Délmagyarország, 2010. április (100. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-10 / 83. szám

Hétfő Kalendárium, A hét témája, Lakberendezés Kedd Gyógy-ír Szerda Légy-ott Csütörtök Bizalmasan Péntek Délmadár Szieszta ATTILA, A KIVÁLASZTOTT CO • MMMMMM Valachi Anna, a jelenkori irodalomtörténész-nemzedék egyik legkivá- . lóbb kutatója szerint: „József Attila \ életét és halálát legendák övezik. ( Már világrajöttét fölfokozott várakozás előzte meg egy csodás jövendölés miatt. Apja álmában megjelent ' egy ősz öregember, és tudatta vele: C| j fia születik, aki ha felnő, híres ember lesz, ezért nevezzék Attilának. A nagy hun király nevére keresztelt fiúcska számára titkos erőforrást je- \QJ lenthetett a kiválasztottság sejtelmével telített családi mítosz. Később • maga szőtte-alakította tovább az • élettörténetére vonatkozó legendákat, annál is inkább, mert előbb gyermeki mindenhatóság-érzettől irányítva, majd a jövő tudatos megtervezésével maga kívánta formálni és fölcserélni sorsát." m lo 99 Az a szerencsétlen, aki ezeket írta, mérhetetlenül áhítozik szeretetre, hogy a szeretet vissza tartsa őt oly dolgok elkövetésétől, melyeket fél megtenni. Őt olyasmiért verték, amit soha nem tett volna. Ő ta az a gyermek, akit nem szerettek s A akit ezen kívül azért vertek, mert nem tudták elviselni azt, hogy nem szeretik. így kívánja ő a szeretetet azért, hogy ne bántsák. József Attila: Szabad ötletek jegyzéke két ülésben Vigyáznunk keli az okos-szép emberarcra! ra életük végéig emlékezni fognak, és büszkén mesélik majd gyerekeiknek, unokáiknak is. Ezt az élményt magukkal viszik és bárhol, bármi dolguk lesz a világban, mellette talán elolvasnak egy-egy verset is József Attilától, Pilinszkytől, Weöres Sándortól. És akkor már megérte az idő, az energia, amit rászántunk, akkor már hasznot hozott a misszió. Láttam, hogy a résztvevők nagy része nemcsak elmondta, hanem érezte, élte is azt, ami egy-egy ilyen látványos alkalommal történt. Hála isten, a tanárok felkészítették őket, így a „nagy versmondás" helyszínei, mondjuk Abda, ahol Radnótit elveszítettük vagy Esztergom, ahol Babits élt, inspirálta őket a szép szóra, a lehető legteljesebb, legátéltebb versmondásra. Hát valahogy így, ilyen természetes őszinteséggel lehet továbbéltetni a ránk bízott örökséget. - Gyakran eszembe jut Nagy László gyönyörű mondata. Egy róla készült lírai portréfilmben megkérdezték tőle, hogy mit üzen a XXI. századnak, amire ő így válaszolt: „Ha lesz még emberarcuk, csókoltatom őket." Manapság hogy állunk ezzel az emberarccal? - Többször megnéztem a közös versmondásokról készült tévéfelvételeket. A legmeggyőzőbb az volt, amikor láttam a csülogó szemeket, a még majdnem gyerek arcokat. Ezek most még emberarcok, ezért kell nagyon vigyázni rájuk, azért, hogy a vers, a költészet, József Attila, Radnóti segítségével ilyennek is maradjanak. Hogy életük végéig okosan és szépen csillogjon a szemük, maradjon meg mélyen áthatónak a tekintetük, olyannak, ahogy tizenévesen csillogott, amikor társaikkal a verseket mondták. Ebben lehet hinni! Ez lehet az emberjövő! Gyermekké tették. Sarokban síró, vacogva rimánkodó kisfiúvá azt a szelíd mosolyú, komoly férfiút, akit 105 évvel ezelőtt, 1905. április 11-én egy mosónő és egy szappangyári munkás fiaként a budapesti Gát utca egyik emeleti lakásában, a konyhaasztalon segített világra a szomszédban lakó bábaasszony. IRODALOM GÜLCH CSABA József Attila születésnapja évtizedek óta a magyar költészet „hivatalos" ünnepe. Jordán Tamás színművésszel - sok más mellett - a versek megtartóerejéről, az őszinte irodalomról beszélgettünk. - Nagy híre és hatása volt, amikor évtizedekkel ezelőtt sajátos misszióként magára vállalta József Attila talán legdrámaibb írását, a „Szabad ötletek jegyzéké"-t. Annak az igazából nem is irodalmi alkotásnak szánt műnek a tolmácsolását, amelyről hosszú ideig legszívesebben hallgatott az irodalomtörténet. - A költő, ha verset ír, a színész, ha a verset mondja, szeretné minél jobban megismerni, minél jobban megnyitni és átadni önmagát. Vagyis, amíg élünk, lélegzünk, akár gyakoroljuk a művészetet, akár nem, akár foglalkozunk vele, akár nem, a kíváncsiság nem szűnik meg bennünk, hogy megtudjuk: végül is kik vagyunk. Öregedve, rá kell hogy döbbenjek, ahogy szaporodnak az ikszek, egyre nagyobb a kérdőjel, mert az ember hiába törekszik, nem kap igazán teljes értékű választ. De valamit mégis remélhetünk a költőktől, akik bejárták a lélek hosszát és az éles kínokkal-örömökkel kirakott országútjait. Azt remélhetjük, József Attilától is, hogy segítségével valamiféle felismeréshez juthatunk. Felismeréshez, ami rólam is, másokról is szól. Többek között ezért fordultam én a „Szabad ötletek"-hez. ISTENKÍSÉRTÉS A PÁRTÁLLAMBAN - Többszörös bátorság volt annak idején a kőkeményre katapált József Attila-portré mellé elővenni, megmutatni a szerencsétlen „bolond" költő emberarcát. - Nem bátorság, istenkísértés volt az a pártállam idején. Elvileg nem is volt szabad előadni, azért a Radnóti Színházban valahogy mégis sikerült. Először nem is engedélyezték Bálint András igazgatónak az előadást. Aztán valamiképp az a megoldás született, hogy legyen egy összeállítás József Attila verseiből, amiben néhány részlet hangzik el a „Szabad ötletek jegyzéké"-ből. Erre mi Andrissal kitaláltuk, hogy fordítunk az arányon, és a „Szabad ötletek jegyzéké"-be szerkesztettünk bele néhány verset. Szerencsénkre nem firtatták, mi pedig éltünk a lehetőséggel. Egyébként a hatalom reflexét a félelem motiválta. Féltek, hogy a nagyon nagy munkával kikalapált proletárköltő arcéle csorbát szenved, az emberek megtudják, hogy ez a szerencsétlen egy sült bolond volt. Merthogy ők azt olvasták ki a „Szabad ötletek"-bői, hogy ez a költő őrült volt, aki trágárul beszél és káromolja az anyját, az Istent. Ezt nem merték a közönség elé vinni. Hogy jól tettük, hogy mi ezt megcselekedtük, arról a legmeggyőzőbb bizonyosságot, visszaigazolást az akkor tizenhat éves fiamtól kaptam, aki megnézte a főpróbát és mikor ment haza az anyjával, nem szólt egy szót sem. Az anyja figyelt, hogy mi lesz a csend vége, mi lesz a gyerek első reakciója. Mikor aztán megszólalt, azt kérdezte: „Anyu, tényleg ilyen volt József Attila?" „Hát most hallottad" - válaszolta az anyja. „Akkor el fogom olvasni!" Ez engem nagyon megnyugtatott. VISZONY A VERSHEZ - Az lehet, hogy a vers, az irodalom jövője a gyerekeken, fiatalokon múlik, vagyis azon, hogy olvasnak-e? Illetve azoknak a felelősségén, akiknek hivatása, hogy például József Attiláról tiszta, őszinte képet mutassanak? - Talán kezdjük ott, hogy margóra szorult az irodalomoktatás. Nem olvasnak a gyerekek, amiért persze nem őket, hanem a kort kell hibáztatni, a rendszert, amiben élnek, élünk. A mai gyerekek hallani sem akarnak a versről, a regényről, a színművekről. Ha mindezekkel meg akarom őket ismertetni, meg akarom őket barátkoztatni, akkor először is fel kell tennem az alapvető kérdést, ami bennük is megfogalmazódik. Mi a fenének nekem a vers, minek kell nekem a regény? Mert azt csak értik, hogy miért kell a matek, a fizika, még akkor is, ha nem szeretik, de hogy minek az irodalom, az válasz nélkül marad! Erre a kérdésre nekem kell válaszolni, mégpedig úgy, hogy szenvedélyesen és állhatatosan megmutatom a magam és még néhány hozzám hasonló ember viszonyát a vershez. Hogy lássanak modellt, lássanak példát, lássák az értelmét a versnek, az iroda- ^iMflflBBMi^. lomnak. Lássák, hogy mit adnak a költők, az írók emberségünknek, a lelkünknek. Mit ad egy vers bánatunkban, örömünkben? Rábeszélni senkit sem lehet arra, hogy szeresse Radnótit, József Attilát, viszont megmutatni egy másféle viszonyt, mint a mai világban divatos, az misszió, és szelíd kötelességünk. MÉLYEN ÁTHATÓ TEKINTET - Ennek egy sajátos formája a „nagy versmondás", amikor Jordán Tamás több száz diáknak vezényli, több száz fiatallal mondja együtt például Arany, Babits, Radnóti verseit. - Minden egyes alkalommal azt tapasztaltam, hogy a gyerekek teljességgel átadják magukat az érzésnek, a hangulatnak. Abban biztos vagyok, hogy ezekre a közös versmondások-