Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-20 / 167. szám

• 2010. JÚLIUS 20., KEDD SPORT Bajnoki öröm. A megyeegyben már átalakult kerettel indul az Üllés. FOTÓK: SCHMIDT ANDREA szezonban. A keret 60 száza­lékban megmaradt, bízunk benne, hogy az új igazolások­kal erősödni is tudunk - mondta Lakatos Kornél, az Üllés elnöke, aki kitért Ottlik Sándor munkájára is. - Bár a megyei futballban ritkán fogalmaznak így, de Sanyival a csapat mindent el­ért, amit lehetett: bajnokok lettünk, a kupában a megyei döntőbe jutottunk, így köszö­nettel tartozunk neki az elvég­zett munkáért. Gémes Péter a gólkirály. A megyekettő Ho­mokháti csoportjában Gémes Péter, a Szatymaz W" ^ csatára szerezte meg a gólkirályi címet 19 mecs- "T* csen lőtt 21 góljával. A harmadik helyen végző együttes játékosa nem fukarkodott a találatokkal, amikor belekezdett, általában nem állt meg egy­nél: a Tömörkény és a Forráskút ellen is mester­hármast szerzett, míg az FK 1899 Szeged ellen kétszer, a Forráskút és a Bordány ellen egyszer-egyszer duplázott. Gémesnek egyébként volt már jobb szezonja, hiszen tavaly ugyanennyi meccsen 29 gólt vágott a megyeháromban (azzal is gólkirály lett), míg 2007-ben, még balástyai mezben volt 24 gólos megyeegyes szezonja is. REFLEKTOR Lékó: vereség LÉKÓ PÉTER KIKAPOTT a 38. dortmundi sakk szupertornán: a magyar nagymester a hétfői, 5. fordulóban a vietnami Le Li­em Quangtól szenvedett vere­séget. A viadal honlapja sze­rint a mérkőzés az 59. lépés­ben ért véget. Lékó a torna szerdai körében az ukrán Po­nomarjov ellen ül asztalhoz és a világos bábukat vezeti majd. Eredmények, 5. forduló: Lé­kó-Le Liem Quang (vietnámi) 0:1, Kramnyik (orosz)-Naiditsch (német) 1:0, Ponomarjov (uk­rán)-Mamedzsarov (azeri) 1:0. Az állás: Ponomarjov 3,5, Le, Mamedzsarov 3-3, Kramnyik 2,5, Lékó, Naiditsch 1,5-1,5 pont. Aranyos váltó ARANYÉRMET NYERT a Gye­nesei Leila, Tóth Adrienn, Ko­vács Sarolta összeállítású csapat a debreceni öttusa-Európa-baj­nokság hétfői női váltóverse­nyében. A magyarok a vívás nagy részében eredményesen szerepeltek, ám a lengyelektől elszenvedett 7-2-es vereséggel a végére kiszorultak az első há­rom közül, az úszásban ­3x100 méteren - aratott nagy különbségű győzelmükkel azon­ban két szám után az élre álltak. A lovaglásba aztán megint be­csúszott egy-két hiba, így a 3x2000 méteres, lövészetekkel megszakított futásnak a csehek mögött másodikként vágtak ne­ki. Az első lövészet után azon­ban már megint az élen voltak, és bár mögöttük többször válto­zott a helyzet, ők jó lövészetek­kel magabiztosan őrizték pozíci­ójukat. A második helyen a né­metek, a harmadikon pedig a lengyelek végeztek a nyolc csa­patot felvonultató versenyben. Három arany JÓL SZEREPELTEK A SZEGEDI LELKESEDÉS SK súlyemelői a Kecskeméten megrendezett területi minősítő versenyen: három arany- és egy ezüstér­met szereztek. Eredményeik, 14 év alatti fiúk, 69 kg: 1. Ko­vács Ákos, serdülő fiúk, 77 kg: 2. Búza Patrik, ifjúsági fi­úk, +94 kg: 1. Csáki Ádám, ju­nior lányok, 75 kg: 1. Rácz Eszter. Tanácskoznak PLUSZ KÉT ASSZISZTENS BEVEZETÉSÉRŐL tanácskozik csütörtökön a labdarúgás sza­bályalkotó testülete (IFAB). A grémium technikai albizottsá­ga Cardiffban ül össze a dél-afrikai világbajnokság bírói tévedései miatt egyre inkább követelt módosítások kap­csán, az egyetlen napirendi pont a két további bíró alkal­mazása lesz. A videós segéd­letről leghamarabb október­ben lesz szó. Az 1886-ban alapított IFAB-nak nyolc tagja van, a szabályok megváltozta­tásához a voksok 75 százalé­ka szükséges. Nem kell Ballack NINCS SZÜKSÉGE MICHAEL BALLACKRA a német labdarú­gó-válogatottnak - legalábbis így vélekedik Lothar Matthaus. „Ballack kiváló csapatkapitánya volt a nemzeti együttesnek, és sokat tett a német futballért, azonban a most befejeződött világbajnokság megmutatta, hogy a Nationalelfnek már nincs szüksége rá" - jelentette ki a korábban a magyar váloga­tottat is irányító szakember. A német válogatottsági rekorder azt is hozzátette, hogy szerinte eljárt az idő Ballack fölött. FELJUTÁST ÉRŐ BAJNOKI CÍM UTÁN FÉL TUCAT JÁTÉKOSSAL TÁVOZIK DOROZSMÁRA OTTLIK SÁNDOR EDZŐ Átalakul a megyeegyes Üllés Veretlenül nyert tornát az Armando ÓPUSZTASZER. Tizenkettedik alkalommal rendezték meg Ópusztaszeren a hagyományos Fülöp-kupaTabdarúgótornát. A tízcsapatos tornán veretlenül, kapott gól nélkül végzett az élen az Armando együttese, amely a döntőben a Fülöp Tibor és Végh Ariel nevével fémjelzett Tisza Vendéglő csapatát győzte le 3—O-ra. A torna végeredménye: 1. Armando FC (Keresztes Lász­ló, Koncz Róbert, Koncz Mik­lós, Szvoboda Szabolcs, Ba­bos Áron, Czeigersmidt Ro­land, Schreiber László, Berec­ki László, Bárdos Attila. Edzők: Szvoboda Ferenc, Zsó­tér Ferenc. Gyúró: Lővei Pál), 2. Tisza Vendéglő Baks, 3. AFC Ocskó Trans, 4. NFC, 5. Nyár­fás Vendéglő Dóc, 6. Fair Play, 7. Vigadó, 8. Suncity, 9. Slap­pooo Auzotta, 10. Milán. Különdíjak, legjobb ka­pus: Keresztes László (Ar­mando). Gólkirály: Forgó Tamás (AFC), Babos Áron (Armando). Legjobb játé­kos: Szvoboda Szabolcs (Ar­mando). A tizenegyesrúgó verseny győztese: Szalai Renátó. A hetesrúgó ver­seny győztese (gyerme­kek): Búza Norbert. LENGYEL DOMINIKA ES MISKOLCZI KITTI AZ EB-N Ukrajnába utaznak BUDAPEST. Két Csongrád me­gyei játékos (Miklós Dóra, Taylor & Nash Universitas Szeged és Miskolczi Kitti, Hun­gerit MetalCom Szentes) is tagja lett az Ukrajnában július 24-én kezdődő és 31-én véget érő női junior Európa-bajnok­ságon részt vevő magyar válo­gatottnak. Merész András, az utánpótlás-válogatottak szö­vetségi kapitányának irányí­tásával a gárda június 14-én kezdte meg az Eb-felkészü­lést. Az azóta eltelt időszak­ban az együttes szerepelt a gö­rög Pythia- és a holland But­terfly-kupán, ezt követően döntött a szakember a konti­nensviadalra utazó 15 lány személyéről. A magyar junior­válogatott éremesélyesként ugrik vízbe Ukrajnában. A nemzeti utánpótlásvona­lon a szegediek Miklós Dórán kívül büszkék lehetnek Len­gyel Dominikára is. A mind­össze 16 éves tehetség az Olimpiai Reménységek Verse­nyén (ORV) alaposan kitett magáért, a Dunaújvárosban (a magyok ellenfelei az ukránok, a szlovákok, a csehek és a ka­nadaiak voltak) tornagyőztes korosztályos válogatott (a Szentesnél dolgozó Oltyán Gyula volt az edző) egyik leg­jobbjának bizonyult. A mieink a fináléban Kanadát verték 9-7-re, Dominika három nagy­szerű találattal vette ki a ré­szét a sikerből. - Jó csapatot sikerült ki­alakítani - mondta az edző. - Tavaly nyáron még nem mertünk a bajnoki címről be­szélni, sokat kellett dolgoz­nunk azért, hogy egy vi­szonylag új kerettel verseny­ben legyünk az első helyért. Bár a szerencsére is szüksé­günk volt, a kiemelkedő telje­sítményt nyújtó játékosaink, így a házi gólkirály Mihalkó Dávid és a legkevesebb gólt kapó hátvédsorunk mögött kiválóan védő Bazsó János kapus példája is bizonyítja, megérdemelten végeztünk a dobogó legtetején 27 meccs alapján - fogalmazott. Üllésen azóta változások történtek, Ottlik edző vissza­tért Dorozsmára, ahová magá­val vitte Bazsó Jánost, Bazsó Ferencet, Domonkos Sándort, Bodré Gábort, Temesvári Nor­bertet és Tari Tamást. - Szívesen maradtam vol­na, ám a technikai feltétele­ket nem tartottam elegendő­nek ahhoz, hogy nyugodt szívvel kezdjek el dolgozni a megyeegybe feljutott együt­tessel. A legnagyobb barát­ságban jöttem el a klubtól - hangsúlyozta. Persze az élet nem állt meg Üllésen, a csapat benevezett a megyei I. osztály küzdelmeire, és a felkészülést is megkezdte a szezonra. - Bózsó Görgy irányítja az edzéseket, jelen állás szerint a kecskeméti szakember látja majd el az edzői feladatokat a Harminckilenc evezősérem Az utolsó két fordulóban „zse­belte be" a bajnoki címet a me­gyei II. osztály Homokháti cso­portjában szereplő Üllés labda­rúgócsapata. Mára eldőlt, hogy vállalják a megyeegyet, igaz, új edzővel és egy átalakuló játé­koskerettel. ÜLLÉS GYÚRÓS ISTVÁN A hétvégén Szegeden rendezett 111. evezős országos bajnoksá­gon a szegedi és a csongrádi sportolók is jót szerepeltek - 32, illetve 7 érmet szerezve. Az edzők kritikusak, de elégedettek. CSONGRÁD, SZEGED IMRE PÉTER Az evezősök országos bajnoksá­gának 1998 óta Szeged, a Maty-éri olimpiai vízi centrum ad otthont. A hétvégi ob-n a me­gyei klubok 39 érmet szereztek, az EDF Démász-Szegedi VE sportolói 32, a Csongrádi Víz­ügyi SE versenyzői 7 dobogós helyezést értek el. A démászo­sokra világversenyek várnak, az ifjúsági vb-n Matyasovszki Dá­niel - az ő formáját még „élesí­teni" kell - és Bálint Sára képvi­seli a klubot, míg az egyetemi világbajnokságra SZTE-színek­ben Lele Máté és a komplett kor­mányos nélküli négyes - Pozsár Bence, Tari János, Fehér Sza­bolcs, Radics Bence - készül. Dani Zsolt, a Szeged vezető­edzője elmondta: a miniktől M. Tóth Márton és Márta Boglárka (mindkettő 1-1 arany és ezüst), a serdülőktől Baka Sándor és Pri­váczki Ákos (2 arany, 1 ezüst), az ifjúságiaktól Bálint Sára és Abid Syham (2 arany, l-l ezüst és bronz), a felnőttektől Kitka Gergely és Lele Máté (2 arany, l-l ezüst és bronz), míg a mas­tersektől, vagyis a veteránoktól Jakócs György (2 arany, 1 ezüst) teljesítménye emelhető ki. Az edzők egyesületen belüli „kü­lönversenyét" a serdülőkkel és az ifjúságiakkal foglalkozó Szi­erer János nyerte 4,5 elsőséggel, őt a felnőttek trénere, Dani Zsolt követi 3,5 bajnoki címmel (a Kónya Aliz-Verőczi Lídia egység elsőségén osztoztak), a sort a minis Radics Béla-Szabó Gábor duó zárja 3 aranyérem­mel. Ha összeadjuk, ez csak 11, de a masterses aranyakat nem kötik edzői munkához. - Sikeres és a jövő szempont­jából is biztató országos bajnok­ságot zártunk - mondta Dani. ­Bízunk benne, sportolóink a rá­juk váró világversenyeken is le­teszik névjegyüket. Egyébként az utolsó benyomás mindig meghatározza a hangulatot: fér­fi nyolcasunk, bár az utóbbi évek legjobb szegedi egysége volt és remek időt ment, máso­dik lett. A női nyolcas viszont magabiztos, fölényes verseny­zéssel nyert bajnokságot. A ha­jóban olyanok ültek, akik min­dent megtettek a csapatért. A legeredményesebb az edző. A Csongrádi Vízügyi SE 25 fős csapata 7 érmet, 3-3 aranyat és ezüstöt és 1 bronzot szerzett a hétvégi evezősbaj­nokságon. Petrity Rudolf veze­tőedző elégedett a „medálter­méssel", bár megemlítette: a serdülőktől és az ifjúságiaktól többet várt, mégsem csalódott, mert nagyon erős mezőnyök jöttek össze. Érdekesség: a csongrádiak legeredményesebb versenyzője a tréner lett, 3 arannyal és 1 ezüsttel. - )ó ér­zés, hogy nemcsak beszélni tu­dok a sportágról, ha kell, bizo­nyítok is, és úgy látom, ez a gyerekeknek is imponál. Nem tudom, meddig bírom még a tempót a fiatalokkal - mondta a 40 éves szakember. • géssi O xA - vf- a Áy: Á Matyrárr közönség sok megyei sikernek örülhetett. FOTÓ: KARNOK CSABA Nagy párharc volt. A Baks és az Üllés labdarúgócsapata az utol­só fordulóig csatázott a megye­kettő Homokháti csoportjának bajnoki címéért, végül a két egyenlő közül (szezonbeli há­rom meccsük egyaránt 1-1-es döntetlennel ért véget) a sze­rencsésebb Üllés örülhetett. A Kiskundorozsmáról a szezon előtt érkező Ottlik Sándor edző (képünkön) első évében bajno­ki címig vezette csapatát.

Next

/
Thumbnails
Contents