Délmagyarország, 2010. július (100. évfolyam, 151-177. szám)

2010-07-12 / 160. szám

SZEGED ES TERSEGE 2010. JŰLIUS 12., HÉTFŐ SZEGEDI kistérség: Algyő, Deszk. Dóc. Domaszék, Kübekhaza, Röszke, Sándorfalva. Szatymaz. Szeged. Tlszasziget, Újszentiván, Zsombó HÍREK Virágos település ALGYŐ. A Virágos Algyőért címre a legszebb virágos elő­kert, a legvirágosabb ablak, erkély, a tiszta udvar, rendes ház és a közönségdíj kategóri­ában augusztus 31-éig lehet nevezni. A közönségdíjra a fa­luházban kiállított fotók alap­ján lehet voksolni. Az elisme­réseket Algyő napján, október 1-jén adják át. Közcélú foglalkoztatás DÓC. Hatósági szerződést írt alá a közelmúltban az önkor­mányzat a Dél-alföldi Regioná­lis Munkaügyi Központ szege­di kirendeltségével. Ennek ér­telmében két új munkatársat alkalmaznak 90 napra, napi 6 órában. Munkabérük és a járu­lékok 90 százalékát - vagyis több mint 378 ezer forintot ­támogatás biztosítja. Felada­tuk a művelődési ház, az egészségügyi tanácsadó rész­leges akadálymentesítése volt - ezt már befejezték, a későb­biekben javítási munkákat vé­geznek a helyi épületeken. Tábor iskolásoknak ZSOMBÓ. A józsef Attila Kö­zösségi Ház tábort szervez La­kiteleken 7-14 éves általános iskolásoknak július 18. és 23. között. Kézműves-foglalkozá­sok, sportprogramok, kirándu­lások. közösségépítő játékok várják a gyermekeket, akik jur­tákban. hálózsákokban alsza­nak majd. A rendezvényt az ÚMFT Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatja. SZEGED 50 ÓVODÁJA KÖZÜL JELENLEG 25-BEN TARTANAK SZÜNETET A nyári ovi nem az igazi összevont csoportok, idegen épületek és óvó nénik - a nyár mindig felborítja az óvodások megszokott életét. Az intézmé­nyek 4 hétre bezárnak, csak ügyeletet tartanak. A szülők többsége nem szívesen viszi ilyenkor gyermekét, a felügye­letet azonban nehéz megszer­vezni ilyen hosszú időre. SZEGED TÍMÁR KRISZTA Sok szülőnek problémát okoz óvodáskorú gyermekének el­helyezése nyáron, hiszen ezekben az intézményekben minden évben 4 hét takarítási szünetet tartanak. Bár ellátás­ra ebben az időszakban is van lehetőség, hiszen ügyeletes óvodába ilyenkor is lehet vin­ni a gyerekeket, sokan ide­genkednek a kicsiket új kör­nyezetbe, ismeretlen óvó né­nik és gyerekek közé vinni, így inkább a nagyszülőkre bízzák, vagy szabadságot vesznek ki. Ez azonban min­denképpen kényelmetlensé­get okoz a családnak. A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete azt állít­ja, jogtalanul tartják ezt a szü­netet. Mindezt arra alapozzák, hogy az állami költségvetés 251 munkanapot finanszíroz az óvodáknak, valamint, hogy a család és a munkahely ösz­szehangolásának megterem­tése uniós elvárás. Az iskolák és óvodák bezárása azonban megsérti ezt. Szegeden egy­előre még senki nem tett hiva­talos panaszt. má s4 01 jelenleg 25 tart zárva. Ezek jú­lius 19-én kinyitnak, és a most ügyeletet tartók kezdik el a nagytakarítást. A Gedói óvoda például most fogadja a „vendég" gyerekeket, akik mindössze négyen vannak. Egyikük, az ötéves Sára egy­általán nem bánja a változást. - Tök jó itt lenni - mondta a mászókán tornázva. - Jól ér­zem magam, és vannak új ba­rátaim is. A változatosság és az új­donság varázsát azok a szü­lők is emlegetik, akik az ügyeletes óvodába viszik gye­„így is jóval kevesebben vannak, még az összevont csoportokban is, mint év közben." Rákosné Szilágyi Éva Sok szülő ragaszkodik a megszokott környezethez. FOTÓ: FRANK YVETTE - Nem érkezett ilyen jelzés, igaz, minden gyerek elhelye­zéséről tudunk gondoskodni, aki igényli ezt - mondta el Rá­kosné Szilágyi Éva. A szegedi óvodaigazgatóság tanügyi igazgatóhelyettese cáfolta azt a közhiedelmet is, miszerint azokat az óvodásokat, akik­nek kisebb testvérével édes­anyjuk otthon van, kizárják a nyári ügyeletből. - így is jóval kevesebben vannak, még az összevont csoportokban is, mint év közben - tette hozzá. Szeged 50 óvodája közül reküket. Például Kovács Eni­kő, aki a 4 hétből hármat ki is használ majd „vendégeske­désre" a Gáspár Zoltán utcai óvodában. A többség azonban ide­genkedik. - Inkább spóro­lunk a férjemmel a szabadsá­gokon, hol ő lesz Bálinttal, hol én - mesélte Kocsis Zol­tánná, aki úgy véli, 4 éves kisfiának többet ártana, mint használna az új környezet. Ő egyébként azzal sem ért egyet, hogy június óta össze­vont csoportokkal működnek az óvodák, hiszen már ez is egyfajta új helyzetet teremt a kicsik számára. ••••••••• VEDEKEZES A PARLAGFŰ ELLEN Figyelik az elhanyagolt területeket TISZASZIGET MUNKATÁRSUNKTÓL A parlagfűvel veszélyeztetett területek hatékony ellenőrzése érdekében az előző évek ta­pasztalatai, valamint a bejelen­tések alapján a határszemléhez kapcsolódóan ellenőriz a kör­zeti földhivatal - tájékoztatott Vladiszavlyev Zsanett jegyző. A helyszíni ellenőrzést a földhi­vatal lehetőség szerint a Csongrád Megyei Mezőgazda­sági Szakigazgatási Hivatal, az önkormányzatok, az MNV Zrt. megyei szervei, valamint az ag­rárkamara és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal munkatársainak részvételével, a civilszervezetek tájékoztatása mellett végzi. A földhasználóknak a parlag­fű virágzását a vegetációs idő­szak végéig folyamatosan meg kell akadályozniuk. Ha a földtu­lajdonosok, földhasználók elha­nyagolt, parlagfűvel fertőzött te­rületről tudnak, jelentsék a föld­részlet helyrajzi számát a terüle­tileg illetékes földhivatalnak. ŐSZIBARACK-FESZTIVÁL SZATYMAZON Gazdag hölgybe is bele lehet harapni Az őszibarack csak nevében őszi, a szőrősből pedig jobb pálinkát lehet főzni, mint ko­pasz társából. A gyümölcs szatymazi fesztiválján számta­lan különböző fajta édes húsá­ba beleharaphatott az ember. SZATYMAZ KISS GÁBOR GERGŐ Rich Lady, Early Red Heaven és Glória Red, azaz gazdag hölgy, korai vörös mennyor­szág és vörös glória - az egzo­tikus nevű őszibarackfajták mindegyikébe beleharapha­tott a gyümölcsszerető vendég a XVIII. Szatymazi őszibarack Fesztivál és Falunapon a hét­végén. A színpadról a Gábor Áron rézágyúja című közismert népdal szólt - az eszköz kép­zeletbeli csövét akár Barna Károly golyónagyságú barack­jaival is megtölthettük volna. A szatymazi gyümölcstermelő elmondta: a településen nagy­A szatymazi Barna Károly harmadik generációs őszibarack-termelő gazdálkodó. FOTÓ: VERÉB SIMON jából 10 család foglalkozik ko­molyan őszibarack-termesz­téssel - ő harmadik generáci­ós gazdálkodó. Megtudtuk, hogy az ősziba­rack csak nevében őszi: a leg­több fajtát június végétől fo­lyamatosan szüretelik, mind­össze néhány fajta érik szep­temberben. - A napfény és a homokháti talaj nagyon jót tesz a baracknak, amit na­gyobb mennyiségben már nem is Szatymazon, hanem inkább a környező települése­ken termesztenek. Igazi ma­gyar fajta talán csak a Maris­ka, ami egy hónap múlva érik be. A többi Amerikából és Olaszországból került hoz­zánk - okosított ki minket ba­racktörténelemből Barna Ká­roly, miközben a fesztivál vendégei egyre-másra vásá­roltak a szatymazi termelők barackos standjánál. - Most a fehér húsú a leg­népszerűbb, kicsit háttérbe szorítja a sárga húsút. A ko­pasz vagy a szőrös barack a jobb? Utóbbiból finomabb pálinkát lehet főzni - mond­ta mosolyogva a férfi, aki si­etve hozzátette, hogy a Szatymazon termesztett gyü­mölcsöket leginkább azonna­li fogyasztásra ajánlják. Meg­tudtuk: kényessége miatt saj­nos egyre kevésbé jövedel­mező a lédús gyümölcs ter­mesztése. Minden 10 évből 3-4-ben semmi termése nem lesz a gazdálkodónak. Egy barackfa azonban 25-30 évig is élhet, amelyről egy jobb évben akár 56 kiló gyümöl­csöt lehet szüretelni. Falunapi répa és töltött káposzta 3 DOMASZÉK, RÖSZKE MUNKATÁRSUNKTÓL -&Vfi( KOg IfW u Falunapot, répa- és néptánc­fesztivált rendeznek a hétvé­gén Domaszéken. Pénteken 17 órától veterán és modern trak­torok bemutatója látható a sportcsarnoknál - a járművek fel is vonulnak a településen. A magyaros ételbemutatóra jól csúszik majd a Crystal koncert­je 20 órától, majd az utcabál a Gera fivérekkel. Szombaton zöldség- és gyümölcskiállítást, főzőversenyt rendeznek a he­lyi, a pécskai szervezetek és a testvértelepülések képviselői­vel. A hazai és nemzetközi étel­remekek mellett a répából ké­szült finomságokat is meg le­het kóstolni. Átadják a község új buszmegállóit, valamint ki­tüntető címeit. Charlie és együttese 19 órától ad élő kon­certet, ezt tűzijáték és utcabál követi. Vasárnap 16 órától a nemzetközi néptáncfesztiválon 7 együttes is ropja. 20 órától a Csík zenekar koncertje, majd táncház és utcabál következik. Röszkén a töltött káposztát lehet letáncolni a 20. falunapi rendezvényen, amely augusz­tus 7-8-án lesz. A XVI. Nemzet­közi Töltöttkáposzta-főző Ver­senyre július 23-áig lehet je­lentkezni a röszkei teleházban (Felszabadulás u. 87., tele­fon/fax: 62/573-870, e-mail: te­lehaz@roszkenet.hu). Részle­tes tájékoztató és nevezési lap a www.roszke.hu oldalon talál­ható. Szombaton a gasztronó­miai versenyé a főszerep, felvo­nulnak a röszkei mazsorettek és fogatosok is. Az utcabálon Csocsesz diktálja az ütemet, a napot tűzijáték zárja. Vasárnap több év kihagyás után ismét kistérségi fogathajtóverseny­nyel, valamint szabadidős, sport- és gyermekprogramok­kal várják a látogatókat, este a Pa-Dö-Dő koncertezik. Nyitott szemmel Magyarországon A falunapok egyik rendezvénye a Beretzk Péter Természetvé­delmi Klub és a Magyar Termé­szetvédők Szövetsége „Nyitott szemmel Magyarországon" cí­mű projektje, amely a helyi ter­mészeti értékeket és terméke­ket, valamint a fenntartható vi­selkedésmintákat népszerűsíti. Az uniós támogatással megva­lósuló program bemutatja a Dél-Alföld és Röszke egyedülál­ló természeti élőhelyeit, nö­vény- és állatfajait - például tá­jékoztatókkal, természetes anyagokból készített ajándék és használati tárgyakkal. n Fejlesztik a bölcsődét SANDORFALVA. A város önkor­mányzata 117 miHió forint eu­rópai uniós támogatást nyert a „Sándorfalva bölcsődéjének kapacitásbővítéssel egybekö­tött fejlesztése" című közbe­szerzési eljárással. A pénzből két új csoportszobát, babako­csi-tárolót, orvosi szobát alakí­tanak ki, valamint készségfej­lesztő játékokat és meseköny­veket vásárolnak.

Next

/
Thumbnails
Contents