Délmagyarország, 2010. március (100. évfolyam, 50-75. szám)

2010-03-13 / 61. szám

A ÜNNEPI MELLÉKLETE Csillagfényű napok, felejthetetlen események A Győri Balett táncosai a HAZAFISÁG jáijáv Nemzeti Múzeum lépcsőHARCSÁS JUDIT * * mBT jén^felléptek a tavalyi ün- ^^ Nóvák Ferenc Dinnyés József daltulajdonos 1968 óta évente rendre ír egy dalt a nemzet ünnepére, s ez idén sem marad el. Olyannyira nem, hogy Ady, Petőfi mellett a kortárs irodalom is megjelent a palettán: így e jeles nap alkalmat teremt az együtt gondolkodásra, az ilyen módon történő ünneplésre. A kortárs költők élnek is a lehetőséggel: műveik rendre megérkeznek Dinnyéshez. A daltulajdonost idén Erdélybe húzta volna a szíve, a gitárja meg a munkája révén, de a körülmények úgy alakultak, hogy nem utazik. „Bevallom, van bennem egyfajta negatív érzés, hiszen a pártok egy ideje kisajátítják az ünnepet. Eszembe jutnak persze a legkedvesebb ünnepek is ilyentájt: 90-ben, a rendszerváltás évében Csíkszeredától Sepsiszentgyörgyig több helyen jártam és muzsikáltam, s érezhető volt az a fajta felhőtlen nemzeti öröm, amelynek akkor sokan részesei lehettünk. Az idei ünnepen kint leszek a Múzeumkertben, bámészkodom és várom azokat a perceket, amikor kedves ismerősökkel találkozhatok." Dinnyés József GÖRÖGKÉNT TUDOM, FONTOSAK A NEMZETI HAGYOMÁNYOK Papadimitriu Athinát évente fölháborítja, hogy száz emberből jó, ha egy hord kokárdát. A színész-énekes szerint a nemzet ügye nem lehet napi, politikai ügy. „Volt, amikor színpadon ünnepeltem: március 15-én, egy magyar verses-zenés öszszeállítással Nagyváradtól Sopronig felléptem, de - legyen eső vagy napsütés - ilyenkor mindig ünnepbe öltöztetem a lelkem" vallotta. „Többnyire azokat az örök érvényű verseket, dalokat veszem elő, amelyek nemcsak március 15-én szólnak szépen. Én, a görög látom, nálunk mennyire fontosak a nemzeti hagyományok, jó lenne, ha ezt itt is mind többen hasonlóan éreznék. Hisz annak idején a forradalom és szabadságharc emlékezetes hősei a szebb jövőért harcoltak, éppezért nem tehetjük meg, hogy ne köszönjük meg az áldozatot. Az Aradon kivégzett tábornokok között voltak nem magyarok, mégis feláldozták magukat a nemzetért, a szabadság szent ügyéért." Athina a 15-i ünnepen bemutatóra készül egy próba keretében, de ahogy megjegyezte: „Ha az ember szíve fel van kokárdázva, akkor belül is ünnepel." 1 Tordy Géza Vannak napok, melyek nem szállnak el, de az idők végéig megmaradnak. Mint csillagok ragyognak boldogan, s fényt szórnak minden születő tavasznak. Az ünnepre emlékszünk, de azokra is, akik ünnepélyessé próbálták tenni azt? Színészeket, énekeseket kérdeztünk, nekik mit jelentett egy-egy fellépés március 15-én. 1988 MÁRCIUSÁBAN A LÁNCHÍDON VERTÉK A GYEREKEKET, A FIAM IS A TÖMEGBEN VOLT Papadimitriu Athina ML A TÁNC IGAZI ÜNNEP, S AZ ÜNNEP A TÁNCCAL TELJES A harmincéves Győri Balett történetében számos előadás és program esett már március 15-ére. Kiss János igazgatót a németországi Kasselben értük utol: „Március 15-e történelmünk csillaga. Nem lehet elégszer elmondani, mi mindenen ment keresztül ez az ország, s ha a márciusi ifjakat említjük, a legfontosabb a szabadságba vetett hitünk, s erre a fiatalokat is nevelni kell. Ők viszik tovább ezt a fajta örökséget, emígy pedig nekünk kell példát mutatni" - fogalmazott Kiss János. „Emlékezetes még az ünnep a számos művészeti díj okán is: nyolc éve például Pátkai Balázs kapott díjat, most úgy tudom, Hácz Péter vehet át országos elismerést. Tavaly és tavalyelőtt is a Nemzeti Múzeum előtt léptünk fel, igazi tavaszváró hangulatban. Valójában nemcsak itthon, de szerte a világban láthatták: a tánc igazi ünnep, s az ünnep a tánccal teljes." SAJÁT DALLAL KÖSZÖNTI MINDEN ÉVBEN ELKÖTELEZETT A SORS Tordy Géza játszott már Széchenyit, A kőszívű ember fiaiban a hazájáért és a bátyjáért az életét feláldozó testvért, így életében többször vissza-visszatérő dátumot jelenthet március 15-e. „Mindkét filmet: A kőszívű ember fiait és a Nyolcvan huszárt is nagyon szerettem, generációk ismerik, összességében az ezekhez való kötődés múlhatatlan élmény. Miután a Jókai-regény kötelező olvasmány is egyben, a gyerekek is megnézik a filmet, s ezzel elkötelezett a sors." nőttünk, ám ez az emlék egyszer csak visszaköszönt. Ortutay Gyula ugyanis évek múlva a tanszékvezető tanárom lett, egy szegedi fesztivál éjszakáján a szálláson vicceket meséltünk, hangoskodtunk, mire kinézett a szobájából, s a legnagyobb megdöbbenésünkre annyit kérdezett: »Ha mindannyian a tanítványaim, miért nem hagynak aludni?« Elfogyott az innivalónk, mondtuk, mire pótolta egy márkás konyakkal... Nos, ezen az ominózus éjszakai beszélgetésen derült ki: én voltam az a beste, beordítós a centenáriumi hangversenyen, s ő már akkor megjegyezte, hogy egy »büdös kölyök« beleordított a kantátába úgy, hogy a hangra még a nagykövetek is felkapták a fejüket. Bevallottam, én tettem. Aztán még egy ominózus eset 88 márciusából, amikor a Lánchídon verték a gyerekeket - a fiam is a tömegben volt. Egy tűzoltóláncon keresztül tört ki Böszörményi Katával együtt ebből a bizonyos »lánchídi csatából«, amikor is a lelkét - s nem csak az övét - ugyancsak ápolni kellett." KRITIKUS PILLANAT VOLT A SZÓZATOT ELMONDANI EGYBEN Gáti Oszkár színművész még a KISZ Központi Bizottsága által szervezett ünnepségen, úgy a hetvenes évek végén szavalta el a Nemzeti dalt és a Szózatot a Nemzeti Múzeum előtt. Ahogy mesélte, addig nem lehetett elmondani Vörösmarty költeményét egyben, legföljebb az első és a második versszakot. „Részleteket nem akartam, csak az egészet, s úgy tudom, ez volt akkoriban az első ilyen alkalom" - idézte az akkor történteket a színművész. „15-20 ezer ember előtt ez egy nagyon izgalmas, szerethető pillanat volt, ugyanakkor kitüntető. Nagyon izgultam, de mindez eltörpült a látvány mellett: amerre a szem ellátott, mindenütt jókedvű, vidám, gyermekkel a nyakban ünneplő párok, családok. Jó érzés volt, és pár éve végzett főiskolásként akkor én is tele voltam hatalmas elszánással, lendülettel, ami azóta igencsak megcsappant. Tudom, kritikus pülanat volt a Szózatot elmondani egyben, ugyanakkor gyönyörűség. Gyönyörű idő volt, sütött a nap, nem volt semmi balhé." Nóvák Ferenc (Tata) több, már legendás márciust vissza tudna idézni, ám a sok közül egyet olvasóink kedvéért osztott meg velünk: „Gyönyörű, napsütéses tavasz volt 1948-ban, a centenárium évében, amikor a többiekkel együtt zakóban, ingben ünnepeltem. A Körút szélén haladó 6-os villamoson lógtunk, hangosan énekeltük a Kossuth Lajos azt üzentét, de a fáklyás felvonulás hangulata is örökre belénk ivódott. Az ünnep előtti esten óriási hangverseny volt a Zeneakadémián, engem is belekényszerítettek egy 200 fős kórusba Kodály Magyarokhoz című kantátáját énekeltük. Ortutay Gyula volt akkor a kultuszminiszter, Révai Józseffel együtt ültek, hallgatták a centenáriumi koncertet. Fiatalok voltunk és bohók, a lényeg: egy generálpauzába beleordítottam. Teltek