Délmagyarország, 2010. február (100. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-06 / 31. szám

2010. FEBRUÁR 6., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR LEGALÁBB 5 MILLIÁRD FORINTOT KÖVETEL A CSONGRÁD MEGYEIEKTOL AZ APEH Adósok a magyarázattal az adósok 104 Csongrád megyei magán­személy tartozik 10-10 millió forintot meghaladó összeggel az állami adóhatóságnak. Adósságuk a megyei cégekével együtt minimum 5 milliárd fo­rint. Többen már évek óta sze­repelnek az APEH lajstromai­ban. Néhány adóst felkeres­tünk, de senki sem akart nyi­latkozni. CSONGRÁD MEGYE R. TÓTH GÁBOR „Nem nyilatkozom!" - hallot­tuk a hatalmas kisteleki ház kandallója mellett álló idős fér­fitől, az egyszerű, sőt lepusz­tult vásárhelyi ház ablakából kihajoló nőtől és több szegedi lakás ajtajában állva is. Olyan címekre csengettünk be, ame­lyek szerepelnek az APEH friss, a legnagyobb adótartozást fel­halmozókat soroló listáján. A www.apeh.hu-n letölt­hető, negyedévente frissülő lajstrom csak az adózó nevét és címét, illetve székhelyét, valamint a társaságok, vál­lalkozók esetében az adóazo­nosítót tartalmazza, a tarto­zás összegét nem. Számok csak a legfrissebb, a „jelen­tős adóhiánnyal érintett adó­zókat" felsoroló listában vannak - ebben nincs me­gyei érintett. Az adóhatóság regionális szervezeteinek nincs helyi adatsora, ezért magunk néztük végig a több mint 140 oldalas dokumen­tumot. A 180 napon keresztül fo­lyamatosan fennálló, 10 mil­lió forintot meghaladó adó­tartozással rendelkező ma­gánszemélyek listája 2374 ne­vet tartalmaz - közülük 104 Csongrád megyei. 38 szegedi, 12 vásárhelyi, 7 csongrádi cím szerepel a lajstromban, amelyen 25 település lakója képviselteti magát: a rúzsai tanyától kezdve Ambrózfal­ván át Marosleléig. A kistele­pülések közül Szatymaz és Baks 3-3 tartozóval a csúcs­tartó. A legeladósodottabb háztartás a vásárhelyi Ábrái 99 38 szegedi, 12 vásárhelyi, 7 csongrádi cím szerepel a lajstromban, a megyéből 25 település lakója képviselteti magát. Károly utcában található: e lakcímről ketten is felkerül­tek a listára. Ha mindenkinél csak a minimummal számo­lunk, akkor is több mint 1 milliárd forintot vár hiába az APEH a megyei magánszemé­lyektől. További legalább 270 mil­lióval adós 27 megyei egyéni vállalkozó (8-an szegediek, 6-an Makón élnek). Ismerős név a szegedi Brcán Zoráné ­egy 2008. júliusi dokumen­tumban ő állt a „legelőke­lőbb" helyen, 96 millió 344 ezer 662 forinttal tartozott. A 100 millió forintot meg­haladó adótartozással rendel­kezők lajstro­ma 1655 vál­lalkozást tar­talmaz, 34 megyei cég­gel. Ezek kö­zül a legtöbb az építőiparban érdekelt. A megyei cégek minimum 3,4 milliárddal lógnak az APEH-nek. Olvasható például a Cso­ka-Trade , Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. neve, amely­ről tavaly májusban írtuk meg: 6 milliárddal az adóhi­vatal legnagyobb adósa. A cég Eko Parkban lévő irodájából tavaly kiköltözött, azóta több­ször keresték a vámosok. Ve­zetője szerb állampolgár. Elektronikus alkatrészek, ház­tartási cikkek nagykereske­delmével foglalkozik, illetve „gép, hajó, repülőgép ügynö­ki nagykereskedelmével". A szegedi székhelyű TREND-ABAKUSZ Kereskedel­mi és Szolgáltató Kft. sem elő­ször került listára: 2008-ban 626 millió 365 ezer forint adó­hiánnyal és 408 millió 574 ezer forint bírsággal állt az or­szágos adósnyilvántartás 14. helyén. Az őt követő ásotthal­mi IN4COM Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 363 millió 563 ezer adótartozással és 244 millió 500 ezer forint bírság­gal állt. Már akkor várta az adóhatóság az EFES 2000 Húsipari Kft., a Heavytex Új­szegedi Szövő Rt. vagy a Szen­Az ember, aki 5 milliárddal tartozik Legalább 195 milliárd forinttal tartoznak a lista szereplői az adóhatóságnak. A tartós adó­sok között van például Alsó­vadász önkormányzata és a Rendőrökért Közbiztonsági Alapítvány is. A magánszemé­lyek között ott áll Akkád Imad neve: 2008 decemberében a bírságokat is beleértve több mint 5 milliárd forintos tarto­zással szerepelt az APEH nagy adósok listáján. Szikora jános, az APEH elnöke nemrég azt nyilatkozta: a hátralékok ösz­szege 400 milliárd forinttal emelkedett egy év alatt. tesbau Építőipari és Kereske­delmi Kft. befizetéseit is. Mindegyik fent említett cég felszámolás alatt áll. ÖSSZEHASONLÍTHATÓ SZOLGALTATASOK - AKADALYMENTESÍTÉS, MŰTÉT Mérlegelték a kórházakat Mielőtt dönt a család az új jövevény születési helyéről, érdemes megnézni az Egészségbiztosítási Fel­ügyelet honlapját. 600 szempont alapján hasonlíthatjuk össze a kórházakat. ILLUSZTRÁCIÓ: SEGESVÁRI CSABA Mura Mészáros József szerint sosem jelentett veszélyt, hogy ferde az újszegedi víztorony. FOTÓ: FRANK YVETTE Ferde az újszegedi vasbeton pohár Negyven éve, építés közben megdőlt a függőlegeshez ké­pest az újszegedi víztorony 8 centivel. Fél év alatt megállí­tották a mozgását, ám az épít­mény ma is ferde. Sem a vízel­látást, sem a környezetét nem veszélyeztette soha egy pilla­natig sem. SZEGED DOMBAI TÜNDE Negyven éve a gombamód sza­porodó öt- és tízemeletes sze­gedi lakótelepek ivóvízellátá­sa újabb és újabb víztornyokat követelt. Rögtön két egyforma torony született Vizvárdy Ist­ván és Söpkéz Gusztáv terve­zőasztalán a Mélyéptervnél: egy Tarján városrésznek, egy az újszegedieknek. Ritka, hogy egy településen ikertor­nyokat húznak fel, de kézen­fekvő volt, hogy egy kaptafára építenek, ha gyors egymás­utánban szükséges. Merőben új, svédből magyarosított technikát vetettek be, mégis mind a kettőnek egyenként két év kellett - meséli a kivite­lező Délép akkori létesít­mény-főmérnöke, Mura Mé­száros József. A tarjánit 1970-ben, az újszegedit 1973-ban fejezték be. A szegedi víztornyok 60 mé­ter magasak, körgallérjuk me­dencéjében 1500, törzsük csú­csában 800 köbméter víz fér el. összesen tehát 2300 tonna víz „tornyosul" a sajátos pohár­ban, amelynek a fala 20 centi vastag, a talpa 13 méter, a tete­je pedig 18,5 méter átmérőjű. A létesítmény a föld alatt 2 méter vastag és 40 méter átmérőjű vasbeton „alátéten" áll. • Az újszegedi víztoronynak már az alapozásakor gond adódott. A Fő fasor és a Holt-Maros találkozásánál je­lölték ki az eredeti helyét, jó­val közelebb a holtághoz a mostaninál. A talaj viszont nem bizonyult elég stabilnak, emiatt a tornyot „elhúzták", közelebb a Töltés utcához. A Délép már felépítette a tör­Nem mozognak a tornyok. Sem az újszegedi, sem a többi 3 szegedi víztorony nem süly­lyed. Az állapotukat folyamato­san műszerre! figyeli az üze­meltető Szegedi Vízmű Zrt., az ezredforduló óta mindről statikai felmérés készült. Az új­szegedi torony ferdesége stati­kai beavatkozást nem igényel. zsét, amikor a mérések kimu­tatták: a torony a saját súlyá­tól süllyedni kezdett. Ráadá­sul nem egyenletesen, hanem megdőlt, kitért a függőleges­től 8 centiméterrel a Holt-Ma­ros irányába. Amikor lefúrtak, meglepődtek a szakemberek: a torony lába ugyanis félig mocsaras talajon állt. - Nem estünk kétségbe, tudtuk, mi a megoldás. Meg­álltunk az építéssel, és elkezd­tük stabilizálni a törzset. A Holt-Maros felől több száz má­zsa cement-homok keveréket „injekcióztunk" az alapba, hogy megtámasszuk a lábát. Az ellenkező oldalra, a Töltés utca felől húsz teherautónyi házgyári vasbeton panelt hordtunk ellensúlynak. A mű­velet úgy fél évig tartott, a to­rony dőlése megállt, megszün­tettük a kiegyensúlyozást. Épí­tettük tovább, majd átadtuk használatra - tette hozzá Mu­ra Mészáros József. - Egy pilla­natig sem jelentett veszélyt az újszegedi ferde torony soha, és nem jelent manapság sem. tén akadálymentesített, a deszki és szentesi azonban nem. Ám ha az emlődaga­nat-műtétek száma alapján hasonlítgatunk, akkor azt lát­juk: az egyetemen egy év alatt 221 ilyen beavatkozást végez­tek. Ám a szakmai követelmé­nyekben szereplő évi 70 műté­tet nem teljesítik Szentesen (48), illetve Hódmezővásárhe­lyen (51). Egyéni rangsorkészítő is működik a honlapon. Mond­juk a gyermekáldásra készü­lők 15 szempont alapján mér­legelhetnek, mely intézmény­ben szeretnék, ha gyermekük világra jönne. Beállíthatják, mennyire fontos számukra, az egyágyas szülőszoba, a csalá­di szoba léte, továbbá hogy le­het-e szülésznőt választani, vagy bababarát-e a kórház. Ennek alapján Hódmezővá­sárhely és Szentes kórháza hasonló: mindkét helyen ta­lálható egyágyas szülőszoba, és rendelkezésre áll labda, il­A betegek tájékozódásának megkönnyítése a célja az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) kórházakat és rendelő­ket összesítő adatbázisának. Deszki, hódmezővásárhelyi, szegedi és szentesi intézmé­nyeket teszteltünk. CSONGRÁD MEGYE MUNKATÁRSUNKTÓL Akár 600 szempont szerint is hasonlítgathatjuk a kórháza­kat, elkészíthetjük saját rang­sorunkat. Az Egészségbiztosí­tási Felügyelet honlapjáról (www.ebf.hu) elérhető indiká­torrendszerről az EBF elnök­helyettese, Holchacker Péter elmondta: a rendszer jelentő­sen megkönnyíti a betegek tá­jékozódását az állam által fi­nanszírozott szolgáltatókról. Példának az akadálymentesí­tést említette: ez a 14 egyete­mi klinika közül 2 épületében nem megoldott még. A hód­mezővásárhelyi kórház szin­Az EBF dolga. Az Egészségbiz­tosítási Felügyelet 3 éve dolgo­zik a biztosítottak jogainak vé­delmében. A panaszokat jelen­leg csaknem 80 orvos, jogász, közgazdász és más szakember vizsgálja, közigazgatási eljárás keretében: mindkét fél állás­pontját meghallgatják, doku­mentumokat vizsgálnak, füg­getlen szakértőket bíznak meg. A panaszok többsége az eluta­sított vagy késedelmes ellátás­sal, a nem megfelelő szakmai színvonallal vagy bánásmóddal kapcsolatos. A vizsgálatok után nem egyszer kiderül, hogy az intézmény nem tett meg min­dent a betegért. letve bordásfal vagy kötél a vajúdás könnyítésére. Adott a lehetőség a kismama elhelye­zésére egy-, illetve kétágyas szobában, ugyanakkor nincs családi szoba, ahol az anya, apa és újszülött együtt lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents