Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-17 / 267. szám

2 BELFÖLD-KÜLFÖLD 4 NOVEMBER 17., SZERDA ITTHON Járai az MNB felügyelőbizottságában Az Országgyűlés kedden megvá­lasztotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új felügyelőbizottságát (fb), a testület elnöke )árai Zsigmond volt MNB-elnök lett. Létrejönnek a kormányhivatalok Január 1-jével létrejöhet a fő­városi és a 19 megyei kor­mányhivatal, az Országgyűlés ugyanis kedden elfogadta az erről szóló törvényjavaslatot. A törvény szerint a fővárosi és a megyei közigazgatási hi­vatalok jogutódaként jön létre 2011. január 1-jétől a fővárosi, valamint a 19 megyei kor­mányhivatal, ahová integráló­dik a területi államigazgatási szervek egy része A Jobbik is kivonult A Jobbik-frakció képviselői az al­kotmány-előkészítő bizottság keddi ülésén bejelentették: a to­vábbiakban nem vesznek részt az eseti bizottság munkájában, mert szerintük a kétharmados többség lesöpri az ellenzéki ja­vaslatokat. Mint ismert, az MSZP és az LMP október 26-án - azt követően, hogy Lázár jános fkle­szes frakcióvezető a parlament elé terjesztett három, a 98 szá­zalékos különadóval kapcsolatos törvényjavastatot, köztük az al­kotmány módosítását - jelentet­te be, nem vesz részt az alkot­mány-előkészítési munkában. Mi van az adományokkal? Az MSZP felszólítja a kor­mányt, hogy haladéktalanul adjon részletes tájékoztatást az 1,2 milliárdnyi vörös­iszap-adomány sorsáról, ak­tuális helyzetéről, a kifizeté­sek módjáról, illetve haladék­talanul kezdje meg a károsul­taknak járó azonnali kifizeté­seket. Gőgös Zoltán szocialis­ta képviselő közleményében azt írta, hogy senki sem tudja, hová, hogyan, milyen koncep­ció alapján osztották szét a csaknem 1,2 milliárd forintos adományt, ami eddig össze­gyűlt a vörösiszap-katasztrófa sújtotta területek megsegíté­sére. A miniszterelnök szóvivője szerint a szocialista Gőgös Zol­tán nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy nem lehet is­merni a vörösiszap-katasztrófa kármentésének módozatait, el­veit és végrehajtását. Az AB-hez fordulnak Az MSZP az Alkotmánybírósá­gon támadja meg az Országos Választási Bizottság (OVB) azon döntését, hogy nem adott zöld utat az MSZP ma­gánnyugdíjpénztárakkal kap­csolatos népszavazási kezde­ményezéseinek. pénzváltó Szeged. Kölcsey u. 5. • Tel: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. CHF 202.50 209,49 61,00 66,99 b RON 2010.11.16. H MEGSZAVAZTA AZ ORSZÁGGYŰLÉS A JÖVŐ ÉVI ADÓ- ÉS JÁRULÉKTÖRVÉNYEKET 16 százalék még adójóváírással A magánszemélyek valamennyi jövedelmük után 16 százalékos kulccsal adóznak, miközben az adójóváírás megmarad, mértéke 2011-től csökken - többek kö­zött ez áll az Országgyűlés által kedden elfogadott jövő évi adó­és járuléktörvényekben. BUDAPEST MTI Az Országgyűlés 259 igen és 104 nem, valamint 1 tartózko­dás mellett fogadta el az adó­és járuléktörvények módosítá­sát; a kormánypártok támogat­ták, az ellenzék elutasította a javaslatot. A parlament a tör­vény sürgős kihirdetését kérte a köztársasági elnöktől. A külön adózó jövedelmek esetében továbbra sem kell adó­alap-kiegészítéssel (szuperbruttó­sítással) számolni. A nem pénz­ben történő juttatások kifizetőjé­nek adóalapja a juttatás értékének 1,19-szerese lesz. A szuperbruttó 2012-ben a felére csökken, majd 2013-tól megszűnik. Az adótör­vényhez kapcsolva szavazták meg a képviselők a társadalombiztosí­tás részére fizetendő nyugdíjjáru­lék mértékének emelését 9,5 szá­zalékról 10 százalékra. A társasági adó - 500 millió forint éves adó­Karácsony Geigety, a Lehet Más a Politika (LMP) képviselője (b) és Sdiiffer András, a párt frakcióvezetője tart fel egy táblát az Alkotmánybíróságot érintő törvényjavaslatok vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén FOTÓ MTI, FÖLD IMRE összevont adóalapot csökkenti. Egy és két eltartott esetén 62.500 forintot, három eltartottól 206.250 forintot lehet eltartot­tanként havonta levonni. Ez az első két gyermek után havi 10.000 forint, a háromgyereke­seknél gyermekenként 33.000 forint támogatást jelent. A csalá­9 9 Ez az első két gyermek után havi dl kedvez 10.000 forint, a háromgyerekesek­nél gyermekenként 33.000 forint tá­mogatást jelent. A családi kedvez­mény megosztható. alapig - január elsejétől 10 száza­lék lesz. A kör kiterjesztésével és az osztalékadó bevonásával a 10 százalékos adómérték általános jellegű lesz 2013-tól. Az adójóváírás megmarad, mértéke 2011-től csökken: a bér­és adóalap-kiegészítés 16 százalé­ka, havonta maximum 12.100 (je­lenleg 15.100) forint érvényesíthe­tő, amelyet teljes mértékben 2 millió 750 ezer forint éves jövede­lemig, csökkenő összegben pedig 3 millió 960 ezer forintos éves jö­vedelemig lehet érvényesíteni. A törvény az első gyermek vállalását is támogató, jövede­lemkorláthoz nem kötött családi kedvezményt vezet be, amely az meny meg­osztható a házaspá­rok, élettár­sak között. Az ön­kéntes köl­csönös biztosítópénztárba, va­lamint nyugdíj-előtakarékos­sági számlára (NYESZ) befize­tett összegek után 30 százalék­ról 20 százalékra csökken az adóról történő rendelkezési le­hetőség. Elfogadta a Ház a különadó új szabályait is. A munkaválla­lók számára 3,5 millió forint, az állami és önkormányzati ve­zetők, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében 2 millió forint a köz­szférában foglalkoztatottakra a jogviszonyuk megszűnésével összefüggésben kivetett 98 százalékos különadó összeg­határa. Az Országgyűlés kedden 304 igen és 58 nem szavazattal - a Fidesz, a KDNP és a Jobbik tá­mogatásával - fogadta el az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásá­ról, illetve módosításáról szóló, eredetileg Lázár János által be­terjesztett törvényjavaslatot. En­nek értelmében a különadót ­amelynek hatálya a nyugdíjba vonulókra nem terjed ki - öt év­re visszamenőleg kell megfizet­ni. Lázár János zárószavazás előtti módosító indítványával még több ponton módosították a különadó szabályait: beemel­ték például a javaslatba, hogy a törvény hatálybalépését meg­előzően elhunyt magánszemély különadójának megfizetésére az örökös nem kötelezhető. Szűkül az Alkotmánybíróság hatásköre. Az Országgyűlés kedden elfogadta a fideszes Lázár Jánosnak az alkotmánymódosításhoz be­nyújtott zárószavazás előtti módosító javaslatát. Ez az alkotmány mó­dosítását úgy változtatja meg, hogy az Alkotmánybíróság a költségve­tésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illeté­kekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi fel­tételeiről szóló törvényeket csak akkor vizsgálhatja felül, ha az erre irányuló indítvány az alkotmányellenesség okaként kizárólag a koráb­ban már felsorolt alapjogok sérelmét jelöli meg, és nem tartalmaz egyéb okot. A kétharmados többséget a kormánypártok biztosították, nemmel szavazott az MSZP és az LMP, a Jobbik tartózkodott. A Fidesz és az MSZP képviselőcsoportja is név szerinti szavazást kért a tör­vényjavaslatról. Az MSZP szerint az Alkotmánybíróságot érintő tör­vényjavaslat nem szól másról, mint hogy az állam hogyan tudja a ma­gánnyugdíjpénztárakban lévő pénzeket „eltulajdonítani". Bárándy Ger­gely szerint ha az állam ezeket a pénzeket visszafizeti, akkor „nem ál­lami lopást, hanem intézményesített állami sikkasztást valósít meg". Schiffer András, az LMP frakcióvezetője úgy fogalmazott, az Ország­gyűlés olyan törvénycsomagot fogad el, amelyik alapvetően rendezi át az alkotmányos berendezkedést. Riasztónak nevezte, hogy a kormány­oldali reakciókból az derül ki, „tulajdonképpen egy figyelmeztető lö­vést adott le az Orbán-kormány". •••••••••••••••• Januártól jön a NAV c&z&jzl — BUDAPEST. Jövő év január l-jétől létrejön a Nemzeti Adó- és Vám­hivatal (NAV) az Adó- és Pénz­ügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a vám- és pénzügyőrség (VP) összeolvadásával. A NAV elnö­két a nemzetgazdasági minisz­ter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki határozatlan időre. A törvény kimondja: a NAV állam­igazgatási és fegyveres rendvé­delmi feladatokat is ellátó kor­mányhivatal; a NAV ellát majd bűnüldözési feladatokat is, megjelennek az adónyomozók. Az APEH és a VP összevonásá­val létrejövő szervezet mintegy 23 ezer főt foglalkoztat és több mint százmilliárd forinttal gaz­dálkodik majd; a kormánypár­tok előzetes számításai szerint a két szervezet összevonásával évi 8-10 milliárd forintos megtaka­rítás érhető el. Bajnai-titkárság: Matolcsy György valótlanságot állít BUDAPEST. Bajnai Gordon volt kormányfő titkársága szerint va­lótlanságot állít Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, ami­kor arról beszél, hogy az előző kormány háromszázalékos több­lethiányt okozott az idei költség­vetésben. Az MTI-hez eljuttatott közlemény úgy fogalmazott: „A miniszter az előző másfél év áldo­zatait becsüli le, állítása a csont­vázbrigád nemzetközüeg is látvá­nyos kudarca után teljesen érthe­tetlen, alaptalan és szakmaiat­lan." „Nem lehet mindig vissza­mutogatni, a jelenlegi kormány elmúlt hathavi gazdasági és költ­ségvetési kontárkodásának kö­vetkezményeit nem lehet az előző kormány nyakába varrni." ••••••••••••••• Legfőbb ügyész kilenc évre BUDAPEST. Az Országgyűlés a jövőben a köztársasági elnök javaslatára kilenc évre választ­ja a legfőbb ügyészt a határo­zatlan időre kinevezett ügyé­szek közül az ügyészségi szol­gálati viszonyról kedden elfo­gadott törvénymódosítás alap­ján. A jogszabály kimondja, hogy a legfőbb ügyész egészen utódja megbízatásáig gyako­rolja jogkörét. Állami az adatvagyon is BUDAPEST. A parlament előtt lévő törvényjavaslat szerint állami fel­adat lesz a nemzeti adatvagyon kezelése, a magáncégektől a jövő év végéig kell állami kezelésbe venni az adatokat - mondta Felle­gi Tamás nemzeti fejlesztési mi­niszter, aki a nyugdíjadatokat is állami kezelésű körbe sorolta, de jelezte, csak később dől el, hogy a magán-nyugdíjpénztári adatok is bekerülnek-e ebbe a körbe. Közületeket is kiszolgálunk Napközbeni árkorrekció lehetséges. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a november 16-i kenószámok: 2, 8,10,11,19, 24, 25, 26, 29, 33,36, 41, 46, 53, 57,60, 63, 66, 68, 77. # KÜLFÖLD Tárgyainak Írországgal BRÜSSZEL. Tárgyalások foly­nak az Európai Unió, a Nem­zetközi Valutaalap (IMF) és Ír­ország között az ír bankszek­tor súlyos problémáinak meg­oldásáról - erősítette meg OUI Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse kedden Brüsszelben. Az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácskozása (Eurogroup) előtt nyilatkozva a finn biztos meggyőződését fejezte ki, hogy a tanács tagjai is támo­gatják a helyzet megoldására tett erőfeszítéseket. Brian Co­wen ír miniszterelnök ugyan­akkor dublini parlamenti be­szédében azt hangoztatta, hogy hazája nem kér uniós pénzügyi támogatást és a tár­gyalások az eurózóna általá­nos helyzetére vonatkoznak. Nincs megállapodás BRÜSSZEL. Nem állapodtak meg az Európai Unió tagországai az Európai Parlamenttel az EU jö­vő évi költségvetéséről a hétfőn éjfélkor lejárt határidőig. A két döntéshozó intézmény között elő­zőleg már közeledtek az állás­pontok az idei több mint 120 mil­liárd eurós költségvetés 2,9 száza­lékos emelkedését illetően, de a tagországok egy csoportja nem fogadta et az EP követeiésert, amelyek célja az volt, hogy a par­lament - a tavaly életbe lépett Lisszaboni Szerződésnek megfele­lően - nagyobb beleszólást kap­jon a büdzsé alakításába. Az Euró­pai Bizottságnak most új költség­vetési javaslatot kell készítenie és amíg ártól nincs megállapodás, az EU az idei költségvetési szinttel vág neki - havi egyenletes bon­tásban - a következő esztendő­nek. A két fél tárgyalói mind­azonáltal a hétfői kudarc után re­ményüket jelezték, hogy legké­sőbb az egy hónap múlva esedé­kes állam- és kormányfői EU-talál­kozón sikerül megoldást találni a patthelyzetre. Négy embert őrizetbe vettek a tűz miatt PEKING. Sanghajban a rend­őrség őrizetbe vett négy em­bert, akiket a hétfői - legke­vesebb 53 emberéletet köve­telő - tűzeset felelőseinek tartanak - jelentette a kínai média kedden. Az előzetes vizsgálatok szerint a felújítás alatt álló és beállványozott 28 emeletes lakóépületben kelet­kezett tüzért engedély nélkül dolgozó hegesztők tehetők fe­lelőssé. A közbiztonsági mi­niszter a helyszínen hangsú­lyozta, hogy a felelősökre sú­lyos büntetés vár. A legfris­sebb jelentések szerint több mint száz embert szállítottak kórházba, a sérültek száma 70 fölött van, közülük 17-en vannak kritikus állapotban. Ezer kolerás halott PORT-AU-PRINCE. Haitin ezer fölé emelkedett a kolera okoz­ta elhalálozások száma és már majdnem 17 ezren van­nak a kórházakban a járvány miatt - közölték kedden az egészségügyi hatóságok. Az adatok nem a pillanatnyi hely­zetet tükrözik, mert az össze­sítést vasárnapi dátummal zárták le és segélyszervezetek szerint a válság eleve súlyo­sabb, mint ami a hivatalos közlésekből kiderül, (mti) A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Központi főszerkesztő: NYERGES CSABA • Főszerkesztő-helyettes (Délmagyarország. Délvilág): SULYOK ERZSÉBET • Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, TOMBACZ RÓBERT • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: R. TÓTH GÁBOR (információ, DM), SZABÓ C. SZILÁRD (információ, DV). SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜU RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-808 Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel/fax: 62/213-198. 6600 Szentes. Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel/fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KOTI ZOLTÁN Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2095 Ft (Délmagyarország), 1995 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)

Next

/
Thumbnails
Contents