Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-20 / 167. szám
14 SPORT Sulc, a kutyabarát irányító Hétfőn első alkalommal vett részt Skaliczki László vezetőedző tréningjén Frantisek Sulc, a Pick Szeged szlovák válogatott irányító-átlövője. A 31 éves játékos - aki kutyájával érkezett Szegedre - elmondta, családja közelsége is számított akkor, amikor rábólintott a szegediek ajánlatára, és már alig várja, hogy részt vehessen a még csak hallomásból ismert Veszprém elleni rangadókon. SZEGED GYÚRÓS ISTVÁN Először edzett csaknem teljes kerettel tegnap a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. A munkát 12-én elkezdő játékosokhoz immár az újszegedi sportcsarnokban csatlakozott Lékai Máté, Mikler Roland, Törő Szabolcs, Maros Báláz, Tomás Stranovsky és a vasárnap először Szegedre érkező Frantisek Sulc is (a csapatból csak-az utánpótlás-válogatottakkal edző szerb Dusán Beocsanin és Tóth Mihály hiányzott). - Egyelőre Tomással és beagle fajtájú kiskutyámmal lakom majd, kicsivel később pedig követ Szegedre a barátnőm, Michelle is - mondta a Düsseldorfból érkező játékos. - Azt már januárban Düsseldorfban eldöntöttem, mindenképpen változásra van szükségem, hat év elég A Düsseldorfból érkező szlovák Frantisek Sulc tegnap kapcsolódott be a Pick Szeged felkészülésébe, FOTÓ: SCHMIDT ANDREA volt a Bundesligából. Szerettem volna közelebb játszani a szeretteimhez, ám a szlovák bajnokság nem túl erős, így amikor a Pick Szeged ajánlatot tett, az tökéletes volt a számomra. Ismerem az új csapatomat, tudom, hogy a Veszprémmel hatalmas csatákat szokott vívni. Remélem, idén sem lesz ez másként, és én is megízlelNyílt edzés. A Pick Szeged július 22-én, csütörtökön nyílt edzésre várja a szurkolókat: a különleges tréning célja, hogy a drukkerek találkozhassanak a Pick megújult csapatával, és megtekinthessék, hogyan zajlik a Skaliczki László által irányított felkészülés. A 17 órától 18.30-ig tartó edzés után az érdeklődők beszélgethetnek a játékosokkal, aláírásokat és aláírt minilabdákat kérhetnek, közös fotókat készíthetnek. Aki szeretne, bérletet is vásárolhat majd a 2010/2011-es szezonra. hetem a rangadók atmoszféráját - fogalmazott. A 31 éves, irányító és balátlövő poszton egyaránt számításba vehető szlovák kézilabdás nem lesz egyedül a keretben, Tomás Stranovsky és Maros Báláz a válogatott mellett a Pick Szegedben is csapattársa lehet. - Mindenképpen segíti a beilleszkedést az, hogy vannak honfitársaim a keretben, főleg azért, mert egyelőre nem beszélek magyarul, így velük könnyebb kommunikálnom. Persze egy idő után a többiekkel sem lesz majd ilyen problémám, hiszen a magyarul is beszélő barátnőm is segít majd a nyelv elsajátításában - tette hozzá Frantisek Sulc. Az első edzés témája: hogyan lehetne még sikeresebb a Szegedi TE bajnoki és BL-ezüstérmes tekecsapata, FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Aranyra hajtanak Az ezüstévad után aranyidényt szeretne egy év múlva maga mögött tudni a Szegedi TE férfi tekecsapata. Az ügy érdekében az új edző, Zdenko Pavlics irányításával tegnap megkezdte a felkészülést a gárda. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL A Szegedi TE férfi tekéseinek eszük ágában nincs belenyugodni abba, hogy a nagy magyar rivális, a Zalaegerszeg letaszította őket a Szuperliga trónjáról. Az elmúlt évtized kimagaslóan legjobb, legeredményesebb honi különítménye, a Szeged minden követ megmozgat annak érdekében, hogy visszakerüljön az őt jogosan megillető helyre, a dobogó legfelső fokára. - Ennek érdekében történt a szakmai vezetésben és a játékoskeretben is változás nyilatkozta Karsai Ferenc klubelnök. - Vezetőedzőnek szerződtettük az egykori háromszoros világbajnok Zdenko Pavlicsot, a tíz év után távozó Fekete László helyére pedig a BKV Előre erősségét, Pete II. Lászlót igazoltuk le. A klub első embere természetesen a célokról is tájékoztatta lapunkat. - Heti kilenc edzéssel készülnek tegnaptól a srácok, valamennyiünk szeme előtt a bajnoki arany és az Európa-kupa-elsőség lebeg. Azt gondolom, Pete II. Lacival erősödtünk, míg a Zalaegerszeg két meghatározó embere távozásával gyengült. A Fradira és a BKV Előrére ugyanez elmondható, ahhoz kisebb fajta csodára lenne szükség, hogy ne a Zete és köztünk dőljön el a bajnoki elsőség. Nem kizárólag a kincstári optimizmus mondatja velem, hogy mi nyerjük a Szuperligát, az Egerszeg lesz a második, míg szerintem a Szolnok fut be harmadiknak. A PICKBE IGAZOLÓ SZLOVÁK VÁLOGATOTT MÁR VÁRJA A VESZPRÉM ELLENI RANGADÓKAT ÖTBŐL HÁROM KATEGÓRIÁBAN A SZEGEDIEK NYERTEK Szendreyé a Fesztivál-kupa Kokó is pályázik BUDAPEST. Kovács István biztosan jelölteti magát a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztjére, és már régóta készül erre a feladatra - erről a világ- és olimpiai bajnok ökölvívó annak kapcsán nyilatkozott, hogy Schmitt Pál vasárnap jelezte, lemond posztjáról, mivel köztársasági elnökként nem maradhat MOB-elnök. Kovács, aki a MOB sportolói bizottságának vezetője is, már régóta készül arra, hogy elnök legyen, a MOB vezetésébe is ezzel a szándékkal került be. „Az elnökségi tagok közül én vagyok a legfiatalabb, és talán ez mellettem szól, mivel hosszú távú munka vár ránk, nem is csak London vagy Rió, hanem a magyar sport jövője a tét" - nyilatkozott a 39 éves sportvezető. Kovács mellett leendő MOB-elnökként felmerült további két olimpiai bajnok neve is: Vaskuti Istváné (kenu) és Gyulay Zsolté (kajak). Világbajnoki ebéd Szegeden Közösen ünnepeltek: Ördögh István klubelnök (balról), Nagy Péter és Oláh Imre edző. FOTÓ: KARNOK CSABA Csák távozott Makóról MAKÓ. Csák Zoltán távozott a Makó FC NB Il-es labdarúgócsapatától: a fiatal futballista a szintén a másodosztály Keleti csoportjában szereplő Békéscsabában folytatja pályafutását, klubtársa lesz a Debrecenből kölcsönbe szintén Csabára kerülő szegedi Szélpál Tamásnak. - Nagy reményekkel igazoltam a lila-fehérekhez, azt gondolom, amennyiben megfelelő teljesítményt nyújtok, ha nem maradok adós a gólokkal, a Békéscsabából könnyebben magamra vonhatom az élvonalbeli csapatok figyelmét, mint a Makóból - mondta el a klubváltásáról a 19 éves tehetség. Csák már az ötödik távozó Makóról, korábban Bány Tamás, Szamosszegi Gábor, Joseph Ngalle és Maróti Sándor igazolt másik egyesülethez. Elhunyt Kurai Ferenc főrendező Életének 59. évében váratlanul elhunyt Kurai Ferenc, az Erdei Ferenc téri sporttelep főrendezője és a Makó FC egyik leghűségesebb szurkolója. Kurai Ferenc számára a labdarúgás és a horgászat jelentett szinte mindent, és a város kézilabda-mérkőzéseinek is elmaradhatatlan alakjává vált. A felújított versenyasztalok jól vizsgáztak a hétvégén. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA SZEGED. A 15 megszerezhető éremből hatot nyertek a házigazdák, így elmondható, az ALC Szeged számára jól sikerült a hétvégén megrendezett Fesztivál-kupa asztalilabdarúgó-torna. - Remek hangulatban telt a verseny, volt olyan indulónk is, aki a Délmagyarországban megjelent cikk hatására leporolta a padláson tárolt hatvanas évekbeli csapatát, és benevezett a minősítés nélküli kategóriába - mondta a versenyről Deme Gyula, az ALC Szeged elnöke. - Összesen harminc induló vett részt a küzdelmekben, a Csongrád megyei MaHat érem, három arany Fesztivál-kupa, az ALC Szeged eredményei, első osztály: 5. Dávid László. Másodosztály: 3. Gyenes Gábor. Harmadosztály: 1. Papp-Takács Sándor, 2. Németi Csaba. Minősítés nélküli kategória-. 1. Samu Krisztián, 2. Olajos Csaba. Utánpótlás kategória: 1. Aszalós Attila. roslele mellett Komlóról, Szigetszentmiklósról és a határon túli Óbecséről is érkeztek. Az eredményekkel is elégedettek lehetünk, bár Dávid László ötödik helye csalóka: sokáig az élen állt az első osztályú küzdelmekben, ám egy döntetlen miatt végül lecsúszott a dobogóról. Ebben a kategóriában egyébként a világbajnok, a korábban 10 éven keresztül szegedi színekben szereplő Szendrey Tibor nyert - értékelt. Az ALC Szeged sportolói legközelebb augusztus végén „állnak asztalhoz", amikor egy erdélyi nemzetközi tornán lesz jelenésük. SZEGED. Egyesülete, a Szegedi Lelkesedés SK és szponzorai, Kovács Zoltán, Gyuris László, Varga Antal és dr. Balázs Mihály látta vendégül díszebéden a Dugonics étteremben a súlyemelő Nagy Pétert (+105 kg), aki aranyérmes lett a Tajvanon rendezett egyetemi és főiskolás világbajnokságon. A klub nevében az elnök, Ördögh István köszöntötte, s azt kívánta: váljon valóra az álma, a 2012-es londoni olimpián való részvétel. Az oda vezető út első állomása lehet a szeptember végi törökországi kvalifikációs világbajnokság, amelyre várhatóan elkíséri edzője, Oláh Imre. A kiváló tréner a tajvani vb-re is tanítványával tarthatott: - Nagyon örültünk Péter sikerének, bár az előzetes nevezések alapján már sejteni lehetett a jó, minimum dobogós eredményt. Érdekes, amikor ott lehettem vele, még soha nem emelt 395 kiló alatt - emlékezett Oláh. Nagy Péter két rá méretezett fogás között elmondta: valóban sokat jelent, ha ott van vele mestere, bár ezt kilókban nem lehet kifejezni. A 400 kilogrammos összteljesítmény szerinte a felnőtt vb-n 10. hely körüli eredményt hozhat, és ezzel már elégedett lenne.