Délmagyarország, 2010. szeptember (100. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-25 / 224. szám

8 MEGYEI TÜKÖR 2010. SZEPTEMBER 25., SZOMBAT MEGKÖNNYÍTI A KORAI DIAGNOSZTIKÁT ÉS A KÖZÖSSÉGBE ILLESZKEDÉST Autistáknak segít a szegedi felfedezés Táncórák kicsiknek és nagyoknak Szegedi kutatók tesztekkel bi­zonyították, hogy jól fejleszthe­tők az autista gyerekek, ha a szakemberek a nem tudatos emlékezetükre alapozzák a ta­nításukat. így tanulnak meg egészséges társaikkal beszélni, fogat mosni, biciklizni. SZEGED DOMBAI TÜNDE Memóriakutatásai révén a sze­gedi egyetem pszichológiai in­tézete az ország legjobbjai közé tartozik. Az utóbbi másfél évben pszichiáterek, neurológusok, fi­zikusok bevonásával az emléke­zetünk különféle szintjét vizs­gálták, és hogy ez miként függ össze az agyunk idegrendsze­rének egyes részeivel. Németh Dezső pszichológus, egyetemi docens kutatócsoportja tesztek­kel hasonlította össze értelmi fogyatékos és autista gyerekek, valamint Alzheimer-kóros idő­sek memóriáját egészséges em­berek emlékezetével. - Felfedeztük, hogy miköz­ben az autista gyerekek rövid­távú memóriája vagy az intelli­genciája rosszabb, addig a nem tudatos emlékezetük legalább úgy teljesít, mint egészséges társaiké - emelte ki az újdon­ság lényegét a kutatásvezető. Eredményüket a legfontosabb ingyenes internetes szakmai fo­lyóirat közölte, és a tudomá­nyos ismeretterjesztő folyóirat, a Psychology Today is átvette. Németh Dezsőék a memóriát ku­tatva jutottak új felfedezésre az autizmusról. FOTÓ: FRANK YVETTE - Nem tudatos emlékezetünk vezérel bennünket automatiku­san például fogmosáskor, vagy amikor sötét lakásba hazaérve villanyt kapcsolunk, de bicikli­zésnél és az anyanyelvünk elsa­játításakor is. Ha ezekre egyszer ráérzünk, megtanuljuk, ösztö­nös mozdulatsorok lesznek be­lőlük, azaz készség szintjén rögzülnek. Érdekes, hogy a nem tudatosan tanult mozdula­tok az autistáknál is rögzültek, sőt másnap is lehívhatók vol­tak; kiderült, hogy ez náluk is maradandó tanulási forma. Va­lószínűleg azért, mert ép az ilyen emlékekért felelős agyte­rületük. A szegedi kutatók nem mód­szert dolgoztak ki, hanem azok­ra a létező technikákra irányít­ják a figyelmet, amelyek a nem tudatos feladatokra építenek. Ezekkel lehet például az autis­ták társaságba illeszkedését ha­tékonyabban fejleszteni. Köny­nyebben megtanítható általuk olyan, egyébként tudatos visel­kedés, mint hogy nézzenek a beszélgetőtársuk szemébe, vagy hogy ne szó szerint értel­mezzenek minden mondatot. A korai diagnosztikában is segít­het Németh Dezső kutatócso­portjának felfedezése; az autiz­mus modern eszközökkel akár 2 éves korban kimutatható, és ha fejlesztik a kisgyerekek plasztikusabb idegrendszerét, több eredmény érhető el: az au­tista gyerekek jobban beillesz­kednek a közösségbe. Tudományról közérthetően A Szegedi Pszichológiai Napo­kon bővebben is hallhatnak az érdeklődők ezekről a témákról október 15-én és 16-án, az SZTE Egyetem utcai épületében. Három szegedi óvodában és 6 iskolában tanulhatnak térítésmente­sen táncolni a gyerekek a TánCentrum Szegedi Táncművészeti Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény projektjének köszönhetően. SZEGED BOBKÓ ANNA Standard, latin-amerikai tán­cokat és salsát tanulhatnak azok a gyerekek, akiket be­vontak a TánCentrum Szegedi Táncművészeti Iskola Alapfo­kú Művészetoktatási Intéz­mény projektjébe. - Az uniós pályázat alap­vető célja, hogy a kulturális és az alapfokú művészetokta­tási intézmények nyissanak az óvodák, iskolák felé. El­kezdtünk azon gondolkodni, hogy tudnánk minél több gyereket bevonni a projektbe. Az iskolánkban néptánc, mo­dern tánc, klasszikus balett és társastánc tanszak műkö­dik. Ebben a projektben ez utóbbi közreműködik - tud­tuk meg Borsos Anikótól, a TánCentrum egyik vezetőjé­től, aki elmondta: 9 partner­intézménnyel kötöttek szer­ződést: 3 óvodában, 5 általá­nos iskolában és 1 gimnázi­umban mozgatják meg a gye­rekeket hetente egyszer a szakkörökön, az egyik iskolá­ban pedig iskolaotthonos foglalkozáson belül. Az órák ingyenesek, ennek köszönhetően olyan ovisok és diákok is részt vehetnek raj­tuk, akiknek a szülei egyéb­ként nem engedhetnének meg maguknak ilyen kiadásokat. A gyerekeknek még utazniuk sem kell, a tánctanárok az in­tézmények tánctermeiben, tornatermeiben tartják a fog­lalkozásokat. Két témahetet is tervezett a tánciskola: az egyik tábort a közelmúltban tartották Mező­kövesden, 185 gyermek rész­vételével, a másikat pedig jö­vőre tervezik. A gyerekekkel 2011. július közepéig foglal­koznak a projekt keretében a tánctanárok, diákjaik a tanév végén projektzáró gálaműso­ron mutatják be tudásukat a Szegedi Nemzeti Színházban. Az Európai Unió támogatá­sával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló projektre a sze­gedi tánciskola több mint 34 millió forint pályázati pénzt nyert. Ezeket a foglalkozásokat is támogatja az Európai Unió. FOTÓ: FRANK YVETTE ga A Hódmezővásárhelyi „Hódagro" Zrt. az alábbi munkakörök betöltésére keres jelentkezőket: Számvitel és adózás terülstán jártas főkönyvelő Feltételek: • szakirányú főiskolai vagy agyaiemi váj • regisztrált mérlegképes könyvelői s: • számítógépes ismeret • szakmai gyakorlat minimum 3 év. Mezőgazdaság terülstán szerzett gyakorlat ós helyben lakó az elbírálás során előnyt jolent. Gépészmérnök végzettségű munkatárs növénytermesztési gépi munkák irányítására Feltételek: • egyetemi vagy főiskolai végzettség • mezogazdasag területén szerzett, 1-2 éves nagyüzemi gyakorlat • nagyfokú munkabírás • saját tulajdonú gépkocsi. Jelentkezni a zrt. elnök-vezérigazgatójánál személyesen, talafonon előzetesen történő Időpont­egyeztetéssel lehat, önéletrajzot az alábbi e-mail cimra elözatasan juttassák al. Telefon: B2/B79-848 • E-mail: inlo@hodagro.hu TÁNCPEDAGÓGIAI PROJEKT KICSIKNEK ÉS NAGYOKNAK A SZEGEDI TÁNCMŰVÉSZETI ISKOLÁVAL A Társadalmi Megújulás Operatív Program: Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása című pályázatán a TánCentrum Szegedi Táncművészeti Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 34.756.620 Ft támogatást nyert el. A projektben heti szakkör, iskolaotthonos heti óra, témahét és táncverseny szerepel. A tánctanulás szélesebb kórben elérhetővé válik, óvodákban, általános iskolákban, gimnáziumban, gyarapítva a gyerekek ismereteit. TánCentrum Szegedi Táncművészeti Iskola AMI 6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 41. www.tancentrum.hu A projekt az Európai Unió támogatóséul, UMFT I az Európai Szociális Alap 06 40 600 »1« Ú UŐMtoTtoiÜ társfinanszírozásával valósul meg. ntuOnwti.hu • www.ntu.hu "7 ff "wiuo*. mJ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 00 oo A 2010. SZEPTEMBER 27. ES0KT0BER1. KÖZÖTTI MUNKAHÉTEN A KÖVETKEZŐ ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK, FÓRUMOK LESZNEK Szeptember 27-én, hétfőn: * Katona Gyula, a 13-as számú választókeriilet (Móraváros) képviselője (ogadóórát tart 14-16 óráig a Szegedi Csatornamű Társulat Irodájában (Szeged, Széchenyi tér 5.). * Apró Juhász János Független Városi Szövetség-Magyar Egyesület kép­viselője fórumot tart 18 órakor a Wesley János Evangélikus Altalános Iskolá­ban (Zentai u. 31.). Téma: Beszámoló az elmúlt 4 évben végzett képviselői munkámról. Szeptember 28-án, kedden: * Virág András, a 14-es számú választókerület (Alsóváros) képviselője (oga­dóórát tart 17 órától az Alsóvárosi Általános Iskolában (Szeged, Dobó u. 42.). * Kónya Gábor, a 19-es számú választókerület (Északi városrész, Felső­város, Fodorkert) képviselője fogadóórát tart 17 órától a Deák Ferenc Gim­náziumban (Szeged, József A. sgt. 118-120.). * Gila Ferenc, a 24-es számú választókerület (Petőfi telep, Baktó) kép­viselője (ogadóórát tart 17 órától a Petőfi telepi Művelődési Házban (Fő tér). * Apró Juhász János Független Városi Szövetség-Magyar Egyesület kép­viselője fórumot tart 18 órakor a Gyálaréti Művelődési Házban (Koszorú u. 35.). Téma: Beszámolj az elmúlt 4 évben végzett képviselői munkámról. Szeptember 29-én, szerdán: * Dr. Szentgyörgyi Pál alpolgármester, az l-es számú választókerület (Felsőváros, Belváros) képviselője fogadóórát tart 16 órától a SZÖFCE Iroda­helyiségében (Szeged, Tápai. u. 56.). * Hekáné dr. Szondi Ildikó a 10-es számú választókerület (Belváros) kép­viselője fogadóórát tart 12-14 óráig a Tisza Lajos krt. 47.1. em. 112. (Olajos ház) épületében. Tel.: 06-30/963-8137. Szeptember 30-án, csütörtökön: * Apró Juhász János Független Városi Szövetség-Magyar Egyesület kép­viselője fórumot tart 18 órakor az Alsóvárosi Kultúrházban (Rákóczi u. 1.). Téma: Beszámoló az elmúlt 4 évben végzett képviselői munkámról. Október l-jén, pénteken: * Apró Juhász János Független Városi Szövetség-Magyar Egyesület kép­viselője fórumot tart 18 órakor a Független Városi Szövetség-Magyar Egye­sület székházának nagytermében (Újszeged, Fő lasor 9.). Téma: Beszámoló az elmúlt 4 évben végzett képviselői munkámról. az orom művészetéről tart előadást Szegeden A hosszú nyári szünet után parádés programmal folytatódik a közkedvelt Mesterkurzus-sorozat Szegeden: szeptember 29-én napjaink legnépszerűbb, legolvasottabb magyar írójával, Müller Péterrel találkozhatunk a Belvárosi moziban! f Akinek volt már alkalma részt venni az író valamelyik előadásán, az tudja, hogy ez különös él­ményt jelent, hiszen ilyenkor hallani és látni lehet azt is, ami leírhatatlan. Müller varázslatos előadó, aki hamar ráhango­lódik közönségére, és az „együttléleg­zés" különös légkö­rét hozza létre - ezért sokan mesélik, hogy egy több száz fős előadás után is sze­mélyes, csak nekik szóló élménnyel tá­voznak. Nem csoda, hogy az ország minden pont­ján telt ház fogadja a neves gondolkodót. Mivel Müller Pétert napjaink­ban az foglalkoztatja leginkább, hogy miként őrizhetjük meg belső derűnket és harmónián­kat egy zaklatott, nyugtalan, félelemmel és fájdalommal teli világban, szegedi előadása is az öröm művészetéről szól. Meggyőződése, hogy ma csak erről érdemes beszélni, célja pedig, hogy a repülés, a tánc élményéhez, az önfeledt bol­dogság törékeny pillanataihoz segítse közelebb hallgatóságát. A mozi előcsarnokában fel­állított standon kedvezmé­nyes áron lehet megvásá­rolni Müller Péter műveit, és más, nívós, pszichológiai témájú könyveket. Jegyek elővételben már kaphatók a Belvárosi mozi jegypénztárában. (x) 95282219

Next

/
Thumbnails
Contents