Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-12 / 238. szám
CSONGRÁD ES SZENTES TÉRSÉGÉ 2010. OKTÓBER 12., KEDD SZENTESI kistérség: Árpádhalom, Derekegyház, Eperjes. Fábiánsebestyén, Nagymágocs, Nagytőke, Szegvár, Szentes CSONGRÁDI kistérség: Csanytelek, Csongrád, Felgyő, Tömörkény HÍREK Uj képviselő-testület CSANYTELEK. Ma délelőtt 9-kor tartja alakuló ülését az új képviselő-testület. Ekkor választják meg Forgó Henrik polgármester javaslata alapján a település alpolgármesterét. Alpolgármestert választottak TÖMÖRKÉNY. Elekes Andrásnét, a választáson legtöbb szavazatot elért települési képviselőt választotta meg alpolgármesternek a múlt hét végén megtartott alakuló ülésén a Bánfi Sándor polgármester vezette testület. Két hónap haladék DEREKEGYHÁZ. Befejeződött a szennyvízhálózat kiépítése Derekegyházon, de az elmúlt hónapok rendkívül csapadékos időjárása miatt a községi önkormányzat és a kivitelező cég úgy módosította a szerződéseket, hogy november végéig kell helyreállítani a falu megrongálódott útjait és járdáit, illetve addigra kell üzemképesen átadni az új tisztítóművet. Alakuló ülések CSONGRÁD, NAGYMÁGOCS, SZENTES. Csütörtök délután két órától tartja alakuló ülését Nagymágocs új képviselő-testülete a helyi művelődési ház nagytermében. Csongrád választott grémiuma péntek délelőtt 10 órától, a szentesi képviselő-testület pedig délután 2 órától tanácskozik a helyi városháza üléstermében. 9 EVIG ELT AZ USA-BAN ATKÁRI KRISZTIÁN ilQ Sebességváltás Nagymágocson ) Atkári Krisztián már 14 éves kora óta motorozik. FOTÓ: BÍRÓ DÁNIEL ^ NAGYMÁGOCS FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A voksolás előtt 5 héten át reggeltől estig házról házra járt a faluban, és már ezeknél a találkozásoknál sok pozitív visszajelzést kapott. Hogy mi indította el a politikusi pályára, arra azt felelte: sok minden felbosszantotta a közéletben. Az elmúlt években tapasztalt rugalmatlanság és szakszerűtlenség az, ami miatt úgy döntött, megméretteti magát. A politika világába csöppent Atkári Krisztián 14 éves kora óta motorozik. Motoros szenvedélye egy idő után nemcsak abban nyilvánult meg, hogy két keréken járta az országot, hanem abban is, hogy elkezdte - nem is akárhogy - díszíteni a járműveket. 1997-ben Németországba ment dolgozni, majd 1999-től kisebb megszakításokkal 2008 végéig az Egyesült Államokban élt. Motorok és épületek Medveparkban is jártak az óvodások CSANYTELEK. - 2002 óta működik a környezeti munkaközösség azzal a céllal, hogy a 3-7 éveseket, azaz a legfogékonyabb korban lévő gyerekeket megismertessük a környezetük, a természet szépségével. Hatással vagyunk a felnőttekre is, hiszen mi a gyermekeket neveljük, ők pedig otthon a szüleiket - mondta lapunknak Lajos Jánosné csanyteleki óvodapedagógus, a környezeti munkaközösség vezetője. A vegyes csoportokkal működő, 115 gyermeket nevelő ovi környezeti programját az évszakok változására fűzték fel. A csoportok egy-egy fát, az azon elhelyezett madáretetőt, illetve a tövébe ültetett gyógynövényeket figyelik meg egy esztendőn keresztül. Feladatuk is akad: öntözgetik a nemrégiben elültetett facsemetéket. Az óvodában, amely a környezeti nevelés referenciaintézménye címre is pályázott, havonta rendeznek bemutató foglalkozásokat a környezeti munkaközösség tagjai. A gyerekeket azokkal a dolgokkal is megismertetik, amelyekkel odahaza nem találkoznak, így jártak már a szülőkkel a kecskeméti planetáriumbari és az állatkertben, a veresegyházi medveparkban, s most készülnek a zákányszéki madárkertbe, valamint a mórahalmi rozsmalomba. A gyerekek locsolják az óvodaudvar facsemetéit. FOTÓ: KOROM ANDRÁS NYUGDIJASKORAIG CSAK MASODALLASBAN SZÓRAKOZTATTA A KÖZÖNSÉGÉT Forgó Albert egyszemélyes zenekara 14 éves korában vette első hegedűjét, s különböző zenekarokban játszott másodállásban Forgó Albert, a térség egyik legismertebb zenésze. Ma már szintetizátorával és énektudásával teremt hangulatot mindenhol, ahová meghívják. pénzemből mégis vettem egy hegedűt, s Galli János karnagy segítségével a zeneiskolában tanulhattam 17 éves koromig - vázolta a zenéléshez vezető rögös útját. Forgó CSONGRÁD KOROM ANDRÁS Szinte nincs olyan ember a kistérségben, aki ne ismerné a csongrádi Forgó Albert zenészt. - Szegény sorban élő szüleim molnártanulónak adtak a 8. osztály után. Bár nem tetszett ez a szakma, tíz évet mégis eltöltöttem a csongrádi malomban. Igazából mindig muzsikálni akartam, de édesapám azt mondta, nem ad cigányzenésznek. 14 éves koromban az összegyűjtött Forgó Albert kedvenc hangszerével. A SZERZŐ FELVÉTELE Albert 2001-es nyugdíjba vonulásáig csak másodállásban muzsikált. Főállásban volt gépkocsivezető, garázsmester, 18 évig az egykori városi tanács városfejlesztési irodáján dolgozott, majd a rendszerváltás után 2 évig az ÁFÉSZ üzletkötőjeként járta az országot. A szövetkezet megszűnte után ugyanezt csinálta vállalkozóként. - 17 éves koromban egy tárogatóssal, egy harmonikással és egy dobossal zenekart alapítottam, és rendezvényeken léptünk fel. Nem sokkal később áthívtak egy idősebb zenészekből álló együttesbe. De csak azzal a feltétellel mehettem, ha megtanulok szaxofonozni. Vettem egyet, és az Erzsébet Szállóban játszó Dorogi Gyurka bácsi segítségével megtanultam rajta játszani. Lakodalmakban léptünk fel. A helyi kultúrházban azután alkalmaztak, hogy vizsgát tettem a Országos Szórakoztatóipari Központban, és megkaptam működési engedélyemet. Az 1970-es években tánciskolákban, hétvégenként pedig bálokban játszottam. 76-ban öttagú lakodalmas zenekart alakítottam, amelyben már énekeltem is. Közben megtanultam tangóharmonikázni és trombitálni is. Forgó Albert azt mondta: meghallotta az „idők szavát", ezért vásárolta meg első szintetizátorát, s azon is megtanult játszani. Ma már persze komolyabb hangszer mögé telepszik. 2001-ben kilépett az együttesből, azóta egyszemélyes zenekarként szórakoztatja a zártkörű estek, rendezvények résztvevőit. i; dekorációjával kereste a kqg nyerét, előbbiért nemzetközi szintű díjakat is kapott. Dolft gozott a keleti és a nyuga^j; parton, időközben megtanult; angolul, de hazajött, mert itthon is voltak tervei. - Ha marad energiám a po gármesteri feladatok mellet! hobbi szinten szeretném folytatni a motorok díszítését, de most ott tartok, hogy motorozni sincs időm, nemhogy egyébre - nyilatkozta lapunknak Nagymágocs autószerelő-mester végzettségű polgármestere, aki elsőként a település pénzügyi gazdálkodását szeretné áttekinteni, illetve később rendbe rakni. A legnagyobb kihívásnak a szennyvízberuházás ígérkezik, ami több mint 1 milliárdos fejlesztést jelentene a községnek. Atkári Krisztián az életminőség javítását, emellett a közösségépítést tartja elodázhatatlan feladatnak: szerinte a civilszervezetek munkájának támogatása, illetve új csoportok életre hívása szintén fontos dolog. 4 kistérségi kisebbségi önkormányzat CSONGRÁDI KISTÉRSÉG, SZENTESI KISTÉRSÉG. A négy településből álló Csongrádi kistérségben egy, míg a nyolc települést magába foglaló Szentesi kistérségben két helyen választottak összesen négy köztük három cigány - kisebbségi önkormányzati testületet. Csongrádon a cigány önkormányzatba a Lungo Drom és a Magyarországi Cigányok Országos Fóruma (MCF) öszszesen 9 személyt jelölt, végül mindkét szervezet delegált tagot: előbbi 3 - Kállai Dezsőné, Mihály Sándor József, Petrovics Sándor -, míg utóbbi Seres Antal személyében - 1 képviselőt. A cigányság két meghatározó szervezete Szegváron 8 jelöltet indított, végül az MCF alul maradt, a Lungo Drom áll a kisebbségi képviselők - Mihály Mária, Sipos Gabriella, Sipos István Attila, Varga Ferencné - mögöttSzentesen volt a legaktívabb a cigányság: a kisebbségi önkormányzat 4 helyére 12 pályázó jelentette a kínálatot. Végül a rivalizáló két szerveSzentesen volt a legaktívabb a cigányság: a kisebbségi önkormányzat 4 helyére 12 pályázó BI jelentette a kínálatot. in ÍIÍ zet közül az MCF került többségbe, mert támogatásával lett képviselő Fehér Mónika, Lakatos Mária, Mihály Borbála Éva-, míg a Lungo Drom segíti Lakatos Attila Gyula munkáját. Szentesen a Görög Ifjúsági Egyesület 4 jelöltje Bosánszki Dóra, Horeftos Konstantin Zoltán, Horeftos Szilvia, Kerekes Eszter Julianna - kisebbségi képviselőként dolgozhat a következő 4 évben.