Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-25 / 197. szám
2010. AUGUSZTUS 25., SZERDA MEGYEI TÜKÖR \ aBlack RED -write • lengyel bútorokat forgalmazó bemutatóterem a Balla Bútor csoport tagja, Szegeden a Makkosházi körút és a József Attila sugárút kereszteződésében található. Már messziről feltűnhet a sétálóknak az óriási kirakat, ahol a bútorok színes kavalkádja látható. Azok a vásárlók, akik betérnek hozzánk, berendezett szobákat, konyhákat tekinthetnek meg, ötletet kapva otthonuk berendezéséhez. A bemutatótermünkben természetesen nem tudjuk kiállítani mindazt a több ezer terméket, melyeket szeretnénk Önöknek megmutatni, viszont majdnem 400 oldalas katalógusunkból mind a helyszínen, mind otthon kényelmesen válogathat. A Black Red White lengyel bútorokon kívül bemutatótermünkben több gyártó bútorainak széles választéka között is nézelődhet. „Minőségi bútorok elérhető áron" - ami cégünk szlogenje, és egyben igazolja eddigi vásárlóink elégedettségét is. Másfél havonta találkozhatnak akciós újságunkkal is, amelyben a Black Red White lengyel bútorok kiemelten (akár 41%-os) kedvezményes vásárlására hívjuk fel a figyelmet, a Délmagyarország napilapba beletéve, illetve a postaládákba bedobva. Abban az esetben, ha Ön Black Red White lapra szerelt bútort vásárol nálunk, jelenlegi akciónk keretében 25% kedvezményre jogosult. Ezenfelül, ha a megrendeléskor a teljes vételárat kifizeti, akkor további 10% kedvezményt kap (a kedvezmény mértéke a befizetett vételárelőleg arányában növekszik 3-10%-ig). Az elölegkedvezmény a teljes termékskálánkra vonatkozik Bezárt börtönöket nyitnak meg újra Akár 60 napos elzárást is kaphatnak azok, akiket 20 ezer forintot meg nem haladó szabálysértés miatt ítél el a bíróság. A fiatalkorúakat legfeljebb 30 napra csukhatják be - a törvénymódosítás pár napja életbe lépett. MAGYARORSZÁG, CSONGRÁD MEGYE MUNKATÁRSUNKTÓL Az Országgyűlés nagy többséggel fogadta el a szabálysértési törvény módosítását, amely szerint elzárást is kaphatnak azok - köztük a 14-18 év közöttiek -, akik 20 ezer forintot meg nem haladó értékű lopást, csalást vagy szándékos rongálást követnek el. A jogszabály múlt csütörtökön lépett életbe. A közbiztonság javítását célzó törvénycsomag szerint az ügyekben a bírósági titkárok járnak el, akik a szabálysértőket 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal, illetve legfeljebb 60 nap - fiatalkorúak esetében 30 nap - elzárással büntethetik. A fiatalokat a felnőttektől elkülönítve kell őrizni. A rendelet szerint az elzárással büntetettet lehetőség szerint a lakóhelye szerinti legközelebbi büntetés-végrehajtási intézetbe kell szállítani. Csongrád megyében a Szegedi Fegyház és Börtönt jelölték ki befogadó intézetként. A bv. sajtóirodája szerint a börtönök fel vannak készülve az új helyzetre, hiszen a különféle ügyekben elítélt fiatalkorúakat eddig is elkülönítették a felnőttektől - különös átszervezést a börtönökön belül ezért egyelőre nem terveznek. Azt viszont még nem tudják, hogy mi történik akkor, ha a kisebb súlyú szabálysértések elkövetőit a fent említett pénzbírság helyett tömegesen elzárással sújtják majd a bíróságok: ha a szabálysértőt tetten érik, és őrizetbe veszik, az eljárást a bíróságnak 72 órán belül le kell folytatnia. Máskülönben az eddigi 30 nap „A fiatalkorú fiúk, akik 5-10 napos elzárásnál többet kapnak, Tökölre, a lányok Kecskemétre és Pálhalmára kerülhetnek." helyett a törvény 8 napot biztosít számukra. Már eddig is létezett egy úgynevezett telítettségkiegyenlítő program: ahol szűkösen vannak a fogvatartottak, azokat az ország más, kevésbé zsúfolt büntetés-végrehajtási intézeteibe lehet szállítani. A tervek szerint az 5-10 napos elzárásnál többet kapó fiatalkorú fiúk Tökölre, míg a lányok Kecskemétre és Pálhalmára kerülhetnek, ahol a fogvatartottak létszáma jelenleg az országos átlag alatt van. A kormány a szabálysértés miatt elítéltek egy részét a korábban bezárt börtönökben helyezné el: az Állampusztai Büntetés-végrehajtási Intézet solti alegységét már megnyitották, illetve a tervek szerint még az idén újra kinyitják a fővárosi Gyorskocsi utcai intézetet is. MISS MEXIKÓ FEJÉRE KERÜLT A MISS UNIVERSE KORONA így is teljesült Tímea álma Nem került be az első 15 közé, mégsem csalódott a szegedi Babinyecz Tímea, hiszen így is elérte, amit akart: részt vehetett a Miss Universe szépségverseny világdöntőjén. Las Vegas után két hétre Mexikóba utazik. LAS VEGAS, SZEGED B0BKÓ ANNA - Nagyon jól éreztem magam, sajnálom, hogy véget ért ez az időszak, ami életem legélménydúsabb két hete volt. Megismerkedhettem más országok kultúrájával, szokásaival. Több lánynyal is összebarátkoztam, különösen a dél-afrikaival lettünk nagyon jóban. Megkönnyeztem, amikor bejutott az első tízbe, jó érzés volt, hogy teljesülhetett az álma, tényleg megérdemelte mondta el lapunknak Babinyecz Tímea. Bár a szegedi lány nem jutott be az első 15 közé, nem csalódott, hiszen élete nagy álmát így is elérte: részt vett a szépségverseny világdöntőjén. Las Vegasban, a Miss Universe augusztus 23-i fináléján 83 ország szépségkirálynője versengett a koronáért, amely végül Miss Mexikó fejére került. A 22 éves Jimena Navarrete udvarhölgye Miss Jamaica és Miss Ausztrália lett. A lányok bikiniben, koktélruhában, estélyiben és nemzeti viseletben vonultak fel a színpadon. A műsort élőben közvetítették 190 országban. Timi szülei a televízió előtt szorítottak lányuknak. - Nagyon büszkék vagyunk rá, és már alig várjuk, hogy végre Az univerzum legszebbje - Már a harmadik nap megmondtam, hogy a mexikói lány, Jimena Navarrete (képünkön) fogja megnyerni a versenyt. A 83 versenyző közül ő volt az, aki a legjobban megfelelt erre a címre - mondta Babinyecz Tímea. A Miss Universe szépségversenyt 1952-ben rendezték meg először az Egyesült Államokban, Kaliforniában. Magyarország 1992 óta vesz részt a í!H rendezvényen. Eddig két versenyzőnek sikerült a középdöntőbe jutnia: Bende Adriennek (2006) és Dammak Jázminnak (2008). A verseny történetében a legtöbbször, hét alkalommal amerikai lány fejére került a korona. Babinyecz Tímea a Las Vegas-i Miss Universe szépségverseny döntőjében. Nem került a 15 közé, de nem csalódott, FOTÓ: DM/DV itthon legyen. Azt mondta: olyan jó lett volna a döntő után megölelni bennünket hallottuk Timi anyukájától, Babinyecz Gábornétól. A szépségkirálynő kedvese, Grünvald Attila is nagyon várja már haza szerelmét. A Tisza Volán SC NB III-as labdarúgócsapat játékosa szerint Timi helye is ott lett volna a döntősök között, sajnálja, hogy nem jutott be az első 15-be, de örül, hogy e nélkül is teljesült barátnője álma. Timi holnap délben már indul is tovább Mexikóba. A Miss Universe magyarországi licenctulajdonosának kaszinómegnyitójára hivatalos.