Délmagyarország, 2010. május (100. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-22 / 118. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 1950-1969 2010. MÁJUS 22.; SZOMBAT D&MRöESSfi Szombat rílíj 7.1.0no i«/.»« Irta alá a Mn'rrferl r». rt. >-,H Anekdoták a redakcióból UJSAGOLVASAS. „A csoportos újságolvasás egyik igen fontos, el nem hanyagolható formája a csoportos agitációnak. Üzemeinkben a dolgozók ebédszünet közben, vagy munkakezdés, műszakváltás előtt szívesen hallgatják meg, ha a csoport egyik tagja egy-egy fontosabb újságcikket felolvas." A Szegedi Textilkombinát tervosztályának dolgozóinak „Hopp György olvasta fel a Szabad Nép augusztus 30-i számában a 'Párt és pártépítés' rovatban megjelent 'A vezetőségújraválasztás jó előkészítése' című cikket, amelyhez hozzáfűzte magyarázatát" (1951. szeptember 15.). NAPTÁR. „Minden Délmagyarország és Viharsarok előfizető 1953-as évre falinaptárt kap. Kiadóhivatal" (1952. december 7.). OLVASÓKÖRÖK. „A Vágóhídon jól működnek az olvasókörök." „A zsír-üzemrész dolgozóinak Szalai Mihályné elvtársnő felolvassa a legújabb politikai eseményekről szóló cikket pártunk központi lapjából, a Szabad Népből" (1955. május 20., péntek). LEGIFJABB LEVELEZŐ. „Sok levél érkezik naponta szerkesztőségünkhöz. (...) Egyik legszorgalmasabb úttörő levelezőnk Lénárt Béla, a juhász Gyula általános iskola Vl/a osztályos tanulója. (...) Legutóbb az anyák napjára rendezett ünnepségekről irt szép levelet" (1955. június 2.). A MAGYAR SAJTÓ NAPJA. „Február 1., a Magyar Sajtó Napja. Ebből az alkalomból a Délmagyarország szerkesztősége január 29-én, vasárnap délelőtt 10 órakor az MSZT klubhelyiségében (Horváth Mihály u. 3.) fogadást tart. A Délmagyarország munkatársai, olvasói, levelezői e baráti találkozón elbeszélgetnek, ismerkednek egymással. A fogadáson a Délmagyarország legjobb levelezőit értékes ajándékokkal jutalmazza meg" (1956. január 19.). IRODALMI SÉTA. „Vasárnap több mint negyventagú lelkes egyetemista csoport ment Tóth Béla kollégiumi igazgató vezetésével a Belvárosi temetőbe, hogy megtekintse Szeged város nagy halottjainak sírját. Megálltak Móra Ferenc, Juhász Gyula, Tömörkény István és Dankó Pista sírhelyei előtt, és időnkint szemrehányóan csóválták fejüket. Milyen igazuk volt! Annyit beszélünk Juhász Gyuláról, és közben sirja fölött a szeméttel ölelkezik a hálóját szövögető pók!" (1956. szeptember 25 ). PAPÍRT! „Papírt, papírt! Miért nem lehet Délmagyarországot kapni? (...) Micsoda üzleti érzék az, hogy 17-18 ezer lappéldányt nyomtattunk, amikor tudva tudjuk, hogy legalább 25 ezer példány elkelt volna? (...) Egy ember két forintot ígért a napokban egy Délmagyarországért. De adott volna többet is érte, ha kap. (...) A lakosság tájékoztatása, az ország közvéleményének alakítása fontosabb, mint tonnaszám gyártani az olyan nyomtatványokat, melyek felvágatlanul és elolvasatlanu! kerülnek a hulladékgyűjtőbe" (1956. október 23.). SZEGED NÉPE. „Szeged Népe címen jelenik meg a továbbiakban Szeged Város Forradalmi Nemzeti Bizottságának lapja. A Délmagyarország elnevezés sokak előtt régi idők rossz emlékét idézi fel, s ezért a tegnap délután megtartott forradalmi nemzeti bizottság ülés eleget tett a város lakossága kívánságának" (1956. november 1.). SZEGEDI NÉPLAP. „Szegedi Néplap címmel új politikai napilapot indít a Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes intézőbizottsága. A lap célja, az október 23-i forradalom vívmányainak megőrzése és továbbfejlesztése, a dolgozók érdekeinek állandó és következetes védelme, szívós küzdelem az ellenforradalmi törekvések és a szektáns restaurációs kísérletek etlen" (1956. november 20.). ISMÉT DÉLMAGYARORSZÁG. „Lapunk nagy múltú nevét az ellenforradalom változtatta meg. Több szóbeli és levélbeli kérdés után végül is Oltvai Ferenc levéltáros beküldött cikke indította meg a vitát lapunk hasábjain, hogy a Délmagyarország nevet írjuk-e fel az újság címéül" A vita eldőlt, s hozzátettük: „Reméljük, olvasóink szeretni fogják ezentúl is a Délmagyarországot!" (1957. május 1.). ÚJSÁGÍRÓKLUB. „Közérdekű tanácskozást rendez a Délmagyarország szerkesztoségenek ipari rovata ma, 16-án délután 4 órai kezdettel az ú|ságíróklubban. A meghívott vállalati igazgatók, párttitkárok, üzemi tanácselnökök, tervosztályvezetök, művezetők, valamint szocialista brigádvezetők az üzemi dolgozók bevonásának lehetőségeit és módszereit beszélik meg a termelési tervek elkészítésével kapcsolatban" (1961. november 16 ). FÉNYÚJSÁGUNK. A Délmagyarország fényújságjával gazdagodik Szeged (...) a Klauzál téren, a DÁV épületének homlokzatáról". Ez lesz az ország második fényújságja, „de technikailag jóval korszerűbb, mint az első. a budapesti" (1965. július 15.). 8 OLDAL. „Az újságolvasók igényei réges-régen meghaladták egy hatoldalas napilap lehetőségeit (...), de a papírellátás nehézségei éveken keresztül még csak példányszámemeiést sem tettek lehetővé". Ekkor a Délmagyarországot „pult alól árulták, 'protekció' kellett előfizetéséhez. A múlt évben aztán sikerült elérni, hogy minden érdeklődő megvásárolhassa, s így ezekben a napokban már 39 ezer példányban készül, melyből jő 34 ezer darabot előfizetők vásárolnak. (...) 1969. február elsejétől hétköznapokon 8 oldalas lesz a Délmagyarország, megtartva a vasárnapi 12 oldalas terjedelmet" (1969. január 11). Szerkesztőségi ünnep az 50-es évek végén, a 60-as évek elején. Ülnek (balról jobbra): Csépi József, Horvát Zsuzsa (középen), F. Nagy István (profilból); állnak: (jobbról balra) Morvay Sándor, Sz. Simon István, Ökrös László, Papp Lajos, Németh Lajos, Markovics Tibor, Metzger Károly. „Szeretnék néhány arcot, egyéniséget, epizódot fölvillantani pályatársaim közül, inkább anekdotikusan és kedves mosollyal, semmint akármilyen szakmai értékrend szerint. Mert lehet ugyan, hogy mostanában úgy tetszik, mintha ordasok verekednének, a szerkesztőségi műhelyeknek megvan a maguk derűje és melegsége is." A Délmagyarország főszerkesztőjének, Sz. Simon Istvánnak 1990-ben született, Kalászszedés Ólomszérűn című könyvecskéjéből, az ötvenes-hatvanas évek hangulatát és arcéleit fölvillantó részéből idézünk. cnja rroletafcjat. tcranum,. OELMABYARORSIAG „Legalább háromszáz szegedi kollégával voltam az idők folyamán valamilyen szakmai korrelációban. Ki engem segített a pályán, kit én karoltam föl; kinek egyéniségében, kinek írásaiban szerettem az eredetiséget; kit fegyelmezni kellett, kit biztatgatni. És mennyi külsős! Kezdő poéták és novellisták, hírcsipegető szorgalmasok és zsenitudattal születettek! Szellemileg kócos, sokféle nép, mely amikor jó kedvében gyülekezett össze, egy vicclapnak negyedévre elegendő poént szórt el. Lázadók, bölcsek, renitensek, konokok, szenvedélyesek, igazságkeresők - és bohémek. Mindig futtában élők. Megpróbálok valamilyen kronológia szerint haladni... Nagy Pál... Ő volt az a főszerkesztő, aki engem felvett a 'Délmagyarországhoz'. Szinte mindjárt főszerkesztőként kezdte a szakmát, később kisebb polcon folytatta. Elég az hozzá, hogy '57-ben az ipari rovatot vezette és gunyoros kis glosszarovatot éltetett, melyben gazdasági visszásságokat szúrt ki. Kübekházi születésű lévén így jegyezte rovatát: 'beki' - vagyis kübeki. Csináltunk is rá egy rímet: 'Ki a hibát kibeki'. Ökrös László... Szegény Laci temetésén nagyon nagy szomorúságban voltunk, pedig ezer mély ránca ellenére a legszebb kedély fészkelt benne. Éppen ezért nehéz volt kihozni a sodrából. Mikor a főszerkesztő a szerkesztőbizottság elé idézte, s már-már ideológiai gyanúba keverte, Laci a kritika nehéz mázsáit így lökte félre, ennyivel: 'Ugyan ne komolytalankodj már! Ez nem illik egy főszerkesztőhöz!' Csépi József... Éppen ellenkező, szangvinikus típus. Volt ugyan türelme végighallgatni súlyos korholásokat, még taktikája is akadt hozzá: bűnbánóan bólogatott. Belátta, hogy antimarxista, hogy eltorzítja a magyar mezőgazdaság arculatát az írásaiban - de mikor közölte vele a főszerkesztő a konzekvenciát is, nevezetesen, hogy: 'A történtek után, ugye Jóskám, magad is természetesnek tartod, hogy fél évig prémium, jutalom egy szál se?' - csapott akkorát az asztalra, hogy percekig'táncoltak a hamutartók. Horváth Zsuzsa.... Főiskoláról egyenesen a laphoz... Aztán egyszer csábították máshová. 'Menjek ne menjek? Te mondd meg! A Te véleményedre adok!' - tördelte a kezét a Sajtóház alatti kis preszszóban. 'Menj el, Zsuzsám! Tartozom neked annyival, hogy őszinte legyek, férfiasan beindul a szakma, nem fogod bírni...' Igazat is adott nekem, elment. De előbb még ott helyben megkaptam tőle a magamét. 'Hogy lehet valaki ilyen otromba! Azt hittem, te majd visszatartasz!' - és sírt, sírt keservesen. Azt hiszem, lélekben sohasem ment el tőlünk. Németh Lajos... Aki megjárta az acélhegyű ördögért Ebest is. Talán ezért apadt le az életkedve. Gyermekük nem lévén, ő volt a hitelbankunk. Hanem egyszer egyikünk felesége igen megdorgálta, mert hogy 'micsoda dolog pántlikára pénzt kölcsönözni'. Ki is hirdette: segít ő ezután is, de csak ha kenyérre kell! Hanem egyszer nagyon megszorultunk, de még nem akartuk széjjelmenni, beóvatoskodtam hozzá... 'Lajoskám! Nagyon kéne pár napra háromszáz forint..." - 'És mire?' 'Egy mázsa kenyérre, Lajos!' S letette a három vöröshasút. Lőkös Zoltán... Mindig mindenhonnan elkésett. Főnöknek meg eléggé hisztérikus volt. Mikor késéseiért leckéztettük, egyszerű magyarázatot adott: 'Gyerekek, a stréberek sorakoznak be öt perccel kezdés előtt. És ki veszi észre, hogy ott vannak? De ha én bemegyek, mikor már tart valami, mindenki odanéz!' Azt mondják, még a repülőgépről is lekésett..., de megvárták. Hiszen voltaképpen minden csak akkor indulhatott el, ha ő már ott volt. Siklós János... Ő írta egyik novellája fölé azt a feledhetetlen címet: 'Anyám is nő volt'. Őtőle származik már ideológiai titkár korából az a 'klaszszikus' intelem, hogy 'Nincs kecmec!' Nagyon össze lehetett vele veszni. Meg is esett ez a skandalum egy este, amikor a szerkesztői asztalnál tettem a dolgom. De úgy összekiabáltuk egymást és olyan válogatott stílusban, hogy másnap már be sem akartam menni. Legföljebb a munkakönyvemért. A kapuban összefutottunk. 'Jó, hogy jössz! Van itt ma egy igényes esemény... Csak te csinálhatod meg!'... Veress Miklós... A költő. Akiben a lírikus mindig erősebb volt, mint a zsurnaliszta. Kirándulás és megélhetés gyanánt gyakorolta. A költő pedig iszik. Még ha gyöngefájú is. Egyszer aztán nagy bánatában neki a Tiszának! 'Miért nem fogtatok le?!' - korholta másnap a vele lévő kollégákat a főszerkesztő. 'Te el sem tudod képzelni, milyen erős az, ha egy kicsit iszik!' Papp Lajos... - hogy a költőkből ki ne fogyjak. Éjszaka verset írt - nappal elaludt az írógép fölött. Legnagyobb bakiját ma is emlegetjük. Egy színjátszó kör bemutatójáról kellett írnia. Nem volt kedve elmenni a bemutatóra, megírta látatlanból. Alakításokat bírált részletesen. Csakhogy a bemutató elmaradt. 'Hogy tehettél ilyet" - 'Én? Ők hogy tehették meg ezt!?!' Akácz László... Igazi literátus újságíró. Gyönyörűket tudott írni a hátsó oldalba, a keretbe. De este hét bárhol érte, vendéglőben, színházban, társaságban: 'megvackolt' székén és hunyt egyet. Mikor aztán egyszer tévékritikus lett, megkérdeztük tőle: 'Laci! Hogy csinálod? Hiszen neked olyankor aludni kell?' - 'Egyszerű. Anyó megnézi, aztán elmondja, mit látott.' Fehér Kálmán... Kitűnő tipográfia érzékkel áldotta meg az élet. Precizitása legendás. Olyan laptükröket tudott rajzolni tucatnyi első osztályú írószerszámmal, hogy Gazdagh Pista azt mondta: vétek kiszedetni a nyomdával! így kellene lefényképezni és kinyomtatni! Mesélhettem volna másokról is, s ugyanazokról mást is. Szándékosan nem beszéltem olyan délmagyaros kollégákról, akik ma is a lapnál vannak, ők ma is nap mint nap itt mutatkoznak, s még szándékoltabban olyanokról, akikkel valami konfliktusba keveredtem. Biztosan nem lehetnék elfogulatlan. A nevek azonban ott vannak a Délmagyarország történetében, akár tartósan, akár csak átutazóban." DM-KRONOLÓGIA: 1951. ÁPRILIS 25.:Szerkesztőbizottság szerkeszti a Délmagyarországot. Május 5.: a fejlécen ismét ott a „jelzés": „Az MDP Csongrád megyei Pártbizottságának lapja". Május 29.: A „nyomda ördöge" 8. helyett 7. évfolyamot ír, s ettől kezdve eszerint számozódik a lap. 1954. január 19.: Az új fejléc alatt is ott az „alcím": „Az MDP Csongrád megyei bizottságának lapja". Április 21.: Az új impresszum szerint a „Délmagyarország - A Magyar Dolgozók Pártja Csongrád megyei napilapja", amelyet szerkesztőbizottság szerkeszt, és felelős kiadója az MDP Csongrád megyei bizottsága. 1956. május 4j A fejléc alatt és az impreszszumban: „Szeged város és a szegedi járás dolgozóinak lapja" szerepel; a felelős kiadó is új: „Az MDP Csongrád Megyei Bizottsága, az MDP Szeged Városi Bizottsága és a Szegedi Városi Tanács". Október 30.: A fejléc „jelzés" nélküli, míg az impreszszum új szövege: „Szeged város néptanácsának lapja", „Szerkeszti: a szerkesztőbizottság", ugyanakkor felelős kiadó nincs. November 1.: Szeged népe címmel, „1. évf. 1. sz." jelzéssel újraindul a lap, amelynek fejlécén és impresszumában olvasható: „Szeged város Forradalmi Nemzeti Bizottságának lapja". November Ti A lapfej „azonosítója" az, hogy „Politikai napilap". November 20.: Szegedi Néplap címmel és „1. évf. 1. sz." jelzéssel újraindul az újság, amelynek fejlécén már az szerepel, hogy az „MSZMP szegedi intézőbizottságának lapja"; impresszumában pedig az olvasható, hogy „az MSZMP szegedi ideigtenes intézőbizottságának lapja". November 25.: A fejléc és az impresszum új szövege: „A Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi lapja". 1957. május 1- Újból Délmagyarország névvel folytatja életét a lap - fejlécén: „A Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi lapja". 1958. március 16J AZ új „azonosító": „A Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi pártbizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság". 1959. május 27.: Az első női név az impresszumban Kalmár Jánosnéé, aki a „Délmagyarországi Lapkiadó Vállalat" igazgatója, sőt: június 14-étől felelős kiadó is. December 29.: A „Délmagyarország a Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi bizottságának és Szeged m. j. város tanácsának lapja". 1960. január 1.: A lap feltünteti az 50. évfolyamot.