Délmagyarország, 2010. augusztus (100. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-25 / 197. szám

2010. AUGUSZTUS 5., CSÜTÖRTÖK AKTUALIS A sátorverésnél annak jut jobb hely, aki előbb érkezik. FOTÓK: KARNOK CSABA Helikopter, mozgó ügyelet, ápolók A SZIN-en 350 ember dolgozott azon, hogy a programhelyszínek időre felépüljenek. 1500 négyzet­méter színpad és 2930 négyzet­méter sátor épült 3 nap alatt. A fesztiválon 1200 ember dolgozik a Partfürdőn. A látogatók bizton­ságára naponta 300 biztonsági őr ügyel, a légtérben egy helikopter, továbbá a vízen 2 motorcsónak és rendőrségi hajó teljesít szolgála­tot. Egy műszakban délelőtt 2 or­vos, 4 ápoló, este 6 orvos, 8 szak­ápoló dolgozik, a rendezvény nyi­tásától zárásig 1 rohamkocsi és 1 eset terepjáró autó ad ügyeletet. Továbbá nap közben 1 orvosból és 2 ápolóból álló mozgó ügyelet, este 3 ilyen mozgó ügyelet teljesít szolgálatot. A rendezvény terüle­tén 140 mobil vécé, további 50 állandó vécé, ezenkívül 5 kerekes székes látogatók számára felállí­tott speciális vécé található. 100 tusoló áll a vendégek rendelkezé­sére. 45 vendéglátóegység várja idén a látogatókat. mann pincészet, ezen kívül hoznak például szerémi és er­délyi borokat is. Idén több sátorhely - 12 ezer négyzetméternyi terület 4 szektorra osztva - várja a fesz­tiválozókat. A VIP-kempingbe, ahol lehet majd internetezni, telefont tölteni, és rendelke­zésre áll futárszolgálat, azok költözhetnek, akik regisztrál­tak és nyertek egy játékon. Dömény Ágnes, a fesztivált szervező Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. pr- és marke­tingmunkatársa elmondta: a szervezők sokat várnak a si­lent discótól, amelyet vidéki fesztiválon először Szegeden próbálnak ki. 1500 vezeték nélküli fejhallgató áll rendel­kezésre, ezt a bulizok a belé­péskor kapják meg, kilépés­kor le kell adniuk. Korábban megírtuk: a poén az, hogy csak a táncolók hallják a ze­nét, kifelé csendes a buli. Idén nemcsak a nagyszín­pad előtt, de a Pepsi színpad­nál és az utak mentén is por­fogó granulátumot szórnak le. A fesztivál költségvetése 220-230 millió forint. Ennek 60 százaléka jegybevételből, 40 százaléka szponzoroktól származik. A SZIN hatvan­egynéhány ezer vendéggel rentábilis lesz - mondta Bo­ros Gyula főszervező. A bér­letek elővételben a tavalyi­hoz hasonlóan fogytak, az elővételes napijegyek vi­szont kelendőbbek voltak, mint egy éve. Ha a helyszíni jegyeladás a 2009-eshez ha­sonlóan alakul, várhatóan 65 ezer vendége lesz a SZIN-nek. Ez a minden év­ben egyre népszerűbb feszti­vál életében is rekordnak számítana. Ma, a fesztivál nulladik napján többek között Parov Stelar. Frenk, Beardyman, a Fabula Rasa, a Csík zenekar, Presser Gábor, a Russkaja, a Vad Fruttik koncertezik. ^További FOTÓK L^M anetenl www.delmagyar.hu SZIN 2010: a sátrazók már beköltöztek Új helyszínekkel, környezetvé­dő újításokkal készültek a SZIN-szervezők. A fesztivál ma kezdődik. A jegyeladások alap­ján úgy tűnik, idén is összejö­het a látogatórekord. SZEGED GONDA ZSUZSANNA Kedden 17 órától költözhettek be a sátrazó bérletesek az új­szegedi Partfürdőre, bár a 8. Szegedi Ifjúsági Napok prog­ramjai csak ma kezdődnek. A sajtó tegnap délelőtt bejárta a területet, a szervezők bemu­tatták az újdonságokat. Ilyen például a Jáger Bár, amely a stand up comedy és karaoke helyszíne lesz, kiköltözik „be­csületkönyvtárral" a Somo­gyi-könyvtár, ami a SZIN alatt Szegeden irodalmi kocsmatú­rát is rendez majd. A tegnap még csak épülő Zöld-SZIN-Térnél Mangel Kop­pány szervező elmondta: a re­kocsma újrahasznosított anyagokból épül, a bringa­színpadnál pedig a hangosí­táshoz szükséges áramot ke­rékpárral kell megtermelni, vagyis ha a nézőknek nem tet­szik a produkció, nem teker­nek, ezzel véleményt is mond­hatnak. Idén is használhatnak re­poharat a fesztiválozók. Ta­valy csak a félliteres söröskor­sók voltak visszaválthatók, idén a borfaluban, a koktél- és fröccsházban használt poha­rak is. Az újításnak köszönhe­tően 2009-ben 2008-hoz ké­pest 30 százalékkal kevesebb hulladék képződött a SZIN-en. A szervezők reményei szerint idén tovább csökken a feszti­válszemét. Borfalu egyébként most lesz először. Képviselteti magát többek között a Fritt­Ők már otthonosan érzik magukat... Milliókat érhetnek. Rembrandt rézkarcai, grafikái rendszeresen fel­bukkannak Nyugat-Európában a nagy aukciókon és a legrangosabb ga­lériákban. Méret, tematika és állapot szerint változó az értékük: a ki­sebbekhez akár már néhány ezer euróért is hozzá lehet jutni, de a jobb művekért sok tízezer eurót is elkérhetnek. Holttest a makói Síp utcában MAKÓ. Ismerőse fedezte fel egy 57 éves férfi holttestét az elhunyt Síp utcai otthoná­ban tegnap reggel. Szenti Szabolcs, a megyei rend­őr-főkapitányság szóvivője az esetről lapunknak annyit mondott: az idegenkezűség nem zárható ki, ennek tisztá­zása a boncolás után várha­tó, amelyet ma végeznek el. A rendőrség az ügyet egyelő­re közigazgatási eljárás kere­tében vizsgálja. A helyszíne­léskor azt láttuk, hogy az ap­ró ház, amelyben a holttestet megtalálták, igen elhanya­golt. A környéken lakóktól azt hallottuk, hogy a férfi egyedül élt. Elege van, mert egere van? Cégünk vállalja csótány, hangya, J svábbogár, szúnyog, kullancs és rágcsáló Irtását háziállat-kimélő vegyszerekkel. A HACCP uniós előírásoknak megfelelően. Fedora-Extra Kft. Tel.: 62/548-SB, 30/946-1187 fedora@vnet.hu • fedoraplus@freemail.hu web: www.fedora.hu Rembrandt­tárlatra készül a REÖK SZEGED FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Rembrandt 1630-as években ké­szült korai munkáitól kezdve a ff A kiállítás annak a sorozatunk­nak a része, amelyben már eddig is világhírű alkotók - Picasso, Goya, Andy Warhol és Toulouse-Lautrec ­grafikai munkáit mutattuk be. Nátyi Róbert kurátor későbbi korszakokban születet­tekig számos érdekes alkotás szerepel a gyűjteményben, ön­arcképeket, zsánerképeket, ószövetségi történeteket, fejta­nulmányokat, koldusokról, rab­biról készült rézkarcokat is lát­hat a közönség. A Diana a fürdő­ben című képnek a művész fele­sége volt a modellje; 1634-ből a József és Putifárné című műve is a leghíresebb rézkarcai közé tar­tozik - mondja Nátyi Róbert mű­vészettörténész, a REÖK művé­szeti vezetője. A kiállítás kurátora hangsú­lyozza: a válogatással nem a tel­jes Rembrandt-életmű bemuta­tása a céljuk. Festményeket csak sokkal nagyobb költségve­tésből lehetne Szegedre hozni. A művész sok­oldalúságát azonban ebből a keresztmet­szetből is meg­ismerheti a kö­zönség. Nátyi Róbert szerint nemcsak Sze­geden, de más vidéki városban sem volt még soha Rembrandt-tárlat. Buda­pesten 2006-ban, a festő szüle­tésének 400. évfordulóján ren­deztek nagyszabású kiállítást a Szépművészeti Múzeumban. - Rembrandt festményeire az erőteljes fény-árnyék hatá­sok keresése jellemző, ez a gra­fikai technikákban még inkább megfigyelhető, drámaiak a réz­karc képei is. Bízom benne, hogy ez a tárlat nem csak a sze­gediek érdeklődésére tarthat számot. Kifejezetten az iskola­Rembrandt legszebb rézkarcai több millió forintot érhetnek. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA kezdésre időzítettük a kiállí­tást, így általános iskolától az egyetemig sok diák látogatónk is lehet. A kiállítás annak a so­rozatunknak a része, amelyben már eddig is világhírű alkotók ­Picasso, Goya, Andy Warhol és Toulouse-Lautrec - grafikai munkáit mutattuk be. Szeret­nénk ezt a rangos névsort a jö­vőben is méltóképp folytatni ­mondja a művészettörténész, aki arra is felhívja a figyelmet: a Rembrandt-rézkarcok „intim méretűek". Akadnak gyufacím­ke nagyságúak; sok a levelező­lapnyi, a vallási témájúak ak­korák, mint egy rajzlap. HÍREK A Zöld Baloldal vásárhelyi jelöltjei HAVRÁNEK FERENCET JELÖLI POLGÁRMESTERNEK a Zöld Baloldal (amelynek egyik alapító tagja a Munkáspárt­2006) Vásárhelyen. A képvi­selőjelöltek pedig a körzetek száma szerinti sorrendben: Imre Lajos, Szabó Dániel, Baksa Imre, Bánfi józsef, Csanki István, Havránek Fe­renc (a polgármesterjelölt fia), Havránek Ferenc (pol­gármesterjelölt is), Domon­kos jános, Juhász László, Bú­za Zoltán. A Zöld Baloldal Mindszenten is indít képvise­lőjelöltet Horváth János sze­mélyében. Ruhátlanul zaklatott az úszóházon MEZTELENRE VETKŐZÖTT, és zaklatta az egyik úszóház ven­dégeit a Felső Tisza-parton egy nő Szegeden hétfőn. A helyszínre irányított rendőrök­nek az 57 éves nő nem akarta igazolni magát, végig zavartan viselkedett, ezért az egyenru­hások mentőt kértek a hely­színre. Az asszonyt a pszichiát­riára szállították, itt állapítot­ták meg személyazonosságát. Városépítők fóruma LAKOSSÁGI FÓRUMOT TART ma délután 6 órától Makón a Városépítők Társasága a Hagymaház emeleti pódium­termében. Bemutatkozik a szervezet minden képviselő­jelöltje, a listavezető és a polgármesterjelölt. Pataki Ferenc tárlata Székesfehérvárott A SZÉKESFEHÉRVÁRI PELI­KÁN GALÉRIÁBAN (Székesfe­hérvár, Kossuth u. 15.) a múlt héten Szűcs Erzsébet művészet­történész nyitotta meg Pataki Ferenc szegedi festőművész Helyzetkép című kiállítását. A tárlat szeptember 10-éig láto­gatható hétköznapokon 10-től 18, valamint szombatonként 10-től 14 óráig. Bátki Fazekas Zoltán verseskötete KÖNNYCSEPPEK CÍMMEL a szegedi Közélet Kiadó gondozá­sában megjelent Bátki Fazekas Zoltán Zsombón élő operaéne­kes, költő, énekművész-tanár harmadik kötete, amely váloga­tott verseit tartalmazza. A mű­vész a Magyar Függetlenségi Párt tagja és országgyűlésikép­viselő-jelöltként indult az áprilisi választáson. Hamisítványok a SZIN-en A SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPO­KON MUTATJA BE a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület 2010. augusztus 25. és 29. között Hamis ígéretek, valódi veszé­lyek című kiállítását. A ren­dezvény a vám- és pénzügy­őrség által lefoglalt és a hely­színen kiállított hamisítvá­nyokkal a világszerte egyre nagyobb problémát jelentő, az autóalkatrészektől a gyógy­szerekig szinte már minden terméket érintő hamisítás ve­szélyeire, társadalmi és gazda­sági következményeire kívánja felhívni a figyelmet. Minisztérium helyesen HÁROM KÉRDÉS című rova­tunk tegnap megjelent cikké­ben helytelenül írtuk a mi­nisztérium nevét, amelyet Navracsics Tibor vezet. A mi­niszterelnök-helyettes a köz­igazgatási és igazságügyi tár­ca első embere.

Next

/
Thumbnails
Contents