Délmagyarország, 2010. szeptember (100. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-25 / 224. szám

2010. SZEPTEMBER 25., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR ] Vetélytársak lettek a korábbi csapattársak Néhány hete még Zsótér Károly mindszenti polgármesterjelölt csapatát erősítette Szeri Sán­dor, most viszont már ellene indul a városvezetői székért. Zsótér nem érti, akkor miért vállalta Szeri, hogy képviselő­jelöltje lesz. Szeri azt mondta, nem árult zsákbamacskát. MINDSZENT MUNKATÁRSUNKTÓL Már nemcsak a képviselői posztra pályázik az októberi önkormányzati választáso­kon a mindszenti Szeri Sán­dor, hanem a polgármesteri székre is. A jogtanácsost még néhány héttel ezelőtt függetlenként, de a Fi­desz-KDNP támogatásával induló Zsótér Károly polgár­mesterjelölt mutatta be a saj­tónak, csapata tagjaként. A helyzet azonban mára meg­változott: egymás ellen in­dulnak a választáson. - Mindenkinek joga van eldönteni, hogy versenybe száll-e a polgármesteri szé­kért vagy sem - jegyezte meg Zsótér Károly, riválisa dönté­sével kapcsolatban. Az építé­si vállalkozó azonban nem akarta különösebben kom­mentálni az ügyet. Annyit azért elmondott: nem érti, hogy Szeri Sándor miért azu­tán szólt szándékáról, amikor már elvállalta csapatában a képviselőjelöltséget. Dönté­sét tudomásul vette, persze így már Szeri nem tartozik a képviselőjelöltjeik közé. He­lyére nem kerestek másik as­piránst, így heten szállnak versenybe a Fidesz-KDNP tá­mogatásával Mindszenten. - Több helyi vállalkozó felkeresett, hogy fontoljam meg a polgármester-jelöltsé­get. Jeleztem Zsótér Károlyék­nak: a képviselői poszt mel­lett lehet, hogy a városveze­tői tisztségre is pályázom majd - fejtette ki Szeri Sán­dor. Hozzátette: utóbbi nem új keletű, mert már 4 évvel ezelőtt is többen próbálták rábírni arra, hogy szálljon versenybe a polgármestersé­gért. Akkor munkája miatt nem állt kötélnek,* most vi­szont nyugdíjas. Nem érzi, hogy döntésével bárkinek is keresztbe tett volna. Ugyanazokat az elveket kép­viselem, mint eddig, még ha a jelenlegi helyzetben elkép­zelhető is, hogy a Fi­desz-KDNP-jelöltek egy része nem szívesen dolgozna velem - állapította meg a 61 éves Szeri Sándor. Mindszenti jelöltek Mindszenten öten indulnak a polgármesteri székért. Zsótér Károly és Szeri Sándor mellett Hevesi Tamás, Farkas Ferenc és Sánta József is független jelöltként küzd a városvezetői posztért. Érdekesség, hogy nem csupán Szeri Sándor, de Farkas Ferenc, Hevesi Tamás és Sánta József is kettős je­lölt, vagyis indul a választáso­kon a polgármesteri és a kép­viselői mandátumért is. TOBOROZZÁK A NEVELŐSZÜLŐKET MEGYESZERTE Ez minden áldozatot megér" Minden áldozatot, fáradozást megér nevelőszülőnek lenni, hiszen szeretetteljes feladat - vallja a vásárhelyi Komlósiné Varga Ildikó, aki férjével 4 gyermekről, 3 neveltről és 1 sajátról gondoskodik. CSONGRÁD MEGYE TÖRÖK ANITA Engedékeny, de következetes szülőnek tartja magát a vásár­helyi Komlósiné Varga Ildikó. Férjével sajátjuk mellett 3 ne­velt gyermekről gondoskod­nak. 8 éve lettek nevelőszülők, és azt mondja, élete legjobb döntése volt. - Már gyermekkoromban is több állami gondozott barátom volt. Nagyon sajnáltam, hogy emiatt megbélyegezték őket. Nekem egy felnőtt fiam és lá­nyom van. A második férjem­mel döntöttünk úgy, hogy ne­velőszülők leszünk - magya­rázta a 49 éves Ildikó. - Andrea 14, Gábor 7, Péter 5 és Máté 3 éves. Nem könnyű, de annál szeretetteljesebb feladatra vál­lalkoztunk - jegyezte meg. - Még a felnőttnek sem könnyű új közösségbe kerülni, nemhogy egy gyereknek. Fon­tos, hogy az első lépést ő tegye meg, például elmesélje bánatát, örömét. Ha ez megtörtént, ak­kor úgy érzem, a bizalmába fo­gadott - mondta. - Hihetetlen, mennyi szeretetet adnak ne­künk a gyerekek. Ez minden ál­dozatot, fáradozást megér. Gá­bor egy este tévénézés közben odabújt hozzám, és megkérdez­Reggeli Komlósiéknál: Péter, Gábor, Ildikó, Máté és Andrea. FOTÓ: FRANK YVETTE te: „én miért nem a te hasadban voltam"? A természet így hozta, de ennek ellenére nagyon sze­retlek - válaszoltam meghatot­tan. - Ezeket a pillanatokat semmi pénzért nem cserélném el - jegyezte meg Ildikó, aki egy éve a megyéi nevelőszülők egyesületének elnöke is. Komlósiné Varga Ildikó sze­rint sokan nem is gondolnak bele, hogy nem minden gyer­meknek adatik meg a felhőtlen, boldog élet. Még most is meg­történhet, hogy a nevelőszülő­nél töltött első év után is há­romszor annyi ételt tesz a tá­nyérjára a gyerek, mint amit meg tud enni, csak azért, mert előtte éhezett. A Komlósi család példáját látva több ismerősük úgy dön­tött: nevelőszülő lesz. Az új gondozókra szükség is van, hi­szen míg a megyében 2006-ban 285 nevelőszülő volt, addig az idén 217-re csökkent a számuk. Ennek legfőbb oka, hogy a gon­dozásába kerülő gyermeknél legalább 18 évvel, legfeljebb pedig 45 évvel idősebbnek kell lenni a jelentkezőnek. A meglé­vők közül viszont az utóbbi években többen felnőttkorukig nevelték a gyerekeket, és nyug­díjasokká váltak. A Csongrád Megyei Terüle­ti Gyermekvédelmi Szakszol­gálat és Gyermekotthonok Igazgatósága (Tegyesz) tobo­rozza a nevelőszülőket. Ehhez először egy 28 órás dön­tés-előkészítő programon kell részt venni, ahol az is kiderül, hogy a jelentkező alkalmas-e nevelőszülőnek. Erről az ok­tatók és a résztvevő közösen döntenek. Ezt követően egy 32 órás tanfolyamon készítik fel a leendő nevelőszülőket a feladatra. A 89 EVES ALLATVEDO MAR NEM TUDJA ELLÁTNI A TANYAJAN ELO EBEKET Ádók László szabadulna a befogadott kutyáktól rzL t _ ^ - ben rengeteg kóbor állatot fo­•í - < 4 gadott be, sokuk új gazdához is . ^ került. A 89 éves Ádók László ritrJ^^ÉWaí azonban már nem tud tovább gondoskodni a kutyákról. A ta­cora „A lepusztult, düledező épülethez maga jár ki na­ponta kétszer etetni, ez azonban egyre nagyobb teher a számára." 2010. szeptember nyán korábban volt, hogy 30-40 eb is menedéket kapott egy időben. Segítették a vásár­helyi és a makói állatvédők, a falu óvodájából ételmaradékot kapott - mindez azonban már a múlté. A lepusztult, düledező épülethez maga jár ki naponta kétszer etetni, ez azonban egy­re nagyobb teher a számára. Fő­ként azért, mert az ezzel járó ki­adás havi 20-40 ezer forint, mi­közben csak 60 ezer forint nyugdíjat kap. Problémájával nem csak az állatvédő szervezeteket kereste meg: járt a polgármesteri hiva­talban, a főállatorvosnál és még számtalan helyen, mind­hiába. Már csak abban bízik, hogy lapunk segítségével talál olyan embereket, akik felhív­ják őt a 30/398-6021-es szá­mon, és elviszik a barátságos, a szükséges oltásokkal is ren­delkező állatokat. Méghozzá minél előbb, mert Ádók Lász­lót mostanában sorra érik a csapások - másik tanyája épp a napokban égett le. Darált sertéshús Kapható a hagyományos húspultban! Orchidea 1-2 szálas, 6+ virágú 12 cm-es cserépben 2010. szeptember Ádók László 89 évesen már nem tud gondoskodni a kutyákról - re­méli, lesz új gazdájuk, FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA Nescafé Classic Instant kávé 200 g, 5950 Ft/kg Már csak lapunkban bízik a földeáki Adók László, aki sehogyan sem bír megszabadulni a tanyájára évek alatt befogadott tucatnyi kóbor kutyától. A 89 éves férfi nem tud tovább az állatokról gondoskodni. Emtec C400 2 GB-os pendrive keverék kutya szalad felénk a farkát csóválva, amikor Ádók László faluszéli apró tanyájá­Tucatnyi kistermetű, jól tartott, hoz érkezünk. A földeáki férfi szemmel láthatóan egészséges állatbarátként az elmúlt 10 év­FÖLDEÁK SZABÓ IMRE Egy mosollyal több CpO^ Ajánlataink az akciós készlet erejéig érvényesek!

Next

/
Thumbnails
Contents