Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-15 / 163. szám
A DÉLMAGYARORSZÁG/DÉLVILÁG MELLÉKLETE i » NAPRÓL NAPRA MINDIG MAS I Hétfő Kalendárium, A hét témája, Lakberendezés A magyar szambakirálynő Ha szambáról hallunk, azonnal a riói karnevál buja hangulata, a félvér táncosnők, a hatalmas fejdíszek és a tollas ruhák jutnak az eszünkbe. Pedig a brazil tánc egyre több hívet szerez Magyarországon is. Saját szambakirálynőnk is van már, Szikszai Daniellának hívják. Karneváltörténet. Az első riói karnevált 1723-ban tartották, a portugál bevándorlók három napon keresztül maszkokban rohangáltak az utcákon. Álruhát is öltöttek, vízzel, sárral, liszttel öntözték egymást. 1855-ben már kocsikon vonultak a zenekarok, a gazdagok lélegzetelállító jelmezeket öltöttek. A munkásosztály tagjai 1872-ig azonban még csak meg sem nézhették a kavalkádot, később már ők is beöltözhettek. A mai felvonuláson mindegyik szambaiskola választ egy témát, melyet zenével és a kocsin táncoló fiatalok százainak mozdulataival jelenít meg. A felvonulás Rió egyik belvárosi utcáján zajlik, ahol a nézőktől a legjobb helyekért akár 50 ezer forintnak megfelelő összeget is elkérnek. SZTÁRHÍREK PÓK VIKTÓRIA - Lételemem a mozgás, zene, s tánc nélkül nem tudnék élni. Szinte minden sportágban kipróbáltam magam a ritmikus sportgimnasztikától az atlétikáig s a táncok különböző válfajáig. 2005-ben belekóstoltam a capoeirába, s mivel ez is brazil eredetű, innen már csak egy kis ugrásra volt szükség, hogy a nemzeti táncukkal, a szambával is megismerkedjek. Magával ragadott a hangulat, folyamatosan fejlesztem a tudásomat itthon és külföl- r dön - fogalmazott Daniella. fi A fiatal lány mögött ma már számtalan fellépés áll, alig néhány hónapos tanulás után eljutott a németországi Coburg / szambafesztiváljára, ahol legnagyobb meglepetésére fesztiváldíjat nyert, tavaly az egyéni versenyben újra a dobogóra állhatott, bronzérmet szerzett. Idén is elindul a megméÍ rettetésen. Daniella a ,r győzelmek Szikszai Daniella ff A tánc Brazília sűrűn lakott tengerparti településein született, rengeteg formát ölthet a vérpezsdítő karneváli látványosságtól kezdve a szambadalig, ami lényegében egy nyugodt gitárjáték. mindenkit maga mögé utasított a mezőnyben, s az egyéni táncversenyben 2007-ben ő Vv ' W lett a szambakirálynő. Egy évvel később csapatával után hamar 11 eldöntötte, a f, szambára tejj' szi fel az életét. Tánciskolát alapított, egyre több helyre hívják őket. A csoport autentikus brazil szambát ad elő. Bérfiúk babusgatásra, bevásárlásra Naponta 300 ezer olasz nő keres magának szépfiút interneten kényeztetésért, romantikáért vagy szexért. A szolgáltatás tarifái 100 és 1000 euró között mozognak. „Jóképű, jó testű húszéves fiúk" kínálták szolgáltatásaikat kizárólag hölgyeknek az észak-olasz Treviso utcáin osztogatott szórólapokon. A két egyetemista elmondta: pár nap alatt félezer nő fordult meg honlapjukon. Kezdő gigolóként 50 eurót kérnek egy közös vacsoráért, 100 eurót a szexért. Naponta 300 ezer olasz nő klikkel a konzumfiúk internetes álláshirdetéseire - a „Nők és az életminőség" elnevezésű egyesület adatai szerint. A felmérések azt mutatják, hogy a közel 25 millió nagykorú olasz nőből minden negyedik gondolt legalább egyszer arra, hogy férfinak fizessen szexért% Minden ötödik ezt a vágyát va- | lora is váltja. Naponta nyolcezer sikeres találkozásról számolnak be a piacon dolgozó közvetítő ügynökségek. A kínálatból szemezgető nők nagy része 30-40 év (38 százalék) és 40-50 év (25 százalék) közötti. Többségük vállalkozó (23 százalék), menedzser (19), tanácsadó (15), szabadúszó (14), hivatalnok (13). 35 százalékuk egyedülálló, 21 százalékuk házasságban él, 27 százalékuk elvált. A nők 26 százaléka néhány órát kellemes társaságban akar tölteni, megtörve a hétköznapi rutint. Gigolót a nők 22 százaléka a szex miatt fizet, 18 százalék érzelmi támaszt keres, 16 százalékukat a kíváncsiság hajtja. Az ugyanebben a témában kutatást végzett Eurispes adatai szerint a női prostituáltakkal ellentétben a szépfiúk majdnem kizárólag olaszok. Megjelenésükre és műveltségükre is adnak: több nyelven beszélnek, szabóságban varratnak öltönyt, bármikor elérhető mobilszámon válaszolnak ügyfeleiknek. Van, amikor pénz helyett a honlapjukon felsorolt ajándéktárgyak közül kérnek egyet. A bérfiú kérésre bevásárol, partira és hétvégi munkautazásra is elkíséri az ügyfelet, akit szex után babusgat is. A díjak elérhetik az ezer eurót, nem meglepetés tehát, hogy az olasz gigolók havonta legalább négyezer eurót keresnek. A tánc Brazília sűrűn lakott tengerparti településein született, rengeteg formát ölthet a vérpezsdítő karneváli látványosságtól kezdve egészen a szambadalig, ami lényegében egy nyugodt gitárjáték. Az afrobrazil vallás, a candomble hívei számára a szamba imádság, segítségével keltik életre isteneiket. A ritmusokat Európába a Nyugat-Afrikából behurcolt rabszolgák hozták. Az európaiak bűnnek tekintették a bennszülött táncokat és a hatóságok megpróbálták megakadályozni elterjedésüket, ám ez nem járt sikerrel és a szamba egyre nagyobb népszerűségnek örvendett mind a feketék, mind a fehérek körében. Az 1930-as években a szamba egy változata már a kópiákon is megjelent, Fred Astaire és Ginger Rogers első közös filmjében. Daniella legnagyobb álma, hogy egyszer a legnagyobb szambaünnepre is eljuthasson. Ha szamba, akkor karnevál, ha karnevál, akkor Rio de Janeiro. Itt rendezik a farsangi szezon egyik legnagyobb ünnepét, amikor Rio de Janeiro néhány napra a világ fővárosává válik, a parádén a legjobb szambaiskolák táncosai mérik össze a tudásukat. A VARIÁCIÓK HÓFEHÉRRE A Kedd Gyógy-ír Szerda Légy-ott D" I __ Péntek Délmadár f Szombat Szieszta VÁSÁRLÁSMÁNIÁ0 FÉRFIAK Ugyanúgy elkaphatja a vásárlási láz a férfiakat is, j mint a nőket. A tudósok olyan férfiak agytevékenységét ele- jg mezték mágneses rezonanciatomográffal, akik hajlandóságot mutattak a vásárlási mániára. A kísérletben részt vevők feladata az volt, hogy ítéljék nieg, mennyire tartanak vonzónak egyes márkajelzéseket. A kontrollcsoport olyan férfiakból állt, akikre nem jellemző a vásárlási láz. A kísérlet során a vásárlási mániásnak tartott férfiak jutalmazási rendszerének agyi területei lényegesen erősebb aktivitást mutattak, mint a kontrollcsoporthoz tartozóké. Erőteljesebb érzelmi izgalommal és jutalmazási elvárásokkal reagáltak a mutatott márkajelzésekre, reakcióik pedig azokon az agyi területeken következtek be, amelyek a szenvedélybetegségekhez kapcsolódó viselkedésben is szerepet játszanak. AZ ANYÁK ÁRTHATNAK FIAIKNAK A terhességük alatt heti 4,5 adagnál több alkoholt fogyasztó nők fiainak - húsz év elteltével egyharmaddal kisebb volt a spermiumszáma egy vizsgálatban, mint azoknak a férfiaknak, akik nem voltak magzati életükben kitéve az alkohol hatásának. Egy adag italnak 12 gramm alkohol számított a vizsgálatban, ez egy 330 milliliteres dobozos sörnek, egy kis pohár (1,2 deciliter) bornak vagy egy stampedli (40 milliliter) tömény szesznek felel meg. A lehetséges magyarázatok között szerepel, hogy magzati életkorban az alkohol hatására károsodhatnak a here szövetei. A BOTOX BOLDOGTALANNÁ TESZ? A mimikai ráncok ideiglenes eltüntetésére használt Botox-injekció nem csupán az arcizmokat képes megbénítani, hanem a boldogságérzetet is jelentősen csökkenti. A kutatók szerint, ha nem tudunk mosolyogni, amikor boldogságot érzünk, akkor az visszahat az agyunkra és ezáltal csökken az örömérzet intenzitása is. Márpedig a mimikai ráncok elleni küzdelemben használt Botox-injekció az arcbőrbe fecskendezve ideiglenesén megbénítja az arcizmokat. A ráncok ugyan eltűnnek, a megbénult izmok azonban meglehetősen fagyott ábrázatot eredményeznek. Az élénk arckifejezés hiánya pedig ha- > tással lehet az érzelmi reakciók hosszára és intenzitására is - állapították meg a kutatók. Az a személy, aki csak kor- ^Üűfl látozott arckifejezésre képes, ugyanilyen alacsony szinten éli meg az érzelmeket is.