Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-05 / 257. szám

8 GAZDASÁG 2010. NOVEMBER 5., PÉNTEK Két év múlva nem lesz lánctartozás? Májusban az M43-asnál tüntettek a kifizetetlen Szeviép-alvállalkozók. ARCHÍV FOTÓ: KARNOK CSABA PESTEN KÓSTOLGATTÁK A CSONGRÁD MEGYEI ÍZEKET 30 napon belül kell kiegyenlíteni az áruért, illetve szolgáltatásért kiállított számlákat az EU-ban ­erről az Európai Parlament hatá­rozott Strasbourgban. CSONGRÁD MEGYE FEKETE KLÁRA Nemrégiben szavazta meg az Európai Parlament, hogy 30 nap legyen a számlák kifizetésének általános határideje a megren­delők és a vállalkozók között. A határozat a vállalatok kö­zötti tranzakcióknál megenge­di, hogy a fizetési határidőt 60 napra növeljék, ha erről az üz­leti partnerek szerződésben megegyeznek. Ennél hosszabb határidő is kiköthető, feltéve, hogy ez nem jár tisztességtelen hátránnyal a hitelező számára. Az állami szektorra szigorúbb előírások vonatkoznak: a ható­ságok ne fizethessenek 60 nap­nál hosszabb határidővel. A tagállamoknak a jogszabály ki­hirdetése után 2 évük lesz az uniós rendelkezések átvételére. Temesvári Zoltán ügyvéd, uniós szakjogász az Európai Parlament döntésével kapcso­latban megjegyezte: az EP irányelvet fogalmazott meg, amelynek majd a tagországok teremtik meg a jogi kereteit. Ké­sőbb is csak akkor működik majd jól az új rendszer, ha az ál­lam szigorúan ellenőrzi a betar­tását. Többször megírtuk: Temes­vári Zoltán képviselte azokat a vállalkozásokat, amelyeknek nem fizetett a jelenleg felszá­molás alatt álló Szeviép Zrt., és ezért májusban tüntetni kezd­tek az épülő M43-as sztráda 47-es főúti csomópontjánál. Az ügyvéd elmondta, közülük több vállalkozónak volt 2009 nyara óta fennálló követelése. Nemesi Pálnak, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparka­mara elnökének, a Ferroép Zrt. vezérigazgatójának az a véle­ménye: ha a vállalkozások 30 napon belül elszámolnak egy­más között, és az állam is pon­tosan fizet, akkor csökkennek a finanszírozási terhek. Jelenleg ugyanis több hónapon keresz­tül a vállalkozások állják az anyagköltségeket, valamint a bér- és járulékterheket. Ha ez utóbbit elmulasztják, nem ve­A Szeviép-károsultak pénzre várnak A Szeviép-károsultak Temesvári Zoltán szerint pénzük egy részét akkor kaphatják meg, ha az M43-as második szakaszát építő konzorcium - mint ígérte - meg­vásárolja a követelések bizonyos hányadát. Hogy hány százalékról van szó, azt az ügyvéd nem árul­hatta el. Nemigen reményked­hetnek viszont abban, hogy a fel­számolásból pénzhez jutnak; mindenesetre hitelezői választ­mányt hoznak majd létre, hogy ellenőrizhessék a kifizetéseket. hetnek részt közbeszerzési pá­lyázatokon. Az új szabályozás­sal szerinte megszűnhet a lánc­tartozások rendszere. Két hete MIÉNK néven építő­ipari klaszter alakult Szegeden. Pintyőke Marcell, az alapító „Ha a vállalkozások 30 napon belül elszámolnak egymás között, és az állam is pontosan fizet, akkor csökkennek a finanszírozási terhek." Nemesi Pál vezérigazgató KÉSZ Építő Zrt. kommunikációs igazgatója már akkor kifejtette: szeretnék kiszűrni a többszörös alvállalkozói rendszert, az ága­zatot jellemző körbetartozás in­tézményét. 17 Csongrád megyei, élelmi­szert előállító társas vállalko­zás mutatta meg tegnap a fő­városban, hogy mire képes. CSONGRÁD MEGYE MUNKATÁRSUNKTÓL 24 vállalkozás, Csongrád me­gye képviseletében 17 élelmi­szergyártó vett részt a Bemu­tatkoznak a Dél-Alföld ízei című konferencián és kósto­lón tegnap a fővárosban, a Tulip Inn Budapest Millenni­um Hotelben. Az eseményen többek között szentesi ehető virágokat, kisteleki szarvas­gombás és halszalámit, kü­lönleges mézeket, víziszár­nyas-húsokat, kiváló alföldi borokat ízlelhettek meg az érdeklődők. A rendezvényt a Csongrád Megyei Agrár Információs, Szolgáltató és Oktatásszerve­ző Nonprofit Közhasznú Kft., valamint a Turisztikai és Ven­déglátó Munkaadók Országos Szövetsége szervezte. Azt sze­rették volna elérni a bemutat­kozással, hogy a régió kiváló minőségű élelmiszereit gyártó kis- és közepes vállalkozásait a szálloda-, étterem- és hideg­konyhai szektor közvetlenül is megismerhesse. Az ese­mény egyik védnöke Magyar Anna országgyűlési képviselő, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke volt. Szabó Zol­tántól, a Csongrád Me­gyei Agrár Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, azért szervez­ték meg a be­mutatkozó prezentációt, hogy a fővárosi szállodák, neves éttermek ne Bécsből szerezzék be a minő­ségi zöldséget és húst - jelen­leg ugyanis ez a gyakorlat. A megye tegnap előadhatta, mi­re képes. Az ehető virágról ki­derült: a szentesi társas vál­lalkozás hidegkonyhai készít­ményekhez állít elő dekoratív, ugyanakkor fogyasztható nö­vényeket. Megnyílt a Centrum SZEGED. Megint a régi, Centrum néven nyílt meg tegnap dél­előtt Szegeden, a Tisza Lajos körúton a szeptember 11-én be­zárt Skála Áruház. A magyar tulajdonban lévő lánchoz ösz­szesen 6 áruház tartozik, vala­mennyit az elmúlt hónapok­ban újították fel, és nyitották meg újra, miután a régi, meg­határozó bérlővel szerződést bonttíttak. 99 Azért szerveztük meg a bemu­tatkozó prezentációt, hogy a fővá­rosi szállodák, neves éttermek ne Bécsből szerezzék be a minőségi zöldséget és húst. Szabó Zoltán ügyvezető Tejtermelők: teljes támogatást r\ám ujuimaii elhelyezett betétekre ­sávos kamatozás mellett ­Marha nehéz a tejágazat helyzete. ILLUSZTRÁCIÓ: TÉSIK ATTILA 6,02% (EBKM: nem lehet a hazai fogyasz­tókat a magyar tej megvá­sárlására biztatni .- állítja sajtóközleményében a MOSZ Szarvasmarha-te­nyésztők Országos Választ­mánya. A termelők ráadásul megdöbbenve tapasztalták, hogy a tejágazati szerkezet­átalakítási támogatás a jö­vőben a felére, harmadára csökken. A választmány ezért kéri, hogy a szerkezetátalakítási támogatást, amelynek forrá­sa az Unió költségvetése, az eredetileg megismert támo­gatási összeggel hirdessék meg. A tej nemzeti kiegészí­tő támogatását pedig a lehet­séges maximális értéken ál­lapítsák meg. 6,02%) CSONGRÁD MEGYE MUNKATÁRSUNKTÓL A magyarországi tej felvásár­lási ára a legalacsonyabbak közé tartozik, az Európai Unió 27 tagállamából 23-ban magasabbak a termelői árak, mint nálunk. Míg Magyaror­szágon 25 eurocent volt az augusztusi átlagár, addig az EU-27-ek átlaga 31 eurocent. Mivel a termelés folyamato­san csökken, szeptemberben a felvásárolt nyerstej meny­nyisége több mint 20 száza­lékkal volt kevesebb, mint 2 évvel ezelőtt. A termelés visszaesésével már munka­helyek százai szűntek meg. A magyar termelők hiá­ba kapnak kevesebbet az általuk meg­termelt tejért, mint a szlo­vák, lengyel, német tejter­melők, a boltok polcain az onnan származó UHT tejek mégis jóval olcsóbbak, mint a hazai előállításúak. így nem lehet versenyezni, így 99 A termelők megdöbbenve tapasztalták, hogy a tejágazati szerkezetátalakítási támogatás a jövőben a felére, harmadára csökken. A három hónapos futamidejű betét - havonként növekvő - fix kamatszázalék-mértékei a következők: Első hónapra évi 1,00% kamat (EBKM: 1,00%) • Második hónapra évi 5,00% kamat (EBKM: 5,00%) • Harmadik hónapra évi 12,00% kamat (EBKM: 12,00%) Átlaghozam: 6,02% (EBKM: 6,02%; lejáratkor kamatos kamatot fizet). A lejárat után a betétben elhelyezett összeg és annak kamata visszavezetésre kerül a fizetési számlára. Újabb lekötés esetén a Hirdetményben foglalt feltételek az irányadóak. FONTANA Credit TAKARÉKSZÖVETKEZET 6771 Szeged-Szőreg Hősök tere 4/B www.fontanatakarek.hu Telefon: 62 405 085 átlaghozamot biztosítunk, melyet a takarékszövetkezet a futamidő végéig nem változtat.

Next

/
Thumbnails
Contents