Délmagyarország, 2010. május (100. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-22 / 118. szám

2010. MÁJUS 22., SZOMBAT 9 Szerkesztőségi életképek oélumarűrsúb A fotórovat - Nagy László, Schmidt Andrea, Somogyi Károlyné -, és a kulturális rovat vezetője, Nikolényi István. Művésztalálkozó. Boncz Adám színész, amikor még kisfiú volt, édes­anyja, Kalocsai Katalin újságíró - és akik már nincsenek közöttünk: Petri Ferenc költő és Szabó Magdolna szerkesztő. A kulturális rovat: Domonkos László, Tandi Lajos és Sulyok Erzsébet. DM-KRONOLÓGIA: 1983. augusztus 5.: F. Nagy Istvánt addigi he­lyettese, Sz. Simon István váltja a főszerkesztői székben. 1989. szep­tember 19.: A lapfej alatt és az impresszumban a korábbi „a Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi lapja" megjelölés helyett az olvasha­tó, hogy „Délmagyarország politikai napilap". 1989. július 26.: A Sze­gedi Ellenzéki Kerekasztal (SZEK) a „Délmagyarországban rendszeres és garantált terjedelmű megjelenést és a lap szerkesztésébe való be­leszólást követel" - ismertetjük az MSZMP küldöttségének állásfog­lalását. A párt értelmezésében: „a Délmagyarország 1945 júliusában a kisgazdapárti, a parasztpárti és a kommunista párti lapkoalíció fel­mondásaként, megegyezések alapján - és nem erőszakkal - jutott a magyar Kommunista Párt tulajdonába. A lap tehát 44 esztendeje fo­lyamatosan az MKP, MDP, MSZMP orgánuma. A párt tartotta fönn, működtette, állami támogatást nem kapott, olvasottságát, elterjedt­ségét, népszerűségét pártlapként szerezte meg". 1989. szeptember 19.: Az MSZMP városi bizottsága: „A Délmagyarország eddigi törek­véseit, hagyományait folytatva a párt reformelkötelezett irányzatával közösséget vállaló baloldali demokratikus néplapként működjön, amely nyitott a szocialista nézetek mellett a szociáldemokrata. A bal­oldali polgári radikális és liberális eszmék iránt is". „A hagyományos két helyi napilap további sorsát saját szellemi erejükre és egy vállal­kozói szemléletű lapkiadó piaci helytállására kell bízni." Fenákel Judit: Valami szépet... „Miért nem írok valami szépet? - kérdez­te távoli rokonom. - Hiszen annyi szép van az életben. Igaz is, miért nem írok valami szépet? Pedig évek óta készülök rá: Egy mesét például a kisfiamnak. Még sose írtam me­sét a fiaimnak, és lassan el is kések vele. Kinőnek a meséből. Mesét, mondjuk a ki­szabadított királylányról, a legkisebb fiú­ról, a fele királyságról. De fáradt voltam, nem jutottam tovább a jámbor óhajnál. Talán holnap hozzákezdek. Aztán holnap lett, és kiderült, hogy már többen telefo­náltak, az egész város tudja, 'odafönt áll a balhé', mert egy kommünikében elvétet­tem a rangsort. Ki informált, honnan vet­tem, milyen jogon, felelős vagyok; hely­reigazítás. Védekezés, magyarázkodás, égő fülek és a betűk a papíron: 'munka­társunk hibájából'. A mese a kiszabadí­tott királylányról, a legkisebb fiúról, a fe­le királyságról beleveszett egy régen olva­sott mesekönyvbe, semmi se maradt belő­le. Ami maradt, az a szégyen volt, és sűrű, fekete méreg ömlött a papírra, mikor a tollat hozzáérintettem. Azért az elnyomott szándék előbuk­kant megint. Évekkel később moziból jöt­tünk, vad perverzitások és meztelen sza­dizmus után. Nem igaz - lázadt bennem a soha ki nem gondolt mesék írója nem igaz, hogy ilyen az életünk. Valami szépet kellene adni végre az emberek­nek. A szerelemről például. Annyi önki­elégítés, marcangolás, ferde hajlam után ki kellene találni egy szép szerelmes tör­ténetet. A szerelemben legalább - akár­hogy irtják belőle - maradt még szépség. Csak észre kell venni. Meg kell mutatni. Nézzétek, ez a szerelem. Egy férfi és egy nő egymásért... a világ ellen. Meg fogom írni. Még holnap... megírom. Aztán holnap lett. Egykori tanítvá­nyom keresett meg. Valamikor mindket­ten azt hittük egymásról, hogy lesz belő­lünk valami. Utolsó találkozásunk idején egyetemista volt, tele népnevelő szenve­déllyel, életre szóló nagy elhatározások­kal. (...) Nem csinál semmit. A központban van. Nem sikerült. De egészen jól keres. Sehol ennyit nem fizetnének. (...) Igen, férjhez ment. És kell a pénz. Nagyon kell a pénz. Ha jól összehúzzák magukat, öt év alatt meglesz a társasház beugrója. A férje mellékállást vállalt, esténként fusi­zik... Ő pedig nem hízik el. Ha az ember sovány koszton van, az ülőmunka sem hizlal annyira. Valami szép történet a szerelemről. Egy férfi és egy nő egymásért... A világ el­len? Egy férfi és egy nő a lakásért... Egy­más ellen. Az a szép, ez meg az igaz. És nincs bennem elég önfegyelem, hogy a szép kedvéért az igazról lemondjak. És mégis... Újra meg újra. Valami szé­pet kellene írni végre. Egy szép, nagy ne­kifeszülés történetét például. Az ember elhatároz valamit, vállal egy ügyet, és vé­gigviszi. Beleöregszik, belefárad, de győz. És az öregséget meg a fáradtságot is csak a győzelem után veszi észre. Igen, vannak ilyen emberek. Hát miért nem írunk róluk? Holnap megkeresem őket. Aztán holnap lett. A vendéglői aszta­lok között félrészegen kódorgott régi is­merősöm. Egy botló lépésnél a székembe kapaszkodott. Fordultam, hogy rendre utasítsam. - Te vagy az? - örültem a találkozás­nak. - Régen láttalak. - Hát most láthatsz - a részegek bam­ba arckifejezésével nevetett rám. - Nem vagyok valami fényes látvány. - Névnap vagy prémium? - Egyik se. Ünneplem a leváltásomat. (...) - Hisz folyton dicsértek. Azt mondták, remek munkaerő vagy. Szorgalmas, meg­bízható. - Most van jobb. Semmi közöm nem volt a dologhoz. Mégis győzködni próbáltam. Az ember­nek elemi joga, hogy kiabáljon, ha ráta­posnak. A biztos kudarc tudatában is kia­báljon. Semmi másért, csak az önérzete védelmében. Hogy ne mondhassák rá, hogy szétnyomták, mint egy bogarat. A vállát rángatta. Minek ugrálni? Ezt az ügyet úgyis elintézték már. - Hát nem érted? Itt erről az ügyről van szó, nem arról, hogy újra főnök le­gyél. Itt rólad van szó. Arról, hogy az em­ber mégse olyan, mint a hangya. Hordja a morzsát ész nélkül, aztán jön valaki, rá­teszi a cipője orrát és vége. Az ember leg­alább ricsajt csinál. Kérdez, indokol, lár­mázik, szóval, és észreveteti a létezését. Érted? Nem értette. Ingatta a fejét, részeg mo­solygás lógott a száján, és nem értette. Én pedig tudtam, hogy ezt kell megírni. Hogyan törődik az ember kerék alatt, po­csolyák, cipők talpára ragadva, amíg til­takozni se képes. Amíg eljut a száján lógó üres mosolygásig, és nem akar semmit. Lehet, hogy soha többet nem akar már semmit. Hova lett a szép nagy nekifeszülés his­tóriája? Az ember, aki vállalt egy ügyet, és végigviszi. Vannak ilyen emberek, biz­tosan vannak. Csakhogy olyan sokat kell utánuk gyalogolni. Ebbe meg itt... bele­botlottam. Hát mit tegyek, ha a szépet úgy kelle­ne kitalálni, a többi meg, a ronda, a torz, a fájdalmas mindig itt van a kezem ügyé­ben. De azért valami szépet készülök írni évek óta. Talán holnap mégiscsak hozzá­kezdek." (1977. augusztus 7.) ILLYÉS. „Tegnap, csütörtökön, a Dózsa György szabadtéri előadásá­ra Szegedre látogatott a darab szerzője, Illyés Gyula. Délután felke­reste a szabadtéri játékok igazgatóságát, majd a szegedi színházba látogatott, ahol beszélgetett az előadás rendezőjével, Félix László­val. Később a Délmagyarország szerkesztőségében Szeged irodalmi életének képviselőivel, a szerkesztőség és a Tiszatáj több vezetőjé­vel, munkatársával találkozott" (1971. augusztus 20.). POSTALÁDA. „Ezen a héten a legtöbb levél kartonjára az a szó ke­rült fel: továbbítandó, mert olyan panaszokkal fordultak a levélírók a Postaládához, melyek orvoslásához alaposabb utánajárás szüksé­ges. S ezt az illetékesektől, a levélíróktól pedig türelmet kell kér­nünk" (1976. augusztus 8.). KÜLFÖLDI ÚJSÁGÍRÓK. „A Budapestre akkreditált külföldi tudósítók részére szervezett a Külügyminisztérium kétnapos Csongrád megyei látogatást a hét végén. Szombaton és vasárnap huszonhat - a világ legkülönbözőbb országainak hírközlő szerveit informáló - újságíró tartózkodik megyénk területén. Ismerkednek szűkebb pátriánkkal, hogy aztán a látottak és hallottak alapján képet adjanak lapjuknak, rádió- és tv-állomásoknak hazánk e részéről. Hogy ez a kép minél re­álisabb. színesebb lehessen, megyénk és Szeged város vezetői teg­nap, szombaton a déli órákban a Tisza Szálló tükörtermében találkoz­tak a tudósítókkal. (...) Szombaton délután a külföldi tudósítók elláto­gattak az algyői olajmezőre, majd az ópusztaszeri Nemzeti Emlékpar­kot keresték fel. Ma, vasárnap Szentesre, az ottani Árpád Tsz-be tesz­nek kirándulást, majd Csongrádon megtekintik a Körös-torokban ki­épülő üdülőterületet. Ellátogatnak a csongrádi mezőgazdasági szak­munkásképző intézetben is, vasárnap este pedig visszautaznak Buda­pestre. Megyei programjukra elkíséri a tudósítókat dr. Tamasi Mihály, a megyei pártbizottság osztályvezetője is" (1976. szeptember 26.). OLVASÓMOZGALOM. „Levél érkezett a HÓDIKÖT-ből minden párt­alapszervezet címére Csongrád megyében. Sajátos mozgalomhoz való csatlakozásra szólítja a kommunistákat. '...Területükön emeljék 10 százalékkal...' a folyóirat olvasók, előfizetők táborát, és '...érjék el, hogy a párttagség 30 százaléka rendszeres előfizetője legyen a pártfolyóiratoknak. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. év­fordulójának méltó köszöntése újabb alkalom erre" - ezt írja Sugár József, az akciót kezdeményező üzemi pártbizottság titkára. „(...) Nemcsak azért értünk egyet a kezdeményezőkkel, mert az olvasás a közművelődés része és különösen fontos, hogy a párt tagjai köny­vet forgató, újságokat, folyóiratokat olvasó emberek legyenek. (...) Hogyan akarjuk mi formálni azt a sokat emlegetett új típusú, szocia­lista embert, ha esetleg rólunk is jogosan mondják, hogy a régi mó­di emberhez hasonlítunk? Ahhoz a személyhez, aki például arról volt nevezetes, hogy nem írt és nem olvasott. (...) Ma már - úgyszólván - tömegjelenség az olvasás" (1977. szeptember 30.). ÚJSÁGÍRÓ-STÚDIÓ. „Tegnap, szerda délután tartották meg a szegedi újságíró-stúdió 1978-79-es évfolyamának zárófoglalkozását. (...) A tanfolyam hallgatóit Gazdagh István, a Délmagyarország főmunkatár­sa, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége megyei csoportjának ne­vében köszöntötte, majd Rácz Lajos, a Csongrád Megyei Hírlap főszer kesztője, a MUOSZ elnökségének tagja mondott beszédet. (...) Arra biztatta a végzett hallgatókat, hogy továbbra is kísérjék figyelemmel a megyében megjelenő napilapok, üzemi lapok híradásait, és tudósítsák azokat érdeklődésre számot tartó eseményekről" (1979. május 10.). 70 ÉVES LAP. „Az 1910. május 22-én született Délmagyarország lé­tének első pillanatában érett ésszel, felnőtt beszélni tudással lépeti be Szeged város világába, ahol napilaptestvérei, az 51 éves Szegedi Híradó élt, a 32 éves Szegedi Napló virult, a 10 éves Szegedi Friss Újság harsonázott, a 8. életévében topogó Szeged és Videke trombi Iázott, az egyéves Friss Hírek gögicsélt. így a Délmagyarország volt a város hatodik (...) lapgyermeke" (1980. május 13 ). SAJTÓNAP. „A Vörös Újság megjelenésének napján, december 7-én. tegnap Szegeden is megemlékeztünk a magyar sajtó napjáról. Az újság­írókluhban pártmunkások, lapterjesztők, nyomdászok voltak a vendége ink, eljött dr. Koncz János, a megyei pártbizottság titkára, Torok József, a városi pártbizottság első titkára és Bányainé dr. Birkás Mária, a városi tanács elnökhelyettese is. A sajtó szerepéről, a kommunista újságírás felelősségéről Sz, Simon István, a Délmagyarország főszerkesztő-helyet tese beszélt. Kovács László, a Csongrád megyei lapkiadó vállalat igazga tója azoknak a kollégáknak a nevét olvasta föl, akik november 7 e, illet ve a sajtó napja alkalmából részesültek kitüntetésben, elismerésben. Morvay Sándor, a Délmagyarország szerkesztője, az MHSZ Kiváló Mun káért Érem ezüst fokozatát kapta (...)" (1981. december 8 ). A NYILVÁNOSSÁGRÓL. „Fórum a nyilvánosság(híány)ról" tudósí­tás „a JATE auditórium maximumában lezajlott" találkozóról, ahol a helyi sajtó hat képviselője Bátyi Zoltán. Várkonyi Balázs, Domon kos László. Sulyok Erzsébet, Dlusztus Imre. Tanács István össze­gezi álláspontját". „Nem az a kérdés, kie lesz a pártiskola, hanem az, hogy a társadalom e nagy tudattalan tömegét ki világosítja (öl. S ehhez kellenek az érvek, az együttműködési készség, tolerancia" (1989. február 13.) LAPPIAC. „Szegedi Postaigazgatóság: míg 1988 júliusában a Nép szabadságnak 62 ezer 824, addig a Délmagyarországnak 59 ezer 973 előfizetője volt, ami 1989 júliusara az országos terjesztésű lap esetében 34 ezer 174 re olvadt, a Tisza parti újság esetében pedig 49 ezer 97 re" (1989. augusztus 17 ). ^^ ^^ vn,Af. PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG n évtoyam. 118. tm ma tus 22.. H*tfo

Next

/
Thumbnails
Contents