Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-12 / 263. szám
8 GAZDASÁG 2010. NOVEMBER 12., PÉNTEK Vállalkozói konferencia Szegeden SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL A Raiffeisen Üzlettárs Klub rendezvénysorozatán az ország 19 városában több ezer vállalkozó ismerheti meg a várható gazdasági folyamatokat, kaphat segítséget pénzügyi kérdésekben. A konferenciasorozat ma Szegedre látogat: a kis- és középvállalkozások 10 órától a Forrás Szállóban kaphatnak tájékoztatást a bank szakembereitől töbek között a devizahitelezésről. A rendezvényen Kovács Mátyás, a Raiffeisen Bank vezető elemzője ismerteti a világgazdasági válság aktuális hazai kihatásait, az Európai Unió országainak gazdasági állapotát, Magyarország nemzetközi megítélését és a várható devizaárfolyamokat. A konferencia résztvevői ezen túlmenően megismerkedhetnek a vállalatok pénzgazdálkodással kapcsolatos aktuális problémáival, illetve a banki tanácsadók tapasztalataival. A mai napon abban is segítséget nyújtanak a kkv-k vezetőinek, miképpen vehetnek igénybe most kedvezményesen, akár induló költségek nélkül különféle vállalati hiteleket, pénzforgalmukhoz leginkább illeszkedő kedvezményes számlaszolgáltatásokat, továbbá egyéb költséghatékony pénzügyi szolgáltatást. SZEGED. MAKÓ. A Manócsomag Közcélú Alapítvány jótékonysági kezdeményezésére a segitsuti.hu szeptember 20-i internetes jótékonysági árverésén rekordösszeget, 2 millió forintot ajánlott fel egy különleges levendulás süteményért az AXA csoport Magyarország. A levendulás citromkrémmel töltött linzereket tegnap a süteményt készítő makói Tóthné Libor Mária ünnepélyes keretek között adta át az AXA csoport Magyarország képviselőjének, a szegedi ügyfélcentrum vezetőjének, Tóth Csabának. Az elkészült 145 szív alakú süti darabja tehát 13 ezer 795 forintba került. Az összegből 5 gyerekeket gyógyító egészségügyi intézményt, köztük a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinikáját támogatják a szervezők. Megírtuk: az idén 3. alkalommal megrendezett Segítsüti akció keretében 27 gasztroblogger döntött úgy, hogy egy-egy tepsi süteményt ajánl fel a jótékonysági árverésre. Az egyedi sütemények közül a legnagyobb licit Tóthné Libor Mária levendulás süteményére érkezett az AXA részéről. Októberben „csak" 1413 cég ellen kezdeményeztek felszámolási eljárást a hitelezők. Az Opten céginformációs szolgáltató szerint azonban derűlátásra nincs ok, a válság csak viszszatért a rendes kerékvágásba. DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ MUNKATÁRSUNKTÓL A tavaly októberi helyzetnél csak 11-gyel több, az idei csúcsot hozó szeptemberinél pedig 501-gyel kevesebb vállalkozás ellen indult felszámolás a múlt hónapban. így az egy évvel korábbi bázishoz képest ugyan növekedést mutatnak a számok, ennek mértéke azonban elhanyagolható, mindössze 0,78 százalékos. - A szeptemberi kiugrás mögött részben a nyári ügyhátralék ledolgozása áll, arról nincs szó, hogy javulna a cégek általános likviditási CSONGRÁD MEGYE. A Csongrád Megyei Agrár Kft. Termékében él a vidék elnevezésű projektjével a helyi élelmiszerekkel és mezőgazdasági hagyományokkal ismertette meg a dél-alföldi régió általános iskolásait. Szabó Zoltán, a kft. ügyvezetője elmondta: az élelmiszer-gazdaságot és a kereskedelmet a világ minden részén a koncentráció és a multinacionális vállalatok térhódítása jellemzi. Ezért határozták el, hogy a helyben megtermelt és értékesített élelmiszerre hívják fel a helyzete - kommentálta az adatokat Csorbái Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. Az első 10 hónap adatai hasonló irányú változást mutatnak. Az egy évvel korábbi 33 százalékról mintegy 19 százalékosra szelídült a 2010-ben eddig eltelt időszakban indult összes felszámolási eljárás egy év alatti növekedési üteme. Idén október végéig 14 ezer 818 társaság ellen indult eljárás, ez csak 269-cel marad el a tavalyi egész éves adattól, és messze meghaladja a 2008-as 11 ezer 451-et. - Tofigyelmet 7 település - Hódmezővásárhely, Kecel, Maroslele, Sándorfalva, Soltvadkert, Székkutas és Tótkomlós - kilenc általános iskolájában. A felső tagozatos diákok számára vetélkedősorozatot szerveztek az interneten. A vetélkedőre 5 fős csapatok nevezhettek, a 9 iskolából 108 csapat csatlakozott a programhoz. A gyerekek öt fordulóban mérhették össze felkészültségüket úgy, hogy a www.helyielelmiszer.hu honlapon megtalálható ismeretvábbra is magas a felszámolási arány, így nem lehet a válság hatásainak enyhüléséről beszélni - véli a szakember. A dél-alföldi régióban - a cégvilágot jellemző számok alapján - az országos átlagnál jóval erősebbek a válságjelenségek. Az Opten által januártól októberig regisztrált 1396 újonnan indított felszámolási eljárás 11,6 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi hasonló időszakban. A felszámolások megugrása az októberi 49 százalékos növekedésnek köszönhető. terjesztő anyagokból felkészültek és azok alapján kitöltötték az online kérdőíveket. Az első 3 legjobban teljesítő csapatot - köztük a 3. helyezett vásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola diákjait nemrégiben 3 napos kirándulásra vitték el a galgahévízi Galgafarmra. A farmon megismerhettek egy sajátos kezdeményezést: olyan fenntartató település kialakítását, amely kizárólag saját erőforrásai ésszerű felhasználásából tartja fenn magát. 2 milliót ert a levendulás süti (S 4 A makói Tóthné Libor Mária süteményét az AXA csoport szegedi ügyfélcentrumának vezetője, Tóth Csaba vette át. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Erősebb válságjelenségek Termékében él a vidék Kevesebb új cég. Októberben országosan 3656 új vállalkozást jegyeztek be, számuk szembetűnően kevesebb mind a szeptemberinél, mind az egy évvel korábbinál. A csökkenés egy év alatt csaknem 19 százalékos. - Jó lenne azt hinni, hogy a gazdasági racionalitás vagy a kényszervállalkozókat érintő jogszabályváltozások miatt csökkent a számuk - mondta Csorbái Hajnalka. A GUTENBERG UTCA ELETRE KEL MEGHÍVÓ A szegedi városközpont fejlesztési projekt célja a belváros határainak kiterjesztése, a kereskedelmi-vendéglátó, valamint a kulturális és társadalmi élet fellendítése. A projekt részeként került sor 2010. május és október között a Gutenberg utca teljes felújítására. A Kölcsey utcai új sétáló utca és a Reök palota előtti új tér létrehozása után a Gutenberg utcában úgynevezett vegyes forgalmú utcát alakítottak ki, amely padokkal, fasorral szegélyezett, díszburkolatú sétálóutca, ahol a csillapított járműforgalom mellett a gyalogos- és kerékpáros forgalom az utca teljes felületét használhatja. Az utcában a teljes útpálya díszburkolatot kapott, megújult a közműhálózat és zöld díszkandeláberek elhelyezésével a közvilágítási hálózat is. Új zöldszigetek, padok és ivókutak létesültek, 116 ezüsthárs facsemete telepítésével az utca fasora is megújult. Az utca így elvezeti a gyalogosokat a környéken található kulturális értékekhez, és azon túl Szeged megújuló kereskedelmi centrumához, a Mars térhez és környékéhez. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját a megújult Gutenberg utca ünnepélyes átadására. Minden érdeklődőt várunk az új köztéri műalkotás leleplezésére és programjainkra. Időpont: 2010. november 12., péntek 16 óra Helyszín: Gutenberg u. 11. (Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola) Program: 15.30 Pavane Történelmi Tánccsoport felvonulása a Széchenyi tér, Kölcsey utca, Reök-palota, Gutenberg utca útvonalon 15.30 Szeged M.J.V. Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar koncertje a Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola előtt 16.00 A helyszínen fellép a Vasvári Pál Közgazdasági Szakközépiskola tanári kórusa 16.10 Dr. Botka László Szeged Megyei Jogú Város polgármestere átadja a város lakóinak a felújított Gutenberg utcát és felavatja Simor Márton szobrászművész alkotását, az ivókutat. 16.30 Helytörténeti séta a Diákcentrum Universitas Alapítvány szervezésében (jelentkezés a helyszínen, vagy előzetesen a dcentrum@stud.u-szeged.hu e-mail címen és a +3630/292-4422-es telefonszámon) 16.30 FlameFlowers tűzzsonglőr csapat produkciója A helyszínen ökolábnyom mérés a CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület szervezésében. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. BeMtctts a jódbc SZEGED Megújuló Belváros Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 nfu@nfu.gov.hu • www.nfu.hu