Detroiti Ujság, 1961 (51. évfolyam, 4-52. szám)
1961-05-26 / 21. szám
AR ANY JUBILEUMI DETROITI ÚJSÁG DETROIT HUNGARIAN NEWS GOLDEN JUBILEE VOL. 51. ÉVFOLYAM. 1961 MÁJUS 26. SECOND SECTION NUMBER 21. SZAM. Vissza emlék ezés DELRAY FÉNYKORA ÉS HANYATLÁSA A ‘^Detroiti Újság” néhai Fodor Gyula barátomnak igen kedves szellemi gyermeke volt. Ő alapította ötven esztendővel ezelőtt. Fejlesztéséért, széles körben való terjesztéséért mindent megtett, amit szorgalommal, odaadással, tehetséggel megtenni lehetett. Sőt merem állítani, hogy az életét adta oda érte. Erről hasábokat lehetne írni. De nem ez a célom. Annyit azonban le kell rögzítenem, hogy — üzletember lévén — amikor a “Detroiti Újságában hii'dettem, New York államtól egész Californiáig csaknem minden államból jöttek rendelések. Elcsudálkoztam egy kimondottan helyi érdekű heti lapnak ekkora elterjedésén. De — mondom — nem érről akarok írni. Hanem ki akarom emelni Fodor Gyulának, mint embernek s főképen pedig mint vadász-társamnak néhány szép jellemvonását. És ha felszínre szökik is itt-ott egy kis humor, Fodor Gyula szelleme nem fog érte neheztelni. íme: FODOR GYULA: A TÖRVÉNY EMBERE Igen sokszor utaztam vele autón. Mentünk ki, csaknem minden hét végén a nyaralónkba, amely a Swan-öböl mellett, az Erie-tó partján volt. ő ugyan elnevezte vadászkastélynak, de akár vadászkastély, akár halászkunyhó: igen alkalmas hely volt a mindennapi élet gondjától való menekülésre. Legtöbbször én hajtottam. Gyula állandóan figyelmeztetett: “Látod, Mihály, ki van írva, hogy a törvényes sebesség csak negyvenöt mérföld és te már hatvan mérfölddel haladsz.. Látod, Mihály, a bal oldalra csak akkor szabad áthajtani, ha előzni akarsz.” Volt idő, amikor ő hajtott. Szigorú pontosággal betartotta a törvényt. Ahol 35-öt mutatott a jelzőtábla, ott a világminden kincséért sem hajtott volna azon felüli sebességgel. FODOR GYULA: A SZABÁLY EMBERE Tizenhat esztendővel ezelőtt történt. A most már Istenben boldogult Simon Kálmán meghívott fácánvadászatra, Prescott, Michiganben lévő nagy kiterjedésű birtokára. A szezon megnyitása előtti napon megérkeztünk: Fodor Gyula, Bolla Albert és Veres József társaságában és igen szívesen látott vendégei voltunk a házi gazdának (Istenem! Ma már ezek közül csak magam vagyok életben!). Másnap reggel hét órától kezdve volt szabad a fácánvadászat. Egymástól tisztes távolságra körülvettük azt a területet, amelyet elsőnek akartunk “meghajtani”. Fodor Gyula ott áll egy bokor mögött, puska a karján. Egyik kezében a nyomtatott szabály, a másikban az óra. Egyszer csak a bokorból nagy lustán bontakozik ki egy szép fácánkakas. — Gyula! Lőjed! — káltottam. — Nem lehet Mihály, még van egy fél perc — válaszolta nyugodtan. FODOR GYULA: A SZÉPSÉG RAJONGÓJA Ugyancsak itt és ezen a napon történt. Mi külön váltunk a többiektől és egy szép erdős területen próbáltunk szerencsét. Egyszer csak Gyula előtt elsétál egy gyönyörű fácánkakas. Odaszólok: “Gyula! Ne nézd, hanem lődd!” — ő csak nézi, nézi, közben a fácán felröpül. Gyula leereszti a puskáját és nem tudja levenni a szemét a repülő madárról. Mikor a fácán már a látóhatáron túl volt, Gyula, a vadász, szinte átszellemült arccal, felkiált: “Istenem, de szép madár!” SZEMREHÁNYÁS SZÓ NÉLKÜL Bolla Albertnek volt egy közel ezer-holdas, sással benőtt, mocsaras területe. Ideális hely kacsa vadászatra. Niger Islandnak hívták. Szemben a Gyula által elnevezett “Vadász-kastéllyal”, a Swan-öböl másik oldalán. Ide rándultunk egy kora őszi reggel hárman, Bolla Albert, Fodor Gyula és én, kacsavadászatra. A leshelyhez vezető, kitaposott gyaloguton ittott mélyebb mocsarak voltak és ezeket deszkákkal hidaltuk át. A vizes, sáros, sikamlós deszkákon járni azonban igazi vadász-művészet kellett. Bolla elől, én közben, Fodor Gyula pedig hátul. Egyszer csak Gyula lesiklik a deszkáról és bele a mocsaras, nyirkos sárba. Elkiáltja magát: “Mihály, gyere, mert elmerülök!” Ebben a pillanatban Bolla visszaszól: “Vigyázzatok, jönnek a kacsák!” Mondok Gyulának: “Te csak maradj ott, mert jönnek a kacsák!” A hat kacsa közül hármat le is lőttünk és csak azután siettünk Fodor Gyula segítségére. ő közben tipiskált- tapiskált, akarta magát kiszabadítani. De minél inkább erőlködött, annál inkább beletapadt a gumicsizmája a nyirkos, agyagos talajba. Mikor nagynehezen kiszabadítottuk, nem szólt semmit, de láttuk az arcán megvillani az erős szemrehányást. Persze mi tudtuk, hogy térden felül sem süllyedhet el. Igaz, ő nem tudhatta. HAT TE MEGVAGY MIHÁLY? A következő héten csak ketten vágtunk neki a Niger Islandnak. Már reggel hét órakor elhelyezkedtünk a leshelyen. Gyula az egyikben, én a másikban, vagy jó háromszáz lépésnyire egymástól. Már nyolc óra, de kacsa nincs. Ekkor látom, hogy a Gyula leshelye fölött csak úgy röpködnek a kacsák. Odamegyek, hogy megtudjam, miért nem szól a Gyula puskája. Hát Gyula nincs. Az történt, hogy Gyula önállósította magát. Megunta a várást és nekivágott a nagy területnek, hogy keres magának egy jobb helyet. Kilenc órakor már nyugtalan lettem és elindultam Gyula keresésére. A magállapodásunk egyébként az volt, hogy ha valamelyikünk eltévedne, rövid időközben leadunk két-két lövést, amelyre felelni kell ugyancsak két lövéssel. Elindultam, és közben leadom a két-két lövést több ízben. Felelet nincs. Körüljártam a nagy területet már többször és közben adom a jelző lövéseket. Délután három órára már ötven lövést kilőttem. Gyula nincs és nem válaszol. Valósággal kétségbe voltam esve s megálltam a tó szélén egy emelkedettebb helyen, figyelni a sást. Egyszerre csak megzörren előttem a sás és Fodor Gyula bontakozik ki belőle, fedetlen fővel, kabátja az egyik kezében, a puska a másikban. Csurog róla a verejték. És megszólal: “HÁT TE MEGVAGY, MIHÁLY?!” Ne lu, ne! ... ő veszett el és annak örül, hogy én megvagyok! Mindenki tudja, hogy az emberi kultúra és civilizáció történetében micsoda fontos helyet tölt be a sajtó. Az újságolvasók aránylag nagyon rövid idő alatt készen kapják az információkat: nemzeti, nemzetközi, politikai, társadalmi, gazdasági, művészeti, egyházi, világesemény számba menő és helyi érdekű történésekről. Szükebb körben a sajtó a nemzeti eszmények, fajszeretet gondolotának őre és ébrentartója. A népi kultúra szóvivője, hangadója, bátoritója és ezáltal előmozdítója. Különböző társadalmi rétegek egymásba olvasztója, összhangba hozója. Ezeket mondhatjuk el a sajtóról általában. Megállapítjuk azt is, hogy a sajtó nemcsak unaloműző, vagy szórakoztató eszköze az emberiségnek, hanem szükségképen nevelőjének és irányítójának kell lennie. S ha nevel és irányit, akkor feltétlenül olyan célkitűzésekkel kell dolgoznia, amiért érdemes a fáradozás. Nem lehet beérni akármilyen futólagos értékű céllal, hanem maradandó, örökbecsű, mindennél magasabbrendü cél felé kell törekednie. S ennek megfelelően azokat a .legalkalmasabb eszményeket kell propagálnia, amelyek a legbizonyosabban mozdítják elő az emberiség javát. A keresztyénség úgy politika, mint a közgazdaság, valamint a társadalmi élet, a tudomány, a művészet és bármilyen életmegnyilvánulás terén a legnagyobb és legátfogóbb szempontokat mutatta fel, tehát, a sajtó annyiban felelne meg a fentebb részletezett céljának, amennyiben a keresztyénség' nyújtotta eszményeket tenné magáévá. A keresztyén kritika szempontjából tehát az a lap, amely nem áil a keresztyénség eszmei alapján, fogyatkozásban levőnek találtatik. A mi közvéleményünk igen hajlamos azt hinni, hogy a keresztyénség egyet jelent a felekezetieskedéssel, vagy hoigy keresztyénnek VÉGSZÓ Kedves barátom, Fodor Gyula! Látod, ünnepre gyűltünk össze. Szellemi gyermekednek a “Detroiti Ujság”-nak ötvenedik születésnapját ünnepeljük. Test szerint nem lehetsz velünk. De lélek szerint itt vagy. Látod: ez a gyermeked megizmosodott, embernyi ember lett belőle s ma még szélesebb körben terjeszti a magyar nyelvet, ápolja a magyar lelket, erősiti a magyar szellemet, mint valaha. Nem csuda! Hiszen a Te kedves feleséged, Fodor Amália, .épett nyomdokodba. Ő, akit Ve oly gyöngéden szerettél és oly mélységesen tiszteltél, aki egyébként évtizedeken keresztül veled dolgozott a lap építésén, fejlesztésén: ő szerkeszti, ő irányítja azt a müvet, amit Te alkottál. És a Te kedves fiad, Fodor Róbert, akit igaz hozzáértéssel éppen erre a munkára neveltél, ő is megérdemel minden elismerést az üzleti ügyek kitűnő vezetéséért. lenni annyi, mint bigottnak lenni. Pedig mindez tévedés: az igazi keresztyénség nem fenekük bele a felekezeti háborúk kátyúiba, mert keresztyén megértéssel az egyik felekezet a maga speciális értékének ápolása, fejlesztése és becsülése közben is tiszteletben tudja tartani a másik fPiPk özeihez tartozó testvér meggyőződéseit. Bigottériát sem jelent a keresztyénség', mert legigazabb életmegnyilvánulásaiban éppen az jellemzi, hogy kerüli a frázisokat, a látszatjelenségeket és a gőgös exkluzivitást. Fodor Gyula nem félt a keresztyénségtől, nem húzódott el tőle, sőt a “Detroiti Újság” alapitója és harminckilenc éven át felelős szerkesztője ezeket az eszményeket magáévá tette és lapjában propagálta. Halála után is ez a szellem uralkodik a “Detroiti Újságában. Nincs az az amerikai magyar lap, amely az egyházaknak ennyi szolgálatot tesz és az egyházakért annyi áldozatot hoz, mint a “Detroiti Újság”. Ezt Fodor Gyulának köszönhetjük és annak a szellemnek, amelyet lapjában megörökített. Hálásak ezért a helyi egyházak vezetői és soha el nem múló kegyelettel áldozunk az ő emlékének. Megmondtam Megmondtam a rögnek: Van egy ország, ahol Árvák könyörögnek . . . Megmondtam a fáknak: Van egy ország, ahol Dideregnek, fáznak , . . Megmondtam a Holdnak: Van egy ország, ahol Egyre harangoznak . . . Megmondtam a Napnak: Van egy ország, ahol igazságot kérnek! . . . Megmondtam a Mennybolt: Minden csillagának, Megmondtam szép szóval Istennek magának: Van egy ország, ahol Feltámadást várnak . . . Amig világszerte az Apocalipsis négy lovagja: a háború és éhség, a pestis és halál kíméletlenül szedte milliószámra ártatlan áldozatait, addig a detroiti magyarság, emberi együttérzésből lelkileg megrendülve ugyan, de fizikailag aránylag egészségben, nyugodtan, megelégedetten élte kisvárosi életét. Ez természetes következménye volt a két háború közötti időszaknak, amikor a nagy depressziót is megúszva, Delray fénykorát élte. Évekkel ezelőtt azt írtam ugyanebben az újságban, hogy a delrayi magyarság testileg az átlagnál gyorsabban tespedt el: a fárasztó napszámosi munka, a mindennapi gond, az élet teherviselésének súlya alatt az életet hajtó motor, a szív, lassan felőrlődik. így magyarjaink között nem az aggkor okozta kifáradás az általános halálnem, hanem a heveny betegségek mellett az idő előtti megöregedés, az élettel való korai leszámolás, a léleknek, élniakarásnak megtörése, a gyors iramnak, a gondolkozás nélküli gépember ökölharcának eredményeképen halnak meg magyar honfitársaink. De harminc évvel ezelőtt már rózsásabbnak láttam a jövőt, mert amikor a régi, főképen gyári munkás magyar bevándorlóhoz az első háború után hozzákapcsolódtak a huszas évek újabb bevándorlói, akiknek nagy része városi kultúrát hozott magával, a delrayi magyarság kezdett kilábolni a tradíciókkal telitett, babonákban hivő falusi élet jármából és a teóriáknak megfelelően az életkörülmények megváltozása, a minden oldalról ostromló modernebb külső behatások megváltoztatták, átgyurták, feljavították a delrayi magyar életstandardját, sőt nyomot hagytak a karakterén is. A detroiti magyarok mindig becsületes, istenfélő, szorgalmas emberek voltak. Amikor a közöttünk élő koszorús költőnket, Kemény Györgyöt, Fodor- Gyula régi barátját és munkatársát több óhazai irodalmi társaság külföldi disztagjának választotta meg, mi itt Detroitban a Vas András cimü amerikai magyar eposzának megjelenésével kapcsolatban tiszteletadó ünnepséget rendeztünk. Ennek keretében nagyszabású diszebéden, amelyen az állam kormányzójának, vezetésével a város hivatalos és irodalmi nagyságai vonultak fel, megjelent teljes számban a bírói kar is. Ezeknek szószólója kijelentette, hogy a legnagyobb ritkaság közé tartozik, ha valamelyik törvényszéken magyar ember áll vádlottként, mert a detroiti magyar becsületes, törvényt tisztelő, loyális,"egymást megbecsülő, békességes, szorgalmas tagja társadalmunknak, aki tiszteletet szerzett saját maga és az egész magyarság részére. Amikor- ez a kitűnő emberfajta felismerte önmagában az életrevalóságot, a tradíciók kudarcának tudatára ébredt, rendszeresebb, modernebb, emberibb életmódot kezdett, adoptálta az amerikai szellemet, emelkedett az életszínvonala. Az emberek érdeklődni kezdtek a helyi és világpolitika iránt, a munka mellett a lélek és szellem táplálására is kezdtek gondolni, és igy Delray falu kulturált teleppé, vált. Ez volt Delray fénykora. Telepünk úgy a városi, mint állami politikában számba vétetett, a magyar republikánus, demokrata, szocialista, . munkáspárti és polgári körök tagjai hosszú sorokban állottak a helyi szavazó bódék körül, hogy eleget tegyenek polgári kötelességüknek. Hivatalos személyek nemcsak választások előtt, de a magyar megmozdulások-Irta: DR. GÁLDONYI MIKLÓS nak állandó vendégei és közreműködői voltak. A közoktatási hatóság hivatalos polgárosodási és angol nyelvi tanfolyamokat tartott a különböző klubbokban és templomokban. Az amerikai magyar színészetnek, a magyar szó és zene vándorainak Delray kedvelt állomása volt, mert nemcsak zsúfolt házak előtt játszottak, hanem a társulat tagjait *és vendégeit mindig bőségesen megvendégelték. így jártak közöttünk az óhazai színészet csillagai: Küry Klára, Fedák Sári, Kosáry Emma, Szörényi Ilona, Zilahi Irén, Király Ernő, Rózsahegyi Kálmán, , Rátkai Márton, stb. stb. Ki tudná felsorolni ama sok forró estét, melyeknek emléke boldog érzést kelt bennünk? De aktivak valtak a műkedvelőink is. Úgy színházainkban, mint templomoknál a kiváló tehetséggel biró művészeink elsőrangú előadásokban mutatták be az ama kor kiváló irodalmi müveit. Bródy Sándor, Molnár Ferenc, Kálmán Imre, Kacsóh Pongrác drámai müvei, a könnyű zene művelőinek operettjei szórakoztatták a művelődni akaró honfitársakat. Bálok, mulatságok napirenden voltak. A Magyar Ifjúsági Kör, Athléta Kör, a Műkedvelők Köre, az országosan ismert Hungarian American Club, a testvérsegitő biztositó társaságok, a négy-öt városszerte ösmert és kedvelt night club, a mi hires cigánybandáink, Brenkács vajda, Varsányi, Lakatos, Horváth Willy vezetésével állandó szórakozást, jó kedvet, boldog életet biztosított a delrayi magyarság számára. Ez volt Delray fénykora. Az egyéb, kevésbbé prosperáló vidékről vagy az óhazából jövő bevándorlók mindig barátságos fogadtatásban részesültek az International Institute részéről, melynek annak idején is külön magyar osztálya volt, előbb húgom Gáldonyi Mária, majd Grill Lola színésznő vezetésével. Az International College Club a professzionális emberek segítésében vett részt és Detroit város turista attrakciói közé tartozott a rendezett, jó karban tartott magyar telepre való kirándulás, ahol speciális ételek és speciális zene szórakoztatta a közönséget. írásaim között kutatgatva, sok mementot találok, amely Delray régmúltjára emlékeztet, amely időkben bizony sok szenzációsan nagy keretek között mozgó, komoly fajsúlyú megmozdulásban vettünk részt. Kezdve a Hűség Liga hatalmas lovas bandériumos, diszmagyaros felvonulásától, a magyar özvegyek és árvák részére a Navy Armoryban rendezett több napos bazárban ezrével bámulták az amerikai vendégek a magyar kézi- és iparművészet remekeit, Ízlelték a csárda Ízletes főztjét, élvezték Kerekes Jenő bandájának muzsikáját. Konok hűséggel hordozom az uItalan bozótokon. Seb a vállam és seb a markom, de fogom, viszem és megtartom. Mert valami még megmaradt.. Görcs zsibbasztja a markomat, de markomban még itt a SZÓ: a láthatatlan lobogó! Ereklyém. Kincsem. Fegyverem. Magosra tartom s lengetem! És védem, foggal és körömmel! Vak diihvel és örült örömmel! És mentem, mindeneken által, íntépő, végső akarással! Dúlt otthonom rég összedőlt. Kifordult alólam a föld. Társaimat ár elsodorta. Mögöttem ég a poklok pokla. Kezeim között van Smith detroiti polgármester levele, amelyben a több tízezer hallgató nevében köszönetét mond azért a hatalmas, csodaszép hangversenyért, amelyet a Detroiti Újság segítségével az egyesült magyar énekkarok rendeztek Belle Isle szabad terén Ditelján főtisztelendő vezetésével. E hangverseny keretében bemutatták a magyar ének históriáját: Tinódy Sebestyéntől kezdve, keresztényi énekeket, a tárogatós kuruc dalokat, a modern müdalokig. A detroiti szimfonikus zenekar pedig Liszt, Brahms, Bartók, Kodály remekműveiből emelte az ünnepség nívóját. Az amerikai napilapok kritikája szerint “szellemi erejükről, lelki finomságukról, zenei érzékükről tettek csodálatos bizonyítékot a detroiti magyarok.” Az Amerikai Magyar Szövetség újjászületését is innen Dctroitból szorgalmazták. A különböző vártákról ide gyülekeztek össze nagy táborozásra a magyarság vezérférfiai, hogy uj életre keltsenek egy elfeledett nagy intézményt, mely Washingtonban méltóan tudja képviselni a magyarság érdekeit. De végezzünk az öndicsérettel, nézzünk szembe a valósággal és valljuk be, hogy bár testileg, szellemileg a detroiti nemzetiségek között magas szinvolanon állottunk, Delray az ország egyik legtekintélyesebb telepe volt, csúnyán csődbe jutottunk egyik legfontosabb problémánkkal. Minden igyekezetünk oda csúcsosodott, minden lehetőt megtettünk, hogy a második generációt megnyerjük és megtartsuk a speciális magyar kultúra exponenseinek. Egyházaink magyar iskolákat tartottak, fiatalokat zene, ének, táncoktatásban részesítettük. Jómagam amerikai magyar egyetemi kört toboroztam öszsze a fiatalok között. Nyolcvan tagunk volt, akik látszólag nagy érdeklődéssel kisérték az előadásokat, amelyeket a magyar irodalom, zene, történelem szakokból tartottunk. De minden törekvés hiábavaló volt, minden tervünk füstbe ment: az amerikai olvasztó kemence felemésztette őket. Amint a fiatalság kinőtte a kisvárosi élet kereteit, szabadabb légkört keresett s modernebb életviszonyok közé került, úgy lassan Delray fizikai külsejében hanyatlani kezdett. Az általános amerikai kép alakult ki itt is: ahogy a házak elkorhadnak, a lakók elhúzódnak, elköltöznek külvárosokba, szabadabb teret keresve, amig végül csupán a lakosság öregje maradt meg hírmondónak... Ugyanúgy -Delray is nem a fiatalság, hanem az elmúlás hazájává válott. “Hallgatva áll a tér, szivünk szorul S egy könny beszél hazánk nagyságáról.” Előttem vad sziklák merednek. De nekivágok a meredeknek! Mert élek még! Ha törten is, ha vérben is, ha görcsben is, még ha utolsó is vagyok, kit az özönvíz meghagyott, de harcom végig harcolom s a lobogót megmarkolom! Megmarkolom és nem hagyom, ha le is szakad a két karom, ha két lábam térdig kopik: de feljutok a csúcsokig! S utolsó jussomat, a SZÓT, ezt a széni, tépett lobogót kitűzöm fent az ormokon s a csillagoknak meglobogtatom! A SAJTÓ ÉS A KERESZTYÉNSÉG Irta: TÓTH TIBOR, esperes lelkész A LÁTHATATLAN LOBOGÓ Irta: WASS ALBERT Irta: TÓTH MIHÁLY, nyug. ref. lelkész
