Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-15 / 241. szám

2010. OKTÓBER 15., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR A 23 ÉVES MENTOR MATEKOT MAGYARÁZ, ÉS KIRÁNDULNI MEGY A DIAKOKKAL Petra néni mindenben segít nekünk! N w Hetente két nap minden órán „tanítványai" mellé ül az isko­lapadba Béleczki Petra. A vá­sárhelyi Varga Tamás iskola 23 éves mentora tanulmányaikban is segíti a diákokat. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TÖRÖK ANITA • - Petra néni mindenben segít nekünk! Azonnal elmagyaráz­za a szöveges feladatot vagy a szőlő részeit - hadarták egy­más szavába vágva a vásárhe­lyi Varga Tamás Általános Is­kola tanulói, Németh Dzseni­fer és Rácz Anita. Petra néni, azaz Béleczki Petra mindössze Dzsenifer, Petra és Anita együtt tanul. FOTÓ: KARNOK CSABA 23 éves. Hárman egymásba karolva csacsogtak - azt gon­dolhatnánk róluk: barátnők. Ennél azonban komolyabb dologról van szó, Petra a két lány mentora, azaz a tanulmá­nyaikban segít nekik. Hetente két nap - kedden és pénteken - minden órán az iskolapadban ül mellettük az angol-matematika szakos ta­nárnak készülő szegedi egye­temista. Szó szerint együtt ta­nul az ötödikes lányokkal és két osztálytársukkal. - Amióta Petra néni segít, javultak a jegyeink. Főleg a matekkal és a környezettel küszködünk - magyarázta to­vábbra is lelkesen a két diák. Arra a kérdésre, hogy a fiúkat is kitárgyalják-e, cinkosán összenéztek. Az iskolán kívüli közös programokról szíveseb­ben meséltek. Jártak például a szegedi füvészkertben. A ki­rándulást a diákok csak úgy kommentálták: „olyan jó volt, mint egy valóra vált álom". Voltak a megasztáros Gáspár Laci koncertjén. Miután Petrát is szóhoz engedték jutni, meg­tudtuk, mit jelent számára a mentori munka. - Az egyetem alatt nincs lehetőség arra, hogy diákok­kal foglalkozzak. A mentor­sággal viszont már most a va­3 iskolában 13 mentor Az idei tanévben a Szent István, a Klauzál Gábor és a Varga Ta­más Általános Iskolában össze­sen 13 mentor segíti a halmozot­tan hátrányos helyzetű diákok felzárkóztatását és beilleszkedé­sét. A program harmadik éve működik a városban. lós iskolai életbe kóstolhatok be, igazi problémákkal szem­besülök, valódi nehézségekre kell megoldást találnom ­árulta el Petra, aki egyébként két éve önkéntesként dolgo­zik a Bátor Táborban is. Elme­sélte, hogy tavaly szeptem­berben, amikor elkezdte a munkát, már a második na­pon azzal fogadta az egyik kis tanítványa: „De jó, hogy jött, Petra néni!" Etikaoktatás: ébred a lelkiismeret „Szilárd erkölcsi értékrenddel bíró, harmonikus személyisé­gekkel" szeretné a 21. század magyar társadalmát építeni az oktatásért felelős államtitkár­ság. A Nemzeti alaptanterv elő­készítési munkálatai még tar­tanak. Etikát most is tanítanak az iskolákban. SZEGED GONDA ZSUZSANNA Folyik az új Nemzeti alap­tanterv előkészítése, az okta­tásért felelős államtitkárság szerint a jövő év első felében a kormány elé lehet terjesz­teni a javaslatot. Az államtit­kárság a NAT átdolgozása során alakítja ki álláspontját például arról is: az etika mint tantárgy milyen mér­tékben és mikor jelenik meg az iskolai tananyagban. Hoffmann Rózsa korábbi ér­tekezéseiből - például Az er­kölcsi nevelés értékelméleti és pedagógiai dimenziói cí­mű írásból - kiolvasható, az oktatásért felelős államtitkár megerősítené az etikaokta­tást. Etikát most is tanulnak a diákok, a közoktatás tizen­két évében két esztendőn ke­resztül. Érettségizni is lehet belőle. A 2010-es emelt szin­tű matúra feladatai között szerepelt például esszé írása a munkanélküliség etikai vo­natkozásairól, az előítéletek erkölcsi kérdéseiről, illetve a diákoknak érvelniük kellett az internetes társkeresés mellett és ellen. A tantárgy oktatásában most többféle módszert kö­vetnek az iskolák. Szegeden például a Deák Ferenc Gim­náziumban emberismeret és etika órát tartanak, a Tömör­kény-gimnáziumban filozó­fiaórán tanítják az etikát, a Szegedi Kereskedelmi, Köz­gazdasági és Vendéglátóipa­ri Szakképző Iskola Krúdy Harmonikus személyiségek Az oktatásért felelős államtitkár­ság lapunknak küldött válaszle­velében így fogalmazott az etika oktatásával kapcsolatban: alap­vető fontosságúnak tartjuk, hogy a 21. század magyar társadalmát szilárd erkölcsi értékrenddel bíró, harmonikus személyiségek épít­sék tovább, amihez a közoktatási intézményeknek mind nevelő­munkájukkal, mind a tételes er­kölcsi normák tanításával döntő mértékben hozzá kell járulniuk. Gyula Tagintézményben tár­sadalomismeretet oktatnak, a Petőfi Sándor Általános Is­kolában etikát. Kübekházán az egyházi fenntartású Re­ménysugár általános iskolá­ban hittanórán tanulják, el­sőtől nyolcadikig heti két­szer. Szöginé Veczkó Ibolya, a Petőfi általános iskola igazga­tója elmondta: náluk nyolca­dikban oktatnak etikát - va­gyis a közösségi életre való nevelést, erkölcsi fogalmak megtanítását, magatartásfor­mák kialakítását. Az együtt gondolkodás a cél, a gyere­kek kis csoportban vagy osz­tályszinten szituációkat ele­meznek, játszanak el. Például azt, hogy valaki rosszul lesz a buszon, vagy lopás szemta­nújává válik. Jegyet nem, megfelelt vagy nem megfelelt értékelést kapnak. Az igazga­tónő szerint a diákok nagyon szeretik, játékként élik meg ezeket az órákat. Az eredmé­nyességre vonatkozó kérdésre elmondta: a kisebbekkel tole­ránsabbá váltak a nyolcadi­kosok. Az intézmény 15 éve minden évfolyamon mentál­higiénés programot épít az osztályfőnöki órák tantervé­be, szerinte ez megfelelő alap arra, hogy az etikaóra elérje a célját. Szeretni a jót, és elvetni magunktót a rosszat. Az erkölcsi nevelés értékelméleti és pedagógiai dimenziói című munkájában Hoffmann Ró­zsa azt írja, „Szeretni a jót, és elvetni magunktól a rosszat: ez az erkölcsi nevelés egyik konkrét célja. A lelkiismeret felkeltése, ébren tartása, tu­datosítása és táplálása jelenti az újabb célt és feladatot az erkölcsi neve­lésben. Az erkölcsi neveléssel tehát az a célunk, hogy neveltjeink képes­sé váljanak kiművelt értelemmel felfedezni az erkölcsi igazságot." Ugyanitt a pedagógusról megjegyzi: „ha elfogadjuk azt a tételt, hogy az iskolának valóban dolga az erkölcsi nevelés, ebből következik, hogy minden egyes pedagógusnak (mi több, minden dolgozónak) ki kell ven­nie a részét e feladatból. Helytelen tehát az a közkeletű álláspont, amely szerint a szaktanár csak tanítson, a nevelés pedig az osztályfőnök dolga. Az iskolák nevelési programjai épp az egész tanári kar, a nevelőtestület összehangolt, egyeztetett nevelőmunkájának lehetnek a biztosítékai." +50 Bizalomponttal ajándékkal Löwenbrau dobozos sör 0,51 <278Ft/l) Miért jó Önnek? • A kártya kiállítása gyors és Ingyenes - Pontos termékeink megvásárlásával pontjai számát tovább növelheti. • Összegyűjtött pontjait ajándékokra vélthatja - Blzalomkártyás vásárlóinknak egyedi akciókat szervezünk rendkívüli kedvezményekkel. Az akció érvényessége 2010 szeptember 23-0 •fc-r- _ Minden 1500 Ft-nál vásárlásakor: 500 Ft-os Vásárlási adunk ajándékba Ú Dosia compact mosópor color, regular 8+2 kg (290Ft/kg) 2010. szept 30 - okL 22-ig. feuH*yt<fe***i|W#M*k' ág - ­Aprított tonhal olajban 130 g (1146Ft/kg) 869 (mW Nesquik kakaópor 800 g (274Ft/kg) Szeretettel várunk a szombaton IO.OO-12.00 és 13.00-15.OO óra között faragott Halloween tökökből és más érdekes faragott zöldségekből összeállított kiállításunkra zoldseqekb a zőldség-i öldség-gyümölcs osztályon. CORA SZEGED NYITVA TARTÁS béttó-péntek szomboi vasárnap 8.00-21.00 7.00-21.00 8.00-20.00 6728 Szeged Zápor út 4. Tel.: (06-62) 564-500 2010. okt. 15-17. Hozott, illetve késztet erejéig ervenyes. Egy mosollyal több

Next

/
Thumbnails
Contents