Délmagyarország, 2010. április (100. évfolyam, 76-100. szám)

2010-04-09 / 82. szám

MEGYEI TÜKÖR 2010. ÁPRILIS 9., PÉNTEK AKTUALIS ÁLL A SVÁB HÁZ FELÚJÍTÁSA PITVAROSON Kidobtak 18 milliót? Senki sem dolgozik a műemlé­ki védelem alatt álló pitvarosi sváb ház felújításán, amelynek kálváriája két évtizede tart. Az épületre korábban 18 milliót költöttek - egyelőre úgy tűnik, hiába. PITVAROS SZABÓ IMRE Akár egy vadonatúj kétszintes házat is lehetne vásárolni Pit­varoson abból a 18 millió fo­rintból, amit eddig ráköltöttek a Kossuth utca egyik műemlé­ki védettségű házára, a romos állapotban lévő úgynevezett sváb házra. Meglehet, részben hiába - a felújítás ugyanis lassan két éve áll, és sokan azt mondják, a belső restaurációt például lassan elölről kellene kezdeni, ha komolyan gon­dolják. Az épület kálváriájáról többször írtunk. A ház a rend­szerváltás idején került mű­emléki védelem alá, és miután az ezzel járó felújítási kötele­zettséget az önkormányzat nem tudta vállalni, állami tu­lajdonba került. A vagyonke­zelőt is csak perrel tudta a fel­újítás megkezdésére rábírni a műemlékvédelmi szakható­ság. Ez hosszas huzavona után 2007-ben kezdődött el, de a legsürgetőbb állagmeg­óvási munkálatok elvégzése után abba is maradt. A múlt év őszén azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a felújítást még 2009-ben szeretnék befejezni. Ebből sem lett semmi, mi több, azóta sincs nyoma sem­miféle munkának a házon. A falu polgármestere, Dé­nes László lapunknak most azt mondta: az önkormányza­tot sem tájékoztatták arról, lesz-e valami a munka folyta­tásából; ő úgy gondolja, a kö­zeljövőben aligha. Ám talán ennél is nagyobb probléma, hogy utána nehéz lenne meg­oldani a hasznosítását. A kincstár korábbi nyilatkozata­iban afféle tájházként, hely­történeti múzeumként képzel­te el a jövőjét, az önkormány­zat azonban ezt aggályosnak látja. Mint Dénes László fogal­mazott, egy ilyen tájház fenn­tartására aligha lesz pénze va­laha is az önkormányzatnak. MMMMMMMI Pornónak nézték az Overdream-klip forgatását MAKÓ. Pornófilmforgatásnak hitte egy szomszéd, amikor a makói Overdream együttes a www.y2.hu/tavasz címen lát­ható legújabb klipje készült. A felvételt egyébként össze­sen közel kétezren látták már az elmúlt egy hétben. A zene­kar, amelynek 2006-ban je­lent meg első és eddig egyet­len nagylemeze Navigator címmel, eddig szimfonikus rockzenét játszott - a most közzétett másfél perces klip­ben viszont egy rövid lírai be­vezetőt követően igazi heavy metallal lepik meg a nézőket, hallgatókat: a Tavaszi szél vi­zet áraszt című népdal feldol­gozását adják elő. Ám ennél is meghökken­tőbb volt, hogy amikor a klip egyik jelenetét a Ráday-lakó­telep egyik háztetőjén forgat­ták - eközben a menyasszo­nyi ruhába öltözött énekes­nőnek, V-Tóth Krisztának le is kellett heverednie -, az egyik szomszéd kihívta a rendőrséget. Ők igazoltatták is a résztvevőket, ugyanis azt a bejelentést kapták, hogy a tetőn pornófilm készül. Az egyik telekommunikációs cég reklámfelhívására ké­szült klipben természetesen semmi ilyesmi nincs: az éne­kesnő mellett Tanács Atta gi­táros, Rácz Csaba basszusgi­táros és Látrányi Lajos dobos muzsikál a Maros Táncegyüt­tes két táncosának (Tóth Endre és Kiss László) közre­működésével. •••••••••MlpMHNMNHNMM^^ iiüimiiwiiiiiii Rocskár György kilépett a Jobbikból a c Rocskár György, a Jobbik sze­gedi szervezetének korábbi elnöke (képünkön) a napok­ban kilépett a pártból. Úgy ér­zi, a számára fontos eszmék háttérbe szorultak, nem tud azonosulni a szervezettel. - Kilépett a Jobbikból, pedig korábban vezette is a szegedi szervezetet. - Valóban, tegnaptól nem vagyok a Jobbik tagja. 2006-ban Vona Gábor szemé­lyes kérésére vállaltam el a helyi szervezet elnöki tisztsé­gét. Ezt 2007-ben önként ad­tam át ma is hivatalban lévő utódomnak, Tóth Péternek. - Miért lépett ki a pártból? - Azok a számomra fontos eszmék, amelyekért annak idején csatlakoztam a párt­hoz, háttérbe szorultak. Olyan dolgok kaptak hang­súlyt, amikkel nem tudok azonosulni. Magyar vagyok, büszke arra, hogy egy ilyen kitűnő nemzet fia lehetek. De azt nem hiszem, hogy csak azért, mert valaki más bőrszí­nű, vallású, minden bajunk okozója lenne. Nem értem azt sem, hogy egy jobboldali párt miért a jobboldalon ke­res magának ellenfelet. Sze­gediként furcsállom, miért kell ide máshonnan politiku­sokat hozni - Zagyva György Gyula például Egerben él. Onnan jön majd képviselni a szegedi érdekeket? Zavar a hirtelen feltűnt sok támogató is: nemzetiszínű köpenyt öl­töttek, és nagy hazafik lettek. Lehet, hogy később „majd kérnek valamit"? Morvái Krisztina az Európai Parla­mentben a hazai gazdálko­dók földalapú támogatásá­nak csökkentésére tett javas­latot. Király András, a Jobbik volt szóvivője homoszexuális felvonuláson vett részt. A Magyar Gárda egyik tagja pe­dig Nikki Miller néven közel 150 pornófilmben szerepelt. - Furcsa az időzítés: a Jobbik várhatóan most válik parla­menti párttá. - Ha megélhetési politikus lennék, biztosan nem léptem volna most ki a pártból. De nem vagyok az: elkötelezett jobboldaliként csak a saját er­kölcsi normáim számítanak. - Nem is megy el szavazni? - De, természetesen elme­gyek. Hogy kire, nem szeret­ném elmondani, de úgy ér­zem, az alagút végén már lát­szik a fény. (X) Emberkísérletek a Pinceszínházban Varga Bálint Hans Vergélus, Kancsár Orsolya Manuéla szerepében az Emberkísérletekben. FOTÓ: OM/DV Premierre készül a Szegedi Pin­ceszínház: Ingmar Bergman Kí­gyótojás című filmje alapján Kancsár József rendezésében ma este 8 órától mutatják be az Emberkísérletek című darabot. SZEGED HOLLÓSI ZSOLT megkülönböztetni a kezdeti stádiumban a tyúktojást a kí­gyótojástól. Én azt kívánom minden magyarnak, minden magyar, tisztességgel, felelős­séggel gondolkodó állampol­gárnak, hogy legyen elég böl­csessége, tudása, hogy meg gálnia kell. El kell mondanunk a véleményünket. Találtunk erre egy jó darabot, amiben az is megfogalmazódik: a hata­lom és a manipulációk sodrá­sában hogyan válhatnak sem­mivé emberi sorsok. Egy 21. századi Ádámot és Évát láthat­Emberkísérletek címmel épp az országgyűlési választások első fordulója előtt mutatja be a Szegedi Pinceszínház Ing­mar Bergman Kígyótojás című filmjének színpadi adaptáció­ját. A produkciót Kancsár Jó­zsef rendezte, Ábel szerepét Horváth Illés, Manuélát Kan­csár Orsolya, Hans Vergélust Varga Bálint, Bauer felügyelőt Czene Zoltán játssza. A darab aktuálpolitikai pár­huzamai nyilvánvalók; tavaly napirend előtti parlamenti fel­szólalása címéül is a Berg­man-filmet választotta Herényi Károly, az MDF frakcióvezető­je, aki így zárta beszédét: „a Ki­tt Egy 21. századi Ádámot és Évát láthatnak a nézők, akik tehetetlenek, kiszolgáltatottak az őket körülvevő őrületben. Kancsár József Kígyótojás - dióhéjban. Berlin, 1923. Senki sem hisz már a jövőben, sem a jelenben. Az állástalan zsidó artista, Abel Rosenberg a vesztes háború terheit nyögő, szomorú városban tengeti életét. Amikor testvé­re öngyilkos lesz, pokoli események sorozata kezdődik. Abel környeze­tében többen titokzatos módon eltűnnek, kegyetlen kínhalállal halnak meg. Ábelt a gyanakvás, a rettegés fojtogató légköre megbénítja, és az alkoholban keres menedéket. Sógornője, Manuéla foggal-körömmel küzd meg a napi betevő falatért, túlélésükért az élhetetlen világban, amely olyan, mint a kígyótojás: a vékony héjon átsejlik egy rettenetes hüllő immár tökéletes körvonala. gyótojás a 20-as évek Németor­szágát idézi, amikor ugyanúgy nem tudták a jó szándékú né­met fiatalok a kezdeti politikai szándékokat megkülönböztet­ni egymástól, ahogy nem lehet tudja különböztetni a kígyóto­jást a tyúktojástól, mert ez a nemzet legfontosabb érdeke". - Véletlenül alakult így a bemutató időpontja; egy héttel korábban szerettük volna meg­tartani, de mivel Horváth Illés Budapesten is játszott, el kel­lett csúsztat­nunk a premi­ert. Két nappal a választás előtt műsorra tűzni ezt a pro­dukciót: bátor vállalkozás, po­litikai üzenete is van - mondja a Pinceszínházat igazgató Kan­csár József. - Magyarországon olyan folyamatok indultak el, amelyekre egy művésznek rea­nak a nézők, akik tehetetle­nek, kiszolgáltatottak az őket körülvevő őrületben. Fontos­nak tartom, hogy megvédjük a demokráciánk alapértékeit - ezeket a rendszerváltás óta eddig nem kérdőjelezték meg. Nem lehet szemet hunyni afö­lött, hogy egy apát lelőnek a gyermekével a saját háza ud­varán, mint ahogyan afölött sem, hogy valakit agyonver­nek a lányai szeme láttára. Olyan indulatok szabadultak el, amelyek örvényként hatnak a társadalomra. Észnél kell lennünk, ki kell állnunk az ér­tékeinkért - hangsúlyozza Kancsár József, aki szeretné, ha minél több fiatal is megnéz­né az előadásukat. Hat kocsit tört fel - elfogták vAsArheiy Szerda este 10 után arra figyelt fel egy otthonában tartózkodó, szolgálaton kívüli rendőr Vásárhelyen, hogy vala­ki feltört egy, a ház előtt álló au­tót. A rendőr azonnal riasztotta a járőrt, aki elfogta a tettest. Még a helyszínen kiderült, hogy az elkövető előzőleg 5 gépkocsit is feltört, és mindent magával vitt, amit talált az autóban. A 40 éves férfi táskájából előkerültek a lopott holmik, róla pedig kide­rült, hogy eddig 13-szor volt büntetve, főleg vagyon elleni bűncselekmények miatt. Leg­utóbbi szabadságvesztéséből január közepén szabadult. A férfit a rendőrség őrizetbe vette.

Next

/
Thumbnails
Contents