Detroiti Ujság, 1958 (48. évfolyam, 4-46. szám)
1958-10-31 / 44. szám
2-IK OLDAL DETRO*—I UJSAG — HUNGARIAN NEWS 1958 október 31. CHARLES E. POTTER SZENÁTOR ÚJRA MEGVÁLASZTÁSÁT KÉRI Potter szenátor neve az egész országban ismeretes, olyan ember ő, aki megalkuvás nélkül csak az ország, az összesség érdekét tartja szem előtt s ezért angolul “UNBOSSED” jelzővel jellemezik, ami azt jelenti, hogy önállóságát elhatározásaiban, tetteinél nem adja fel. Michigan állami szenátora volt s Washingtonban mint képviselő az Egyesült Államok törvényhozásában három terminust töltött be azáltal, hogy miután látták a választók, hogy milyen értékes gyakorlati tudása van, három ízben egymásután újra megválasztották. Ország-világ előtt bebizonyította, hogy törvényhozási működésében nagy eredményeket ért el, lankadatlanul dolgozott a köz érdekében, mindenféle érdekcsoporttól függetlenül s nem hagyta magát rábeszélni elfoglalt álláspontjától, meggyőződése szerinti álláspontjától. A törvényhozásban állandóan vezetőszerepet töltött be. Igazi példaképe az ország érdekéért önzetlenül dolgozó szenátoroknak s bár mindössze csak 42 éves, több tapasztalatot szerzett mint más közéleti férfiú egy egész emberöltőn át. Az ország érdeke mellett Michigan állam különleges érdekeit is mindenkor felkarolta, ha tehát rá szavazunk és újra beválasztjuk a törvényhozásba szenátornak ott olyan férfiú lesz, aki Michigan állam jövő fejlődésében is alkotni és cselekedni fog, úgy, amint azt eddig is megtette. Recordja mutatja, hogy Potter szenátor mindig a nép öszszességének képviselője volt és bátran sikraszállt, harcolt a népért s ezért álljon minden szavazó polgár Potter szenátor mellé, adja reá szavazatát nyugodtan, mert a szavazás Amerikában titkos s ezért, hogy Ön reá vagy másra szavazott-e senki felelősségre nem vonhatja s azért mert Potterre szavazott önnek kárt nem okozhat. Mi magyarok különösen is szivünkbe fogadtuk Potter szenátort, aki minden magyar mozgalomban részt vesz. Eljön összejöveteleinkre, ünnepélyeinkre, baráti kézzel karolja fel ügyeinket, a menekülteknek segítséget nyújtott és biztosított. A hozzá forduló magyarok százainak levelére megnyugtató választ adott, hogy eljár, amint el is járt érdekükben. Sürgette újabb magyar menekültek beengedését és mindent megtett a Nemzetek Egyesületében, hogy az orosz kegyetlenségeket állandóan napirenden tartsa s a szovjetet a magyarországi vérfürdőért felelősségre vonják, kényszerítsék a szovjetet a bábkormánya által elkövetett gyilkosságok, deportálások, rabmunkára hurcolások abbahagyására és a független Magyarország helyreállítására. Ha volt és van valaki, aki igazán megérdemli azt, hogy a magyarok reá adják szavazatukat, úgy Potter szenátor az.. November 4-én, kedden, amikor a szavazó helyiségbe megy gondoljon szenátor Potterre és pártkülönbség nélkül adja reá szavazatát.--------------------ÖNÖKTŐL FÜGG Öt javaslattal állnak szemben az adófizető polgárok a november 4-iki választások alkalmával. Ha az öt javaslatot Igennel megszavazzák, úgy újabb adót vállalnak magukra. Ha azonban az öt javaslat ellen szavazna, mert úgy érzik, hogy már amúgy is túl vannak terhelve adókkal, úgy az öt javaslat ellen, tehát nemmel szavaznak. A PROPOSITION 1. arra kéri a Wayne megyei szavazókat, hogy egy külön adót, 30 centet fizessenek minden ezer dollár érték után öt évig, összesen $12,500,000-t. amiből ki akaria érdek is, hogy észszerű legyen a gazdálkodás az egész vonalon s a költekezésre n# újabb adókkal terheljék a iolgárokat. (Pol. Adv.) SZINHÁZ-ZENE KÉT SZÉP MAGYAR FILM A MAGYAR MOZIBAN November hó 6-án, csütörtökön a Lincoln moziban, a West Fort Streeten, közel a Livernoishoz ismét két szép magyar filmet mutatnak be folytatólagosan egy programon. Az előadások este 6:20 órakor kezdődnek, pénztárnyitás este 6 órakor. Az első film a “Nótakirály”, melyben a főszerepet játsza Sárdy János világhirü énekes, aki szebbnél-szebb magyar dalokat énekel zenekisérettel. A többi főszereplők: Szabó Klári, Sennyey Vera, Toronyi Imre, Ádám Piri, Misoga László és mások. A második film cime: “Mindenki mást szeret”. Nagyszerű filmvigjáték. Cigányzenés, dalos, nótás falusi történetet mutat be ez a humoros mozgókép. Főszereplők: Déri Sári, Szabó Eszter, Uray Tivadar, Pethő Attila, Makláry Zoltán és Vidák Lajos és cigányzenekara. Ritkán lehet egyszerre olyan két szép, vidám s magyar nótákkal és zeneszámokkal telitett filmet élvezni. Jöjjön el s érezni fogja, hogy megtelik a szive örömmel, vig hangulattal, ha még annyi b%ja is volna, — amikor ezt a két szép filmet megtekinti. Mindenütt óriási sikerrel mutatták be. Élvezze ön is és hozza el barátait, ismerőseit a filmelőadásra. —.—-------A SÁROSSY SZÍNTÁRSULAT ÚJABB ELŐADÁSA DETROITBAN VÁLASSZA MEG ÚJRA PROBATE JUDGE No. 176 Thomas C. MURPHY JELENLEGI BÍRÓT A Judicial balloton PÁRTONKIVÜLI Pol. Adv. HOZZA BE RECEPTJEIT. AZ A LEGFONTOSABB ÜZLETÁGUNK 8z&z és 82&z kaBznoa drug: store eikk; mind a legjobb. LINCOLN SQUARE PHARMACY (C. M. DEARBAUGH, Owner) 6000 Fort Street West, Detroit Phoue VInewood 1-0278 fizetni a megye összegyűlt adósságát, Ha Ön azt hiszi, hogy a megyének a bevételeihez kell kiadásait szabni s nem költeni annál többet, mint amennyire pénze van, sem most, sem a jövőben, úgy szavazzon Nem-mel. Épitsenek-e a Wayne megyei adófizetők kikötőt? November 5-én. szerdán este 8 órakor, a2r*E^’*Magyar Református Egyház termében, 8016 Vanderbilt Avenuen, Detroitban mutatja be a Sárossy Színtársulat a “Három huszár” cimü vígjátékot, 3 felvonásban, szebbnél-szebb énekszámokkal és rengeteg humorral. Dr. GÁLDONYI MIKLÓS orvos-sebész UJ IRODAI ÓRAK: naponta 2—6 óráig, hétfőn és pénteken 2-től 7 óráig 8001 W JEFFERSON VI 2-0965 Házhoz hívás reggel 10 óráig LO 7-7998 KURUTZ ÁRPÁD volt Michigan állami képviselő 7934 WEST FORT STREET (szemben a West End Avenue-val) Telefonszám: VInewood 2-1850 Irodai órák: naponta 10-től 9-Ig; szombaton 10-től 3-ig Tűz-, orkán-, üveg-, betörés-, autóbiztositás CLASS “C” BONDOK és S. D. M. — Közjegyzői hitelesítés — Irodánk nyitva van reggel 9 órától este 9 óráig • • JOHN K. S0L0SY FUNERAL HOME John K. Solosy. Robert M. Gordon 8027 West Jefferson Ave. — Telefon: VInewood 1-2353 LINCOLN PARKBAN: 3200 Fort Street — Telefon: DUnkirk 3-1870 Két javaslat elé állítják a szavazó polgárokat. Az egyik a Proposition No 2. s a másik a Proposition No. 3. Az első azt kívánja, hogy a közönség biztosítson pénzt a kikötők építésére és pedig 7,100,000 dollár bond kölcsönből. Erre csak ingatlan tulajdonosok szavazhatnak. S a Proposition No. 3. pedig azt kívánja, hogy a bondokat a következő 17 év alatt, évi 900,000 külön adóból fizessék ki az adófizető polgárok. Erre a két javaslatra is csak Nem-i mel lehet szavazni, mert á kikö- [ tők építése azokat kell hogy terhelje, akik azt használják s ne sózzák azt az adófizetőkre. Viseljék-e Detroit adófizetői a DSR-t terhelő számlákat? Két városi Charter Amendment kerül a szavazók elé november 4-én, melyben a DSR által eddig fizetett iskolai és városi adókat s más közszolgálatokat az adófizetőkre akarnak hárítani, ami azt jelentené, hogy évi 700,000 dollárt, amit eddig a DSR bevételeiből fizettek, az adófizetők viselnék. Erre is csak az lehet a válasz, hogy a két javaslatot nem szavazzák meg, mert a város annakidején, mikor átvette a közúti társaságokat ki volt kötve, hogy a DSR-nak önmagát kell bevételeiből fenntartani. Ha ma megszavaznák a két javaslatot, holnap a társaság vezetői újabb ilyen kívánságokkal jönnének s ezt senki sem akarhatja. Amikor november 4-én a fenti javaslatok fölött szavaznia kell, mind az öt javaslatnál szavazzon “NO”-val, mert azt kívánja az ön érdeke és a köz-A Sárossy Színtársulat Amerikában most először mutatja be ezt a kitűnő, nagy sikert elért vígjátékot. Szereplők: Takács Marika, az üj primadonna, Csongrádi Barát Sándor rádió-énekes, Mórocz Gabi humoros színművésznő, Soltész N. Kornélia színművésznő és Sárossy Mihály színigazgató. A zongorakiséretet játsza Pongrácz István karnagy. Egyéb zenekari müveket taperekord felvételekről fognak lejátszani. Bár az előadás iránt nagy az érdeklődés, kérdés az, hogy lesz-e megfelelő anyagi sikere is az előadásnak, mert az erkölcsi sikert jelentő s az előadáson minduntalan felhangzó hatalmas tapsokból az utazási és fenntartási költségeket, a terembért nem lehet készpénz helyett kiadni s ha azt akarjuk, hogy a színészek jövőben is eljöjjenek Detroitba, úgy menjünk legalább mégegyszer anynyian az előadásra, mint legutóbb voltunk — akkor is nagy volt az erkölcsi siker, de anyagilag ráfizetéssel végződött az előadás! Az előadás iránt máris nagy az érdeklődés s ha helyet akar magának biztosítani, vegye meg minél előbb jegyét. Támogassuk megjelenésünkkel a magyar kultúra fáklyavivőit, a magyar színészeket. Jegyek olcsó elővételi áron már kaphatók: Vince Andrásnál, Budapest Barber Shop, Delray Super Market, Kulcsár Business Exchange, Szatmáry Patika, Dr. Háló Tibor, Almássy Florist és a szokott helyeken. Helyárak: előreváltva $1.35, pénztárnál $1.25 és $1.50. KALAMAZOOBAN, William Kakabaker, 64 éves farmert a tehenei az istállóban etetés közben halálra taposták. Felesége talált rá holttestére.---------------------AGYONLŐTTÉK Bombay közelében az őserdőből időnkint kitört hiénát, mely csakis férfiakat hurcolt az erdőkből s falta fel azután. MEGHÍVÓ A Detroiti Első Magyar Ev. & Református Nőegylet NOVEMBER 9-én, VASÁRNAP DÉLUTÁN 3 ÓRAI KEZDETTEL Nagyszabású TÁRSASÖSSZEJÖVETELT rendez Az Alsó Teremben, 546 West End Ave. Értékes dijak és ajándékok lesznek kiosztva. — Belépti jegy nincs Mindenkit szeretettel hivunk és várunk! (44-45) IT’SUPTOYOü! TAXPAYERSIf you wish to accept these additional tax burdens -vote □ YES on the 5 proposals— but if you feel that you, as a taxpayer, are already overburdened -vote □ NO i Will you encourage deficits in County finances? Proposition No. 1 before the voters of Woyne County osks o special tax increase of 30 cents for each $1,000 of assessed valuation for the next five years to poy off debts our county government has accumulated. Over this five year period taxpayers would pay the county S12,500,0Q0 for its debts if this proposal posses. If you think the taxpayers of the county should come to the rescue and dig into their pockets to pay for the county's overspending, Vote YES. If you think the county should operate within available funds without topping the taxpayers for extra money now and in the future. Vote NO. Should Wayne County taxpayers build docks? ft Two propositions appear on the November 4 ballot to provide public financing for construction of Woyne County port facilities. Proposition No. 2 would authorize o Bond Issue of $7,100,000 to build public docks. Only property owners con vote. Proposition No. 3 would authorize a special tox increase of more than $900,000 annually fot the next i7 yeors to retire the bond issue. All electors may vote. If you feel Woyne Coonfy taxpayers should bear the cost of dock building. Vote YES. If you feel users of port facilities should bear the cast of dock building. Vote NO. Should Detroit taxpayers foot DSR bills? Two Charter Amendment proposals before Detroit voters November 4 are designed to eliminate payments by the Dept, of Street Railways of school and city taxes and payments for certain services performed for the DSR by other city departments. It would shift charges totalling $700,000 from the fore box to the taxpayers. When the city took over private transit lines, it wos clearly provided in the city charter that the DSR should pay its own way. These proposals would open the door to further subsidies of the system by the taxpayers. Charter Amendment B (Parts 2 and 3) will result in on annual tox loss: to the schools, $180,000 ond to the city, $320,000. If you feel this stop-gap measure is a satisfactory answer to the problems of the DSR, Vote YES. If you think Charter Amendment B is not the answer to the plight of the DSR, Vote NO. VOTE TUES. NOV. 4 Published as a public service by the Citizens Committee on Public Issues. in home after home after homo... the new ejew water heater way In home after home there’s a new electric water heater. And the families in these homes enjoy all the hot water they want. You can be confident that an electric water heater, plus Edison’s new Super Supply Plan, will provide round-the-clock hot water for all your family’s needs, too. Then you can plan your day more efficiently—do the laundry, wash dishes, schedule showers when you want to. Here’s the convenient, modern way to GET IT HOT . . . GET A LOT for an operating cost as low as $3.88 per month. Only electric water heaters give you all these important advantages: |x] Efficient—the heat goes into the water [x] Install anywhere—need not be near a chimney 0 Long life—meet Edison’s rigid standards s Automatic—all the time [x] Fast—new, more efficient heating units fx| Outer shell—cool to the touch all over [xl Edison maintains electrical parts without charge [x| Safe—clean—quiet—modern See your plumber or appliance dealer Detroit edsson SERVES SOUTHEASTERN MICHIGAN Look at these 5 proposals | that hit at your pocketbook Ms always plenty of hot water