Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)
2010-07-12 / 160. szám
AKTUÁLIS 5 Az ünnepi szalag Monaco utcáit fényezte. FOTÓ: FRANK YVETTE A VÉCÉCSÉSZÉBE IS FELKAPASZKODNAK A KÁRTÉKONY RÁGCSÁLÓK Nyári Jézuska látható a Csillag térnél Szeged közel 600 milliós éves köztéri villanyszámláját kétharmadával lehetne lefaragni, ha a hagyományos izzókat LED-fényekre cserélnék - állítja az a szegedi cégtulajdonos, akinek lámpáit tesztelik a Csillag térnél. Az önkormányzat a mérési eredmények láttán mérlegel. SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Nem a városdekorációs cég tévesztette össze az évszakokat, hanem LED-es közvilágítást és díszfényeket tesztelnek december végéig a szegedi Csillag térnél. A Budapesti körút két oldalán öt-öt villanyoszlopon cserélték ki a hagyományosat LED-es lámpafejre. A kék-fehér hópehelymintát hagyományos égőkkel rajzolták ki, a fehér karácsonyi szalagdísz pedig ugyancsak LED-fénnyel kapcsol be sötétedés után. Az egyenként 120-130 ezer forint értékű lámpafejeket egy szegedi világítástechnikai fejlesztő és forgalmazó cég kölcsönzi a városnak. Partnercégük hozta az ünnepi dekorációt, amely előtte a Monacói Forma-l-es futam útvonalát díszítette. A szegedi cégtulajdonos, SlízLászló elmondta: a karácsonyi dekoráció a tizedét fogyasztja a hagyományos égősornak. A LED-es lámpafejek pedig - adataik szerint - a közvilágításban 70-75 százalék energiát takarítanak meg. Tapasztalataik azt mutatják, 15 éves élettartamuk van ezeknek a fényeknek, erejükből csak ezután vesztenek. Három év garanciát adnak a lámpákra, enynyi idő alatt meg is térül elég borsos áruk. Azt, hogy mennyibe kerülne Szegeden a lámpacsere, az üzletember adatok hiányában nem becsülte meg. Elmondta: Romániában például egy híd, Nyíregyházán és Veszprémben utcák, Pakson egy lakótelep, Dunaújvárosban a gumigyár külső-belső világításához használják a fényeiket. Szegeden eddig két tízemeletes, önkormányzati panelház lépcsőházát és a rendészeti szakközépiskolát „fényesítették" kívül és belül. - Teszteljük az áramfogyasztást és a fényerőt. Ellenőrizzük, mekkora a különbség a hagyományos és a LED-világítás között, amiről a gyártóktól és forgalmazóktól kimutatásokat kaptunk. Az eredmények ismeretében lehet mérlegelni, hogyan fejlesztjük a közvilágítási hálózatot - tájékoztatott Molnár László. Az önkormányzat városüzemeltetési irodavezetője azt is elmondta: Szeged közvilágítása a nyári hónapokban 37-38 millió forintba kerül, míg a sötétebb téli időszakban 53-54 millióra rúg a havi „közvillanyszámla". Patkánylesen a panelban Beleharap a vasbetonba, levizeli a gyanús táplálékot, még a vécécsészébe is felmászik a patkány - mindezt Kiss Antaltól tudtuk meg. A város által megbízott egészségügyi gázmestert és csapatát Tápai utcai bevetésére kísértük el. SZEGED BOBKÓ ANNA A következő indokkal véget vethetünk otthon a vécédeszka körüli csatározásoknak: „Drágám, ha nem hajtod le az ülőkét, szabad utat hagysz a patkányoknak!" A tippet Kiss Antaltól kaptuk. Az egészségügyi gázmestert és csapatát bevetés közben faggattuk. Helyszínünk egy Tápai utcai ötemeletes garázssora, ahol a bejelentő rejtélyes lyukakat fedezett fel a földben. Míg a szakemberek paraffinozott patkányirtót, a szakzsargonban pogácsát helyeznek el a csatornafedél alá, Kiss Antalt az eljárásról kérdezzük. - A patkánynak nincs hányási reflexe, a rendkívül keserű irtószert is lenyeli. Ez egy második generációs véralvadásgátló készítmény, amiből a patkány egyszer eszik. Utána soha többet, semmiből magyarázta a gázmester, akitől megtudtuk: leggyakrabban - havonta egyszer - a szegedi panelokban kell patkányirtást végezniük, máshol elég negyedévente. Ennek oka, hogy a patkányok az ember által sűrűn lakott területeken szeretnek élni, ahol sok táplálékot találnak. Míg a kertes házban az ételmaradékot „eltakaríttatják" a háziállatokkal, addig a panelban lakók legtöbbször lehúzzák a vécén. Közben persze eszükbe sem jut, hogy ezzel svédasztalos lakomát szolgáltatnak a rágcsálóknak, amelyek a legelképesztőbb helyekre is képesek felkapaszkodni: például a vécé bűzelzáróján átjutva felmásznak a vécécsészébe, onnan pedig már szabad út vezet a lakás többi részébe. A négyszögletes konyha! lefolyórácsot is érdemes mindig csukva tartani, de Kiss Antalt 40 éves szakmai múltja során hívták már azért is egy oviba, mert a patkány a pelenkamentő tányérját felemelve mászott ki. A gázmesterek a kihelyezett pogácsákat havonta ellenőrzik. A csótány-, a poloska- és az egérirtást is ők végzik. A patkányokkal már nem kell olyan gyakran foglalkozniuk, mint tíz évvel ezelőtt, amikor még fényes nappal, a belváros utcáin is láttak sétálni néhányat. Mára az irtásnak köszönhetően csökkent a számuk - tudtuk meg Kiss Antaltól, aki elmondta: a patkány metszőfogai folyamatosan nőnek, ezért érez késztetést, hogy állandóan rágcsáljon. „Megkóstolja" a kábeleket, de még a vasbetonba is bele tud harapni - emiatt rendkívül kártékony. Levizeli az ételt A patkány érdeklődő, ám rendkívül gyanakvó. Ha a gázmester egyik nap kiteszi a mérget, lehet, hogy az még napokkal később is ott van. A rágcsálók között még előkóstoló is van: mindig csak az egyik eszik az „ételből", utána a többi már nem, és ha gyanúsnak bizonyul a rágcsálnivaló, akkor a patkány levizeli, és abból nem eszik többet. Gázmesterek bevetés közben. Torma Ferenc és Katona Imre „pogácsát" helyez el a csatornatető alá. Középen Kiss Antal. FOTÓ: VERÉB SIMON HÍREK Várakozás Röszkénél A NYUGAT-EURÓPÁBÓL nyári szabadságukra hazatérő vendégmunkások miatt egyórás várakozás alakult ki a röszkei határátkelő kilépő oldalán szombaton, valamint tegnap délelőtt - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A torlódás tegnap délben szűnt meg a kilépő oldalon - a munkahelyükre visszatérő munkások miatt azonban a belépő oldalon egy órára nőtt a várakozási idő. Vakáció a hivatalban IGAZGATÁSI SZÜNET LESZ A POLGÁRMESTERI HIVATALBAN ZÁKÁNYSZÉKEN július 19-étől augusztus 13-áig. Az "Intézmény nyitva tart, azonban az ügyintézők többsége szabadságon lesz. Arról, hogy az egyes ügyintézők mikor kereshetők fel, hirdetményi úton tájékoztatják az ügyfeleket. A szünet alatt is gondoskodnak a postai küldemények és a személyesen leadott kérelmek átvételéről, nyomtatványok kiadásáról, a telefonhívások fogadásáról, a sürgős intézkedések megtételéről!. TERVEZEST, HOMLOKZATI MUNKÁT TAMOGAT AZ ÖNKORMÁNYZAT 46 millió forint a helyi értékek védelmére A panelházak mellett a helyi védelem alatt álió épületek felújítását is támogatja a szegedi önkormányzat. Rosszabbul járnak az országos műemléki védelmet élvező házak tulajdonosai, arra nincs támogatás. SZEGED DOMBAI TÜNDE Bár kértük, hogy az 1864-ben, vagyis a nagyárvíz előtt épült házunkat nyilvánítsák műemlékké, az országos hatóság nem vette oltalma alá, így „csak" a város helyi védettségű épületeinek listájára került fel. Kívül-belül megőrizzük eredeti értékeit hallottuk a Zárda utca 22. szám alatti sarokház tulajdonosától, Deák Judittól. A család nem bánta, hogy a felsővárosi templom és rendház szomszédságában álló házukhoz a védelemmel együtt sok-sok megszorítást is kaptak, bár így minden felújítás többe kerül. Pár éve renoválták a tetőt és a csatornát, helyreállíttatták az ablakokat a körülöttük látható egyedi kerettel, a külső falakról eltüntették a kábeleket. A homlokzat vakolásához és festéséhez kértek és kaptak városi támogatást, több mint két millió forintot. A munka még nem fejeződött be; terveik szerint megint pályáznak. Szeged elsőként vezette be Műemlékre nincs pályázat. Rosszabbul jár az állami műemléki listára vett közel 160 szegedi épület tulajdonosa; ezeknek az épített értékeknek a rendbetételét - bár a törvényben benne szerepel - a műemlékvédelmi hivatal nem támogatja. Nagyobb uniós pályázatokon turisztikai célú felújításhoz lehet pénzt kérni. Magántulajdonosoknak a Nemzeti Kulturális Alap kerete áll rendelkezésükre 50 százalékos támogatással: egy évre országosan 13 millió forint összesen. Ebből idén nem nyert egyetlen szegedi kérelmező sem. hat éve, hogy önkormányzati támogatásra pályázhatnak a fejlesztési irodához a helyi védelem alatt álló épületek tulajdonosai. Az első évben összesen 6 millió volt a keret, azóta fokozatosan emelkedett, idén 46 millió forint. A pénz, ha a panelrekonstrukció támogatására adott városi százmilliókhoz viszonyítjuk, kevés. Sz. Fehér Éva főépítész szerint a mostani igényekhez képest elég, ugyanis ezt sem merítik ki a kérelmezők. Legtöbben, heten 2001-ben pályáztak. A legkisebb, 627 ezer forintos támogatást egy kapu helyreállításához ítélte meg a bírálóbizottság, a legtöbb pénzt egy teljes homlokzatrenoválás kapta lábazat- és tetőfelújítással: 6,3 millió forintot. A kiírás szerint csak a külső homlokzatot érintő beavatkozást segíti a város, augusztus végéig lehet pályázni. Azokban a társasházakban, ahol a tulajdonostársak között az önkormányzat is szerepel, fizeti az önrészt is. Idén Zárda utca 22. Deák Judit: Büszkék vagyunk a házunkra, értéket őrzünk. FOTÓ: FRANK YVETTE új, hogy az eddigi, mindenre érvényes 50 százalékos támogatást a különösen drága faszerkezetű nyílászáróknál felemelte a város 65 százalékra. Mostantól nemcsak kivitelezésre, hanem tervezésre is lehet pénzt igényelni. Új az is, hogy nem csupán Szeged 409 védett épülete kérhet pénzt, hanem kivételesen kijelöltek egy, a városnak fontos övezetet, ahonnan elfogadnak kérelmet: az úgynevezett Agora tömbjét, a felújítás alatt álló Gutenberg utca környékén.