Délmagyarország, 2010. szeptember (100. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-21 / 220. szám
BELFÖLD-KÜLFÖLD •.a . sr.r w-mcnt 2010. SZEPTEMBER 21., K A VOLT PARANCSNOKOT CSAK KÉTÓRÁS KÉSÉSSEL ÉRTESÍTETTÉK A TÉVÉSZÉKHÁZ OSTROMÁRÓL Bocsánatot kért a Rebisz vezetője Révész Máriusz szerint meg kellene fontolni a székházostromkor megséríüt rendőrök kártalanítását, mert nem tehettek róla, hogy megfelelő védőfelszerelés nélkül vezényelték ki őket az MTV épületéhez 2006 szeptemberébea A Rebisz akkori parancsnoka bocsánatot kért azoktól, akik vétlen sérültjei voltak az eseményeknek. BUDAPEST MTI A kormánypárti képviselő Dobozi József rendőr vezérőrnagytól, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) volt parancsnokától arról érdeklőmHMHMHHMMI ITTHON „Életminőség-javító beruházások" A kormányzat 2300 pályázatot vizsgál át a következő hónapokban annak érdekében, hogy a forrásokat gazdaságfejlesztő és életminőség-javító projektekbe csoportosítsa át - jelentette ki Fónagy |ános, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára. Egy bíró után nyomoztak Az elszámoltatási kormánybiztos tájékoztatása szerint az In-Kal Security Kft. egy állami céggel kötött szerződése alapján egy aktív bíró tevékenységét is vizsgálta olyan „jeleket" keresve, amelyek alátámaszthatják, hogy a bíró egyes gazdasági ügyekben nem pártatlanul döntött. Papcsák azt mondta: az állami tulajdonú ITD Hungary 2007-ben szerződést kötött az In-Kallal, és azzal bízta meg, hogy a velük munkaügyi perben álló egyik vezetőjük, B. Zsolt vagyoni viszonyaira utaló adatokat gyűjtsön. Almássy első fokon nyert Dávid ellen Első fokon pert nyert az MDF és a párt korábbi elnöke, Dávid Ibolya ellen Almássy Kornél volt független országgyűlési képviselő; az alpereseknek a jó hírnévhez fűződő jog megsértése miatt nem vagyoni kártérítésként 1,4 millió forintot kell fizetniük. A bíróság megállapította: az MDF nyilatkozatával olyan hamis látszatot keltett, hogy Almássy Dávid Ibolyával kapcsolatban adatgyűjtésre adott volna megbízást, (mti) ggjgjfcgL ^^^ 1|V A'' 1 « iE Szeged. Kölcsey u S • Tel -62/319 347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. Pétvnem VÉTEL ELADÁS J EUR 278,00 283,99 • USD 211,50 217,99 1CHF 208,00 216,50 y RON 62,00 67,99 2010.09.20. 1 1 Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. dött a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság fideszes tagja a testület tegnapi ülésén: ki a felelős azért, hogy - mint az egy korábbi ülésen elhangzott - a raktárosok hazamentek a munkaidejük végeztével és így nem lehetett hozzáférni a védőfelszerelésekhez. Dobozi József közlése szerint az ügyeletnek volt pótkulcsa. Révész Máriusz felvetésére, miszerint ennek ellenére eszköz nélkül vezényelték ki a baranyai századot a televízió székházához, a vezérőrnagy azt mondta: „ez súlyos szakmai hiba" volt. Dobozi József bejelentette: a nyilvánosság előtt szeretne bocsánatot kérni azoktól, akik önhibájukon kívül, vétlenül sérültek meg a televízió székházánál. „Voltak egyedi esetek, melyekre nincs sem emberi, sem szakmai magyarázat" - tette hozzá a rendőri vezető. Azzal a kérdéskörrel kapcsolatban, hogy az intézkedő rendőrökről a rendőrségi törvény és az Alkotmánybíróság egyértelmű állásfoglalása ellenére miért hiányoztak az azonosítók, Dobozi elmondta: a gyakorlóruhákon nem volt hely azok elhelyezésére, de október 23. után intézkedett, hogy a sisakokra jól láthatóan fessék fel az azonosítókat. A rendőrtábornok elmondta: a tévészékház ostromának napján, 2006. szeptember 18-án tartott vezetői értekezlet alapján világos volt számukra, hogy miért gyűlt össze a tömeg a Kossuth téren. Hozzátette: akkor nem volt tudomása arról, hogy petíció átadását tervezik. Mint mondta, ő csak a késő esti órákban értesült arról, mi is történik a televízió székházánál. Leszögezte: ő maga a tárgyalás híve, szerinte beszélni kellett volna a demonstrálókkal. Révész Máriusz a két legnagyobb problémának azt nevezte, hogy a Rebisz parancsnokát kétórás késéssel, este 10 óra helyett éjfélkor értesítették arról, hogy a tévészékház előtt elfajultak az események, továbbá, hogy ennek nem is lett következménye, Dobozi nem kezdeményezett fegyelmi vizsgálatot. Kérdésre válaszolva elmondta: Gyurcsány Ferenc akkori kormányfővel nem találkozott és nem beszélt, Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszterrel pedig egyszer találkozott, de tőle sem kapott utasítást. A 41 ÉVES NŐ KORÁBBAN TAGJA VOLT EGY LÖVÉSZEGYLETNEK, VOLT FEGYVERTARTÁSI ENGEDÉLYE Gyermekelhelyezési vitából ámokfutás? Családon belüli vitát - amelynek tárgya alkalmasint a közös gyermek fölötti felügyelet volt - gyanítanak nyomozók a vasárnapi lörrachi ámokfutás hátterében. NÉMETORSZÁG MTI A tettes feltehetően vitában állt a hónapok óta különváltan élő férjével, akinél hét közben a közös gyermek lakott hangzott el a tegnapi Lörrachban tartott sajtóértekezleten. Az ötéves kisfiú csak a hétvégeket töltötte az anyjánál. Vasárnap is nála volt és az apa délután azért kereste föl az anyát, hogy elhozza a gyereket. A nő ezt az alkalmat használta ki arra, hogy mindkettőjükkel végezzen. A férfit lelőtte, a kisfiú testén azonban nem találtak a nyomozók lövésnyomot, hanem csak „durva erőszakra utaló jeleket". Egy lörrachi polgár a ZDF televíziónak nyilatkozva elmondta: a 41 éves nő idegileg teljesen kiborult az utóbbi időben. Ügyvédi irodája nem ment valami jól, ráadásul néhány hónapja elköltözött tőle 44 éves férje, aki időközben új barátnőre talált. Ennek dacára a közös gyermek felügyeletét hét közben az apa látta el, ami feltehetőleg szintén bántotta az anyát. A sajtótájékoztatón az ügyészség képviselői közölték: az ámokfutó korábban tagja volt egy lövészegyletnek, lakásában több sportfegyvert is tartott, erre engedélye volt. A végzetes estén A kiégett lakás és egy fénykép egy fegyverről, amilyennel az ámokfutó nő lövöldözött a lörrachi St. Elizabethen kórházban. A kis fotón Michael Granzow lörrachi rendőrfőnök. FOTÓK: MTI 2004-ben, amikor elvetélt. Ez azonban nem feltétlenül magyarázat arra, hogy az intézménybe berohanva miért az első emeleten lévő szülészet felé vette az útját fogalmazott Dieter Inhofer, a lörrachi ügyészség vezetője. A lörrachi bérházban talált két személy már azelőtt halott volt, hogy robbanás történt a lakásban - közölte tegnapi sajtóértekezletén a baden-württembergi tartományi belügyminiszter. A 41 éves nő égésgyorsító folyadékot locsolt szét a bérleményben, mielőtt tüzet gyújtott és távozott. Az ámokfutásnak négy halálos áldozata, egy súlyos és két könnyebb sebesültje volt. A lakástűz következtében a bérház lakói közül 17 személy szenvedett füstmérgezést. egy gyorstüzelő sportpisztoliyal, mintegy 300 tölténnyel és egy nagykéssel felszerelve rohant be a St. Elisabeth kórházba. Ebből a nyomozók arra következtetnek, hogy valóságos vérfürdőt akart rendezni a klinikán. A kiérkező rendőrök felszólítására, hogy tegye le a fegyvert és adja meg magát, azonnal lövésekkel válaszolt. így a rendőröknek nem volt más választásuk, mint viszonozni a tüzet, az egyik lövésük halálos volt. Az ámokfutó maga is az intézmény szülészeti osztályán feküdt Németországban az utóbbi években több ámokfutás történt, a vérengzések több tucat ember életét követelték. Ennek nyomán a parlament szigorította a fegyvertartásra vonatkozó szabályokat. KÜLFÖLD 'Q3>i SS Az árvíz halálos áldozata SZLOVÉNIA. Szlovéniában • egy halálos áldozatot követelt az árvíz, Zágrábban tegnap már nem emelkedett a Száva vízszintje. TYJO'T Tegnap délelőtt egy 75 éves halott férfire bukkantak egy autóban, amelyet a megáradt Krka folyó sodort el Kostanje £[U otü vicánál. A keleti országrészben riadókészültséget rendelyüíK tek el szombaton, miután a Száva és a Krka folyó kilépett a medréből. A fővárosban vasárnap este óta javult a helyzet, miután megállt az esőzés. Kibékült Merttel és Sárkozy NEW YORK. Újra szent a béke a francia köztársasági elnök és a német kancellár között, a két politikus hétfői New York-i találkozójukon rendezték a németországi romatelepek állítólagos kiürítéséről szóló vitájukat. Nicolas Sarkozy francia elnök és Angéla Merkel német kancellár a szegénységellenes ENSZ-csúcstalálkozón szakítottak időt kétoldalú tárgyalásukra. Ezen viszszatértek Sarkozy korábbi nyilatkozatára, miszerint Merkel azt mondta neki, hogy küszöbön áll németországi romatelepek kiürítése is - amelyet Beriin utóbb határozottan cáfolt. Mostani találkozójukon - Merkel szóvivője szerint - csupán egy percet szenteltek a kérdésnek, amelyet lezártnak tekintenek. Házi robbanóanyagok EU - Egységes szabályozási javaslatot terjesztett tegnap az uniós tagállamok elé az Európai Bizottság azzal a céllal, hogy korlátozzák az olyan vegyi anyagokhoz való hozzáférést, amelyek házi készítésű robbanóanyagok előállítására használhatók fel. Széles sávú internetet mindenkinek! EU - Azon dolgozik az Európai Bizottság, hogy tíz év múlva az Európai Unió minden lakója rendelkezzen „gyors vagy nagyon gyors", széles sávú internetes hozzáféréssel - jelentette be Neelie Kroes, az informatikai és távközlési kérdésekért felelős biztos tegnap Brüsszelben. Hozzátette: továbbra is cél az, hogy 2013-ig minden európai lakos rendelkezzen legalább alapvető nem feltétlenül széles sávú internetkapcsolattal. Kroes bejelentette: a bizottság ennek érdekében három új intézkedést fogadott el. (mti) A dalai láma optimizmusra és munkára biztat BUDAPEST. A dalai láma tegnap a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján azt üzente a magyaroknak: legyenek optimisták, és dolgozzanak keményen, akkor a problémáikat meg fogják tudni oldani. „Úgy hallottam, hogy gazdasági problémákkal küzdenek, ne siránkozzanak, dolgozzanak keményen és optimizmussal, az élet nem egyszerű" - fogalmazott a tibeti vallási vezető. Azt mondta, szembe kell nézni a gondokkal. A politikusoknak is megvan a felelősségük, és ha nem jól intézik az ügyeket, az embereknek élniük kell a szólás szabadságával, bírálják őket - tette hozzá. * A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a szeptember 20-i kenószámok: 14,15, 20, 22, 23, 27, 29, 32, 35,40, 44, 45, 53, 54, 60, 62,66, 68, 71, 72. # Hagyó letartóztatásban marad BUDAPEST MTI November 17-ig meghosszabbította Hagyó Miklós volt budapesti főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását a Pesti Központi Kerületi Bíróság, amely szerint továbbra is reális veszély a szökés, az elrejtőzés, a tanúk befolyásolása és így a bizonyítási eljárás megnehezítése. A végzés nem jogerős. Hagyó Miklóst a többi között bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és zsarolással gyanúsítják. A gyanú szerint 2008-ban főpolgármester-helyettesként arra utasította Balogh Zsoltot, a BKV akkori megbízott vezérigazgatóját, hogy adjon át neki évente 15 millió forintot. Sajtóinformációk szerint szembesítették a BKV volt vezérigazgatóját az MSZP volt főpolgármester-helyettesével. Balogh Zsolt szerint Hagyó Miklós azzal fenyegette, hogy aki nem áll be a sorba, annak el kell vágni a torkát; a volt főpolgármester-helyettes mindent tagadott és hazugsággal vádolta Balogh Zsoltot - írta hétfői számában a Magyar Nemzet híradására hivatkozva több médium. „Halálfélelmem volt tőlecfr. Miklós" - mondta Balogh Zsolt a lap birtokába jutott rendít ségi szembesítési jegyzőkönyv tanúsága szerint a múlt hétén Hagyó Miklósnak. A lap szerint Balogh Zsoltnak rendszeresen be kellett számql nia Kocsis Istvánnak, a BKV új vezérigazgatójának tevékenységéről Hagyó Miklóséknak. gggggEWpgWEMMl^MlyiiggiigqggMWraiMMMM^MMaMgpMWM^ig^MnHaMra 111 1 11111 111111' "'' 11,1 —+ I >ú :Tf •CTMMIáttWááiqMMMMWMMáraMMáMra lÚIMriMltTrn+WTr-TaA Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Központi főszerkesztő: NYERGES CSABA • Főszerkesztő-helyettes (Délmagyarország, Délvilág): SULYOK ERZSÉBET • Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Meltékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, TOMBACZ RÓBERT • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: R. TÓTH GÁBOR (információ, DM). SZABÓ C SZILÁRD (információ. DV), SCHMIDT ANDREA (fotó). SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20 Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800 Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808 Interneteim: wwwdelmagyar.hu • E-mail: szerkesztosegffiidelmagyar.hu 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.; 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN Kiadói titkárság: 62/567-870 • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885 • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2095 Ft (Délmagyarország), 1995 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) ZiOSOJ