Délmagyarország, 2010. december (100. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-03 / 281. szám

MEGYEI TŰKOR 2010. DECEMBER 3., PÉNTEK A komédiákat szereti a százezredik néző Megvan a Szegedi Nemzeti Szín­ház százezredik fizetőnézője idén is: a budapesti Gaál Enikő tegnap A képzelt fösvény beteg ma esti kisszínházi előadására váltott jegyet a kedvesének szü­letésnapi ajándékként. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Virággal, a Szegedi Nemzeti Színház 125 éves jubileumára megjelent reprezentatív album­mal és a december 21-i karácso­nyi koncertre az igazgatói pá­holyba szóló két belépővel kö­szöntötte tegnap a jegyirodá­ban Gyüdi Sándor főigazgató te­átruma idei százezredik fizető­nézőjét, Gaál Enikőt. - Történelem-földrajz-ma­gyar szakon idén diplomáztam a szegedi egyetemen; hallgató­ként a HÖK-irodától gyakran kaptunk színházjegyeket, így rendszeresen jártunk a baráta­immal színházba. Annyira megszerettük, hogy születés­napra és karácsonyra is gyak­ran színházjegyekkel ajándé­koztuk meg egymást. Bár nyár óta már Budapesten élek, most épp a párom születésnapjára vásároltam jegyet A képzelt fös­Gaál Enikőt Gyüdi Sándor főigazgató köszöntötte. FOTÓ: SZNSZ/VERÉB SIMON Kínálat Decemberben 43 előadást kí­nál a szegedi színház. A reper­toárdarabokra éppúgy keresik a nézők a jegyeket, mint az ünnep körüli időszak vendég­produkcióira, koncertjeire. vény beteg kisszínházi előadá­sára, amikor közölték, hogy én vagyok az idei százezredik jegy­vásárló. Kellemes meglepetés volt a virág és az ajándék - me­sélte Gaál Enikő, aki a komédi­ákat szereti a legjobban, első­sorban a darabok címe alapján választja ki, hogy mit néz meg. - Szeretem, hogy Szegeden még megvan a színháznak az a varázsa, ami a budapesti teát­rumokra már egyre kevésbé jel­lemző. Itt az emberek még kü­lönleges programnak tekintik, ha este színházba mennek. Szé­pen felöltöznek, megadják a módját. Ettől sokkal ünnepibb a hangulat, nagyobb élményt jelentenek így az előadások. - 2008-ról 2009-re a hazai színházak közül a legnagyobb mértékben nekünk emelkedett a fizetőnézőszámunk. Kicsit ké­telkedtem abban, hogy ezt a jó eredményt 2010-ben is meg le­het ismételni, mégis sikerült. Ráadásul úgy, hogy a tavalyi naptári év három gyermekelő­adásával szemben erre az évre csak kettő esett. Abban bízom, hogy nemcsak a százezres néző­számot érjük el, hanem az év vé­gi eredményünk is körülbelül megegyezik majd a tavalyival - mondta Gyüdi Sándor. Idén majdnem két héttel korábban érték el a százezres nézőszámot - ez annak is köszönhető, hogy a kisszínházi előadások szinte telt házzal mennek, és az opera­fesztiválnak is magas volt a né­zettsége, valamint a Traviata és a Csárdáskirálynő is népszerű a nagyszínházban. A direktor úgy véli, az idei önkormányzati költ­ségvetési támogatás emelkedé­se és a fizetőnézők számának növekedése együtt azt eredmé­nyezi, hogy a szegedi színház 2011-es állami támogatása je­lentősen emelkedhet. í a Jól csak a szívével lát az ember! m M Megajándékozzuk Önt! Jöjjön el 2010. december 10-én a / SBjS ,*v Maros Irodaszer Szakáruházába JÓTÉKONYSÁGI ADVENTI FOKIJATAGUNKRA! Program • K).00-16;00 Szegedv.iros^tc-hetscgtsgjx-fmckrintkkliépí'sí-i - - ; (Madách Általános Iskola,Tabán Általános Kköfe, Tarjani Általános Iskola, Vörösmarty Altatóm* Iskola, Rókus: Altatóm* Iskola. Dc.ík Gimnázium," Creative Dante Club. '1 alent Tchctsctrkurat* > T.ncksttkíhS)* \ Szeged Ncptánoegjüttcs , " SZUPER KONCERTEK 16.30 Storyville Jazz Sand koncert 18.00 United koncert 19.00 Charlic koncert 20.00 Kovács Anch és láncosai a színpadon Jöjjön el és vegyen reszt eges/, napos itndcAtműnkön* Áruházunk éjfélig (2) óráig) tart nvirva! Vásárlóinkat ajándékokkal varjuk es megmerhetik az által teiaj.ínkm utazás! a VeleiK'ei Karneválra! Most igazan számítunk Cinre, inert aznapi vásárlásaikkal a Remenvsugár Alapítványi támogatjuk! Vásároljon bármit, ami tetszik, táskát könyvet, írószert, aj.indekor legalabfe nettó 1000 Ft ertekben, és ezjrfkétszer ajándékoz!-' a : i Rájabőr a papucsosműhelyben Dániel Sallay néven tervez és készít cipőket a „papucsos" Sallay család tagja, Dániel. A kaptafánál maradt. SZEGED G0NDA ZSUZSANNA - Nyolcéves koromban csi­náltam az első cipőt, valahol még meg is van. Nem kellett beleszoknom a szakmába, állandóan körülöttem volt. Folyton cipőket rajzoltam, az volt a mániám - mesélt a kezdetekről a ma már saját kollekcióval rendelkező, 28 éves Sallay Dániel, aki Dáni­el Sallay néven tervez és ké­szít női cipőket. Dani a Rát­kai-papucsot készítő Sallay család tagja, azaz szó szerint a kaptafánál maradt, de fel sem merült benne, hogy pa­pucsokat készítsen. Eleinte férficipőket csinált - magá­nak még mindig -, de ké­sőbb nőire váltott, mert azokban több teret kaphat a fantázia. - A tervezésnél nincs ha­tár, bármit meg lehet valósí­tani, mert kézzel készülnek a cipők - mondta, a honlapján pedig azt írja: „több divatter­vezőnek kiviteleztem lábbe­liket, és így még nagyobb rá­látásom lett arra, hogy mi­lyen hibákat követnek el azok a tervezők, akik csak lerajzolják, de nem maguk készítik el a cipőt". Dániel tavasszal egy ext­remitást díjazó bécsi ver­senyre készül. Nem minden­napi kiegészítők mintakol­lekciójának darabjait is dí­szítik: póniszőr, rájabőr, Swarovski-kristály. Megrendelésre varr hagyo­mányosabb darabokat is, ezeknek szerinte azon túl, hogy méretre készülnek, az az előnyük, hogy felújíthatók, például ki lehet cserélni a tal­pat. A cipőnek ez a része egyébként Dánielnél egyfajta védjegy is, egyedi festésük ar­ra is hivatott, hogy a cipellő kellemes első benyomást té' gyen a vásárlóra. - Honnan szerez új ötletet, megálmodja? - hibáztunk rá a fiatal tervező módszerére, aki elmondta: gyakran hajnalban, ébredés után rajzol. A tervet az­tán a papírral bevont kaptafára is felvázolja, hogy kiderüljön, nem csak a rajzlapon mutat jól. A hordhatóság is szempont, ezért ha egy vásárló olyat kí­ván, ami kényelmetlenné ten­né a lábbelit, akkor lebeszéli, vagy megszelídíti az ötletet. Találkozásunkkor egyéb­ként Dániel saját maga által készített cipőt viselt, azt mondta, nem is hordana mást. Dániel 8 éves korában készítette az első cipőt. FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA Nappali és Regióra SZEGED. Az ml-en ma délelőtt 9.55-kor a Magyar Televízió Szegedi Stúdiójából jelentke­zik a Nappali, amelyben szó esik a tudatos vásárlóról, aki nem hagyja, hogy átverjék. Biz­tonság egyenlő öngondosko­dás? Nem mind aranyalma, ami fénylik. A bioélelemben az egészség és a jövő? Biotáplá­lékkal a rák ellen. Vajon öltöz­tet-e a műanyag palack és a fa­forgács? Kamasz divatbemuta­tó az újrahasznosítás jegyében. Magyar találmányból magyar üzlet? Üvegbeton helyett a pi­xelbetonon át sejlik a jövő Hód­mezővásárhelyen? Matanda. Mi a helyzet a miskolci tanító­nő 2008-ban a női feltalálók vi­lágkiállításán aranydíjjal elis­mert találmányával? A nap té­mája: bringával a forgalom­ban. Van, aki hoz, és van, aki visz: a falopás és az orvvadá­szat elleni küzdelemről. „Az okosság sötétben is világít" - 270 éve született Dugonics András, az első magyar nyelvű regény, az Etelka írója Szege­den. A stúdióban áz orosházi Neander együttes játszik. A Re­gióra délután fél 2-kor kezdő­dik, szintén az ml-en. A műsor­ban Antala Zsuzsa filmjét mu­tatják be az erdélyi nemesi csa­ládból származó Fodor Erzsé­betről - film az erkölcsről, a veszteségről, a fájdalomról és a békéről. A Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása álláspályázatot hirdet kötetlen, a programokhoz igazodó munkabeosztással. Feladat: a Nemzetiségek Háza intézményvezetői teendőinek ellátása. Elvárások: jó szervező-, kommunikációs és problémamegoldó képesség. Kötelező feltételek: felsőfokú végzettség, legalább 3 év szakmai ta­pasztalat, valamely idegen nyelv társalgási szintű ismerete, legalább ECDL-szintű számítógép-ismeret, munkába álláskor 1 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. Előnyt jelentenek a közgazdasági ismeretek. A pályázat tartalmazza a kézzel írt motivációs levelet, a fényképes életrajzot és a pályázati feltételeknek való megfelelést igazoló okira­tok másolatát. A postai úton a pályáztató címére (6721 Szeged, Osztrovszky u. 6.) a fizetési igény megjelölésével feladott pályázat beérkezési határideje: 2010. 12. 31. A beérkezett pályázatok bontása: 2011. 01. 03. Az eredményről mindenkit postai úton értesítünk legkésőbb 2010. 01. 31-ig, a pályázati anyag visszaküldésével. Információk: http://www.minority-szeged.hu Vigyázz­menet Dózsa Gábor, a Szegedi Közlekedési Társaság igaz­gatója interjút ad az An­na-kúti megállóban az MR1 Kossuth rádió riporterének. (Az összeállítást a kedd reg­geli műsorban lehetett hal­lani fél hét után, az időará­nyos jegy bevezetéséről szólt.) Az igazgató előtt el­halad a Centrum felé egy 8-as troli, amelynek sofőrje az áruházhoz érve elhúzza az ablakot, és átszól a szemből jövő, vagyis a főnök felé tartó troli vezetőjének. Hallani nem lehet, mit mond, de sejteni igen. Ami­kor dolgozunk, kicsit mind­nyájan kötött pályán moz­gunk, egy ilyen drótkötélhez kapcsolt járműnek pedig végképp nincs nagy játékte­re - azért mégis érdemes ré­sen lenni. A kölcsönös meg­becsülés jele, ha az ember ilyenkor leadja a kollégának a drótot. BAKOS ANDRÁS Műszaki tanárt keresünk a Szegedi Pannónia Motorkerékpár-szerelő Szakiskolába. Csak pedagógus végzett­ségűek jelentkezését várjuk, legalább 5 év gyakorlattal. Önéletrajzokat a szepaszaki@citromail.hu címre kérj ük. - . Együtt többet segíthetünk! *A rendez\ ényt a gyermekek díjmentesen látóval hatják, felnőttek személyenként legalább nettó 101)0 Ft-ról szóló blokk bemutatásával vehetnek rés/t a koncerteken. Vásárolhat a Printker Maros Iradaszer Szakáruházában vagy a Szeged Nagyáruház. Printker osztályán. Támogatott alapítványról bővebben: w \v w. re men y s u ga r. szeged. h 11 A koncertek helyszíne Printker Maros utca 2ő. udvar. Média támogatóink: ^ RADIÓS3 nmjKf , ' ' f *

Next

/
Thumbnails
Contents