Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-15 / 241. szám
10 A Gőg házaspár a kuktafedélhez vásárolt gumitömítést. FOTO: KARNOK CSABA Egy kuktafedelet mutatott Gőg István és a felesége a Szuper Elszo Tábor utcai szervizében a szerelőnek: nagy kő esett le a szívükről, amikor kiderült, „filléres" gumitömítéssel megjavul a konyhai főzőedény. Narancsik Fanni egy működésképtelen gyümölcscentrifugát hozott. Azt mondta, garancia már nincs a háztartási kisgépen, mivel 5 éves. Hegedűs Gábor szervizvezető felvette az adatokat, és megbecsülte, hogy mintegy 10 ezer forintba kerül majd a javítás. Mivel a lánynak megfelelt az árajánlat, otthagyta a gépet, azzal az ígérettel, hogy SMS-ben vagy e-mailben kap értesítést, mikor jöhet érte. Ezt az újítást nemrégiben vezették be: így elkerülhető, hogy naponta százak érdeklődjenek, megjavult-e már a hibás berendezésük. S ha mondjuk menet közben kiderülne, hogy a gyümölcscentrifuga javítása megközelíti egy újnak az árát, akkor újra megkérdezik az ügyfelet, vállalja-e a költségeket. Ha nem, akkor a szerviz boltjában ajánlanak helyette egy másik gépet, kedvezményes áron. Mi ebben az üzlet? - kérdeztem Dudás Jánostól, a Szuper Elszo '57 Kft. ügyvezető igazgatójától. A vezető - aki egyben az 1957-ben alapított jogelőd, az Elektromos Szövetkezetből létrejött cég többségi tulajdonosa is - elmondta: mindig is az volt a filozófiájuk, hogy ne csak a drága műszaki cikkeket javítsák meg, hanem életet leheljenek a kisemberek elromlott, de kedves Világmárkák régiós márkaközpontja. Hosszú ideig Békéscsaba és Szeged fej fej mellett futott, amikor a világmárkák képviselői azon gondolkodtak, hol hozzák létre a kizárólagos képviseletüket. A szegedi Szuper Elszo - szakmai múltjának, a város súlyának köszönhetően győzött: a szegedieknek így nem kell a szomszédos megyébe vinniük a készülékeiket. Ahhoz viszont, hogy megfeleljenek a multinacionális vállalatok elvárásainak, a nyáron fel kellett újítani a Tábor utcai szervizt. A külcsín mellett az informatikában is sokat léptek előre. Számítógépen nézhetnek be a „nagy márkák" raktáraiba, sőt még azt is látják, ha éppen repülőgépre pakolják a keresett alkatrészt. A könyvtár. Az Euromenedzsemek olyan angol nyelvű szakkönyvtára van, amely páratlan az országban. Mintegy 50 alapműhöz például az USA magyarországi nagykövetségének köszönhetően jutott hozzá. 1992-ben éppen egy amerikai tanulmányútról ért haza, amikor pár nap elteltével egy telefonszámot talált az asztalán, a követségét. Mire azonban felhívta őket, azt mondták, már tárgytalan a megkeresés. De mi a tárgytalan? Kiderült, egy menedzser szakkönyvsorozatot szerettek volna felajánlani neki, de közben odaadták egy könyvtárnak. Szügyi kiderítette, hogy a könyvtár meglenne a sorozat nélkül, így kaphatta meg az értékes szériát. Pesti barátja óvatlanul egy kis Polskival ment el a könyvtárnyi alapműért - még ez is a sztorihoz tartozik. A menedzserképzés guruja 1982-ES LONDONI KURZUSSAL INDULT EL SZÜGYI GYÖRGY PÁLYÁJA 20 éve alapította Szügyi György az Euromenedzser Tanácsadó és Képzési Központ Kft.-t. A cég vagyona - saját modellek, know-how-k, könyvek - ma már mintegy 500 millió forint. SZEGED FEKETE KLÁRA Amikor 1990-ben megalakult az Euromenedzser Kft., még újdonság volt a készségfejlesztő tréning, a kommunikáció, az időmenedzselés, a tárgyalástechnika, a csapatépítés. Viszont hamar észrevették a cégvezetők, hogy ez is egy szakma, ezt is tanulni kell - és az első tréningeken már ott voltak az akkori Kábelgyár, a Dél-Tisza Menti Áfész, a Pick, a Főszer, a Déltáv, a Medikémia, a Henkel-Metakémia Vegyipari Kft. (a Henkel Magyarország Kft. Körösladányi Gyár elődje) vezető munkatársai, hogy csak néhányukat említsünk meg. Hogy jutott eszébe Szügyi György villamosmérnöknek, hogy vállalati tréningeket szervezzen? Az időközben részvénytársasággá alakult cég ma 55 éves vezérigazgatója elmondta: a vásárhelyi Alumíniumszerkezetek Gyárában dolgozott 1982-ben mérnök-üzletkötőként, amikor eljött hozzájuk egy német partner tárgyalni, és stílusával, módszerével szinte lesöpörte az asztalról a cég teljes felsővezetését. Szügyi György akit ekkor már megcsapott a gazdasági változások előszele ezen elgondolkodott, és beiratkozott egy féléves londoni menedzserkurzusra. Mosolyogva mesélte: 6 havi fizetését, 37 ezer 800 forintot kellett előre kifizetnie, ami csak úgy ment, hogy OTP-kölcsönt vett fel. Kétgyermekes apaként - ma 4 gyermekes a Szügyi família - utazott el Angliába „nélkülözni" és tanulni: az ebédje gyakran egy sült krumpli volt a McDonald'sban. 16 szervezet tagja Szügyi vezérigazgató ezekben a napokban Brüsszelben tartózkodik, mivel a Vállalkozók Európai Parlamentjének képviselője. Emellett még 15 szervezetnek tagja: például a Magyar Innovációs Szövetségnek, az Akkreditációs Bizottságnak és a Magyar Marketing Szövetségnek. Aztán hazajött profi angoltudásával, megszerzett ismereteivel és a szakma bibliájával, Philip Kotler Marketing Management című könyvével. Szügyi büszke arra, hogy 2009-ben a szerző dedikálta neki a szinte rongyosra olvasott alapművet. Itthon 1988-ban távoktató tanárrá képezte magát az Open University első magyarországi képzésén, miközben még a SZÜV-nél dolgozott főállásban. A rendszerváltáskor pedig ugrásra készen állt. Szügyi a marketing egyik alapművét emeli le a polcról. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Mi változott az eltelt 20 évben? Sok minden: a menedzsmentguru szerint egyre újabb készségeket kell elsajátítani. Az Euromenedzser ma már 6-féle szolgáltatást nyújt, a workshoptól a tréningekig az egész ország területén. Eddig 50 ezer hallgatójuk volt, és 50 saját modellt, know-how-t dolgoztak ki. Nyílt nap a KSH-ban SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL A statisztikai világnap alkalmából a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Szegedi Igazgatósága nyílt napot rendez október 20-án, szerdán 9 és 17 óra között az igazgatóság épületében (Szeged, Jobb fasor 6-10.). Az érdeklődőket a következő programok várják: statisztikai aktualitások és érdekességek bemutatója, a tájékoztatási adatbázis használatának rövid ismertetése, előzetes tájékoztatás a jövő évi népszámlálásról, a helyi szakkönyvtár bemutatása. Az érdeklődő adatszolgáltatóknak konzultációs lehetőséget is biztosítanak. A kiadványboltban kedvezményekkel és apró ajándékkal kedveskednek a látogatóknak. A „SZEGEDI GYERMEKEKÉRT" ALAPÍTVÁNY ezúton köszöni meg a 2009-ben kapott, a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásából származó 1.654.024 Ft-ot, melyet a Gyermekklinika „B" Részleg fejlesztésére használtunk fel. „Szegedi Gyermekekért" Alapítvány 100215019 Jótállás Eltérő idejű jótállás vonatkozik a műszaki cikkekre. Egy ideje már olyan jótállási jegyet kap a vásárló, amelyen csak egy call center ingyenesen hívható telefonszámát lehet olvasni, nem úgy, mint régen, amikor legalább 20 címet, a szervizek székhelyét sorolták fel. A panaszosnak a számot kell hívnia, hogy regisztrálják a címét. Ezt elküldik a képviseletüknek, például a szegedi Elszónak, hogy megkeresse az ügyfelet. 10 kiló feletti súlynál kimennek a címre, az ennél könnyebb terméket a Tábor utcába kell vinni, akár jótállási jegyet adtak hozzá, akár csak egy blokkot, amely a 10 ezer forintnál olcsóbb terméknél jár. berendezéseibe is. Ennek is köszönhetik fennmaradásukat, valamint annak, hogy mint elmondta - mindig kiszámíthatók voltak, mindig számlát adtak, és ezzel elnyerték az ügyfelek bizalmát. Mit javíttatnak az emberek? A skála széles: a varrógéptől a falilámpáig terjed, a leggyakoribbak az elektronikai termékek. Még Sokol rádiót is hoznak, és újra divatba jöttek a régi lemezjátszók. Ezeket úgy mentik meg, hogy modernizálják őket, valamint a már nem kapható alkatrészt mással helyettesítik. Internetre állt át a Tábor utcai szerviz A Sokol rádiót éppúgy a Tábor utcai Szuper Elszóltál javíttatják meg az emberek, mint a legmodernebb plazmatévéjüket. Nyár óta csaknem az öszszes márkát képviselő javítóbázissá lépett elő a cég, ahol a múlt harmonikusan él együtt a jövővel. DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ MUNKATÁRSUNKTÓL Tisztelt Adózók! Köszönjük, hogy adójuk 1%-ával (488.848 Ft) támogatták alapítványunkat. A felajánlott ősszegből a Vörösmarty Mihály Általános Iskola támogatja a rászoruló tanulók részére az étkezést, Illetve tankönyvvásárlást. A fennmaradó összeget az Intézmény korszerűsítésére fordítottuk. Az Odessza ll. Számú Alapítvány adószáma: 19083900-1-06 A Diabeteses Gyermekeket Támogató Egyesület ezúton köszöni meg a 2009-ben kapott, a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásából származó 701.057 Ft-ot kitevő összeget, amit a diabeteses gyermekek 2010-ben, Kőszegen lebonyolított nyári edukációs táborozására használtunk fel. Diabeteses Gyermekeket Támogató Egyesület Gyermek Fül-Orr-Gégészeti Betegekért Alapítvány ezúton köszöni meg a 2009-ben kapott, a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásából származó 470.584 Ft-ot, amit fül-orr-gégészeti műtéti műszerek vásárlására használtunk fel. Gyermek Fül-Orr-Gégészeti Betegekért Alapítvány „A Szegedi Vedres Iskola Jövőjéért" Alapítvány (6720 Szeged, Horváth Mihály utca 2.) | köszöni támogatóinak a 2009. évi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlását. A befolyt összeget a diákok szakmai konferenciájára, versenyek, kulturális programok rendezésére fordítottuk. Adószám: 18465576-1-06 Számlaszám: 6 11100403-18465576-10000001 KIMUTATÁS AZ APEH-TÓL KAPOTT BEFIZETETT ADÓ 1%-NAK A FELHASZNÁLÁSÁRÓL - GYAKORLÓISKOLA SZENES ADOLF ALAPÍTVÁNY A kiadás megnevezése • írószerek oktatáshoz Felhasználás összege 89.134 Ft • Filctollas tábla, számítógépasztal 72.863 Ft • Tanterembe tanulópad, székek, szekrények, dobogó 1.709.177 Ft • Játékok 23.780 Ft • Erdei iskola buszköltsége 127.075 Ft • Notebook 135.125 Ft Összesen: 2.157.154 Ft Köszönjük az állampolgároknak, cégeknek a felajánlott összegeket, továbbá az APEH munkatársainak a gyors ügyintézést. Munkájukhoz sok sikert és jó egészséget klvánunkl it»2i in 1 Décsi János, a Gyakorlóiskola Igazgatója y Az 1%-ból befolyt összeget (62.731 Ft-ot) az STD témakörben kongresszuson részt vevők támogatására fordítja az alapítvány. Megköszönjük mindazoknak, akik adójuk 1%-ával alapítványunkat támogatták. STD Alapítvány 100211649 A Makkosházi Általános Iskoláért Alapítvány köszönetet mond mindazoknak, akik adójuk 1%-ával j az alapítványt támogatták. A befolyt 332.924 Ft-ot az alapítvány a tanulók jutalmazására, a taneszközök fejlesztésére fordítja. A Reménysugár Alapítvány, mely a dél-alföldi leukémiás és daganatos betegek megsegítésére jött létre 16 éve, hálásan köszöni minden támogatójának, aki adományával vagy az adó 1 % felajánlásával segítette. Ai alapítványunk működési költségek nélkül, önkéntes munkával működik. Bevételünk legtöbb forrása az 1% felajánlás. Az elmúlt évi 1%-ból származó bevétel 4,6 millió Ft volt. Ebből infúziós pumpákat, infúziós szerelékeket, ujjszúró lándzsákat, osztályra szükséges berendezéseket (pl. szék, vérnyomásmérő), gyógyszert, számítógépet, nyomtatót vettünk ill. az elromlott műszerek javítását, az onkológiai team tudományos kongresszusi részvételét támogattuk. Kérem, hogy a továbbiakban is segítsék munkánkat, hogy a gyermekklinika onkológiai osztályán kezelt betegek a legjobb ellátást kaphassák. • Adószámunk: 18456695-1-0 • Szsz.: KHB 10402805-28017662 • Elérhetőség: www.remenysugar.szeged.hu MAKÓ VÁROS ÉS A VONZASKÖRZETEBE TART0Z0 KÖZSEGEK GYERMEKEINEK EGÉSZSÉGÉÉRT ALAPÍTVÁNY köszönetét fejezi ki azoknak az adózóknak, akik adójuk 1%-ával támogatták munkájukat. A 2009. évben befolyt 348.000 Ft összeget az újszülött- és gyermekosztály működésére, illetve a dolgozók továbbképzésére fordítottunk. Adószám: 19084918-1-06 6900 Makó, Kórház u. 2. - Gyermekosztály