a labanc hadak fővezére. No, majd meglátjuk, hány zsákkal telik. Dória generális is megveregette a vállát, aki szinte nevezetes labancvezér volt abban az időben. ~ Mi is szeretjük ám a tréfát ^ mondta mosolyogva. ~ Itt pedig lesz ideje hozzá kegyelmednek mert, innen ugyan szány nélkül meg nem szabadul. *—■ Bánom is én vont vállat a kuruc hadnagy. Legalább kipihenhetem magam egy kicsit. Ügy látszott, csakugyan nem is sokat búsul a társai után. Jól érezte magát Üjvárban egész nap aludt a medve­bőrös kanapén, este együtt poharazgatott a labanc tisztek­kel, és úgy elmulattatta őket bohókás ötletekkel, hogy bele­fájdult az oldaluk a nevetésbe. ^ Sohase eresztjük többet vissza kegyelmedet ölel­gették a generálisok. ~ De el sem megyek ingyen .—■ nevetett Rákóczi had­nagya. ,—■ Jobb itt, mint a kuruc táborban. Ott, ha éhes az ember, azt mondják neki: eredj, fogj magadnak labancot. De itt, úgy nézem, nem élnek kurucpecsenyén. Pár hét múlva követ érkezett Rákóczi táborából, s pe­csétes levelet mutatott Heiszter a hadnagynak. <—> Haza kívánja kegyelmedet a fejedelem. Harminc labanc foglyot ajánl föl érette. Mit üzenjek neki? 1 ámadi Gábor a szemébe húzta a kucsmát, hogy könnybe borulását meg ne lássa a német. Mégis meglátta És azt gondolta magában: Fáj neki itthagyni a jó helyet, a vidám cimborákat. A hadnagy pedig ennyit mondott: <— Megmondtam már, hogy ingyen nem megyek. Ezt üzenje meg generális uram a fejedelem őnagyságának is. Ettől fo gva nem is igen vigyáztak a labancok Táma­­clira. Maguk közé valónak számították. Jöhetett-mehetett szabadon a várban. Ha a várkapu előtt gyakorlatoztak a katonák a szabad mezőben, azok közé is kimehetett. Még örültek is neki, mert mindig tudott okos tanáccsal szolgálni. Egy szép őszi délben is ott'beszélgetett Heiszter gene­rálissal, mikor nyargal be a kapun valami labanc vitéz, a kötőféken vezetve egy gyönyörű pejlovat. i—> Kié ez a fejedelmi állat? állította meg a gene­rális. • Dória uram őkegyelmeé >—> tisztelgett a labanc. ,— Az imént vette száz aranyon a priboji lócsiszártól. <—> Szavamra mondom, százegy aranyat adok érte! — mondja Heiszter nekilelkesedve, s el nem eresztette addig a labancot, míg le nem olvasott neki százegy aranyat. — Add oda Dória uramnak köszöntésemmel együtt! A lovat pedig kössétek az istállómba. A lovat még el sem vezették, mikor már jött Dória ge­nerális csörgetve az aranyakat az erszényben. —' Szavamra mondom, nem adom neked a lovat! <— kiabálta haragosan. •— Én meg szavamra mondom, hogy enyim lesz a ló!-—1 ütötte össze Heiszter a sarkantyúját. I öbbről többre mentek, annyira, hogy már maguk is megbánták, mert máskülönben igen jó pajtások voltak. — A macska bánná a lovat .—■ legyintett Heiszter csak szavamra ne fogadtam volna, hogy az enyém lesz. Én se bánnám, ha a tied lenne is, csak szavamra ne fogadtam volna, hogy nem adom neked nevette el magát bosszúsan Dória. Aho gy ott néznek egymásra tanácstalanul, megszólal a kurucból lett labanc hadnagy. —' Mondanék én egyet, kettő lesz belőle! — Halljuk, halljuk a furfangos I ámadit! kapott a szón a két vezér. Kegyelmed azt mondta, ugye, hogy Heiszter őke­­gyelmének nem adja a lovat? — fordult É)óriához a had­nagy. f—• Azt mondtam. i—' De azt nem mondta, hogy nekem nem adja — hu­nyorított furfangosan. Kegyelmed nekem adja a lovai, Heiszter őkegyelme nekem adja a százegy aranyat. .. — Értjük, értjük, furfangos kópé! nevettek a ge­nerálisok. — Annál jobb, ha értik kegyelmetek <— mosolygott a bajusza alatt a hadnagy. >— Hát enyim a ló, generális uram? —- Igen, igen, kegyelmednek adom — erősítette Dória, aki örült, hogy se a jó barátját nem kell megbántani, se a szavát megszegni. — Hát én akkor erre fölülhetek, mert az enyém < pattant nyeregbe a kuruc. — Hát kegyelmed ád-e nekem százegy aranyat? ~ Adok, fiam, hogyne adnék — nyújtotta oda Heisz­ter az erszényt. Te pedig nekem adod a lovat, amit most kaptál a^ndékba. i— De már olyan bolondot nem teszek akasztotta a kuruc a nyeregkápára az erszényt, azzal sarkantyúba kapta a lovat, s úgy elporzott vele, hogy meg se állt Kassáig. A két generális szájtátva nézett utána. Aztán keserves mo­sollyal nevettek össze: Megmondta a kópé, hogy ingyen el nem mén innen! SAJTÓALAPRA ADAKOZOTT Dr. Gáspár Bálint, Akron $g 00 Dr. Lelbach Antal, Cleveland $13.00 Hálás köszönet a megértő támogatásért! / It

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents