Délmagyarország, 2010. március (100. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-05 / 54. szám

2010. MÁRCIUS 5., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR j Tokaj hímvesszeje Székhelyi józsef 2005-ben az SZDSZ tisztújító közgyűlésén orszá­gos vezérként Orbán Viktorra utalva őt Tokaj hímvesszejének nevez­te, aki nektárt csepegtet mindenhová. A Fidesz szegedi szervezete követelte, hogy Székhelyit a városvezetés mondassa le a nemzeti színház igazgatói posztjáról, mert „minden magyar lelkébe belegá­zolt a Himnusz sorainak elferdítésével". A PÁRTOK ABBAN BÍZNAK, HOGY A SZÍNÉSZ IRÁNT ÉRZETT ROKONSZENV ÁTRAGAD RÁJUK Művészek szerepe a kampányban Székhelyi józsef az MSZP, Ba­lázs Péter a Fidesz kampány­eseményén szerepelt. A válasz­tási elemző szerint a művészek ilyenkor hitelesítő funkciót töl­tenek be, aminek kockázata is lehet mindkét fél számára. szeged GONDA ZSUZSANNA A Fidesz-szimpatizáns Nem­csák Károly március 15-én a szocialista vezetésű Makón lép fel. Usztics Mátyás a Ma­gyar Gárda egyik alapítója. Lovasi András az LMP-HP eu­rópai parlamenti képviselője­löltje volt. A szolnoki színház mostani, és a szegedi teátrum korábbi direktora is beszállt a kampányba - ellentétes olda­lon. Mindketten azt mondták: gyerekeikért aggódnak. „Tiszták legyetek, mint egy pohár víz, mert felelősségetek akkora, mint az óceán" ­üzente az MSZP kampánynyi­tóján vetített kisfilmen Szék­helyi József, aki személyesen is jelen volt a szegedi esemé­nyen. - Idézőjeles politikai aktivitásom csak annak szól, hogy féltem a hazánkat, a vá­rost, a nemzetet. Ha engem at­tak ér, vannak eszközeim, de nem tudom, hogy a gyereke­imnek, barátaimnak, a nem­zetnek vannak-e - mondta a színművész, aki szerint a „normális Magyarországért megszólalni nem falra hányt borsó". Őspártonkívüliként megalapítaná a pártonkívüli­- Mindenki változást vár az országban - jelentette ki tegnap este Balázs Péter színművész, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója a szegedi Tisza Hotelben. Bohács Zsolt (balról), a Fidesz-KDNP országgyűlé­siképviselő-jelöltje és Haág Zalán önkormányzati képviselő meghívására érkezett, hogy a nemzeti identitásról és kultúráról beszélgessenek. Igazgatóvá választásáról, politikáról, színészetről és unokájáról is mesélt a mintegy 80 érdeklődőnek Balázs Péter, aki vallja: „a színház már ki van találva, bejáratott dolog, nem nagyon kell rajta változtatni. A többség a régi dolgokat keresi". FOTÓ: VERÉB SIMON ek pártját, és nem lépne be ­érzékeltette, hogy a politikai szerveződések nem állnak hozzá közel, de minden for­máció felé nyitott, amely az ő megítélése szerint a normális Magyarországot szolgálja. - Nem örültek - válaszolta arra a kérdésre, mit szóltak a képviselőjelöltek ahhoz a színpadon elhangzott meg­jegyzéshez, hogy ha tanult volna a szocialistáktól, elvin­né a poharat is, amiben a vi­zet kapta. Székhelyi szerint azonban kellő iróniával min­den bírálat elmondható és el­mondandó. - Egyetértek a Fidesz tervei­vel, programjával. Másrészt pe­dig magam is változást szeret­nék - indokolta Balázs Péter, miért vállal részt a Fidesz kam­pányában. Hozzátette: 3 éve igazgatja a Szolnoki Szigligeti Színházat, ezért tudja, hogy „csekély változás az előző di­rekcióhoz képest is mennyi vál­tozást hozhat az emberek életé­ben". Azt mondta, szeretné, ha gyermekei, unokái olyan or­szágban nőnének fel, ahol mindenki kaphat esélyt, és ahol a kimondott szónak kö­vetkezményei vannak. - Másképp kedvelünk egy művészt, mint egy politikust; a pártok tehát abban bíznak, hogy például egy színész iránt érzett rokonszenv átragadhat az általa támogatott pártra is. Ezenkívül a kisebb pártok is­mertségük növelésének lehet hatásos eszköze művészek szerepeltetése - mondta Lász­ló Róbert, a Political Capital választási szakértője. Szerinte minden párt örömmel szere­peltet bárkit, akinek a népsze­rűségéből, elismertségéből profitálhat. Alapvetően hitele­sítő funkciót töltenek be a művészek, de ha már köztu­dottan és tartósan kötődnek egy párthoz, akkor ez kevéssé működik: a művészre is átra­gadhat a népszerűtlenség. - Jobban megragadja a vá­lasztó figyelmét, ha nemcsak a jelölt vagy egy szélesebb körben ismert politikus jele­nik meg egy kampányrendez­vényen, hanem egy művész is. Fontos az is, hogyan „hasz­nálják" a művészt: nem mind­egy, hogy egy verset mond el, szórakoztatja-e a nagyérde­műt, politikai kortesbeszédet tart, vagy csak a puszta jelen­létével áll ki a jelölt mellett. Mindennek persze kockázata is lehet, méghozzá mindkét fél számára: egyáltalán nem biztos, hogy a művész való­ban olyan népszerű, mint azt a pártvezetők hiszik, így akár még távolíthatja is a párttól a választót a nem megfelelő em­ber kiválasztása. A színésze­ket pedig könnyen beskatu­lyázzák a választók, és a to­vábbiakban művészi tevé­kenységüket is pártszimpátia alapján ítélhetik meg - hívta fel a figyelmet a politikai sze­replés lehetséges veszélyeire az elemző. Andrea Palermóban BOLHA A FÜLBE GREG0R BERNADETTEL Kalandvágy - macskatermészettel Öt éve dolgozik egy palermói televiziónál a szegedi egyete­men végzett Muhari Andrea. Vacsorázott már Dávid Lynchcsel, és testközelből lá­tott egy gyilkossági kísérletet. szeged, palermo KISS GÁBOR GERGŐ - A legijesztőbb eset pár éve történt velem Palermóban. A számítógépemnél dolgoztam, amikor berohant a főnököm a vágószobába, a kezembe nyo­mott egy kamerát, és kiránga­tott az utcára: lövöldözés tör­tént a cégünk bejárata előtt. Egy férfi fényes nappal 3 pisz­tolylövéssel és 4 késszúrással akarta megbosszulni a felesé­gén a hűtlenségét. A nő ott fe­küdt egy vértócsában, a férfi el­rohant, nekem pedig mindezt dokumentálnom kellett volna. Remegő kézzel bedobtam a ka­merát a munkatársaim közé, mondtam, én ezt nem csinálom végig. Az egyik kollégám men­tette meg a nő életét - mesélt lapunknak egyik szicíliai „él­ményéről" Muhari Andrea. Az SZTE kommunikáció szakán diplomázott, 28 éves nő öt éve él Olaszországban, ahol egy palermói televízió­ban dolgozik: műsorvezető, vágó és időjárás-jelentő. - A Mediactivity SRL egy televízi­ós produkciós központ, amely műsorokat, reklámfilmeket gyárt, és különböző csator­náknak ad el - mondta. And­rea munkája során hírességek közelébe kerülhetett. - Az egyik leghihetetlenebb, hogy Dávid Lynchcsel (Arany Pálma díjas amerikai filmrendező, a Dűne című film rendezője - a szerk.) vacsorázhattam egy kastélyban. Andrea a neve miatt - ami Olaszországban az András meg­felelője - sokszor került vicces helyzetbe. - Legutóbb az orvos­nál erősködött az asszisztens, hogy hol a fiam. Hiába mond­tam, hogy én vagyok Andrea Muhari, idiótának nézett - ele­venített fel egy történetet. Muhari Andrea időjárás-jelentést mond. Gregor Bernadett főszereplésé­vel mutatják be a Bolha a fülbe című Feydeau-vígjátékot ma 19 órától a kisszínházban. A ven­dégként Szegeden játszó szí­nésznő 14 éve a Pesti Magyar Színház művésze, most azonban nem újították meg a szerződé­sét, így szabadúszásra készül, és tévéműsorokat vezetne. szeged H0LLÓSI ZSOLT Legutóbb Hókirálynőként vendégszerepelt Szegeden Gregor Bernadett, akit újra ha­zahívtak: a kisszínházban má­tól látható Bolha a fülbe fő­szerepére. - Amikor kezdő voltam, szinte csak tragikákat osztottak rám, de mostanában egyre többet játszom vígjáté­kokban. Örülök, mert ma fon­tosabbnak gondolom a szóra­koztatást, a nézőknek is erre van igényük. A Bolha a fülbe épp a tizedik közös produkci­óm Csiszár Imrével, akivel már félszavakból is értjük egy­mást. Okos, jó humorú rende­ző, biztos stílusérzékkel ren­delkezik, nem akar olyasmit beleerőszakolni egy darabba, ami nincs benne - mondja Gregor Bernadett, aki szerint a felhőtlen szórakozásra vá­gyók nem csalódnak majd a Feydeau-vígjátékban. - Olyan jó volt a próbákon rácsodálkozni, milyen zseniá­lis színészek a szegedi partne­reim, Borovics Tamás és Gö­möri Krisztián - fogalmaz Ber­nadett, akinek az Iglódi István is. Annyi jó és nagy szerepet eljátszottam már, olyan sok­szor éreztem úgy, hogy este héttől tízig nekem kell fősze­replőként a vállamon cipelni az előadást, hogy nem bá­nom, ha most valami más kö­vetkezik - mondja Bernadett, aki ha elfárad, édesapjára gondol: már betegen vasár­nap délelőtt az Operaházban énekelt, délután és este pedig megcsinált Tevjeként két ven­dégelőadást a Vígszínházban. Otthon a Naphegyen - Vettem hitelre egy kis lakást Budán, a Naphegyen. 64 éve­sen fizetem majd be az utolsó részletet, de legalább olyan helyen élek, ahol szeretek. Az otthonom megtartásáért min­dent megteszek, és a fiaim­nak, Bencének és Álmosnak is szeretnék mindent biztosítani, ezért annyit dolgozom, amennyit csak bírok. Most egyre többen keresnek mun­kaajánlatokkal - árulja el Ber­ni. - Miközben 14 év alatt minden megváltozott körülöt­tem - elveszítettem a szülei­met, két fiam lett, elváltam -, a színház volt az egyetlen biz­tos pont az életemben. Tud­tam, hogy ott szeretnek, szá­mítanak rám. A drámairoda­lom legszebb szerepeit játsz­hattam el Júliától Mirandoli­nán át Zilia Dúcáig. Macska­természetem van: tudomásul veszem a történteket, megrá­zom magam, és továbblépek. vezette Pesti Magyar Színház­ban biztos tagsága volt a szí­nész-rendező haláláig. Az új direktor, Őze Áron azonban nem kötött vele szerződést. - Szeptembertől megszűnik a 14 éve tartó közalkalmazotti jogviszonyom. Meglepett a döntés, hiszen Áronnal sok darabban együtt játszottuk a főszerepeket. Megértem, hogy igazgatóként spórolnia kell, és úgy gondolja, jobban meg­éri havi két előadás fellépti dí­ját kifizetni, mint fizetést ad­ni, miközben máshol is dolgo­zom. Ez már a hatodik bemu­tatóm ebben az évadban, és egyik sem a Magyar Színház­ban volt. Most sokkal bizonytala­nabb helyzetbe kerülök: havi fix nélkül, szabadúszóként kell megélnem. Az is lehet, hogy valamelyik tévécsatorna ajánlatára mondok igent, és műsorokat vezetek majd. Az RTL Klubnál voltam vendég műsorvezető, és úgy tűnt, ké­pes vagyok felszínes témákról könnyedén csacsogni. Van bennem egy kis kalandvágy Gregor Bernadett főszerepet játszik a darabban. FOTÓ: VERÉB SIMON

Next

/
Thumbnails
Contents