Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-25 / 197. szám
6 KAZI IMRE ES MAKRA IGNÁC ZÁKÁNYSZÉKÉRT DÍJAS - MEGHATAROZO SZEMELYISEGEK TELEPULESUK ELETEBEN Próféták a saját hazájukban MÓRAHALMI kistérség: Ásotthalom, Bordány. Forráskút. Mórahalom. Öttömös, Pusztamérges. Rúzsa. Ütlés. Zákányszék Milliós támogatás a civileknek RÚZSA. Az Intelligens Faluért Egyesület 500 ezer forint támogatásban részesült a civil alapprogram pályázatán. A pénzből videó- és DVD-lejátszót, spirálozógépet, katalógusállványt vásároltak, és bemutatkozó kiadványt készítettek. Az egyesület 550 ezer forint támogatást nyert a Nemzeti Civil Alapprogram keretében Kárpát-medencei szervezetek közötti együttműködésre; ebből fizették a rúzsai néptánccsoport kiutazását a lengyelországi néptáncfesztiválra. „Nem is gondoltam, hogy ilyen elismerést kaphatok. Jólesett, summázódik benne az ember 50 éves igyekezete." Kazi Imre nyugdíjas vendéglős menőm itt látta meg a napot, én is, és igyekszem igazolni: lehet próféta valaki a saját hazájában - fogalmazott lapunknak a 68 éves nyugdíjas vállalkozó. Takarékszövetkezeti igazgatósági tagként a mai napig aktív, sportköri elnökként, önkormányzati képviselőként is dolgozott a településért. - 1962-ben nyitottuk az üzletet. Komoly elvárások voltak, megpróbált az ember helytállni, kiszolgálni az igényeket - mondja. A futballcsapat mellé is odaállt, a „harmadik félidő" általában már Kaziéknál kezdődött nem véletlenül nyert a csapat bajnoki címet a megyei I. osztályban. Legszívesebben az „Ez nagy szentség valóban" kezdetű imát énekli a településen mindenki által Náci bácsinak KISTELEKI kistérség. Baks, Balástya. Csengele, Kistelek. Ópusztaszer, Pusztaszer Beszámol a polgármester ÁSOTTHALOM. Közmeghallgatást tart a képviselő-testület egy hét múlva, szerda délutáni órától a művelődési házban, ahol Petró Ferenc polgármester beszámol a gazdasági program megvalósulásáról, a település vagyoni helyzetéről. A beszámolót hagyományosan 4 évente, a helyhatósági választások előtt rendezik, amelyen Ásotthalom első embere negyedszer méreti meg magát. Bemutatja a megnyert pályázatokat, és kiemeli, hogy a falu minden közintézményére sikerült felújítási pénzt költeni az utóbbi négy évben, renoválták az orvosi rendelőt, sőt két új közösségi házat is berendeznek, ősszel három belterületi utcát tesznek rendbe. 26 millióba kerül az oktatás ÖTTÖMÖS. 26 millió forinttal kell kiegészítenie az önkormányzatnak az iskola és az óvoda működési költségeit az állami normatíva mellett hangzott el a legutóbbi testületi ülésen. Az óvodát egy 18 fős csoporttal indítják, az iskolát 76-an kezdik, köztük 10 első osztályos. Tegnap tartották a tantestület nyitóülését, ma reggel 8 órától a javítóvizsgákra kerül sor. A tanév jövő szerdán kezdődik, és június 15-éig tart, a tanítási napok száma 183. Az első félévet az őszi szünet szakítja meg november 2-ától november 5-éig. ^trASCMIHTIVAl^ Aki a futballmeccs utáni harmadik félidőt a Fényes vendéglőben töltötte, hálásan emlegeti Kazi Imre nevét - csakúgy, mint az, aki az oltárnál Makra Ignác énekét hallva mondta ki a boldogító igent. A nyugdijas vállalkozó és a kántor a falunapon Zákányszékért díjat kapott. ZÁKÁNYSZÉK R. TÓTH GÁBOR A helyi közösségi élet szervezésében, fejlesztésében, a közigazgatásban, egészségügyben, szociális és családügyben, kultúrában, sportban kiemelkedő eredményt elért, mások elé példaképként állítható lakosoknak ítélik oda a Zákányszékért díjat. Az idei falunapon ketten vehették át az elismerést Matuszka Antal polgármestertől. Több mint 30 éven át, nyugdíjba vonulásáig vezette a Fényes vendéglőt Kazi Imre vendéglátó-ipari vállalkozó akit méltatásában „elkötelezett lokálpatriótának" nevezett a polgármester. - Nem is gondoltam, hogy ilyen elismerést kaphatok. Jólesett, summázódik benne az ember 50 éves igyekezete. Az összes felMakra Ignác 50 éve Zákányszék kántora. FOTÓ: FRANK YVETTE szólított kántor, Makra Ignác (65). Vallásos családban született, már 1961-ben felfigyelt jó hangjára az akkori plébános. Három gyermeket nevelt fel, mezőgazdasággal foglalkozik. - Szerettem énekelni gyerekként, s mikor a régi kántorunk bevonult katonának, a szomszédunk - az egyházközség gondnoka - beajánlott Fülöp István plébánosnak. 15 éves voltam ekkor. Minden hétköznap délben felbicikliztem a tanyáról a templomba és gyakoroltam. Két hónap alatt megtanultam az énekeket és a harmóniumot. 3 hónap múlva volt az első temetés. Az nehéz volt, de azt mondták, aki esküvőt vállal, annak temetést is vállalnia kell - meséli. Régen 17-18 pár egybekelésénél segédkezett évente, manapság 5-6 van csupán - énekes misét viszont szinte mindennap tartanak. •••••••••••••••••••••MiHHaBB Út az ipari parknak KISTELEK MUNKATÁRSUNKTÓL A Dél-Alföldi Operatív Program keretében Kistelek önkormányzata 2008 decemberében pályázatot nyújtott be az Ipari park út kiépítésére. Az elbírálását követően közel 130 millió forint támogatásban részesült, amely a teljes útépítés 80 százalékát biztosítja. A projekt során a teljesen zöldmezős, földutakkal ellátott belterületi Kistelek és Térsége Ipari Parkot - a volt vásárteret - tárják fel októberig. A 7 méter széles, kamionos terhelésű út a Kiskunmajsát és Ópusztaszert összekötő közúthoz csatlakozik, és a fejlesztés előtt álló szennyvíztelepnél végződik. A tervek szerint ez a beruházás egy Kistelek városát dél-délkelet irányban elkerülő út első üteme, amely a feltáró út folytatásában a „régi ötös" főútra csatlakozik, majd az Ópusztaszer-Kiskunmajsa útra köt vissza. Az út megépítése elengedhetetlenné vált, hiszen az ipari parkban megjelenő vállalkozások fokozott teher- és személygépkocsi-forgalmat bonyolítanak majd le. Az M5-ös autópálya felé történő közvetlen közútcsatlakozás eredményeként csökkenhet a város forgalma, valamint annak levegő-, zaj- és rezgésszennyezése. „A lányok egy, a falutól 15 kilométerre lévő tanyán laknak." - Egymással is versenyzünk, de nem legyőzni akarjuk a másikat, hanem biztatjuk, az eredmény pedig jön, ahogy sikerül - mesélik egymást kiegészítve a lányok, majd megmutatják, mit tudnak ugrókötéllel. Felkészítőjük, Szerencsiné Csamangó Jusztinától halljuk, ebben igazi csapatjátékosok. A lányok az iskolába járásért is megküzdenek, ugyanis egy, a falutól 15 kilométerre lévő tanyán laknak szüleikkel és két testvérükkel, a Sípos-malomnál. Naponta buszoznak az iskolába, nyáron pedig edzésre, miközben odahaza is kiveszik a részüket a gazdálkodásból: etetik az állatokat. Mit szeretnek legjobban a sportban? - A győzelem is jó érzés, de legfőképpen formában tart - mondja Barbi és Kriszti. A nyarukról elmesélték, hogy edzőtáborban voltak, és készülnek a szeptemberi versenyekre, ahol futásban hegyi terepen is bizonyíthatnak. ••••••^•^•••••i^HHBHBHMHHMHMHHMHHH A HETEDIK OSZTÁLYT KEZDIK A PUSZTAMÉRGESI LÁNYOK Ugrálnak, futnak, és jól is tanulnak a Dúró ikrek PUSZTAMÉRGES. Kitűnően tanulnak, és jól is sportolnak a pusztamérgesi Dúró ikrek. Barbara és Krisztina 13 éves, jövő héten kezdik a hetedik osztályt. Csupa ötösökkel zárták az előző tanévet. Küzdőszellemüket csapat- és egyéni versenyekben is megmutatják. Kézilabdáznak, ugróköteleznek, és tájfutnak. Legutóbb a megyei tájfutó diákolimpián bizonyítottak: Barbi a dobogó második fokára állhatott, Kriszti pedig mellé, a harmadik helyre. Barbara és Krisztina ügyesen bánik az ugrókötéllel. FOTÓ: VERÉB SIMON Díjazott húsok KISTELEK, MÓRAHALOM. Az I. Fenntartható Élelmiszerlánc Világtalálkozó gálaestjén a Foodlawment Egyesület díjazta a legjobb hazai húsokat, hústermékeket. A szakmai zsűri szigorú ellenőrzés és ízlelés után döntött: a legjobb baromfi húskészítmény a kisteleki Balatoni József csípős libakolbásza lett. A Pick egykori szalámimestere - többször is írtunk róla - a kolbászok között is első lett, mangalica csípős kolbászával. A szalámi kategóriában a Pick Szeged Zrt. mangalica csemegeszalámija aratott, a vadhúsok versenyében pedig a Mórahalmi Földtulajdonosok Árpád Vezér Vadásztársaságának őzpörköltje. 300 ezer gyűlt össze ÓPUSZTASZER MUNKATÁRSUNKTÓL A Borsod megyei árvízkárosultak javára szervezett gyűjtést augusztus 20-án a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Máltai Szeretetszolgálat az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban - arra kérték a látogatókat, hogy legalább egy kenyér árát ajánlják fel a rászorulóknak. A szeretetszolgálat munkatársai a főbejáratnál táboroztak le, örömmel fogadták az adományokat, és közzétették azt a számlaszámot is, amelyen a szervezet az árvíz sújtotta településeknek szánt pénzt gyűjti. Az ópusztaszeri látogatók kisebb-nagyobb felajánlásaiból majd 300 ezer forint gyűlt össze. Az államalapítás ünnepén a környékben táborozó, árvíz sújtotta településekről érkezett gyerekek ingyen mehettek be az emlékparkba. Sétáltak a skanzenben, megnézték a Feszty-körképet, a kiállításokat és a lovasbemutatót.