Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-12 / 238. szám

5 Küklopsz szaunával és függőlépcsővel Egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége annak a Sze­ged külvárosában álló ház­nak, amelyet Kószó István építész tervezett, és amely Az év háza pályázaton elnyerte a Xella Magyarország Támoga­tói Különdíját. SZEGED BOBKÓ ANNA - Nagysága és az utcafrontot „figyelő" egy szem ablaka mi­att kapta tőlem a ház a Kük­lopsz nevet - hallottuk Kószó István szegedi építésztől, aki a Szeged külvárosában álló épület terveivel nevezett Az év háza pályázatra - neki ítélte a Xella Magyarország támogatói különdíját. Ahogy a művészek, a terve­zők is szeretnek szárnyalni, ám ezt igazán csak akkor tud­ják megtenni, ha szabad kezet kapnak, vagy ha elképzelése­ik könnyen egyeztethetők a megrendelők igényeivel. A Küklopsz esetében erről volt szó: a fiatal szegedi házaspár egy egyszerű, de mégis külön­leges házat szeretett volna. Kí­vánságuk találkozott Kószó István minimaiizmus felé haj­ló stílusával. - A megrendelőim emellett a kelet-nyugati tájolású víz­parti telek mellett döntöttek. Mivel elképzeléseink hasonlí­tottak, már az első egy-két vázlat alapján elkészíthettem a terveket. A tömegekkel, az anyagokkal, a színekkel ját­szottam, ugyanakkor arra tö­rekedtem, hogy minél egysze­rűbb legyen - magyarázta Ist­ván. Ytong téglából húzták fel az épületet, a fehér házfallal erős kontrasztot alkot a bo­rovi fenyőből készült faburko­lat - ezt használták a három terasznál, és ebből készült a telek körül futó kerítés is. A tervező több különleges megoldást alkalmazott: ilyen például a „láthatatlan" ereszcsatorna, amelyet a fa­lakba rejtett, hiszen nem il­lett a modern tagoláshoz. De a tetőt cserép helyett védel­Újjáélesztett díj Az év háza díjat 1994-ben hozta létre az akkor még építőipari szaklapként ismert Családi Ház. A lap 2001-es tulajdonosváltását követően az ezzel egy időben megszűnt díjat Szoják Balázs építész a Magyar Építőművészek Szövetségének és más szakmai szervezetek támogatásával kel­tette újra életre 2008-ban. Idén 28 pályamű került a zsűri elé. Az első helyezett egy Budakeszin épült alacsony energiafelhaszná­lású családi ház lett. mező karcolt fémlemez-fedés sem mindennapi, mint aho­gyan a nappaliból az emelet­re vezető lebegő lépcső sem. A 205 négyzetméteres ház al­Névjegy. Kószó István tízéves tervezői múltat tudhat maga mögött. Szegeden, a Vedres István Építőipari Szakközépiskolában végzett, majd Budapesten az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán, később pedig a pécsi Ja­nus Pannonius Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Karán folytatta tanulmányait. Tíz évig élt Budapesten, de ez idő alatt munkái miatt sokat ingázott Szeged és a főváros között. Legfőképpen a japán Tadao Ando, a spanyol Alberto Campo Baeza, valamint jacques Herzog és Pierre De Meuron építész által vezetett dizájncsapat munkái inspirálják. Belsőépítészettel is foglalkozik. Tervei és az azok alapján ki­vitelezett lakások és házak több szaklapban is szerepeltek. Az általunk közölt kép a Szép Házak 2009/IV. számában, Küklopsz a város szélén címmel jelent meg. só szintjén a garázs, a vizes­blokk és a vendégszoba mel­lett a modern otthon közpon­ti tere, az amerikai konyhás nappali kapott helyet. Innen egy fedett és egy nyitott, dél­nyugati tájolású teraszra lép­hetünk ki. Előbbin az itt lakó család - szerettek volna in­kognitóban maradni - rossz idő esetén is zavartalanul ét­kezhet. A hatalmas ablakok­tól világos a tér, a kertre né­ző tolóajtó miatt pedig szinte „egybeér" a nappali a kert­tel. Az emeletre a már említett lebegő lépcső vezet, amely funkciója mellett dekoratív téralkotó elem is egyben. Oda­fent négy hálószobát, egy für­dőszobát és egy szaunát alakí­tottak ki, valamint még egy hatalmas teraszt. BHMBMUHMHIHMMMMBMMI •HHHM •MHMM •NMMMBMMMMMB HÍREK Prostituált volt a meggyilkolt lány A RENDŐRSÉG LEGFRISSEBB ADATAI SZERINT július óta prostituáltként dolgozott az a 18 éves csongrádi lány, akinek holttestét pénteken találták meg az egyik Lakitelek és Nyárlőrinc közötti dűlőúton. A fiatal lány az elsődleges orvos szakértői vélemény szerint október 2-a és 5-e között lett gyilkosság áldozata. A Bács-Kiskun megyei nyomo­zók most próbálják minél részletesebben feltérképezni a lány kapcsolatrendszerét, to­vábbra is nagy erőkkel keresik az elkövetőt. Kisebbségi önkormányzatok MAKÓ VÁROS ROMÁN KI­SEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATA holnap délután 2 órától tartja alakuló ülését a városháza földszinti házasságkötő termé­ben. A választási bizottság is­merteti a végeredményt, átad­ják a megbízóleveleket a kép­viselőknek, akik esküt is tesz­nek. Társadalmi megbízatású elnököt, elnökhelyettest vá­lasztanak. Délután 4 órától a cigány kisebbségi önkormány­zat képviselő-testülete is ala­kuló ülést tart ugyanitt. Szegedi alelnök a fiatal kereszténydemokratáknál AZ IFJÚSÁGI KERESZTÉNY­DEMOKRATA SZÖVETSÉG (IKSZ) - a Kereszténydemok­rata Néppárt (KDNP) ifjúsági partnerszervezete - megtar­totta országos tisztújító kül­döttgyűlését, a szervezet el­nöki posztját Stágel Bence or­szággyűlési képviselő tölti be. Bizalmat szavaztak Miklós Pé­ternek, a KDNP szegedi ügy­vezető alelnökének is, akit az IKSZ országos alelnökévé vá­lasztottak. Csanádon Facsere a Radnótinál ismét választanak CSONGRÁD MEGYE. Az önkor mányzati és a kisebbségi képvi­selőválasztás eredménye ellen - a törvényes határidőn belül ­öt kifogás is érkezett a Csong­rád megyei területi választási bizottsághoz. A testület ülése­zett - tudtuk meg Kelemen Ildi­kótól, a területi választási iroda jogi helyettesétől. Magyarcsa­nádról már október 3-án, a helyhatósági választás napján jelezték a kampánycsend sú­lyos megsértését, ennek a kifo­gásnak a helyi választási bizott­ság helyt is adott. A kampány­csend megsértésére hivatkozva kérte egy választópolgár a ci­gány kisebbségi voksolás ered­ményének megsemmisítését. Erről a területi választási bizott­ság úgy határozott, hogy e ki­sebbségi választást meg kell is­mételni. Ugyancsak a választás megismétlését kérte egy állam­polgár Dóc 2 szavazóköre közül az egyikben, a külterületiben, de ezt nem látta indokoltnak, így elutasította a megyei vá­lasztási bizottság. Erre bírósági felülvizsgálati kérelem érke­zett. Azóta a bíróság elutasítot­ta a fellebbező kérelmét. Egy-egy állampolgár a szava­zatok újraszámlálását kezde­ményezte Szeged két (1., 10.) szavazókörében, de ezt nem látta indokoltnak a területi vá­lasztási bizottság. A szegedi örmény kisebbségi önkor­mányzati választás eredménye ellen is érkezett fellebbezés, de az erre vonatkozó kérelmet is elutasította a testület. Határ­időn túl az újszentiváni cigány kisebbségi voksolás eredmé­nyét ugyancsak megtámadta egy választópolgár, de azt - el­késettsége miatt - érdemi vizs­gálat nélkül utasította el a vá­lasztási bizottság. Kivágták a Radnóti Miklós Kí­sérleti Gimnáziumot körbevevő fákat. Az évek óta korhadt, ezért veszélyes növények he­lyére várhatóan már a jövő hé­ten újak kerülnek. A kivágást és az ültetést is társadalmi munkában a szülők végzik. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL A tűzoltóság szakembereinek közreműködésével szombat délelőtt kivágták a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium oldalán lévő fasort. Ahogyan azt már korábban megírtuk, a növénycsere a „Mi iskolánk, mi óvodánk" pályázat kereté­ben valósul meg. A diákok szülei önkéntesként végzik a munkát, amely során az im­már veszélyesen korhadt és beteg galagonyák és vérszil­vafák helyére újak kerülnek. - Már három éve mondo­gatták szakemberek, hogy ezt meg kell. tenni, most végre sor került rá - mondta el Gál Béla igazgató, aki fényképeket is készített a kivágáskor arról, milyen gyalázatos állapotban voltak a fák, amelyeket már egy nagyobb szél is többször megtördelt. A rönköket csütörtökön szedik ki a földből - szintén a szülők -, a jövő héten pedig már hozzák is az újakat. Ezek nagyméretű oszlopszilek lesz­nek, amelyek bírják a városi klímát, nem allergizálnak, ke­veset szemetelnek, és formá­juk is garantálja, hogy nem nőnek rá az épületre. És mivel nem csemetékről van szó, már tavasszal szép képet mutat­nak majd az iskola oldalán. Egyedül a régi bölcsőde­épület előtt, a Kazinczy utca 3. szám előtt hagytak meg két hársfát a régiek közül, mert ezek teljesen egészségesek voltak. A kivágott három pél­dányt ott hársfával pótolják, hogy az egység megmarad­hasson. Oszlopszilek kerülnek a kivágott fák helyébe. FOTÓ: KARNOK CSABA SZIRBIK HELYETTESENEK SZERETNÉK EGYIK RIVÁLISÁT Pálmás lett a mérleg nyelve Szentesen Hétvégén még úgy volt, három alpolgármestere lesz a követ­kező négy évben Szentesnek, de ez a verzió megdőlni látszik. Ami biztos: a Pálmások Szövet­sége lett a mérleg nyelve a Kurca-parti városban. SZENTES MUNKATÁRSUNKTÓL Több mint valószínű, hogy nem a csütörtök délutáni lesz az utolsó alpolgármesteri fogadó­órája Szűcs Lajosnak. Erre ab­ból a nyilatkozatból lehet kö­vetkeztetni, amit még hétvégén adott Szirbik Imre a Civil Tv-nek. A szentesi polgármes­99 A pálmások listás képviselőhelyet nyert elnöke nem kívánt nevet említeni, amikor megkérdeztük, kit jelölnek alpolgármesternek. ter úgy fogalmazott, három, nem főállású helyettese lesz az önkormányzatban, ahol a bi­zottságok számát ötre csökken­tik. Szirbik nyilatkozatának el­ső fele tegnap már megdőlni látszott. Amikor a részletekről, a jelöltek nevéről kérdeztük, időt kért, mert - ahogy mondta - sok minden kérdésessé vált. Más forrásból úgy értesül­tünk, hogy egyik kiszemeltje, aki szocialista színekben ju­tott mandátumhoz a képvise­lő-testületben, nem vállalta a felkérést. A másik két alpol­gármesteri helyre információ­ink szerint Szűcs Lajosnak és Szirbik Imre pálmás riválisá­nak, Karikó-Tóth Tibornak van esélye. Előbbi csupán azt nyi­latkozta lapunknak, hogy még folynak a személyi kérdé­seket érintő tárgyalások, utóbbit pedig nem tudtuk el­érni. Ügy tudjuk, a polgár­mesterjelöltek versenyében utolsó helyen végzett Kari­kó-Tóth Tibort az a Pálmások Szövetsége szeretné városve­zetői pozícióban látni, amely a listán szerzett egy mandátu­mával a mérleg nyelve lett a szentesi testületben. Szirbiknek támogatóival együtt épp annyi szavazata van, mint a Fidesz-KDNP-nek a Jobbikkal közösen. A ,7-7-es döntetlent Horváth István old­hatja föl. A pálmások listás képviselőhelyet nyert elnöke nem kívánt nevet említeni, amikor megkérdeztük, kit jelöl­nek alpolgár­mesternek, de azt elárulta, hogy a bizott­ságokban és az önkor­mányzat veze­tésében is fel­adatot szeret­nének kapni. Ugyanakkor le­szögezte, bármilyen egyezség születik személyi kérdésekben, a pálmások figyelmen kívül hagyják a pártpolitikai érdeke­ket, minden egyes városházi döntésüknél szakmai és szente­si szempontok alapján fognak határozni, vagyis nem állnak be senki mögé a városházán. Kozák kiszállt Kozák János, aki az elmúlt ciklus­ban az önkormányzat pénzügyi bizottságát vezette, lemondott listás mandátumáról. Döntésé­nek okáról csak annyit mondott lapunknak: az a Fidesz belső ügye. Hogy ki ül a helyébe, arról lapzártánk után döntött a párt szentesi vezetése. A díjazott lakóház belső tere. Élhető, világos. FOTÓ: MAKLÁRY ZOLTÁN (SZÉP HÁZAK, 2009/4. SZÁM)

Next

/
Thumbnails
Contents