Délmagyarország, 2010. szeptember (100. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-18 / 218. szám

I A RENESZÁNSZ FESTESZETTOL A GEOMETRIÁIG A matek kultúrtörténete Klukovits Lajos tudománytörténeti előadásán, a Bolyai-épület múltidéző Bolyai-termében a matematikus és informatika szakos hallgatókon kívül mindig ülnek bölcsészek is. FOTÓ: KARNOK CSABA Igaz-e, ami bizonyítható? Bizo­nyítható-e, ami igaz? E kérdé­sekre a filozófia és a matemati­ka is választ keres. A tudomá­nyos eredmény, a matematika egésze kerül a középpontba a „tétékások" és a bölcsészek által is látogatott kultúrtörté­neti kurzuson. MAGYARORSZÁG ÚJSZÁSZI ILONA - A kultúra nem speciálisan humán kategória. Olyannyi­ra egyetemes, hogy abba be­letartoznak a természettudo­mányok is - jelenti ki Kluko­vits Lajos a szemeszter első előadásán. A Szegedi Tudo­mányegyetem Algebra és Számelmélet Tanszékének docense 1977 óta tart elő­adást Fejezetek a matemati­ka kultúrtörténetéből cím­mel. Idén szeptemberben is közel százan vették föl inde­xükbe a tárgyat, a Bo­lyai-épület múltidéző Bo­lyai-termében a matematikus és informatika szakos hallga­Állásbörze SZEGED. A munkahelyi karrier sok szegedi diák számára kez­dődött már az őszi állásbörzén. A Szegedi Tudományegyetem Karrier Irodája idén október 6-án, 9-17 óra között a József Attila Tanulmányi és Informá­ciós Központban (TIK) rendezi meg cégek és a hallgatók első „állásinterjúját". Az immár ha­todik alkalommal életre hívott őszi állásbörzén a kiállító cé­gek 4-12 négyzetméteres stan­dokon mutatkoznak be, ahol fogadják a látogatókat. Lehető­ség nyílik a tájékoztatásra, de a tájékozódásra is, hiszen a cég által kínált munkalehetőség iránt érdeklődők is feltehetik kérdéseiket, és leadhatják ön­életrajzukat. A rendezvényt ta­nácsadással, grafológiai elem­zéssel, valamint nyereményjá­tókon kívül mindig ülnek bölcsészek is. - A különböző karokon és szakokon oktatottak közötti átjárás nem lehet általános, inkább „kísérleti jellegű" ­véli Klukovits Lajos. Példa­ként említi, hogy a 90-es években a bölcsészek hívták előadni Hajnóczi Gábor italia­nista és művészettörténész speciálkollégiumára, hogy magyarázza el: a reneszánsz festők ábrázoláselméletéből miként lett geometriai disz­ciplína. A matematika a filozófiá­hoz hasonló alaptudomány. A Kolozsvárról száműzött egye­tem Szegedre költözésekor egy ideig vitatták is, hogy a bölcsészettudományi vagy a természettudományi karon oktassák. Végül salamoni döntés született: matematika és természettudományi kar­nak nevezték a múlt század­ban a negyvenes évekig a je­lenlegi természettudományi és informatikai kart. - A matematika nem termé­szettudomány, hiszen módsze­rei, problémafelvetései jelentő­sen különböznek a természet­tudományokétól. Ez számos ér­dekes kérdést vet föl: például azt, hogy mi az igazság kritéri­uma egy matematikai állítással kapcsolatban? Vagy általáno­sabban: igaz-e, ami bizonyít­ható, bizonyítható-e, ami igaz - folytatja az előadó. A mate­matika problémafelvetése jó­részt a természettudományok területéről származik, de nem ugyanakkor - más tudomá­nyoktól eltérően - a matemati­ka azzal is foglalkozik, hogy mennyire megbízható az adott állítás. - „A legtöbb tudományban mindegyik generáció lerom­bolja azt, amit elődei építet­tek. A matematika az egyet­len, amelyben minden egyes generáció új értelmet illeszt a régi struktúrához" - idézi az előadó a XIX. században alko­tó Hankelt, a matematika spe­ciális helyzetét érzékelteten­dő. - Az ókori görög és rész­ben a kora középkori matema­tika teszi ki a középiskolai tananyagot. A tudomány XX. századi eredményeivel csak az egyetemi tanulmányaik előrehaladtával ismerkednek a matematikusok és az infor­matikusok. Ezért aztán a ma­gyar matematika teljesítmé­nyének, újdonságainak sem szentelhet nagyobb figyelmet a tudománytörténeti kurzus ­magyarázza Klukovits Lajos a tényt, miért szól a Bolyaiak­ról, vagy a szegedi matemati­kai iskoláról csak vázlatosan, kismértékben. Holott a szege­di egyetemen oktató Riesz Fri­gyes, a két Szőkefalvi, Lovász László, vagy a száz legidézet­tebb tudós közé tartozó Csör­gő Sándor már beírta nevét a tudománytörténetbe. A XX. századi magyar matematiku­sok nagy eredményeinek meg­Tudománytörténet. A tudománytörténet iránti érdeklődést a „szellem arisztokratájának" is nevezett, négy nyelven szépirodalmat olvasó, ugyan­akkor a szegedi matematikai iskola jeles alakjának számító Pollák György professzor még egyetemistakorában keltette föl Klukovits Lajosban. De mint olvasó és zeneszerető embert azóta is érdekli a kultúra minden sze­lete, lenyűgözik a régi korok alkotásai. Érdemes-e tudománytörténettel foglalkozni? Klukovits Lajos szerint igen, mert nem biztos, hogy mindegyik régi eredmény elavult; igen, mert ötleteket adhat a jelen tudósának igen, mert a mai eredmények megértéséhez is segítséget nyújthat. kísérletes, hanem általában empirikus úton nyeri a bizonyí­tandó sejtéseket. Jó sejtésekkel generálható az eredmény, értéséhez az egyetemi anya­gon lényegesen túlmenő elő­ismeretek kellenének a leg­több esetben. tékkal színesítik. A cégek egy része „Karrier Pizzát" tart, va­gyis a megjelenő képviselők személyesen informálhatják az érdeklődőket saját gazdasági társaságukról, a munkalehető­ségekről, az elvárásokról - piz­za és üdítő felszolgálása mel­lett. A programról további in­formáció: allasborze@sztekar­rier.hu címen, valamint a 62/546-680-as telefonszámon. Kutatók éjszakája MAGYARORSZÁG. Hazánkban 21 városban 22 intézmény prog­ramjaira több mint negyven­ezer látogatót várnak a Kutatók éjszakáján. Szeptember 24-én, pénteken Szegeden 14 helyszí­nen találnak érdekességet a tu­dományos munkák iránt ér­deklődők. A program része ­többek között - a füvészkertbe­li éjszakai kalandtúra. Az SZTE Csillagvizsgálójában a Csillag­party vendégei hallhatnak kis­előadásokat, nézhetnek táv­csővel csillagokat. Színek és fények az élővi­lágban címmel a kísérleti be­mutatók és előadások de­monstrálják a biológiai össze­függéseket. A Barangolás na­gyon meleg és nagyon hideg tájakon című kísérletes elő­adás a körülöttünk lévő ter­mészeti és technikai jelensé­gek, az anyagok tulajdonsá­gainak hőmérsékletfüggését mutatja be. Az „az vagy, amit megeszel" kijelentés jegyében táplálkozási piramis építésé­re, egészséges táplálkozás to­tóra, tápanyagtáblázat hasz­nálatára hívják az érdeklődő­ket. „A növényvilág ragado­zói; a húsevő növények" című előadáson bemutatják a növé­nyek egyik legkülönlegesebb csoportját, az érdeklődők megismerhetik ezen növények életmódjait, élőhelyeit, va­dászmódszereit. A rendezvény nyitott és in­gyenes, minden szegedi ér­deklődőt szeretettel várnak a SZTE kutatói, oktatói. További információ: www.u-sze­ged.hu/kutatokejszakaja Népszerű kurzus a Szabadegyetem Sikeresnek tartja a szegedi uni­versitas Szabadegyetem-soro­zatát a programot indulása óta istápoló Rácz Béla általános rektorhelyettes. Szerinte a most induló hatodik szemesz­ter fölvillantja, milyen sokszínű a tudomány szegedi fellegvárá­ban folyó munka. DÉL-ALFÖLD MUNKATÁRSUNKTÓL - Szemeszterenként 600 hall­gató és külső érdeklődő kíséri figyelemmel „élőben" a szege­di universitas szabadegyetemi sorozatát. De a VTV Szeged is rögzíti a programot, amely a második legnézettebb műsor­nak számít. Ugyanakkor a Sze­gedi Tudományegyetem www. u-szeged.hu/szabadegyetem weboldalán is visszakereshető minden előadás, illetve min­den ahhoz kapcsolódó infor­máció - sorolja Rácz Béla, az SZTE általános rektorhelyette­se. A Kolozsvárról Szegedre költöző tudományegyetem legjelesebb oktatói a kezdetek óta fontosnak tartják, hogy megmutassák munkájuk ered­ményét az otthont adó város lakóinak. A legújabb Szabad­egyetem hatodik szemeszteré­nek előadásai igazolják, mi­lyen sokszínű munka folyik a Tisza-parti universitas falai között. Idén is a József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termé­ben, szerdánként 18 órakor kezdődik az előadás. A vallási élmény sokfélesé­ge - William James halálának 100. évfordulója címmel Má­té-Tóth András tanszékvezető egyetemi tanár (BTK) előadá­sával szeptember 22-én kezdő­dik az új programsorozat. Az erkölcs, a jog és az igaz­ság összhangja a rendi ma­gyar magánjogban címmel szeptember 29-én Homoki Nagy Mária tanszékvezető egyetemi tanár (ÁJTK) beszél. Az alternatív tudományok „Kész átverés show"-járól ok­tóber 6-án Sipos Pál egyetemi docens (TTIK) szól. „COPD ­az alattomos gyilkos" az októ­ber 13-i est címe, előadó: Som­fay Attila tanszékvezető egye­temi tanár (ÁOK). A Magzati genetikai diagnosztikát októ­ber 20-án Szabó János egyete­mi tanár (ÁOK) ismerteti. Az E-számokról az élelmi­szer-technológus szemével is­merkedhetünk november 3-án, előadó: Horváthné dr. Almássy Katalin főiskolai ta­nár (MK). A november 10-i est címe: Nanotechnológia fizi­kus szemmel, előadója: Forró László egyetemi tanár (Lau­sanne-i Műszaki Egyetem). A kérdésre, Matematikával a jár­ványok ellen?, november 17-én Röst Gergely egyetemi adjunktus (TTIK) válaszol. A természetvédelem új paradig­máját november 24-én Bozsó­né dr. Margóczi Katalin egye­temi docens (TTIK) mutatja be. A XXL század új kihívása: a minimálisan invazív sebé­szet - mondja december l-jén Lázár György tanszékvezető egyetemi tanár (ÁOK). Mikor érzik jól magukat sejtjeink? ­válaszol: december 8-án Sza­bad János egyetemi tanár (ÁOK). Az ásványok és kőze­tek mint a képzőművészetek és a kultúra hordozóinak vilá­gába december 15-én Szónoky Miklós nyugalmazott egyete­mi docens (TTIK) enged bepil­lantást. Általánosan művelő tárgy Az SZTE Szabadegyetemének ez a szemesztere különösen a ter­mészet- és orvostudomá­nyok iránt érdeklődőknek ked­vez, hiszen az előadások nagy része (9 előadás) ehhez a két területhez kapcsolódik. Ebben a félévben 600 hallgatónak nyílt lehetősége, hogy általánosan művelő tárgyként felvegye, és elvégezze a Szabadegyetem kurzust, és megkapja a háromfo­kozatú minősítés valamelyikét. Megfelelt minősítést az a diák szerezhet, aki a félév során részt vesz legalább 9 előadáson, és ezt személyes regisztrációval igazolja. A kiválóan megfelelt minősítést már nehezebb meg­szerezni, hiszen ehhez - a köte­lező részvétel mellett - az elő­adásokhoz kapcsolódó online kurzustesztek közül legalább ki­lencet kell kitölteni hibátlanul. EGY LEPESSEL A TÖBBIEK ELÓTT A karrierről szólva SZEGED. Az álláskeresést nem lehet elég korán elkezdeni. A szegedi egyetem hallgatói se­gítséget kapnak az érdeklődé­sükhöz és végzettségükhöz il­leszkedő munkahely megta­lálásában az idén szeptember 29. és október 6. között meg­rendezett Őszi Karrier Napo­kon, a József Attila Tanulmá­nyi és Információs Központ épületében. Az SZTE Karrier Iroda prog­ramsorozatán a hallgatók vá­laszokat kaphatnak az állás­kereséssel kapcsolatos kérdé­seikre, teszteket tölthetnek ki, próbainterjún vehetnek részt, önéletrajzot és álláspályáza­tot írhatnak, hogy minél könnyebben vegyék az akadá­lyokat majdan, kikerülve a munkaerőpiacra. A programokon a részvétel az SZTE hallgatói és friss dip­lomásai számára ingyenes, de előzetes jelentkezéshez kö­tött. Bővebb információk a www.sztekarrier.hu webolda­lon.

Next

/
Thumbnails
Contents