Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-06 / 258. szám

Aerobik Amikor a nyolcvanas években Jane Fonda kitalálta az aerobikot, Magyarországra is betört ez a modern szabadidősportág. 2010. NOVEMBER 6., SZOMBAT _£}£ Szieszta SZERKESZTI: WERNER KRISZTINA „Puszilgatós, de szigorú nagymama vagyok" Schmittné Makray Katalin polgári családba született, Tokióban olimpiai ezüstérmet szerzett, majd az egész ország megismerte a Tévétornából: kilenc évig szerepelt a műsorban három lányával együtt. Az elmúlt hónapokban azzal ismerkedik, mivel jár, ha valaki a köztársasági elnök felesége. - Fárasztó lehetett. - Nagyon. De a gyerekek élvezték, mert addig se kellett menni iskolába. - Mikor szálltak ki a műsorból? - Amikor a legnagyobb lányom tizennyolc éves lett, és azt mondta, hogy nagyon szépen kér, hadd fejezze be. - Önnek szerepe volt az aerobik magyarországi meghonosításában is. Ez olyan szeretem, mint a torna? - Hasonló. Amikor a nyolcvanas években jane Fonda kitalálta az aerobikot, Magyarországra is betört ez a modern szabadidősportág. Én magam is szerettem kurzusokat tartani. Hamarosan kifejlődött az aerobik mint versenysportág. Valaki megkeresett külföldről, hogy segítenék-e a hazai meghonosításában. Nagy és izgalmas feladat volt a nulláról megszervezni valamit. A magyar szövetség 1991-ben jött létre, és azóta is sikeres. MANAPSÁG ENGEDÉKENYEBB VAGYOK - Mi lett a lányaiból? - A legnagyobb lányom negyvenhárom éves, és Amerikában él. Ingatlanközvetítéssel foglalkozik. Két unokám van ott, egy majdnem tízenhat és majdnem tizennégy éves. Nyaranta mindig itthon vannak hosszabb ideig. Egy évben egyszer én is megtalálom a lehetőséget, hogy elmenjek hozzájuk. A másik két lányom itthon van, ők egy, illetve három gyereket nevelnek. A középső volt nemrégiben a budapesti triatlon-világbajnokság marketingigazgatója, a kisebbik pedig egy élelmiszercéget vezet. - Milyen nagymamának tartja magát? - Az a kérdés, hogy az unokáim mit mondanának rólam... Puszilgatós nagymama vagyok, ugyanakkor szigorú. Nem hiszem, hogy azzal segítem őket, ha mindent megengedek. Nem tesz jót nekik, ha nincsenek megszabva a határok. Manapság engedékenyebb vagyok, de azért, mert már nagyobbak, és tudják, mit hogyan szabad. Szívesen jönnek hozzánk, és mostanában, hogy kevesebbet látom őket, nagyon tudnak hiányozni. AZ ÁLLAMFŐ FELESÉGE, SCHMITTNÉ MAKRAY KATALIN SOHASEM VERSENYZETT A FÉRJÉVEL bármelyik pillanatban. így már az nagy élmény volt, hogy kijutottam az olimpiára. Bár édesanyám titokban éremben reménykedett, én előzetesen a döntőbe kerülést is szép eredménynek tartottam volna. A tornászok amúgy sem jósolnak: egyrészt a pontozók kegyétől függnek, másrészt a legutolsó mozdulattal is nagyot ronthatnak. A GÓLOKNÁL FELMORAJLOTT A NÁSZNÉP - Hogyan ismerkedett meg leendő férjével? - A tatai edzőtáborban történt 1962-ben, én tizenhét éves voltam, ő húsz. Nekem ő nagyon tetszett, ezek szerint én is neki. Négy évre rá házasodtunk össze. Esküvőnk a magyar-szovjet világbajnoki meccs napján volt, amire azért emlékszem ilyen biztosan, mert az egész násznép azt figyelte, müyen hírek jönnek a sekrestyéből. A sekrestyés hallgatta a rádiót, s a góloknál mindig felmorajlott a násznép. Sajnos kikaptunk. - Három lányuk született, Alexa, Petra és Gréta. Miként élték meg, hogy nem lett fiuk? - Ha hiányzott is volna, így alakult. Nem voltunk csalódottak. Úgy terveztük, hogyha fiunk lesz, Pálnak hívjuk, aztán mindig más nevet kellett keresni. - „Egy kicsi mozgás mindenkinek kell, a karosszékből álljanak most fel" - annak idején nem volt ember, aki ne fújta volna kívülről a főcímdalt. Hogyan kerültek a tévéműsorba? - Amikor mi bekerültünk, már egy éve ment a Tévétorna Bérezi Pista és Müller Kati vezetésével. A szerkesztők kitalálták, hogy mindig szerencsésebb, ha egy műsorban vannak gyerekek. így kerestek meg engem. - Miért éppen őnt? - Mert tornász voltam. - Azért sokan voltak mások is tornászok. - De nem volt három gyerekük. - Hogyan zajlottak a felvételek? - Mindenki magának írta a tornagyakorlatokat, hiszen felkészült szakedzők voltunk. Egy évben egyszer vették fel az egész évi műsoradagot, akadt, hogy egy hétig. FOTÓ: BERTLEFF ANDRÁS A SCHMITT LÁNYOK 2002-BEN balról Gréta, Petra, Alexa FOTÓ: ORIGO PORTRÉ HANCZ GÁBOR - Férje három hónapja köztársasági elnök. Hogyan érzi magát first ladyként? - Jó, hogy ezzel kezdjük, mert én nem first lady, hanem az elnök felesége vagyok. Az Egyesült Államokban a first lady külön pozíció, a mi kultúránktól azonban kicsit távol áll. - Szán magának szerepet az elnök feleségeként? - Szerepet nem, mert az mesterkélt lenne. Elődeim olyan feladatokat vállaltak - például jótékonykodtak, közösségépítésben, a rászorulók segítésében vettek részt -, amelyekben úgy érezték, hasznosak lehetnek. Még friss a megbízatás, ebből fakadóan az én munkám központi céljai sincsenek kitűzve. ANYAKÉNT A CSALÁDDAL FOGLALKOZTAM - Mennyiben változott meg a családi életük? - Nagyon, ami különösen egy olyan nyár után szembetűnő, mint a mostani. Élveztük minden percét, összejött az egész család, még az Amerikában élő lányom, vőm és két unokám is itt volt hosszabb időre. Az államfői kinevezés óta sokszor előfordul, hogy a gyerekek, unokák nem tudnak hozzám jönni, mert valamilyen programon veszek részt, ami váratlan, hiszen azelőtt mindig a rendelkezésükre álltam. A legfurcsább mindez a férjem számára, korábban ugyanis mindig otthon voltam, amikor hazajött a munkából, most pedig gyakran megelőz engem. - Nem zavarja, hogy évtizedek óta a férje van reflektorfényben a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként, nagykövetként, Fidesz-alelnökként, házelnökként vagy most államfőként? - Sosem versenyeztünk egymással. Amikor negyvennégy éve összeházasodtunk, számomra mi sem tűnt természetesebbnek, mint hogy ő férfiként építi a karrierjét, én pedig anyaként inkább a családdal foglalkozom. Soha nem volt bennem rossz érzés, amiért ő az ismertebb. EGY TORNÁSZ PÁLYAFUTÁSA BIZONYTALAN - Beszéljen kicsit magáról! Milyen családba érkezett? - Polgári családba születtem 1945. április 5-én, egy nappal azután, hogy a második világháború befejeződött Magyarországon. El lehet képzelni, hogy édesanyám, nagyszüleim milyen terheket cipeltek: édesapám addigra már hadifogságba került, nekik pedig engem, valamint három- és másfél éves bátyámat is el kellett látniuk. Szegény, de vidám gyerekkorom volt. Tanyán vészeltük át a nehéz időket, majd amikor édesapám hazajött, Pesten, a Múzeum körút és a Bródy Sándor utca sarkán, a Nemzeti Múzeum mellett laktunk. - Hamar tornászni kezdett. Volt benne finom kényszer vagy csak szelíd biztatás? - Semmilyen kényszer nem kellett hozzá. Egy közeli utcában gyerektorna-foglalkozásokat tartottak, ahová édesanyám egyszerűen azért íratott be, mert mozgékony voltam. Ügyesnek bizonyultam, így az edzőm magával vitt a Postás Sportegyesülethez. - Nem volt csalódott, hogy az 1964-es tokiói olimpián második, és nem aranyérmes lett felemás korláton? - Én azon ritka ezüstérmesek közé tartozom, aki megnyerte az ezüstérmet, és nem elvesztette az aranyat. Az első és a második hely között jóval nagyobb volt a pontkülönbség, mint a második és a harmadik között. - Úgy utazott ki a játékokra, hogy az érem a cél? - Aki valaha tornászott, tudja, hogy egy tornász pályafutása nagyon bizonytalan, hiszen egy sérülés miatt hosszú évek munkája veszhet kárba Az ország 1976-tól a Tévétornából ismerte meg, ahová magával vitte három lányát is. „Egy kicsi mozgás mindenkinek kell, a karosszékből álljanak most fel" annak idején nem volt ember, aki ne fújta volna kívülről a főcímdalt.