Délmagyarország, 2010. november (100. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-12 / 263. szám

2010. NOVEMBER 12., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR Szentesen lép fel a Fivérek együttes A szentesi sportcsarnokban tart­ja a Megasztár utáni első nagy­koncertjét a Fivérek együttes. A hónap végi fellépésre a fiúk már gőzerővel próbálnak, és remélik, telt ház fogadja majd őket. SZENTES TÍMÁR KRISZTA Kivételes lehetőséget kapott a Fivérek együttes: a csongrá­di-szentesi fiúk még a Megasz­tár versenyének befejezése előtt koncertet adhatnak. A TV2 meglehetősen szigorú feltétele­ket szab versenyzőinek, többek között nem léphetnek fel, csu­pán a csatorna által szervezett programokon, önálló rendez­vényre pedig csak jóval a tehet­ségkutató lezárulta után van le­hetősége minden döntősnek. Az év legjobb együttesével azonban kivételt tettek. A Fivérek november 27-én hatalmas élő koncertet ad a Szentesi Városi Sportcsarnok­ban. A legalább másfél órás műsort ráadásul vendégelőadó nélkül töltik ki, hiszen - mint mondták - annyi dal van a re­pertoárjukban, hogy ez nem je­lenthet gondot. - A Megasztár­ban elhangzott dalok mellett is­mert feldolgozások és saját szerzemények is helyet kapnak majd a műsorban - árulta el Se­res Anti, az együttes vezetője. A fiúk a látványra is nagy hangsúlyt fektetnek: a 70 négy­zetméteres színpadon a 7 zene­kari tag mellett 3 salsatáncos pár is helyet kap. A sportcsar­nok közel kétezer férőhelyes ­remélik, megtelik majd első, megasztáros szereplésük utáni nagykoncertjükön. Elővételben már vásárolható jegy A koncertre elővételben 1500 forintért lehet jegyet vásárolni a Szentesi Városi Sportcsarnok­ban, a szentesi önkormányzat­nál és a Babilon könyvesbolt­ban, valamint Csongrádon, az ifjúsági házban és a Városi Ga­lériában. A belépő ára a hely­színen 1800 forint lesz. A Megasztárban elhangzott dalok mellett saját szerzeményeket is előad a három testvér a november 27-i koncerten. FOTÓ: TV2 Benkó Sándor 10 ezer koncert után is fiatalos Jubileumi koncertet ad a Benkó Dixieland Band szombaton a sze­gedi IH Rendezvényközpontban: az alapító, Benkó Sándor 70 esz­tendős. Ezúttal a közönség kedvenc számait játsszák. SZEGED R. TÓTH GÁBOR - Skizofrén állapot ez: 70 éve­sen 30-40-nek érzem magam. Nekem semmi bajom nincs, ha kell, az ötórás koncertet végig­játszom, viszem a hangládá­kat. 10 ezer 650 koncerten és megannyi próbán vertem a taktust a lábammal. Csoda, ff 200-250 koncertet adunk évente Magyarországon és külföl­dön. 2000 számot rögzítettünk, 25 órányi zenei programunk van. Benkó Sándor hogy nem ment ki! - mondja Benkó Sándor, a Benkó Dixie­land Band alapítója és vezető­je. Jóllehet a közelmúltban ün­nepelte 70. születésnapját ­két gyermeke és három unoká­ja is köszöntötte -, szombaton 19 órakor az IH Rendezvény­központban bizonyosodhat­nak meg a szegediek arról: az 53 éve muzsikáló zenekaron és vezetőjén nem fog az idő. - 200-250 koncertet adunk évente Magyarországon és kül­földön. 2000 számot rögzítet­tünk, 25 órányi zenei progra­munk van. Ebből kell válogat­nunk. Amikor ünneplünk, for­dítunk egyet a kabátunkon: az­zal kedveskedünk, hogy nem mi válogatunk a zenékből, ha­nem a közönség. Nyugodtan jöjjenek oda hozzánk a koncert előtt, és mondják meg, mit sze­retnének hallani! - érzékeltette a jubileumi est különlegessé­gét a zenekarvezető, aki nem csak a klarinéttal bánik re­mekül: villamosmérnökként 1963-tól 1995-ig oktatott a Bu­dapesti Mű­szaki Egye­tem Villamos­gépek Tanszé­kén. Doktori címet is szer­zett. Kos­suth-díjas, a Magyar Köztársasági Érdem­rend tisztikeresztje kitüntetés birtokosa. Már az első Benkó-album aranylemez lett, legutóbb megjelent nyolcvanötödik ko­rongjuk pedig platinalemez. Hazánk legnépszerűbb dzsesszegyüttese korábban a JATE-klubban, a színházban és a Dixie Gálán számtalan­szor aratott sikert Szegeden. A Benkó Sándor (klarinét, zenekarvezető), Nagy Iván (pozan, ének), Nagy Jenő (ben­dzsó), Szalóky Béla (trombita), Halmos Vilmos (zongora, ének), Csikós Miklós (bőgő) és Kovacsevics Gábor (dob) alkot­Benkó Sándor 70 évesen is végigjátssza az ötórás koncertet. Szom­baton Szegeden muzsikál együttesével, FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA ta formáció körbeutazta már a világot, rengeteg sztori gyűlt össze az évek alatt - ezek kö­zül is felelevenítenek néhá­nyat szombaton. Nemrégiben például egy hónapig turnéztak Mexikóban. Fogadta őket a magyar nagykövet és Mexi­kóváros polgármestere is. - Utóbbi egy ötliteres butellát hozott magával - az alján egy jó arasznyi hernyó lebegett. Mindenkinek a kezébe nyo­mott egy poharat, és töltött. Csak engem hagyott ki, nem értettem, miért. Végül az utol­só féldecit töltötte ki nekem ­de a poharamba belecsúszott a hernyó is. Nem tudtam, mit csináljak, végül bekaptam ­mesélte Benkó Sándor. - Furcsa volt, de kiderült: a mexikóiaknál ez a lehető leg­nagyobb megtiszteltetés. •MHMHHHHMHHHHHMHHHnM MRnHHaHMNNMaMMMMmHMHNMMaMM A lejíisebb is szárít Takarékos november november 12-14. 495,-9 u Mandarin MVM: 5 kg Friss csirkecomb farrésszel* baromfipultban kapható MVM: 5 kg NyitraUHTtej 1,5%, 11, MVM: 25 db Adventi kalendárium 50 g, MVM: 5 db, 3380,-/kg 3990;­Óriás autószállító játék teherautó 9 db autóval, 1:16,2990T­Tokaji 3 puttonyos aszú 0,51,1398,-/11 MVM: 5 db LG 32LD320 HD-Ready LCD-televízió PC-csatlakozós, MVM: 1db Női ruházat 30% kedvezménnyel , 1ÓH Ajánlatunk 2010. november 12. és 14. között, a készlet erejéig a Tesco hipermarketekben érvényes. Részletek az áruházakban. MVM: maximálisan vásárolható menny iség/vá sárló/nap. Az esetleges nyomdal hibákért felelősséget nem vállalunk. Áraink forintban értendók, az áfát tartalmazzák. Az uum. digitális tuner lógóval ellátott TV-készülék alkalmas a magyarországi földfelszíni, szabad hozzáférésű digitális televíziós műsorszórás vételére. *Az ajánlat a sárvári áruházunkra nem vonatkozik. **Az ajánlat a kiegészítőkre, harisnyákra, az F&F Basics termékcsaládra és a kiárusltásos termékekre nem vonatkozik. Az ajánlat más akciókkal össze nem vonható, a teljes árú termékekre 2010. november 12-18. között, vagy az akció időtartama alatt a készlet erejéig érvényes. cuiM^m vásárláskori COJBCARD

Next

/
Thumbnails
Contents