Délmagyarország, 2010. március (100. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-05 / 54. szám

6 Szirbik, Újhelyi, Vincze: ha indult, nyert Mózes Ervin az SZDSZ jelöltjeként indult, miként Pászti Tóth Gyula is Csongrádon. Orbán István kétszer próbálkozott két párt jelöltjeként. Az eddigi öt választás egyéni képviselőjelöltjeinek többsége vesztes, hiszen nem lett hon­atya. A képviselőségre pályá­zók adatai közötti szemezge­tést most a 3 legkevesebb je­lölt közül választó 1. (szegedi és Tiszán túli), 4. (csongrádi) és 5. (szentesi) egyéni válasz­tókerület listáinak áttekintésé­vel zárjuk. CSONGRÁD MEGYE ÚJSZÁSZI ILONA 41-41 jelölt nevével szerepelt az eddigi 5 országgyűlési választá­son Csongrád megye az 1. szá­mú (Szeged egy része és több Tiszán túli község alkotta), va­lamint a 4. (csongrádi) kerület­ben. Különbség azonban, hogy az 1. választókerületben legfel­jebb kétszer próbálkozott a megméretkezéssel 5 politikus­jelölt. Közülük nem lett egyéni képviselő: Gesztesi Ferenc (előbb az MSZMP, majd a Mun­káspárt nevű szervezettel), az informatikus Póda Jenő (az MDF nevében), a környezetvé­dő zenész Molnár Gyula (a Cent­rum, majd a Zöldek Pártja je­löltjeként). A duplázók közül a jogász Rákos Tibornak (a Fidesz jelöltjeként) egyszer bejött, de másodszor (Fidesz-MDF aspi­ránséként) nem. Az ugyancsak jogász Újhelyi István viszont mindkétszer bejutott a Parlamentbe (MSZP, majd MSZP-SZDSZ támogatással), először a második, legutóbb az első fordulóból. A képviselő­séggel a rendszerváltás után egyszer kacérkodók (32 fő) kö­zül Raffay Emő (MDF) a legsi­keresebb: a fordulat előtti telje­sítményét díjazva választói már az első fordulóban visszajuttat­ták az Országházba. E csoport­ból a második legeredménye­sebb Annus József (MSZP), aki a második fordulóból (legyőzve a hosszútávfutó jogász SZDSZ-je­lölt Mózes Ervint, illetve Pódát) került be. E versenyben az ab­szolút vesztes, mert a legkevés­bé támogatott a 2002-ben 128 voksot (0,35 százalék) gyűjtő SZDP-jelölt Apáti Sándor. De a 2. számú kerületben kétszer eredménytelenként, itt harma­dik alkalommal próbálkozó ügyvéd, a 2002-ben független kisgazdapártiként mutatkozó Lévay Endre se sokkal sikere­sebb 212 megszerzett szavazat­tal (0,58 százalékkal). Háromszor indult és ért el eredményt a csongrádi kép­viselőjelöltek között a testne­velő Vince László - 1998-ban kisgazdagént, 2002-ben Fi­desz-MDF, négy év múlva Fi­desz-KDNP támogatással. Két ciklusban próbálkozott 6 jelölt. Közülük Eke Károly 1990-ben függetlenként hon­atya lett, de négy év múlva KDNP-színekben alul ma­radt. E csapatból a képviselő­ség közelébe se jutott a gaz­dálkodással foglalkozó kis­gazda Pintér István, az építő­mérnök Pászti Tóth Gyula (SZDSZ), a tömörkényi állat­orvos Thirring Ákos (Demok­rata Koalíció, MIÉP), a „mat-fiz" tanár Kőhalminé Forrai Julianna (Munkáspárt) és a paprikanemesítő Somo­gyi György (MDNP-Néppárt, Centrum). Egyszer szállt be a ringbe 26 versenyző. Közülük a legsikeresebb, mert hon­atyává lett a messziről jött té­vés, Hajdú János (MSZP). A legkevesebb voksot (346,1,21 százalékos támogatottság) a kisgazdaként pályázó volt ópusztaszeri jegyző, Hoff­mann Zoltán kapta. A politikusságot legkevés­bé a szentesi körzetbe tarto­zók óhajtják: itt 40 név került szavazócédulára. Négyszer az állatorvos Gombos Andrásé (SZDSZ), akiből 1994-ben lett a körzet egyéni képviselője. Négyszer próbálkozott a fábi­ánsebestyéni mezőgazdász Farkas Sándor (Fidesz) is a je­löltséggel, de 1994-ben Csong­rádon hiába, ellenben három szentesi kísérletét kétszer si­ker koronázta. Triplázó még, de e téren nem eredményes a munkáspárti Pap Imre. A dup­lázók csapatából Papp Lehel György félig sikert könyvelhet el magának, mert 1990-ben MDF-színekben honatya lett, de négy év múlva már nem. Az általános iskolai tanár Mó­ra József (MSZP) és a növény­védő üzemmérnök Udvarhelyi Gyula (FGKP, Új Szövetség) párhuzamosan (1994-ben és 1998-ban) indult, hasonló eredménytelenséggel. Két cik­lust kihagyott, de 1990-ben és 2002-ben is hiába szállt ring­be a képviselőségért az ügy­véd Demeter Attila (MSZP). Hasonlóképpen kivárt ciklust, de csak egyet a volt vízipólós pénzügyes Orbán István, aki 1994-ben mint a Köztársaság Párt, 2002-ben mint a Cent­rum jelöltje maradt alul. Az egyszer elcsábultak (20) közül Szirbik Imre (MSZP) a leghaté­konyabb: a közgazdász pol­gármester 2006-ban jött és győzött, már az első forduló­ban. Ellenben a legkevesebb, 274 szavazatot (1,13 százalé­kos támogatottság) Mátyás Sándorné nyerte el, akit 1994-ben jelölt a MIÉP. Kitartó pártok Az eddigi 5 országgyűlési vá­lasztáson induló pártok közül az 1. választókerületben a leg­kitartóbbnak a Fidesz, vala­mint az MSZP és az SZDSZ bi­zonyult. Igaz, a Fidesz 2002-ben az MDF-fel, 2006-ban pedig a KDNP-vel alkotott választási szövetsé­get. Az MSZP és az SZDSZ 2006-ban Szegeden közös, de Csongrádon és Szentesen önálló jelöltet indított. Szen­tes abban tér el a másik két körzettől, hogy ott a Munkás­párt öt cikluson át tartotta magát. A Parlament Caféban, régi munkahelye szomszédságá­ban rendezte meg Azok a dali­ás idők címmel megjelent könyvének bemutatóját Király Zoltán. Ebben idézi a Délma­gyarország tudósítását az 1989. március 15-i események­ről, amikor elmondta legen­dás beszédét a múzeum előtt, majd a tömeg élén, zászlóval a kezében a Dóm térre vonult. Az emberek azt skandálták: „Éljen a Király!" Azok a daliás idők azonban elmúltak. A szerző 1989-ről any­nyit mondott: lezajlott egy vér nélküli forradalom, a rendszer­váltás, létrejött egy alkotmá­nyos rend, és ez jó volt. De ő se „ilyen lovat akart", mint ahogy sokan mások az országban. Mi­lyen most a politikával való vi­szonya, amelyből 1994-ben ki­szállt? - Ingerült vagyok - vála­szolta -, mert az elmúlt 20 év­ben lejáratták a politikát: a par­Király Zoltán Budapesten dedikálta először könyvét. FOTÓ: BAHGETISKANDER lamentben ülő képviselők csak ellenségképet gyártottak. Az el­ső szabadon választott ország­gyűlés képviselőit még tisztel­ték az emberek, engem a szege­diek csak úgy emlegettek, hogy „a mi képviselőnk". Ugyanakkor újra megméret­né magát a mostani választáson - nincs ebben ellentmondás? A válaszban Moldovát is idézi: akit a mozdony füstje egyszer megcsapott, az már nem tud szabadulni a közélettől. Más­részt ősz fejjel is fűti a motivá­ció, újra visszaadni a politika el­veszett rangját. Most az MDF színeiben, Óbudán képviselője­lölt, ott, ahol négy éve él. A ko­pogtatócédulák nehezen gyűl­nek, ráadásul, mivel köztisztvi­4 gyerek, 3 unoka. Király Zoltán 62 éves, köztisztviselő, az APEH Szerencsejáték-felügyeleti főosztályán dolgozik. Két házasságából 2 lá­nya és 2 fia született, lányai révén már 3 unoka boldog nagyapja. Ami­kor 1994-ben búcsút vett a parlamenttől, újra az MTV-hez került mű­sorvezetőnek, majd cégén keresztül marketinggel foglalkozott 2000-ig: ekkor pályázta meg a Szerencsejáték Zrt. főosztályvezetői székét. selő, a törvény értelmében nem is kampányolhat addig, amíg hivatalosan nem lesz jelölt. Volt kollégánk, az MTV sze­gedi körzeti stúdiójának akkori szerkesztő-riportere 1985-ben váratlanul került be független képviselőként a parlamentbe. Óriási szenzáció volt, hiszen Ko­mócsin Mihályt, az MSZMP Csongrád megyei első titkárát győzte le. - Utána mindenen át­estem, csúcsok és mélypontok követték egymást" - vall akkori önmagáról Király. Szegedi volt, amikor politi­kai pályája csúcsára ért, de ugyanúgy vallja magát félegy­házinak, mert ott született, kecskemétinek, mert a hírős városban tanult, dolgozott, és budapestinek, mivel 20 éve ott él. Szegeden is tervez könyvbemutatót. - Talán a Kapcában kellene megrendez­ni, az igazi retró lenne, ott volt ugyanis a szimpátiatünte­tés mellettem, amikor kizár­tak a pártból - mondta befeje­zésül. Bodó Imre (jobbról) sajtótájékoztatón számolt be tapasztalatairól. A választással kapcsolatos kérdőíveinek 10 százalékát már visszakapta Bodó Imre. A Fidesz képviselőjelöltje szerint 90 százalékban konstruktív véleményeket kapott. 25 ezer lakcímre küldte el Bodó Imre, a Fidesz képvise­lőjelöltje azt a kérdőívet, amelyben 6 kérdést tesz fel a választóknak és rákérdez arra is, hogy az országgyűlé­si választásokon mit java­solnak beilleszteni a prog­ramba. Az egyes választóke­rületben induló Bodó teg­nap sajtótájékoztatón el­mondta: eddig 2120 levelet kapott vissza - egy részét küldték, a többit az ajánló­szelvénnyel együtt adták át, vagy a standoláskor vitték az önkénteseknek. Bodó elmondta: a válasz­adók 10 százaléka szidja őt vagy a Fideszt, néhányan ki­fejtették: az elmúlt 8 év a Fi­desz hibája. 90 százalékban azonban „nagyon pozitívan, a célnak megfelelően fejtik ki véleményüket a választók". Jellemzően 4 témakör ér­dekli az embereket - magya­rázta a képviselőjelölt a munkahelyteremtés, az egészségügy, illetve a köz­biztonsággal összefüggés­ben a létbiztonság. A válaszadók szerint az élelmiszeripar jelenthet megoldást a munkanélküli­ségre: ha a vidék termel, azt a város feldolgozhatja. Az egészségüggyel kapcsolat­ban kifejtették: nem fogad­ják el a várólistarendszert. Aki beteg, az ellátást akar, nem pedig feliratkozni. A levelet visszaküldők to­vábbá attól tartanak, hogy az elszegényedés a bűnözés nö­vekedését eredményezheti. A képviselőjelölt folytatja a lépcsőházi találkozások cí­mű programját is. Tapaszta­latai szerint a lakók elégedet­tek a panelfelújítás lehetősé­gével, de kifogásolják a ban­kok hozzáállását, mert egye­temleges felelősséget állapí­tanak meg a hiteltörlesztés­sel kapcsolatban. További probléma egyes felújított pa­neleknél a túlfűtöttség. (X) Bodó Imre választási kérdó'íve Életrajzi könyvet írt Király Még most is szegedi képviselő­ként emlegetik Király Zoltánt, holott csaknem két évtizede nem él a Tisza-parti városban. Most köztisztviselő, és újra ka­cérkodik a politikai pályával. Miért? Erről is faggattuk buda­pesti könyvbemutatója apro­póján. budapest FEKETE KLÁRA

Next

/
Thumbnails
Contents