Délmagyarország, 2010. április (100. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-15 / 87. szám

2010. ÁPRILIS 15., CSÜTÖRTÖK 11 SZERKESZTI SZABÓ CSILLA Pedofília A pedofília görög eredetű szó, a jelentése gyermekszeretet. Az ókori Rómában és Görögországban teljesen természetes volt, hogy felnőtt szexuális kontaktusba lépjen nemileg éretlen vagy alig érett fiatallal, de más országokból és kultúrákból is maradtak fenn ilyen tartalmú írásos emlékek. SVÉDOR­SZÁG Svédország­ban a nyugdíj nem jelenti azt, hogy az idősnek más­képp kell él­nie. A legtöb­ben ugyan­olyan aktívak mindenben, mint azelőtt, csak éppen nem dolgoz­nak. Viszont még több időt töltenek a természet­ben, mozgás­sal. HARMADI­KOSKOR­BAN Olaszok és franciák is használják a harmadik kor­osztály kifeje­zést az öreg­korra, amibe a nyugdíjkor­határ a belé­pő. Arra a rendszerre alapoznak, amely a gye­rekkort az el­ső, a felnőtt­kort a máso­dik korosz­tálynak neve­zi. A „harma­dikosok" per­sze jól támo­gathatják a „másodikoso­kat". Tessin­ben alakul egy olyan egylet, amely révén a kivá­ló szaktudá­sú, de már nyugdíjazott szakemberek ingyenesen segítenek olyan válta­toknak, ahol a szaktudás hiányzik. Sportos hetvenesek Készülni kell a munka utáni évekre, s nem csak takarékoskodással - ezt tükrözik külföldi nyugdíjas olvasóink tapasztalatai. Persze azt is mindannyian megjegyezték: ha nem akar lemondani a harmadik korosztály az első osztályú minőségről, akkor előre félre kell tennie pénzt és ésszel, sportosan kell élnie. IDŐSLÉT RIMÁNYI ZITA - Nekem nem volt probléma a nyugdíjba menetel, de a feleségemnek azért hozzá kellett szoknia, hogy többet vagyok otthon - írta Antal Seattle-ből, aki naponta másfél órát testedzéssel tölt és utána gya­logol 5 kilométert. Legalább 1600 kilométert akar megtenni évente. „Az ember mindig talál valami el­foglaltságot, lemossa az autót, füvet nyír vagy au­tókázik. De a legtöbb nyugdíjas itt csak sétálgat a bevásárlóközpontokban és ott nézelődik." Persze Amerikában sok gyorsvendéglő is alkalmaz időse­ket, a pénz nem sok, de van elfoglaltság. - A mozgás, az ész használata létfontosságú. Aki csak leül, egész napokat tölt a tévé előtt, nem néz hosszú élet elé - állítja a Kaliforniában élő Ban­di és hozzátette: a megszokott munka nem hiány­zik, de a munkatársak, a napi rutin egy ideig igen. Ezért jótékonysági intézményeket segített, felesége pedig a helyi kórházban volt önkéntes, amíg egész­sége engedte. „Több időnk lett szórakozásra, a ház körüli elmaradt tennivalókra, egy-egy szebb nyara­lásra. Minden kicsit lassabban megy, de minden napkeltét örömmel fogadunk." Svájcból - ahol a nyugdíjas általában sokat megengedhet magának, utazhat, bőséges lehet az unokákkal, jól öltözhet, kulturális programokra költhet - Stefán azt írta: a nyugdíjaskorra érdemes felkészülni, például ingyenes számítógépes tanfo­lyamra járva. A kantonok támogatnak olyan egyle­teket, amelyek önkéntesei kedvező árú vendéglőt tartanak fenn nyugdíjasoknak, ahol sakkozni, kár­tyázni is lehet. E szervezetek gyakran pár napos utazásokat szerveznek időseknek, akik így új bará­tokat szerezhetnek. Főként özvegyek járnak oda, akik nem szeretnek maguknak főzni, de nem akar­nak minden délben idegenek mellett ülni egy étte­remben. Olvasónk egyébként hetven felett is egye­sületi sportvezetőként fiatalokat edz és ipari taná­csosként utódjai kiképzését segíti. Felesége nem­zetközi egylet elnöke. Dolgoznak, de már nem a pénz miatt. Az olasz vállalkozók, ha jól megy a cégük, nyug­díjasán átadják a vezetést a gyerekeiknek, de ugyanúgy dolgoznak, mint korábban. Az alkalma­zottak sokéves tapasztalatára pedig a munkáltatók­nak gyakran szükségük van, ezért sokszor a nyug­díj első napján folytatják a munkájukat, de már szakértőként, tanácsadóként mint egyéni vállalko­zók. Anikó szerint a friss nyugdíjas olaszok feltalál­ják magukat. Jellemzően keresnek pár órás elfog­laltságot: a hölgyek vasalást, takarítást, bébiszitter­kedést vállalnak, korrepetálnak. Főállású nagyma­mákká válnak, mert Itáliában a bölcsőde, az óvoda sokba kerül, s délutáni elfoglaltságokra hozni-vin­ni kell az unokákat. Népszerűek az idősek egyete­mének nevezett tanfolyamok is, ahol nyelveket, in­mm ... ternetezést, fotózást, művé­i szettörténetet tanulhatnak lg az ősz hajú diákok. „Panna m környékén népszerű az or­1 j3k szágúti kerékpározás, s ha megfigyeli az ember a ver­senybicikliseket, sok kö­zöttük a sportos hatva­nas. Akárcsak az uszodákban, a konditermek­ben. Bárme­lyik olasz ká­vézóba be­térve bizto­san van leg­alább egy olyan asz­v tal, ahol idősebb férfiak kár­tyáznak a nap bármely szakában." PSZICHOLÓ­GUS Csodálatosan í es szép ez a hiva­tás. A pszicho­lógus az em­berismeret, a segítés, a pszi­choterápia tu­dományában tanult személy, aki szerencsés, mert azzal fog­lalkozhat, ami a világon a legérdekesebb: magával az emberrel. ÖNNEK IS SEGÍTHE­TÜNK! Ha bántja va­lami és meg­oldást, taná­csot szeretne kérni a szak­embertől, ír­jon nekünk és segítünk. Várjuk hoz­zászólásaikat a bizalma­san@lap­com.hu címre. Pedofília mundi A közgondolkodásban a tipikus pedofil a „cukros bácsi", a nyájasan vigyorgó, köztereken ólálkodó, ápolatlan idősebb férfi, akinek hosszú kabátja alól talán még az ördögpata is kilóg. A Piroska és a farkas című közismert mese egyik lehetséges olvasata a pedofíliáról szól. A mesében ő a szőrös farkas. AZ ÁLDOZAT PROTOTÍPUSA FODOR DÉNES KLINIKAI SZAKPSZICHOLÓGUS Szeretném pszichológus véleményét ki­kérni, hogy mennyire jogos aggódni a gyerekért. Van egy 10 éves kislányom, okos, jól tanul és gyönyörű. Tehetsége­sen rajzol, modern táncot is tanul. Eddig mindig elkísértük mindenhová, de el­foglaltságunk miatt ez egyre kevésbé lehetséges. Amúgy is aggódós vagyok, de amióta jött ez a pedofilbotrány, tel­jesen ki vagyok akadva. Ha még tiszte­letre méltó emberekről is kiderül, akkor hogy merjem a gyereket elengedni a tö­megközlekedésbe vagy bárhová? Ember egyáltalán az olyan, aki gyerekekkel faj­talankodik? Hányan lehetnek az ilyenfé­lék? Mit tegyen egy szülő? (Egy fiatal anyuka leveléből) VAN ILYEN DIAGNÓZIS A Betegségek Nemzetközi Osztályo­zásának rendszere (BNO-IO) a „fel­nőtt személyiség és viselkedés zava­rai" között tartja számon a pedofíliát (F65.4), amelyről szűkszavúan lé­nyegében csak annyit mond, hogy pedofil az a minimum 16 éves sze­mély, aki legalább 5 évvel fiatalabb gyermek vagy kis serdülő korú sze­méllyel huzamosan szexuális tevé­kenységet (érdeklődést, magatar­tást, fantáziát) folytat. - Büntetőjogi felelősség alól ez a diagnózis nem mentesít. A PEDOFIL PROTOTÍPUSA A közgondolkodásban a tipikus pe­dofil a „cukros bácsi", a nyájasan vigyorgó, köztereken ólál­kodó, ápolat­lan idősebb férfi, akinek hosszú ka­bátja alól talán még az ördög­pata is kilóg. A Piroska és a far­kas című közis­mert mese egyik, le­hetséges ol­vasata a pe­dofíliáról szól. A mesében ő a sző­rös farkas. A SZEXUÁLIS TRAUMA No és miért baj ez a gyereknek? Sok minden miatt. Természetesen nem mindegy, hogy a gyerek 13 éves vagy 3 éves, azonos vagy különnemű, ag­resszió vagy csábítás áldozata, de mindenképpen baj lesz belőle: a ke­zelhetetlen élménytől sérül a szemé­lyisége, az emberi méltósága, a sor­sa. Én leginkább felnőttkorukban szoktam találkozni az egykori áldo­zatokkal pszichoterápiás rendelés keretében. A leggyakoribb pana­szok, tünetek a következők: sérült az emberekbe vetett bizalmuk, ami egész érzelmi életükre, minden kap­csolatukra kihat; sérült az intimitás­ra való képességük; nem tudnak fel­szabadult, örömképes, felnőtt sze­xuális életet élni; súlyos bűntudatuk van, hogy a történtekért ők is felelő­sek. Ez a bűntudat nemegyszer jár értéktelenségérzéssel és önsorsrontó életvezetéssel, szét nem ők n Az okorban meg sok mindenben másként ment az élet. Krisztus óta azonban nem mond­hatja senki - főleg az írástudó hogy nem tudta: a gyermeket önző ösztöncélokra fel­használni nem szabad. A közgondolkodásban a pedofil tipikus áldozata az elbűvölően naiv, barátkozós, rózsásán ruhás, masnis kislány. A me­sében ő Piroska, akivel incselkedik a nagymamának álcázott farkas. A NEMZETKÖZI PORNOGRÁFIA ÜZENETE Tényleg van egy szűk csapat aberrált ember, személyiségzavaros, perverz, pszichopata, értelmi fogyatékos, leépült alkoholista, időskori agysorvadásos be­teg, akit erre szorít torz ösztöne, balsor­sa, de a pedofil cselekmények nagy ré­nem követik el. Ők csak a jéghegy csúcsai. Ha csak ők lenné­nek felvevőpi­ac a pedofil-vi­lágbiznisz szá­mára, akkor gyorsan becsukhatná alvilági boltját minden lélektelen pornóárus, kerítő, gyermekkereskedő. A kínálat méreteiből sajnos arra kell következtetni, hogy ha­sonló nagyságrendű az érdeklődés is. Mint a pornográfia más területein, itt is azt láthatjuk, hogy társadalmi, sőt, glo­bális méretű egyéni szükségletekről van szó, amelyekre hasonló volumenű piaci válasz érkezik (legalábbis a liberális de­mokráciákban). A MAGYARÁZAT AZ EMBERI TERMÉSZETBEN REJLIK Mindannyian láttunk már nekihevült kan kutyát, ahogy üzekedik az udvari gyeppel, a konyhai hokedlival vagy a gazdi lábaival. Az emberben is megvan ez a kutyatermészet, csak az erkölcsi nevelés fékezi. Tegyünk egy tanulmá­nyi sétát valamelyik szexshopban és nézzük meg, hogy mi mindennel képes közösülni az ember (homo sapiens). Sokan szeretik titokban a „zsenge húst", ha másképp nem, legalább fan­táziában. AZ ÍRÁS Nemhiába volt - a házasságtörő asz­szonnyal meglepően toleráns - Jézus olyan dühös a gyermekek megrontóira: „Aki pedig megbotránkoztat egyet e ki­csinyek közül... Jobb annak, ha malom­követ kötnek a nyakába és a tenger mé­lyébe vetik." (Máté, 18.) Nem sok átok hangzik el az Újszövetségben. Ez az egyik. A szöveg így folytatódik: „Jaj a vi­lágnak a botránkozások miatt! Mert szükséges, hogy botránkozások történje­nek, de jaj annak az embernek, aki meg­botránkoztat!" Az ókorban még sok mindenben másként ment az élet. Krisztus óta azonban nem mondhatja senki - fő­leg az írástudó -, hogy nem tudta: a gyermeket önző ösztöncélokra fel­használni nem szabad. Remélem, a kedves levélíró kiol­vassa soraimból a kérdéseire adott vá­laszokat. Ilyen világban élünk. Vi­gyázzunk gyermekeinkre szeretettel, éberen. Ők még lehetnek naivak. Mi már nem. A MINDENNAPOK TAPASZTALATA - Sokkal gyakoribb, hogy a gyermekkel visszaélő személy ismerős: gondozó, nevelő, ro­kon, esetleg családtag. Az idegen elkövető ritkább. - Érdekes, hogy amikor pedofil személyről beszélünk, mindig férfira gondolunk. A felnőtt nők ez irányú „játékai" valószínűleg ritkábbak, de a társadalom is elnézőbb velük. Pedig erről is vannak történetek. - Sok a „határeset", a rejtett elkövetés: gyanús térden lovagoltatások, csikizős játékok, „együtt alvások". - A kisfiúk éppen olyan veszélyeztetettek, mint a kislányok. - Amikor kipattan egy ilyen ügy, utólag gyakran azt látjuk, hogy mindenki sejtett mindent, de senki nem szólt semmit (néha évtizedekig). Megvakultak? Falaztak? Szégyellték?

Next

/
Thumbnails
Contents