Délmagyarország, 2010. május (100. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-22 / 118. szám

2010. MÁJUS 22., SZOMBAT A TERJESZTÉS Meglepetés. Nem szokta meglepetés érni a lépcsőházakban, kapualjak­ban? - kérdeztem Pétert. De, néha szokta, főleg szerdán és pénteken botlik egymást na­gyon szerető párokba. De volt már. hogy egy csapat fiatal új­ságot kért, és mivel nem adott, elborították a biciklijét. Azért nem ez a jellemző. A * •• 1 // r* // f rr Az epulo, fejlődő Szeged város nevében 100. születésnapja alkalmából köszöntöm a Délmagyarországot! mas Dr. Botka Laszlo Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere 93441181 a dobozos Cikcakkban biciklivel csinálni, de állítólag máshogy nem is lehet. A város csendes volt, a su­gár- és körutakon sem volt még forgalom, az első fél órá­ban szinte csak kézbesítőkkel találkoztunk. Cikcakkban ha­ladtunk, hogy ne legyen üres­járat. Egy utcába ezért több­ször is visszatértünk, más út­vonalon, ha úgy volt célsze­rűbb. - Ennél szebb nincs is. Jó levegő, madarak, és tiéd az utca - lelkesített Péter, aki szerint nem lehetek ál­mos, biztos csak úgy ér­zem. A járdán kerékpároz­tunk, ami nem a legszabá­lyosabb, de logikus, és úgy­sem járt rajta senki nagyjá­ból fél hatig. A kézbesítő főleg akkor találkozik olvasókkal, ami­kor az előfizetési díjért megy, de néhány korán ke­lővel összefutottunk. Egyik sem volt váratlan, Péter elő­re mondta, hogy melyik lép­csőházból lép ki 5 óra egy perckor egy lány, kit kísér le a férje a postaládáig, hová megy a puttonyos autó, hol fog ugatni a kutya. Csak a kutyával kapcsolatban té­vedett. Péter figyelt rá, hogy ne csapódjon mögötte a kapu, kedvesen köszönt a hajnalon­ta rendre megjelenő ismerő­söknek, volt, akivel néhány szót is váltott. Arra azonban nincs idő, hogy kávémeghí­vást fogadjon el, akkor meg­csúszna a kézbesítéssel. Fél hat után a feketerigókat verebek váltották, a megállók­ban egyre többen álltak, a na­gyobb utakon folyamatosan erősödött a forgalom. - Beszélhetnék egy olvasó­val? - kérdeztem Pétert, aki­nek nem okozott problémát 5.35-kor találni valakit. Bódi László 40 éve előfizető. - Természetes, hogy jára­tom a Délmagyarországot, és járatni is fogom - mondta. A napot újságolvasással kezdi, mert mindig időben megkapja a lapot. Miközben beszéltünk, a nyitott kapun kiszökött László kutyája. Péter utána­szólt. Mert az csak természe­tes, hogy a házőrző nevét is tudja. Hajnalban a kézbesítőké az ut­ca. Madárdalban, bodzavirágil­latban dolgoznak. Máskor meg ónos esőben. Fejben tartják a lépcsőházi kódokat, és akár 50 kulcsról is tudják, mit nyit. Ho­molya Péter percre pontosan megmondta, mikor lép ki az egyik lépcsőházból valaki. SZEGED GONDA ZSUZSANNA - Találkozzunk negyed négy­kor! -Ne. - Korai? Rendben, akkor fél négykor. - Hát... - Jó. Akkor gyere négyre, de hatig be kell fejeznünk a munkát. Lelkesnek nem mondható hozzáállásom ellenére Homo­lya Péter csütörtök hajnalban mosolyogva fogadott. A sze­gedi Debreceni utcában, egy garázssornál találkoztunk, itt kapják meg a kézbesitők az aznapi Délmagyarországot. Egy műszakra csatlakoztam. A legtöbben négykor már elin­dultak, de néhány kolléga még pakolta a lapokat a „do­bozos" biciklire. Mindenki ha­talmas kulcscsomóval jár ­akár 50 kulcs közül sem té­vesztenek és fejben tartják rengeteg bejárati kapu kódját. Noha Péter korábban azt mondta, hogy az időjárás mi­att nem kell panaszkodni, ha­nem alkalmazkodni kell hoz­zá - „négy évszak van, örülj neki" -, azért nem bántam, hogy kellemes tavaszban bi­cajoztunk. Állítólag az ónos eső a legrosszabb, de a kézbe­sítőknek akkor is menniük kell. - Zúghat szélvihar, ostro­molhatnak az elemek, mi az életünk árán is visszük a Dél­magyart - jelentette ki mihez­tartás végett Péter, és elindul­tunk. Ő egyébként - ki szá­molja - hat vagy hét éve dol­gozik kézbesítőként. Szereti

Next

/
Thumbnails
Contents