Délmagyarország, 2010. szeptember (100. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-17 / 217. szám
A DÉLMAGYARORSZÁG/DÉLVILÁG MELLÉKLETE Gyógy-ír Légy-ott itörtök Bizalmasan Délmadár Szieszta » NAPRÓL NAPRA MINDIG MAS Kaposvar nagy multu színhazának tizedik igazgatója lett Rátóti Zoltán, aki húsz éve maga is a Csíky Gergelyben játszott. A Jászai Mari-díjas művész így jelenleg három tisztséget tölt be: Kaposváron igazgató, ám a nemzeti színházban is végigjátssza az évadot és újraindult a polgármesteri székért a Zala megyei Magyarföldön. NAOMI 99 Ugyanolyan a varázsa, mint amilyen Elizabeth Taylomak vagy Marilyn Monroe-nak volt - nyilatkozta róla a The New York Timesnak Anna Sui divattervező. - Ellenállhatatlanul rabul ejt. De nem a karizmájával, hanem valami mással, ami erősebb annáL Kalendárium, A hét témája, Lakberendezés A színházigazgató: a kaposvári Csiky Gergely Színház új direktora. INTERJÚ LACZÓ BALÁZS - Még erre a rövid telefoninterjúra is nehezen tudtunk időpontot egyeztetni. Hogyan telik egy napja? - Most még a szeptember valamivel könnyebben, mert a nemzeti színház előadásai csak októberben kezdődnek. Tegnap délután Magyarföldön voltam, utána utaztam vissza Kaposvárra, ahol most a hét többi napját töltöm. Ami könnyebbség, hogy a vidéki színházak hétfőnként nem tartanak előadást, ezt az időt mindenképpen Magyarföldre fordíthatom. Ebben szerencsére segít és mögöttem áll a körjegyzőség minden dolgozója, s nekem már főleg döntéshozói szerep jut. - Miért indul újra? Bírni fogja ezt? - Azt hiszem, ha önként mondanék le erről a posztról, akkor befejezetlennek A polgármester: Magyarföldön fatemplomot épr" tettek a falunak. érezném a munkámat. Egyelőre bírni fogom, ahogyan Magyarföldön, úgy Kaposváron is nagy segítséget jelent a kitűnő kollégákból álló gépezet. - Nem említette, de ezenfelül még ott lesz a nemzeti színház, ahol ezt az évadot még kitölti. - Igen, de azért úgy egyeztünk meg Alföldi Róbert igazgatóval, hogy új szerepeket már nem vállalok: erre tényleg nem volna időm. Amiket még az előző évad óta játszik a színház, azokat hagyjuk velem kifutni. - Az Alföldi vezette „nemzeti" egy bátor, merész színház, amelynek ön is aktív részese. Ebből Kaposvár érzékelni fog valamit? Menynyiben lesz az más világ? - Teljesen más világ, az intézmény szerepe sem ugyanaz. A kaposvári Csíky Gergely Színház igazgatójaként sokkal inkább műhelymunkára vállalkozom. A kulisszák mögött ez színésznevelést jelent: megteremteni a hátteret, a megfelelő ren99 Olyanfajta elvárások, hogy kinek vagy minek kellene megfelelni, nincsenek. Én sokkal inkább várakozást látok a társulatban. Sokkal inkább bizalmat érzek a kollégák részéről, ami ilyen rövid idő után igen jólesik. dezést, a szerepeket, az egyéb körülményeket ahhoz, hogy az elődökhöz méltó színészekből álljon a társulat. - Igen, ez nagy nyomás lehet önnek is: az elődök. Csákányi Esztertől Bezerédin, Jordánon, Kottáin át Molnár Piroskáig. Nem emlékezteti a társulat rendszeresen arra, hogy követni kell ezeket a nyomdokokat? - Szerencsére nem. Ha mondjuk mindig összehasonlításokkal kellene szembesülnöm, az egyszerűen nem érdekelne, hiszen van egy elképzelésem, vannak elvárásaim. A beszélgetések a munkáról folynak. - És önnel szemben nincsenek elvárások? - Olyanfajta elvárások, hogy kinek vagy minek kellene megfelelni, nincsenek. Én sokkal inkább várakozást látok a társulatban Schwajda György tragikus halála után. Sokkal inkább bizalmat érzek a kollégák részéről, ami ilyen rövid idő után igen jólesik. - Egyébként ez a pálya csúcsát jelenti? Vagy inkább: divat ma színházigazgatónak lenni? - Nyilván nagyon nagy előrelépés, de megvan a veszélye is: olyan magaslat, ahonnan óriásit lehet zuhanni. De hogy divat lenne, azt nem hiszem. Ha mégis, én akkor sem azért pályáztam meg a direktori státust, mert trendeket követek. - Mégis, csak az ön generációjából sokan vezetnek színházat, míg például Törőcsik Mari vagy Garas Dezső korosztályára ez egyáltalán nem volt jellemző. - Én egyáltalán nem tartom bajnak, ha egy színész vezeti a színházat és erre jó példa a régiek közül Várkonyi, aki színész is volt, s talán ez hozzájárult a sikeréhez. De kétségkívül ha csak az én hajdani osztályomat nézzük, hárman is igazgatók lettünk: Eszenyi Enikő a Vígszínházban, Méhes László a József Attilában direktor, én Kaposvárra kerültem. Mégis azt hiszem, hogy inkább véletlen egybeesésről, mint tendenciáról van szó. NEGYEDSZÁZADA ROBBANT BE A DIVATSZAKMÁBA „Nem vonulok vissza, csak kiveszek egy szezonnyi szabadságot" - jelentette ki Naomi Campbell szupermodell, aki a napokban ünnepelte a divatszakmába lépésének 25. évfordulóját a Dolce & Gabbana egyik központi New Yorki-i üzletében. Campbell úgy nyilatkozott, hogy ha egy olyan barát, mint Stefano Gabbana felkéri, akkor természetesen kimegy a kifutóra, de egyébként egy ideig nem kíván ruhákat bemutatni. „Elég jó volt. Sokat futkároztam, buliztam és utaztam" - válaszolta a modell arra a kérdésre, hogy hogyan telt a nyara. A fekete szépség elmondta, hogy önként vállalt pihenője alatt rajongói az interneten sem fogják tudni követni, hogy mi történik vele: „Nem akarom, hogy bárki is tudja, hogy hol vagyok" - mondta Campbell. DE NIRO ETTEREM NYÍLT UJ-ZELANDON De Niro Ristorante - így hívják a legújabb olasz éttermet az új-zélandi Auckland Cityben. Az ember azt gondolná, a jeles színész áldását adta az elnevezésre, hiszen az ő képei és filmjeinek jelenetei díszítik a falakat. Azonban nincs így - De Nirónak fogalma sincs arról, hogy ilyen üzemegység létezik, a falon díszelgő dedikált fotót például az interneten rendelték pár dollárért. Az itt felszolgált ételek színvonala mindenesetre magasabbnak mondható, mint amivel a környék hasonló olasz éttermei büszkélkedhetnek, ami már csak azért is komoly teljesítmény, mert a De Niro Ristorante valamennyi dolgozója macedón, a főszakácstól az utolsó feketemosogatóig. A tulaj nem tart attól, hogy a sztár perel9 ni fog vagy esett leg beront egy I Magnummal, I mert Új-Zéf land messze van, és De Nirónak bőven akad elég dolga saját étteremláncával. SÉTÁLJ A RÁK ELLEN! A séta hasznos lehet a rák megelőzésében: brit kutatók szerint a szigetországban évente 10 ezer emlő- és bélrákos eset lenne elkerülhető, ha az emberek többet gyalogolnának. Egészségügyi szakemberek már régóta állítják, hogy a fizikai aktivitás révén megőrizhető az egészséges testsúly és csökkenthető a rákbetegség kockázata. A testmozgás a vélekedések szerint hasonló módon csökkenti a rák veszélyét, ahogy hatással van a hormonszintekre is. Európában a rákos megbetegedések 8 százalékáért a túlsúly a felelős.