Délmagyarország, 2010. szeptember (100. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-15 / 215. szám

BELFÖLD-KÜLFÖLD 2010. SZEPTEMBER 15., SZERDA ITTHON Segítőcsomag még idén Még az idén hatályba léphet­nek azok a jogszabályi válto­zások, amelyek a Fidesz nyolcpontos, a bajba jutott la­káshiteleseket megsegítő cso­magját tartalmazzák. Kósa La­jos, a Fidesz ügyvezető alel­nöke és Rogán Antal, a párt gazdasági kabinetvezetője ezt tegnap jelentette be. Rogán közölte: a tervek szerint a hi­telintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló jogsza­bályt és az ahhoz kapcsolódó törvényeket kívánják módosí­tani, ezeket még októberben benyújtják a parlamentnek. Összefonódások Az elszámoltatási kormánybiz­tos, Papcsák Ferenc szerint a fil­mekben látott érdekhálóként működő, „polipszerü" összefo­nódásokról ad számot az a több száz megvizsgált tanácsadói szerződés, amelyet 2002 és 2010 között közpénzzel gazdál­kodó költségvetési szervek és állami cégek kötöttek magántár­saságokkal. Közölte: jövő héten várhatók jogi lépések. Feljelentést tettek Feljelentést tett az Állami Számvevőszék, mert a 4-es metró beruházási folyamatá­nak vizsgálatakor több sza­bálytalanságot is feltárt. Vita a zárszámadásról Megkezdődött tegnap a 2009. évi zárszámadásról szóló elő­terjesztés általános vitája a parlamentben. Cséfalvay Zol­tán, a Nemzetgazdasági Minisz­térium államtitkára szerint sod­ródás, trükközés jellemezte a tavalyi költségvetést, amely az eredetileg tervezett 2,8 száza­lékos hiány helyett 3,9 százalé­kos deficittel zárt. Szekeres Im­re, az MSZP gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője ugyanak­kor igazságbeszédnek nevezte a törvényjavaslatot. A zárszám­adás méltatja a szocialista kor­mány a válság elhárítása érde­kében tett intézkedéseit. A tör­vényjavaslat szerint az állam­háztartás finanszírozása, a fo­rint árfolyamának stabilizálása, valamint a pénzügyi rendszer működése csak a nemzetközi szervezetek hiteleivel volt biz­tosított. Megdöbbentő felvétel A TV2 Tények hírműsora egy nyilvánosságra került hangfel­vétel alapján számolt be arról, hogy 5 év alatt 25 millió forin­tot adott egy építési vállalkozó Soroksár polgármesterének. A polgármester azt nyilatkozta: soha nem kapott pénzt, és sze­rinte lejárató kampányt indítot­tak ellene, (mti) pénzváltó Szeged, Kölcsey u. 5. • Tel.: 62/319-347 Nyitva: mindennap 8-21 óráig. Pén/nem 1 egységre VÉTEL ELADÁS | ^ EUR 280,00 285,49 nm 216,50 221,99 ]CHF 215,50 222,99 64,00 68,90 [Érvényes: 2010.09.14. Közületeket is kiszolgálunk. Napközbeni árkorrekció lehetséges. „ALKALMI HÖLGY" MIATT KERÜLT VITÁBA AZ ECUADORI TRIATLONISTA, AKKOR ÉRTE A KÉSSZÚRÁS Elfogták a versenyző gyilkosát? Egy 33 éves budapesti férfit gya­núsít a rendőrség azzal, hogy meggyilkolta az ecuadori triatlon­versenyzőt vasárnapra virradóra a budapesti Nagymező utcában ­közölte Fülöp Valter, Budapest rendőrfőkapitány-helyettese. + BUDAPEST MTI Az alezredes közölte: a feltétele­zett elkövetőt, akit személyi és tárgyi bizonyítékok alapján gya­núsítanak a bűncselekmény el­követésével, hétfő este fogták el a fővárosban; a rendőrség kezde­ményezi az előzetes letartóztatá­sát. A gyanú szerint a férfi, akit személy elleni bűncselekmények miatt korábban már elítéltek, azért támadta meg az új-zélandi és ecuadori kettős állampolgár­ságú versenyzőt, mert az megis­merkedett egy „alkalmi hölgy­gyei", és emiatt vita alakult ki kö­zöttük. Mialatt a versenyző a nővel ismerkedett, a férfi a közelben várakozott - mondta a főkapi­tány bűnügyi helyettese. A vita következtében azután a gyanúsí­tott egy késsel a triatlonistát többször megsebesítette, majd a Szeméttelep a nemzeti parkban • Mintegy nyolc-tízezer köbméteres szeméthegy borítja a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területét Cserszegtomaj és Keszthely térségében, az elhagyott bányában kidobott televíziók, használt burkolatok, sörösdobozok, autólökhá­rítók és háztartási kommunális hulladékok ugyanúgy megtalálhatók, mint te­herautókról leömlesztett ipari hulladékok. A három évtized alatt felhalmozott szemét nagy része már a föld alá került. FOTÓ: MTI Búcsú a hadnagytól TATA. Katonai tiszteletadással helyezték örök nyugalomra a Magyar Honvédség hősi halott­ját, Kolozsvári György posztu­musz hadnagyot kedden Tatán, a Kocsi úti temetőben. Sírjáig az Afganisztánban szolgáló tarto­mányi újjáépítési csoport (PRT) 8. váltásának tagjai álltak sorfa­lat. A 37 éves korában hősi halált halt katona közel három évet szolgált hazájától távol, kétszer járt kiképzésen az Egyesült Álla­mokban és ötször vett részt béke­fenntartó küldetésben. Kolozsvá­ri György akkor sérült meg élet­veszélyesen, amikor az Afganisz­tánban szolgáló tartományi újjá­építési csoport (PRT) hazatérő katonáit szállító egyik konvojt tá­madás érte. Ekkor esett el Papp­né Ábrahám Judit, akit posztu­musz hadnaggyá léptettek elő, és a Magyar Honvédség hősi ha­lottjává nyilvánítottak. Két baj­társa pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A támadás után a kómába esett katona kezelését az afganisztáni Mazari Sarifban lévő német katonai kórházban kezdték meg, majd augusztus 25-én szállították Magyarország­ra. Állapota az utóbbi napokban rohamosan romlott. Életfunk­cióit csak gépi támogatással le­hetett fenntartani, halálát az élettel össze nem egyeztethető agysérülések okozták, (mti) Maga ellen fordult a rendőr MISKOLC. Holtan találták szol­gálati autójában a Bükkben a Miskolci Rendőrkapitányság diósgyőri rendőrőrsének pa­rancsnokát, a rendőri vezető az elsődleges adatok alapján szol­gálati fegyverével,, önkezével vetett véget életének, (mti) # A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a szeptember 14-i kenószámok: 4,14.15,19, 20, 31, 33, 38, 42, 45, 49, 51, 52, 54, 60, 62, 71, 72, 74, 77. járdán felevő, vérző férfit ott hagyva elmenekült a helyszín­ről. A 48 éves, ecuadori színek­ben versenyző férfi a kórházba szállítást követően belehalt sérü­léseibe. Azt, hogy összesen hány szúrás érte, Fülöp Valter nem kí­vánta elmondani, annyit közölt: az áldozat halálát a szívet ért szúrás okozta. Az alezredes új­ságírói kérdésre válaszolva el­mondta, a térfigyelő kamerák felvételeit elemezték, de azokon sem az elkövető, sem a bűncse­lekmény nem volt látható. A nyomozás során kiderült az is, hogy nem volt korábban kapcso­lat a gyilkos és az áldozat között. A rendőrség a 33 éves férfit gya­núsítja az emberöléssel, míg azt a nőt, aki jelen volt a bűncselek­mény elkövetésekor, tanúként hallgatták meg, szerepének tisz­tázása folyamatban van. A gya­núsított kihallgatásakor tagadta a bűncselekmény elkövetését. Az ecuadori színekben ver­senyző férfi a múlt heti buda­pesti triatlon-világbajnokságon 2003-as sorszámmal, az amatő­rök sprinttávján indult el. A fér­fiak között összetettben a 298., a 45-49 év közötti férfiak között a 38. helyen végzett. Cozma-ügy: vallott az egyik vádlott VESZPREM. A Cozma-gyilkosság negyedrendű vádlottja, a 33 éves budapesti Pál Gábor nem tagad­ta meg a vallomást a Veszprém Megyei Bíróság keddi tárgyalá­sán, szemben az első-, a másod­és a harmadrendű vádlottal. Val­lomása szerint azt a megjegyzést hallotta Raffael Sándor elsőren­dű vádlottól: „Te jó Isten, mit tet­tem, gyilkos vagyok, ezért élet­fogytiglani fogok kapni." Pál el­mondta azt is: a veszprémi lokál előtti verekedést és gyilkosságot követően az autóban Raffael Sándor elővett egy kést, s azt az­zal a kijelentéssel adta át az ügy másodrendű vádlottjának, hogy „használtam". Németh Győző a kést a ruhájába törölte és a 8-as főúton, Várpalota környékén ki­dobta a kocsi ablakán - vallotta a negyedrendű vádlott. A szem­besítés során Raffael Sándor ta­gadta Pál Gábor állításait. Mari­an Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnal­ban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt, (mti) KÜLFÖLD Brüss2eli intés BRÜSSZEL. Szégyenteljesnek minősítette az igazságügyi EU-biztos Brüsszelben a fran­cia hatóságok romákkal szem­beni fellépését, és kötelesség­szegési eljárás megindítását helyezte kilátásba Párizzsal szemben. Kevesebb éhező RÓMA. Hosszú évek óta ta­valy először csökkent az éhe­zők száma a világon - jelen­tette be az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO). A gazdasági válság mi­att 2008-ban soha nem látott szintre emelkedett az éhezők száma, és elérte az 1,023 mil­liárdot. Ehhez képest tavaly csökkent, és mintegy 925 mil­liót tett ki az olyan emberek száma, akik tartósan nem ju­tottak elegendő élelmiszerhez. A pénzügyi és gazdasági vál­ság előtt 850 millió ember éhezett a világon. Szabadon engedtek egy túszt TEHERÁN. Szabadon enged­ték a tavaly Iránban elfogott három amerikai turista egyi­két. Sarah Shourdot a teherá­ni hatóságok több mint egy éve kémkedés miatt fogták el társaival. 2009 júliusában ví­zum nélkül léptek be Irán te­rületére, az Egyesült Államok szerint véletlenül, (mti) Monetary A Magyar Nemzeti Bank pénzügyi-gazdasági középiskolai vetélkedője Jelentkezési határidő: 2010. október 15. www.monetary.mnb.hu A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. Központi főszerkesztő: NYERGES CSABA • Főszerkesztő-helyettes (Délmagyarország, Délvilág): SULYOK ERZSÉBET • Szerkesztőségvezető: SZÖGI ANDREA - Vezető szerkesztő: V FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐREI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, TOMBACZ RÓBERT • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: R. TÓTH GÁBOR (információ, DM), SZABÓ C SZILÁRD (információ. DV), SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20 Levélcím: 6740 Szeged, Pf 153. Telefon: 62/567-888 Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567-808 Interneteim: www.delmagyar hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu. 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419 6900 Makó, Szegedi u. 9-13 TeL: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: TeL/fax: 62/213-198. 6600 Szentes. Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. TeL/fax: 63/314-838. KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged. Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged. Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864 Előfizetés: 80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 2095 Ft (Délmagyarország). 1995 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág)

Next

/
Thumbnails
Contents