Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-15 / 163. szám

2010. JÚLIUS 15., CSÜTÖRTÖK KAPCSOLATOK ] Bizalmasan Agorafóbia Bizalmasan Az agorafóbia, a bezártságtól való félelem olyan helyeken és helyzetekben jelenik meg, ahon­SZÉF -:s: SZABÓ CSILLA nan nehéz vagy kellemetlen kijönni, elmenekülni, vagy ahol nehéz segítséget kapni. Olyan meleg nyári este volt, amikor a hold fénye csak barátkozni akart a tekintetekkel. Óriási, embervértől duzzadó szúnyogok adtak koncertet, s az utcát, amelynek mindkét oldalát teraszok uralták, lampionok és gyertyák fényei táncolták tele. Láttunk könnyű léptű virágárus lányt is. És akkor a barátunk, aki meglett férfi volt már, egyszer csak azt mondta, idézzük: „Tudjátok, engem reggel még na­gyon szeret a feleségem. Délben már nem annyira. Este pedig, az az igazság, már egyáltalán nem." Nem festett mélyebb színeket a megállapítás melankóliája a hangjába. Nem kívánt tragikus hős lenni. Nem akarta sajnálat tár­gyává tenni magát. Bennünket mégis szíven ütött e kéretlen esti val­lomás. Ezért aztán kértünk még egy pohár olaszrizlinget, s míg vár­tunk, körbetekintettünk. Mindenütt párok, fiatalok és szerelmesek, derűsek és közlékenyek. Saláták, gyöngyöző sörök, elegáns borospa­lackok és gőzölgő tészták az asztalokon. De hogyan lehet ezzel a mi barátunkkal? Miféle lelki tranzak­ciói? felelnek az ilyesmi érzelmekért? És akkor arra gondoltunk, hogy reggel a férfi pizsamás, atlétás, és mindenképpen kócos. Borostái ezüst tűhegyek az állában. Ásí­tozik, és ahogy csoszog kifelé a fürdőszobába, vakargatja az ülepét. Odabent aztán hosszan harákol. Mégis lehet szeretni? Nyilván. Mert még annyi minden várható. Elsiet otthonról mint kicsi szempilla­ügynök, és nagybanis osztályvezetőként tér haza. Elbiceg papírcsá­kóban, és este fess páncélzatban táncoltatja a vasderes paripát a ház előtt. Nyilván. Ám aztán délben, magasabb napállásnál, kezdenek körvonala­zódni a kevésbé kedvező relációk. Hull a forgács, s talán már az is látszik, hogy az életút mentén tátongó szakadékok nem viccből mé­lyülnek, olykor az ég is leszakadhat, s az egyre tétovább és rémültebb álmokat egyenként lövik ki a valóság mesterlövészei. Majd pedig nyugdíjba ereszkedik a nap, és jő az este. Erdő lett ígérve, de újra csak ágak és gallyak jöttek haza. Nem függőhíd, csak csiricsáré lécek. Nem váll-lapos tábornok érkezett, csak újra egy ősz halántékú, sörszagú hadnagy, aki fáradt, unott és kedvetlen. Leg­alább megfeszítették volna. Legalább a haja kinőtt volna, a kopaszo­dása megállt volna. Lehetne hősi halott, magányos várkapitány, vagy ha minden kötél szakad, egy köhécselős, lázas tekintetű Neme­csek Ernő. De nem. Épp olyan, mint a magyar hetvenes évek. Félho­mályos, félszabad, romlott, javíthatatlan. De aztán majd éjszaka újra rendszerváltás következik! És betáncol a hálószobába a reggel, és kezdődik a csoszogás, a matatás, a reményt keltő, rémesen izgalmas harákolás. 1*20-70% engedménnyel, a teljes árukészletre! At akció időtartama: 2010. július 15-17-ig. Alföldi Divatház Livello Divatház S.cgcd, Tisza Lajos krt. 51. www.livcllo.lau iio.hu Szeged, Passage sor • Jókai u. 7. PSZICHOLÓGIA BERECZKY DIÁNA MINDENTŐL LEHET Kőváry Zol­tán klinikai szakpszicho­lógus szerint szinte min­dennel kap­csolatban ki­alakulhat fó­bia. APÓK Gyakran egy sötét, félel­metes anya szimbóluma, hasonlóan a cápához, kro­kodilhoz, mindahhoz, ami elnyel, bekebelez. FREUD ESETTANULMÁNYA. Kőváry Zol­tán klinikai szakpszichológus szerint szinte mindennel kapcsolatban ki­alakulhat fóbia, amelyet először Freud elemzett részletesen. A „kis Hans" néven elhíresült esettanulmánya egy ötéves fi­úcskáról szól, aki a lovaktól félt. Freud ezt az apával való kapcsola­tára és ödi­pusz-komp­kutya az apai fenyegetést jeleníthe­tik meg. RETTEGÉS A HALÁLTÓL. A kóros mér­tékű halálfélelem nagyon gyakran az elszigeteltséget, az egyedül mara­dástól való rettegést jelképezi, azt a félelmet, hogy a szerettei nem állnak lexusára vezette vissza. SZORONGÁSOS BETEGSEG. A pszicho lógus. elmondta: a fóbia egy szoron­gásos betegség, és attól más, mint a „sima" szorongás, hogy egy konkrét dologhoz kapcsolódik. - Az úgyne­vezett evolúciós elmélet szerint az ember túlélése szempontjából elő­nyös, ha könnyen megtanul félni bi­zonyos mérges állatoktól, mint a pók vagy a kígyó, illetve életveszélyes he­lyektől, helyzetektől, mint a magas­ság vagy a repülés. Azaz szinte ma­gunkban hordozzuk a tudást, hogy ezektől félni kell, hiszen „megölnek" bennünket. PÓKOK, VADÁLLATOK, KÍGYÓK. A fó­biákat másként is meg lehet magya­rázni. Bár nem lehet kijelenteni, hogy ha valaki ettől vagy attól fél, akkor az ezt vagy azt jelenti, azon­ban a pók gyakran egy sötét, félel­metes anya szimbóluma, hasonlóan a cápához, krokodilhoz, mindahhoz, kebelez. Ez A fóbia sokszor többről szól, mint ami a alapvetően ab- félelem konkrét tárgya, de ezzel a szimbó­hogy adénünk ,ummal az ember tehermentesíti a lélek töb­gyermeki ré- bi területét, szében más­képp asszociálunk, fantáziálunk, mellette. A fertőzéstől, betegségtől, mint felnőttként. Előfordulhat, hogy kosztól való félelmek pedig az éntu­az anya féltő, óvó viselkedését egy datunk bizonytalanságával állhat­szorongó típusú gyermek lerohanás- nak kapcsolatban. Ha valaki például ként éli meg, holott ^^^^^^^ meglepő módon undorodik a saját nem ez volt az ^^^^^^^^^^ köldökétől, ami az anyához való alapvető cél - testi lelki kötődés eltüntethe­magyarázta. A ^^^ tetlen jele, akkor feltehetőleg pszichológus az ezzel kapcsolatos feldolgo­szerint ugyan- zatlan konfliktusok, traumák így a férfias, vad állatok, mint az oroszlán, az orrszarvú PÓKISZONY - ÉRINTÉSSEL LEKÜZDHETŐ A FÓBIA Az arachnofóbia pókok­ban gazdag virtuális valóságot alkalmazó terápiája során a bolyhos, hátbor­zongató lábak megérintése jelentősen növeli a kezelés hatékonyságát. A terápia során né­hányan megérintettek egy valósághű műpó­kot, míg mások csupán a virtuális ízeltlábút ra­gadták meg. Azok, akik valóban hozzáértek egy pókszerű modellhez, három kezelés után kétszer közelebb merészkedtek egy valódi pókhoz, és nagyobb mértékű szorongás­csökkenésről számoltak be, mint azok, akik csak a levegőbe markoltak. állhatnak a háttérben. TEHERMENTESÍTETT LÉLEK. A fóbia a külső szemlélő szá­mára tulajdonképpen egy elkerülő magatartás. Ez­zel az illető kijelöl vala­mit az életében, amitől félhet, és az elkerüléssel kizárhat, így a többi részt szorongás nélkül élheti meg. A fóbia sokszor többről szól, mint ami a félelem konkrét tárgya, de ezzel a szimbólum­mal az ember teher­mentesíti a lélek töb­területét. Ha úgy tetszik, ez a kisebbik rossz ­mondta a pszi­chológus. EROTIKA M ÉS HA­LÁL DALÍNÁL Salvador Dali is fóbiás volt, ő gyermekkorától kezdve viszolygott a sáskáktól, amit számos festményén, például „A nagy önfertő­zőn" is megörökített. Egyik könyvében hosszú oldalakat szentelt az imádkozó sáska szimboli­kus jelentésének, ami az erotika és a halál összekapcsolódását jel­képezte számára. „Érdekes" fóbia. Egy fővárosi fia­talember a 2006-os őszi zavargások idején kezdett viszolyogni a zászlóktól. Kőváry Zoltán szerint feltehetően azért, mert összekapcsolta tudatában a zász­lót és a veszélyhelyzetet (összecsapá­sokat, rendbontásokat), amelyek miatt nem tudott eljutni biztonságot jelentő otthonába. AZ IGAZI SZEMPILLA Három stáció DARVASI LÁSZLÓ TÁRCÁJA Wt^Tfiumpht a kisebb rossz? 30% kedvezmény Több százféle fóbiát jegyeztek már le eddig is a pszichológusok, pszichiáterek. A sornak talán sosem lesz vége, hiszen bármikor, szinte bármivel szemben kialakulhat egy traumatikus élmény nyomán. Több elmélet is létezik, hogy miért kóros mértékben valamitől. Fóbia:

Next

/
Thumbnails
Contents