Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-05 / 257. szám
2010. NOVEMBER 5., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR 9 Arzénvita: csak egy méreggel kevesebb CSONGRÁD MEGYE FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL - Árpádhalmon és Nagytőkén is vannak betegeim, és ugyan 600 fő egy statisztikai vizsgálat mércéjével mérve talán tényleg nem nagy populáció, de én nem vettem észre, hogy Eperjesen több daganatos megbetegedés fordulna elő, mint a két másik településen. Az eperjesi nyugdíjasklub a legnagyobb civilszervezet, itt 60 év a korhatár, és ennek a közösségnek mintegy 200 tagja van, ők pedig az elmúlt 60 évben biztosan ezt a vizet itták - mondja a polgármester. - Magyar kutatás erről az összefüggésről tényleg nem indult, de 2002 és 2006 között egy nagy-britanniai intézet megrendelésére felmérés készült a régióban a tüdő-, bőr-, vese- és hólyagdaganatok előfordulásáról, és vizsgálták azt is, hogy az adott település ivóvizének milyen az arzéntartalma felelte kérdésünkre Maráczi Gabriella, az ÁNTSZ regionális intézetének közegészségügyi osztályvezetője. - Az derült ki, hogy e betegségek előfordulásában „szignifikánsan közrejátszik" az arzéntartalom. Ez magyarul nem azt jelenti, hogy ettől Arzénes hal. A víztisztítók fölszerelése elleni egyik legfőbb érv az, hogy az Unió nem vette figyelembe a magyar viszonyokat. Nyugaton a legtöbb arzén nem az ivóvízzel, hanem a tengeri halakkal kerül a szervezetbe. A halból azonban nem lehet kivonni ezt az anyagot, csak a vízből - ezért állapított meg az Egészségügyi Világszervezet ilyen alacsony határértéket, 10 mikrogramm per litert. Tény, hogy míg Magyarországon a lakosság naponta legföljebb 24-48 mikrogrammnyi arzént „fogyaszt el", addig például Dániában 118 mikrogrammnyit, és ennek kétharmadát a hallal. A magyarok kevés halat esznek - napra lebontva 8 grammot fejenként -, és bár a hipermarketek révén elérhető árúak lettek a tengeri herkentyűk is, a legnagyobb mértékben nálunk még mindig a ponty fogy. így európai viszonylatban a magyarok szervezetébe nagyon kevés arzén jut be. LAPCOMILAPKIADÓ ÉS NYOMDAIPARI KFT. A Lapcom Kft. felvételt hirdet PHP-PROGRAMOZÓ részére. Feladatok: • webes alkalmazások fejlesztése • komplex weboldalak, valamint az azokat kiszolgáló CMS rendszerek fejlesztése • adatbázis-tervezés és -optimalizálás Követelmények: • szakirányú informatikai végzettség vagy azt kiváltó gyakorlati tapasztalat • PHP 5+ (objektumorientált megközelítés) programozásban szerzett tapasztalat • MySQL 5+ adatbázis-ismeret • HTML-, CSS-, JavaScript-tapasztalat • a webalkalmazások működésének ismerete • elkötelezettség a kitűzött cél teljesítésére, önálló, precíz, minőségi munkavégzés • nyitottság, jó kommunikációs készség, csapatjátékos-szellem • alkalmazkodóképesség, nyitottság új technológiák irányába • írásbeli és szóbeli szakmai angolnyelv-tudás. Előnyök: • SEO-trendek, -irányelvek, -módszerek ismerete >• Usability (webergonómiai) ismeretek • LINUX adminisztrátori szintű ismerete • Subversion/Git/Redmine • NoSQL/Memcache megoldások ismerete • nagy terheltségű, nagy rendelkezésre állású rendszerek fejlesztésében . n-j szerzett tapasztalat. Amit kínálunk: • remek lehetőséget arra, hogy kreatív legyen és ötleteit megvalósítsa Sí- • folyamatos fejlődés, új technológiák és paradigmák • az állás teljes munkaidős, a munkavégzés helye: Szeged. Jelentkezni a schwimmer@lapcom.hu címen lehet. betegednek meg, de igazolható, hogy az arzén tényleg egy az egészséget károsító lényeges kockázati tényezők között. Márpedig ezek a tényezők az utóbbi száz évben csak szaporodnak. Nagyapáink gyerekkorában arzén ivóvízzel biztosan nem jutott be a szervezetbe, mert az emberek zömmel a talajvizet öszszegyűjtő kutakból ittak. Ezt ma az Alföldön nem érdemes megtenni, mert az intenzív mezőgazdasági művelés miatt a talajvíz nitráttal és nitrittel szennyezett. A zöldségekben a növényvédő szerek alkotóelemei maradnak meg, bejutnak az ember és a haszonállat szervezetébe. Száz éve ilyen kemikáliák nem voltak, de az is nagy változás ahhoz képest, hogy a most evett ennivaló döntő része már feldolgozott élelmiszer. Nem is a természetes alapú, vagy természetazonos, hanem a mesterséges színezőanyagok, ízfokozók, állományjavítók és tartósítószerek számítanak kockázati tényezőnek. Ezek pedig csak azok az anyagok, amelyek az élelmiszerrel jutnak be a szervezetbe. Az ÁNTSZ úgy érvel, hogy ha elkészülnek az új víztisztítók, csak egy fokkal csökken a kockázat - de a mostani helyzetben már ez is sokat jelent. NOTT A VETOMAGIGENY, CSÖKKEN A TERMŐTERÜLET Nem adják fel a makói hagymások A termés nyolcvan százaléka elpusztult a térségben, ARCHÍV FOTÓ: FRANK YVETTE Bár a termőterület jövőre csökkenni fog, nem hagynak fel a vöröshagyma termesztésével a makói gazdák, pedig a nyári ítéletidő mintegy 80 százalékban elpusztította a termést a tájkörzetben. MAKÓ SZABÓ IMRE A legöregebbek sem emlékeznek a makói térségben olyan pusztításra, mint amilyet nyáron okozott a jégverés és a belvíz. Ez azonban nem vette el a gazdák kedvét a hagyományos vöröshagymafajták termesztésétől. Mint emlékezetes, Csongrád megyében a belvíz 113 ezer, a vihar és a jég pedig 33 ezer hektárt érintett. Ezen belül volt a hagyma 2300 hektáros Makó környéki termőterülete. Az ágazatot ért összkár mértéke 18-19 milliárd forint volt. Ebből a vöröshagyma 1,3, a fokhagyma pedig 1,8 milliárdot tesz ki. A közvetlenül a természeti csapás után megszólaltatott gazdák azt mondták lapunknak, hogy jövőre viszszafogják a termelést. Varga Sándor, a makói hagymafélék fajfenntartásával és a szaporítóanyag-termeléssel foglalkozó Békés megyei Hortseed Kft. vezetője viszont most azt mondja, tavalyhoz képest még nőtt is az érdeklődés a fémzárolt vetőmagjaik, így a makói bronz és a CR iránt is. Szerencse, hogy tavalyról maradt raktáron, így akik eddig jelentkeztek, azoknak jutott, a készlet 75 százalékát azonban már lekötötték, így tavaszra vetőmaghiány keletkezhet. Az Aranyhagyma Díjjal kitüntetett makói termelő, Fekete János szerint azonban ez nem a termelési kedv növekedésének a jele. Úgy gondolja, azért vesznek a gazdák több vetőmagot, mint korábban, mert aki saját részre termelt szaporítóanyagot, annak most ez sem sikerült, így kénytelen venni. Ő is nagy veszteséget szenvedett el magban, ezért az eddigi 15-20 hektár helyett jövőre csak 8-10 hektáron foglalkozik majd vöröshagymával. Hozzátette ugyanakkor, meg sem fordult a fejében, hogy felhagy a hagymázással. Mint mondta, ehhez ért, ehhez vannak gépei. Bár ekkorát még nem, azért szenvedett el korábban is jégkárt, és ha jövőre kedvező lesz az időjárás, a következő évben megint tervezi a termőterület növelését. Bértakarítók a szőregi temetőben SZEGED. Kószóné Veszprémi Gabriella szegedi olvasónk jelezte, hogy Szőregen, a Vaspálya utcai római katolikus temetőben újabban felirat tájékoztat: sírgondozást csak az üze- üyARo meltető vállalkozó vé- ' gezhet október ^ £ 15-étől. Családja saját maga gondozza a hozzátartozói sírjait, de sokan nem tudják órmíj,ú ezt megtenni, mivel távol laknak, vagy idősek, és fizikailag nem bírják. Olvasónk 12 éve rendszeresen jár ki ebbe a temetőbe, ismeri azokat, akik sírgondozást vállaltak és vállalnának. Nem érti, miért hozták az új rendelkezést. Felhívtuk a kiplakátolt telefonszámokat, az újszentiváni temetkezési vállalkozót, Berg Henriknét értük el. Elmondta, velük állapodott meg a plébános a sírgondozásról. Ők foglalkoztatnak a szőregi temetőben is egy embert, aki a hozzátartozók helyett sírkövet takarít, évente kétszer virágot ültet és locsol. Egy egyszemélyes sír gondozása 10 ezer, egy kétszemélyesé 20 ezer forintba kerül évente. Ők vállalják a tiszaszigeti, újszentiváni és kübekházi temetők sírgondozását is. Szeged nagyobb temetői is egy kézben tartják a sírgondozást. Az önkormányzati sírkertekben - a Belvárosiban, Tápén és Dorozsmán - a szolgáltatás jellegétől függően évente 5000 forinttól emelkedő összeget kérnek a gondozásért, amit közvetlenül a temetőkben lehet megrendelni. Az alsóvárosi római katolikus temetőben is kérhető ilyen segítség; a gondnokság vállalja 9000 és 12 ezer 600 forint közötti összegért. Európában 25 éve gyógyszertári szektorban működő dermokozmetikai cég keres KERESKEDELMI CSOPORTVEZETŐT Szeged területére. Feladata: • a régióhoz tartozó 3 megyében az értékesítési feladatok ellátása, új partnerek felkutatása, • a régióban dolgozó értékesítési munkatársak (3-4 fő) munkájának irányítása. Kínálat: • magas szintű átképzés, • professzionális munka, , • európai szintű fizetés, • folyamatos képzések nemzetközi előadókkal. Feltétel: • jó kommunikációs képesség, • határozott fellépés, • bármely területen szerzett, legalább 5 éves munkatapasztalat, • vállalkozói gondolkodásmód, • vezetői képesség. Előny: • angol- vagy olasznyelv-tudás. Jelentkezését várjuk önéletrajza elküldésével a megpályázott terület feltüntetésével 2010 november 08-ig: allas@rougj.hu NÉPSZERŰ ÉS KÁROS A TINIK KÁVÉJA Energiaitalra szoktak a tizenévesek Kóla helyett ma már inkább az energiaitalokat isszák a tizenévesek. Napi adagjuk akár 2-3 doboz is lehet. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KOROM ANDRÁS Mindennapos látvánnyá vált reggelenként, hogy a tizenévesek energiaitalokat vásárolnak, majd azokat iskolába menet el is fogyasztják. A koffeinbombákat a hetedikes, nyolcadikos diákok is gyakran isszák, de főleg a középiskolások körében vált divattá. - Régebben üdítőt vettem a kiflihez, de néhány hónapja átálltam az energiaitalra. Olcsóbb, mint a kóla, már egy százasért is kapható, ráadásul jobban fel is dob reggelenként. Úgy érzem, jobban pörög tőle az agyam - osztotta meg velünk tapasztalatait a hetedikes Zsolt. A13 éves fiú nem az egyedüli, aki a reggelt így kezdi. - Ha kemény napom van, hármat, négyet is bedobok. Suli előtt kezdem, majd délután folytatom. Ha sok a tanulnivaló, estére is kell még egy, hogy bírjam az iramot - vallotta be egy másik fiú. A pedagógusok tehetetlenek. Mint azt egy, a neve elhallgatását kérő tanártól megtudtuk, csak akkor szólhat a suli környékén gyülekező diákokra, ha azt látja, rágyújtottak. A tinik kávéjának is nevezett üdítő koffeintartalma általában magasabb, mint az iskolai büfékből néhány éve eltávolított kóláé. Martos Éva, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet vezetője szerint bár a legtöbb energiaital dobozán sok vitamint is feltüntetnek, ezeket Koffein, taurin, guarana Az energiaitalok legfontosabb összetevője a koffein, amely megemeli a vérnyomást. A taurin élettani hatása még kevésbé ismert, anynyi biztos, hogy növeli a fizikai teljesítőképességet és csökkenti a vércukorszintet, ám alkohollal fogyasztva toxikussá alakul. A guarana is hasonlóan működik, mint a koffein és a taurin, viszont jóval hosszabb idő alatt ürül ki a szervezetből, mint a koffein. igencsak elenyésző mennyiségben tartalmazzák. Nem ajánlja az energiaitalok fogyasztását, sőt egyenesen károsnak tartja azokat gyermekkorban dr. Berényi Károly, Vásárhely legnagyobb praxisával rendelkező házi gyermekorvosa. - Bár a fiatalokat valóban felpörgeti, a bulikon vagy sportversenyek, illetve dolgozatírás előtt ezért isszák, hatása csak átmeneti. A szervezet tartalékait mozgósítja a benne lévő koffein, guarana és a taurin, amikor elmúlik ezek hatása, kimerültséget okoz. És függőséget is, hiszen hogy a hatása ugyanolyan legyen, egyre többet kell inni belőle. A gyermekorvosnak voltak már olyan páciensei, akiknek megmagyarázhatatlan módon magasabb volt a pulzusszáma a normálisnál, vagy éppen egyes laboreredményei eltértek az átlagostól. - Hiába kérdezek rá ilyenkor, eddig senki sem vallotta be, hogy energiaitalt iszik. Pedig a tünetekre nem nagyon tudok más magyarázatot adni tette hozzá.