Délmagyarország, 2010. szeptember (100. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-16 / 216. szám
BELFÖLD-KÜLFÖLD :eélüVB qtetncxa 2010. SZEPTEMBER 16., CSÜTÖRTÖK* ITTHON Férfiaknak is járjon! Az MSZP törvénymódosítást kezdeményezett annak érdekében, hogy a legalább 40 év szolgálati idővel rendelkező munkavállalók nemtől függetlenül jogosulttá váljanak a százszázalékos öregségi nyugdíjra. Idén januárban Navracsics Tibor (Fidesz) jelentette be: a Fidesz elnöksége garantálja, hogy - a párt kormányra kerülése esetén - negyvenévnyi szolgálati idő után, életkortól függetlenül, minden nő nyugdíjba mehet. „Olcsó volt a gép" A Miniszterelnökség közleménye szerint a magyar kormánydelegáció bakui utazásának módja indokolt és költségkímélő volt; a bérelt repülőgép a bekért ajánlatok közül a legolcsóbb volt. Az MSZP szerdán azt közölte, arcátlanságnak tartja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és stábja egy 12 millió forintért bérelt repülőgéppel utazott hivatalos útjára. A szocialisták eltörölnék Az MSZP törvényjavaslatot nyújtott be az állami végkielégítések 2 millió forint feletti részét sújtó 98 százalékos különadó eltörlése érdekében. A kétmillió forint feletti végkielégítésekre vonatkozó különadó október 1-jétől lép életbe, de hatálya már a 2010. január 1-jétől kifizetett összegekre is vonatkozik. Nem támogatják a gyermektelenségi adót A KDNP elnöke nem támogatná ..gyermektelenségi" adó bevezetését, ezzel szemben annak a híve, hogy a gyermeket vállaló családokat külön támogatási formával segítsék. Boross Péter volt miniszterelnök a Heti Válasznak augusztus végén azt mondta, nem ért egyet az adócsökkentéssel mert ha alacsonyak az adók, a népszaporulat növelését célzó kedvezmények jelképesek lesznek, „azaz marad a különadó mint megoldás, hogy a gyereket nem nevelők is aranyosan járuljanak hozzá a közös jövőhöz". Előzetesben Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte az illetékes bíróság szerdán azt a budapesti férfit, akit az ecuadori triatlonversenyző meggyilkolásával gyanúsítanak. A feltételezett elkövetőt, akit személyi és tárgyi bizonyítékok alapján gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével, hétfő este fogták ef a fővárosban. A gyanú szerint a férfi, akit személy elleni bűncselekmények miatt korábban már elítéltek, azért támadta megaz új-zélandi és ecuadori kettős állampolgárságú versenyzőt. mert az megismerkedett egy „alkalmi hölggyel", és emiatt vita alakult ki közöttük, (mti) 1 i * C02NUZ\ Szeged. Kölcsey u. 5. • TeL: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. Pwunem 1 egységre VÉTEL ELADÁS 2 EUR 278,00 282,99 F USD 214,00 219,49 JcHF 212,50 219,99 • HON 64,00 68,90 • HON 2010.09.15. Közületeket Is kiszolgálunk Napközbeni árkorrekció lehetséges. Ezrek tüntettek Amerika ellen Kabulban A mohamedán szent könyv, a Korán fejezetét tartják kezükben, amint Amerika-ellenes jelszavakat skandálnak tüntetők Kabulban. Az afgán rendőrség szerdán lövésekkel oszlatott szét tüntetést, a megmozduláson több ezer tiltakozó vett részt. Egy afgán rendőrtiszt elmondása szerint tízezernél több tüntető vonult az utcára, s voltak, akik a tálibok zászlóját lengették. A tiltakozók a „Halál Amerikára!", „Halál a keresztényekre!", „Halál Karzaira!" jelmondatokat skandálták, utóbbival az afgán elnökre utalva. A rendőrség és szemtanúk szerint a golyók legalább két embert megsebesítettek. A tüntetést feltehetőleg a tálibok szervezték, amivel a szombaton kezdődő afgán parlamenti választásokat igyekeznek megzavarni. FOTÓ: MTL/AP/MUSTAFA QURAISHI KÜLFÖLD Francia nyugdíjreform A francia nemzetgyűlés elfogadta szerdán a nyugdíjreform tervezetét, amelynek egyik legfontosabb eleme a nyugdíjkorhatár fokozatos felemelése 60-ról 62 évre. A lépés elkerülhetetlen, mert a nyugdíjrendszer hiánnyal működik, és a deficitet finanszírozni kell. A gazdasági válság elmúlt két évében a francia nyugdíjrendszer deficitje háromszorosára nőtt: a közel negyven kiegészítő állami és magánpénztár hiányával együtt a rendszer deficitje idén elérheti a 32 milliárd eurót, 2020-ra pedig 45 milliárd euróra emelkedhet, ha nem történnek megelőző intézkedések, (mti) Cozma-ügy - szorul a hurok „Csoki" körül VESZPRÉM MTI A Cozma-ügyben tartott szerdai, harmadik tárgyalási napon a Veszprém Megyei Bíróság az ötöd-, hatod- és hetedrendű vádlottakat hallgatta meg, illetőleg szembesítéseket rendelt el. Az ötödrendű vádlott, a 48 éves zalaegerszegi Bihari Csaba megtagadta a vallomástételt, kérdésekre sem volt hajlandó válaszolni és a szembesítéseket sem vállalta. A férfi rendőrségi vallomását Németh Balázs tanácsvezető bíró ismertette, s abban is az szerepel, hogy Sztojka Iván harmadrendű vádlott közölte a veszprémi verekedés után: „Csoki szúrt" (azaz az elsőrendű vádlott, Raffael Sándor). Bihari Csaba vallomása szerint Raffaelnél, Németh Győzőnél látott kést, majd úgy módosította a vallomását, hogy késtartó kampót látott a zsebüknél. „Csokinál a kés az oldalsó zsebben volt" - vallotta. Az ötödrendű vádlott azt vallotta a rendőrségen, hogy látta felfelé futni a „csíkos pólóst" (Marian Cozmát), és sokan futottak utána, illetve fölfelé a diszkóból. Amikor ő fölért, azt látta az utcán, hogy valaki fekszik a földön, és azt kiabálják: „Mentőt, mentőt!" Elmondása szerint a „csíkos pólóst" láttá a földön feküdni, majd észrevette Sztojka Ivánt, aki ekkor mondta neki, hogy „Csoki szúrt". A hatodrendű vádlott, Gergely Péterné budapesti lakos is Raffael Sándor élettársa - a tárgyaláson azt vallotta, hogy Sándor leült a kanapé szélére, és annyit mondott: „Úristen, valami nagy bajt csináltam." Elmondása szerint ugyanezt jegyezte meg Németh Győző is. A szembesítés során Németh Győző tagadta a Gergelyné által neki tulajdonított kijelentéseket, míg a hatodrendű vádlott fenntartotta a vallomását. A 37 éves budapesti Antalik László, a hetedrendű vádlott a tárgyaláson kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek és nem tesz vallomást, ••HMMMMMMMm A tárgyalóteremben csütörtökön a Patrióta lokál videokameráinak felvételeit vetítik le, illetőleg értékeli a látottakat a bíróság. Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait - a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet - életveszélyesen megsebesítették. A bűncselekmény ügyében hét ember ellen emeltek vádat. •HHMH Pengeváltás a romák kitoloncolása miatt PÁRIZS. Fogadjon be Viviane Reding romákat Luxemburgban, a saját hazájában - javasolta állítólag Nicolas Sarkozy francia államfő a kormányának a romákkal szembeni fellépését bíráló luxemburgi EU-biztosnak szerdán, a francia kormánypárti szenátorokkal elköltött ebédjén. Sarkozy üzenetéről az ebéd után a szenátorok számoltak be a francia sajtónak. Előzőleg a francia elnöki hivatal elutasította és elfogadhatatlannak nevezte az EU-biztosi bírálatot, és a „steril vitáktól" mentes, „nyugodt párbeszédre" kérte Brüsszelt. Az Európai Bizottság elnöke személyes támogatását fejezte ki a romák ügyében az igazságügyi biztos iránt, de elhatárolódott a második világháborús összehasonlítástól. A luxemburgi külügyminiszter szerint rosszindulatúan vágott vissza a francia elnök Viviane Reding európai biztosnak, amikor azt „ajánlotta", hogy fogadjon be a saját hazájába romákat, (mti) Gyakornokokat vár a Magyar Telekom Blaga: A románok nem Európa bűnözői. A románok korántsem minősíthetők Európa bűnözőinek, a román állampolgárok által Franciaországban elkövetett bűnesetek és szabálysértések száma elhanyagolható mértékben nőtt az utóbbi évben, ettörpüt a más országokból érkezettek bűncselekményei mellett - mondta Gandul Vasile Blaga román belügyminiszter. Újra támadják a hegyet BUDAPEST. Jól halad a magyar Himalája-expedíció, a Tibet és Nepál határán álló, 8201 méter magas Cso-Oju oldalában már áll az I. magashegyi tábor 6400 méteren, de az expedíció két tagja hazaindult. AII. tábor felállítása 7200 méter magasan lesz majd. Erőss Zsolt jól veszi az akadályokat, a vállalkozás vezetője szerint nem sok különbség látszik eddigi mozgása és a műlábbal való magashegyi hegymászása között. A csapat magashegyi túrázó tagja, Kelemen Ferenc hazaindult, miután sikeresen felment 6000 méterig. Ez volt a sportember eredeti terve, ő nem csúcstámadási céllal tartott az expedícióval. Szintén hazaindult Tóth Zsolt, az Erőss Zsoltról készülő dokumentumfilm operatőre, mert szervezete nem bírta a magashegyi körülményeket, (mti) # A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a szeptember 15-i kenószámok: 7,18, 20, 25, 26, 27, 32, 35, 38, 41, 42, 44, 46, 53, 60, 63, 64, 67, 72, 80. jjfc Ismét gyakornoki programot hirdet a Magyar Telekom a főiskolásoknak és az egyetemistáknak, hogy a hallgatók elmélyíthessék gyakorlati tudásukat. A februárban induló programra szeptember 13-tól október 20-ig lehet jelentkezni a https://karrier.telekom.hu oldalon. A Telekom Gyakornoki Programra olyan aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, felsőoktatásban tanuló diákok jelentkezhetnek, akik főiskolai szintű diplomát adó (BSc vagy BA), valamint egyetemi szintű diplomát adó (MSc és MA) képzésen vesznek részt. További feltétel a legalább középszintű angolnyelv-tudás is. Az 5 hónapos, gyakorlatorientált képzés egyedülálló lehetőséget nyújt a diákoknak: Magyarország vezető telekommunikációs cégénél gazdagíthatják elméleti és gyakorlati tudásukat, elindíthatják karrierjüket, vagy a Telekomnál végezhetik el a kötelező szakmai gyakorlatukat. Somorjai Éva humán erőforrás vezérigazgató-helyettes elmondta: „Célunk, hogy friss tudással gazdagítsuk a céget. Szeretnénk megismerni azokat a fiatalokat, akik a felsőoktatásban tanulnak, legyenek akár másod-, harmadévesek vagy végzősök. A Telekom Gyakornoki Program sikerét mutatja, hogy a szeptemberben indított programra csaknem 1.000 hallgató jelentkezett, közülük 29 diákot választottunk ki, 38 pedig folytatja a gyakornoki programot. Soha ennyi gyakornokot nem fogadtunk még 14 év alatt, mint idén. Az ország vezető infokommunikációs szolgáltatójaként büszkén mondhatom, hogy a Telekom a legjobb hely arra, hogy a fiatalok megmutathassák, mire képesek." A hallgatók számára a Telekom Gyakornoki Program heti 20 órás elfoglaltságot jelent. A gyakornokokkal részmunkaidős, határozott idejű munkaszerződést köt a vállalat, 2 hónapos próbaidővel. A gyakornokok havi bruttó 75 ezer forintot kapnak, amely a próbaidő letelte után széles körű béren kívüli juttatási csomaggal bővül. A program első 3 hete az adott szakterületen való érdemi és tartalmas munkavégzésre készít fel. Ezt követően a gyakornokok konkrét, projektszerű feladatokban vesznek részt a vállalat különböző területein. Minden gyakornoknak van egy mentora, aki azon túl, hogy segíti a beilleszkedésben, rendszeres visszajelzést ad, és a készségek fejlesztésében is jelentős szerepet játszik. Ezzel a módszerrel a Telekom igyekszik nagyvállalati összetett tudását és tapasztalatát megosztani a diákokkal, támogatva pályakezdésüket. A gyakornoki program 2011. február l-jével indul és július 31-ig tart. Jelentkezni az adatok, önéletrajzok feltöltésével 2010. szeptember 13-tól október 20-ig lehet a karrier.telekom.hu oldalon. A pályázók legkésőbb 2011. január 25-ig kapnak visszajelzést. A Magyar Telekom mint felelős munkáltató törekvéseit több elismeréssel jutalmazták. A Legvonzóbb Vállalat 2009 felmérésen a Telekom a 2010-ben és 2011-ben végző műszaki hallgatóknál az előkelő 4., a közgazdászhallgatóknál a 7. helyen végzett. A Telekom esélyegyenlőség iránt elkötelezett munkáltatóként gyakornoki programmal segíti a pályakezdőket. A tavaly elnyert Legjobb munkahely díj a telekomosok elkötelezettségét fejezi ki, és elismeri a vállalat törekvéseit annak érde- . kében, hogy a Telekom szerethető és élhető munkahely legyen. Az Amerikai Kereskedelmi és Iparkamara által odaítélt Egészséges munkahely 2009 cím pedig azt bizonyítja, hogy a Magyar Telekom felelősséget érez munkatársainak egészségéért. A 12 legjobb magyar reklámfilm közé választotta a szakma tavaly az interneten terjedő Gyula című filmet, amely a ha- <' gyományostól eltérő módon népszerűsíti a Telekomot mint munkahelyet. A Szívlapát netes oldal olvasói a 3. helyre szavazták. A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Központi főszerkesztő: NYERGES CSABA • Főszerkesztő-helyettes (Délmagyarország, Délvilág): SULYOK ERZSÉBET • Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR - Kiadványszerkesztő: ŐRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, TOMBACZ RÓBERT • Képszerkesztő: jACOB GÁBOR • Rovatvezetők: R. TÓTH GÁBOR (információ, DM). SZABÓ C. SZILÁRD (információ, DV). SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20 Levélcím: 6740 Szeged, Pf. 153. Telefon: 62/567-888 Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808 Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KOTI ZOLTÁN Kiadói titkárság: 62/567-870 • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567 885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged. Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864 Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2095 Ft (Délmagyarország), 1995 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország). ISSN 1416-0099 (Délvilág) 19