Délmagyarország, 2010. május (100. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-22 / 118. szám

18 Négy tonna papírból újság készül éjjel Bata Róbert nyomdavezető és Csavanyák Ferenc műszakvezető. Csendélet kolbásszal és Kádár-képpel A nyolcvanas években megtörtént, hogy az újság címlapján már készen állt minden, csak egy Kádár-kép hiányzott, de az nem akart megérkezni a szerkesztőségből. A nyomdászok vártak egy ideig, aztán egyikük átment a Lófarához, a kocsmába, mert tudta, ott fogja találni a biciklivel közlekedő szerkesztőségi küldöncöt. Ott is lelt rá, de már nem tudott vele beszélni. Igaz, nem is kellett: a táskából - egy szál lángolt kolbász mellől - előkerült a főtitkár portréja, és hamarosan indulhatott a nyomógép. szokja a zajt, nyugodt, komoly emberekkel találkozik, akik szemlátomást egy fölösleges mozdulat nélkül teszik a dolgukat. A munkaerőről itt is nagyon hamar kiderül, hogy elsőrangú-e vagy sem. A kívülálló nagyon megilletődne, ket, mert a nyomda ma is szerez magának munkát önállóan. - Mi készítjük az újsághoz tartozó színes magazinok mellett többek közt a Magyar Nemzetet, a Szabad Földet, az RTV Részletest, a Győri Hetet is - jegyzetelem Bata Róbert nyomdavezető szavait. Ahogy körbevezet, és megmutatja, mi hogyan működik, óriás papírtekercsek mellett megyünk el. Az egyiken az áll: Pravda. Ez igazságot jelent a legtöbb szláv nyelven, szlovákul is. Ebből a papírból nyomják a pozsonyi napilap színes mellékletét, egy ilyen tekercs egy tonnát nyom. Amikor a Délmagyarország és a Délvilág 20 oldalas, 4 tonna papír fogy el egy éjjel. Hajnali fél négyre kell elkészülnie a lapnak, de általában mindig hamarabb végeznek. Az elmúlt száz évben ugyan sok minden változott, de az elkészült, friss újságot ma is a nyomdász olvassa először. Élő kézirat Kéziratnak nevezték a megírt újságcikket, amelyet a szerkesztő betervezett az oldalba. Ez az eredetileg tényleg kézzel, majd írógéppel készült szöveg a nyomdában a szedők kezébe került. A címet kézzel szedték, a szöveget linógépen, amely ólomsorokat öntött. A sorokról levonat készült, ezt a korrektor hasonlította össze a kézirattal. Az ólomhasábok ezután bekerültek a helyükre, az oldalba, és hamar kiderült, hogy jól számolt-e a szerkesztő. Ha nem. a nyomdába delegált éjszakai szerkesztőre várt a feladat, hogy húzzon a szövegből. Ritkán, de előfordult, hogy maradt egy kis hely. Ilyenkor a szerkesztő odaült a szedő mögé, és diktált, „egyenesen ólomba". Glosszát, kisszínest. Miután a számítógép megjelent, és az egész oldal a szerkesztőségben készült, ilyen bravúrokra nem volt szükség - ahogy szedőkre sem. Ha hiba kerül a szövegbe, azért már csak magát hibáztathatja az újságíró. A cikket nem szokás külön kinyomtatni, spórolunk a papírral. Majoros Attila gépmester, műszakvezető a készülő oldalakkal. FOTÓK: KARNOK CSABA Nagy Zsolt gépbeállító, Szabó Gábor expeditőr - és a kész újságok. Amikor megépült, fogadásokat, gálaesteket tartottak benne. Aztán a szabadtéri játékok Bánk bán-előadására készülve Tokody Ilona és Marton Éva hangja zengte be a csarnokot - ahol ma egy háromtornyos nyomógép dübörög. A Délmagyarország nyomdái régen is különleges munkahelyek voltak. SZEGED BAKOS ANDRÁS „Amilyen falánk ez a gépóriás - huszonnégyezer ív papirost eszik meg egy óra alatt -, olyan bőkezű is egyúttal. Hatvanpercnyi szédületes forgás után tizenkétezer tizenhat oldalas lappéldánnyal ajándékozza meg a közönséget" - írta a Délmagyarország első száma 1910. május 22-én a „Wörner J. és társa cégtől" vásárolt rotációs gépről, amely az újságot nyomta. Két hétig építették, akkor ez volt a legmodernebb ilyen berendezés. A nyomdászok munkája amilyennek a cikk szerzője első munkahelyén, a Szegedi Nyomdában látta - egyszerre fizikai és szellemi. Egy dolog fönnmaradni éjjel, más háromhetente vagy háromnaponta éjszaka dolgozni, és megint más húsz éven keresztül. A Szegedi Nyomda Fekete Sas utcai épületében dolgozott olyan ember, aki ott aludt a gép mellett, miután befejezte a munkát, mert csak reggel szabadidejük, a szótárat olvasgatták. Egyikük a szülői értekezletre a gyerek összepirosozott magyardolgozatával ment el, és bebizonyította a meglepett tanárnőnek, mit miért javított rosszul. A másik azért lett nyomdász, mert Kassák Lajos, akinek megmutatta a verseit, ezt tanácsolta neki. A harmadik egyszer szabadságot vett ki, csak azért, hogy a Somogyi-könyvtár ritka lexikonjait végigböngészve utáFORRÓ DRÓT AZ AKADÉMIÁHOZ. Az újság nem használta ki a nyomda teljes kapacitását. Ugyanebben az első számban szerepelt az az egész oldalas hirdetés is, amely szerint a szegedi, Korona utca 15. szám alatti üzem (telefonszám: 835) „a legújabb rendszerű körforgó és gyorssajtó gépekkel, úgyszintén a legmodernebb betüfajokkal gazdagon fölszerelve" készít minden olyan nyomtatványt, amire az életben szükség lehet; könyveket, báli meghívókat, árjegyzékeket és gyászjelentéseket. Akik pedig ott dolgoznak, „elsőrangú munkaerők". Ezt nemcsak azért írta bele a kiadó, hogy a portékát még jobban földicsérje, hanem tiszteletből. A nyomótorony tetején halad a papír a hajtogató felé. indult a busza hazafelé. A szedőteremben dolgozó munkásruhás, olykor könyékig fekete festékes emberek voltak az ország legjobb helyesírói. A szedők, ha akadt néhány perc najárjon, a ludáj szót miért írjuk így, ahogy, és milyen eredetű. Föl volt nála írva a nyelvész akadémikus telefonszáma, akitől bármikor tanácsot kérhetett. PRECÍZEBB, MINT A GÉP. Az a nyomógép, amely még 1990-ben is „ontotta" az újságot, 1922-ben készült. Fekete-fehér oldalakat nyomott, és a képről olykor nem lehetett megállapítani, hogy kit ábrázol. Nagy változás volt a Délmagyarország számára, amikor 1991. szeptember 22-én saját, Kálvária sugárúti nyomdájában kezdte nyomni az újságot az Albert Frankenthal-féle ofszet rotációs gépen, amely óránként 23-24 ezer újsággal „ajándékozta meg a közönséget". A Csongrád Megyei Hírlappal, más néven Délvilággal másfél-két óra alatt, a Délmagyarországgal két és fél óra alatt készült el. Állandó dilemma volt, hogyan és hol lehet időt spórolni. A szerkesztőség minél később akarta leadni az oldalakat, hogy a késői események is beleférjenek, de minél hamarabb kellett terjeszteni, hogy gyorsabban odaérjen az olvasóhoz, mint a konkurencia. Ezért állította fel a lap az önálló terjesztői hálózatot. A nyomdát tehát két oldalról szorongatták. Ilyen körülmények között vezette a 36 fős csapatot Hocz Pál nyomdavezető, magasnyomó gépmester, akiről azt mondták a szerkesztőségben, hogy precízebb és pontosabb, mint a gépei. Ez volt a harmadik és egyben utolsó munkahelye. Ebben a húsz évben összesen kétszer készült el némi késéssel az újság, miközben a munkaidő minden percét kihasználták, és nemcsak újságokat, de könyveket is készítettek. - Minden emberről tudtam, mi van vele, meghallgattam a kollégáimat, tudták, mit várok tőlük, és amikor kellett, mindent megbeszéltünk rendesen. Ilyen körülmények között az sem haragudhatott meg, akit a hibájáért jogosan leszúrtam - mondja a nyugdíjas nyomdavezető. 1999. szeptember elsején ismét új gép érkezett, az A 200 S jelű rotációs, amely már 8 oldalt színesen tudott nyomni. Ekkor kezdett variálni a szerkesztőség, azzal, hogy két tagban készíttette az újságot, hogy minél több oldal színes lehessen. A filmeket taxi vitte a Stefánia 10. alatti Sajtóházból a nyomdába. EGY TONNA IGAZSÁG. A következő fordulópont 2008 októbere volt, amikor a Szabadkai út 20. szám alatti új Sajtóház földszintjére költözött be a nyomda. Ebben a csarnokban pár éve még több száz fős fogadást, gálaműsort rendezett a kiadó. Egyszer itt próbálták a szabadtérire a Bánk bánt. Marton Éva és Tokody Ilona is énekelt ott, ahol ma a háromtornyos nyomógép dübörög. Mi az emeleten semmit sem hallunk, amikor ez a monstrum jár, mert miután huszonegynéhány kamionnal ideszállították Németországból, rezgéselnyelő ágyba szerelték, és két hangszigetelt ajtó választ el tőle minket. Aki a másodikon is belép, és mégha nem látna lányos naptárt is a falon. Az előkészítőben a PDF formátumban érkező szerkesztőségi oldalakból ofszetlemezek készülnek, ezeket fölerősítik a gépre, a festéket gumilap viszi föl a papírra. Ez a gép két óra alatt nyomja ki a Délmagyarországot és a Délvilágot: ahogy a filmekben látni, csipeszek viszik szalagon az újságot, a gép hajtogat, levágja a fölösleges papírt. Az úgynevezett expediáló helyiségben behúzzák a mellékleteket, és csomagokba rendezik az újságokat. Nem csak a mién-