Délmagyarország, 2010. február (100. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-06 / 31. szám
8 MEGYEI TÜKÖR 2010. FEBRUÁR 6., SZOMBAT BIOKÉMIA HELYETT A SZÍNÉSZETET VÁLASZTOTTA _ „ .. _ „ Kádár pacalt, Jimmy Baratok kozt van Tamas Baiieyst kért szabótói „Csodálatos érzés a szabadság és a természettel való közvetlen érintkezés élménye." Péter Szilveszter még fehér kesztyűben flambírozták az ételt a vendégeknek. - Füreden pihent nyaranta az ország krémje: színészek, politikusok. Nálunk lakott például Németh Miklós volt miniszterelnök, itt vitorlázott Bujtor István színész. A bár mellett volt a konyha, a hatalmas hűtővel. Hofi gyakran bekéredzkedett, és ott sörözött, közben falatozott a paprikából, paradicsomból, sonkából. Zámbó Jimmy is sokszor járt nálunk, emlékszem mindig Baileyst kért - hallottuk Szabó Lászlótól, aki munkája során a Habsburg főherceggel, és feleségével is találkozott. Titokzatos telefont kapott a kabinetirodától: harminc főre terítsenek. Az étterem egy másik termében azon az estén cigányzenekar játszott. Éppen akkor szerelték össze a hangszereiket, amikor az államtitkár, a köztársasági megbízott, a főherceg és a neje megérkezett. Ekkor történt egy kis protokolláris baki: a főhercegné nem tudta, hogy ki kicsoda, és az egyik zenésszel fogott kezet. A Parlamentben is felszolgált Szabó úr - a Külügyminisztérium vendégeinek, és a Szegedre érkező nagykövetek étkeztetését is sokszor rábízták. Jelenleg az Útkaparó csárdát és a Halácsi majort üzemelteti, és csapatával rendezvények lebonyolítását vállalja. Sütkérező farkasok között Hófödte hegyóriások között, a kaukázusi Gudauriban, egy luxusszállodában is dolgozott az 58 éves szegedi Szabó László. A hotel 140 kilométerre volt a legközelebbi lakott településtől, helikopterrel szállították oda a vendégeket, akik a vadonban síelhettek. Hogy mennyire laktak a „természet lágy ölén", azt az bizonyítja, hogy egyik reggel, amikor Szabó úr felébredt, az ablakon kinézve farkasokat látott sütkérezni a domboldalon. A patikus-képviselő új szerelmét - a Kawasaki Ninját - visszafogni igazi férfimunka. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA őszi vétel a Kawasaki, friss szerelem a motorozás Péter Szilveszter önkormányzati képviselő életében. Motorozik Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke is. Nekik két-két gépük is van. SZEGED GONDA ZSUZSANNA Adrenalinfelszabadító mámor - így jellemezte az élményt Péter Szilveszter fideszes önkormányzati képviselő, amit a Kawasaki Ninja 250 nyújt számára. A tekintélyes motorra a képviselő aktuális vagyonnyilatkozatában figyeltünk fel. Ősszel vásárolta, de máris kötődik a békazöld járműhöz: azok közé a tulajdonosok közé tartozik, akik szerint egy ilyen gépnek lelke van, ezért „illik úgy szólni hozzá, hogy tetsszen neki". - Csodálatos érzés a szabadság és a természettel való közvetlen érintkezés élménye. Igaz, amit mondanak, hogy az ember úgy érzi: része a természetnek. Nem ugyanaz, mint leengedett - Iszonyatos érzés ilyen erőt kézben tartani és uralni. Igazi kihívás - válaszolta a kérdésre: miért érezte szükségét, hogy 61 évesen motorozni kezdjen. - A higgadtság nagyon fontos. Lehetne karikára húzni, de ez nem erről szól. Húzni a gázkart egyszerű, de kézben tartani és visszafogni a motort igazi férfimunka. A Fideszben nem ritka a motormánia, Kósa Lajosról, Debrecen polgármesteréről köztudott, hogy rajong a motorokért - ő egy BMW RT 1150 és egy Suzuki Burgman tulajdonosa -, és Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke is egy Kawasaki ER-6n-t választott a meglévő Honda Aprilia mellé. Péter Szilveszter azt mondta, az ő példájuk és a fia is hatott rá, akinek szintén - úgy látszik, a család márkahű - Kawasaki Ninjája van. Az övé még az édesapjáénál is komolyabb: 650 köbcentiméteres. Szabó Lászlót mindig is a szakma „szebbik" része, a protokoll érdekelte. Képünkön az Útkaparó csárdában látható. FOTÓ: VERÉB SIMON SZEGED BERECZKY DIÁNA Majd kétmillióan láthatják estéről estére Muhari Tamást az RTL Klub napi sorozatában, a Barátok köztben. A jóképű fiatal egy jegyespár kapcsolatában okoz bonyodalmakat. Az egykor biokémiát hallgató és orvosnak készülő fiú az érettségi után költözött a fővárosba, és elvégezte az Operettszínház tanodáját. A teátrumban később énekes-táncosként foglalkoztatták. így olyan produkciókkal látogatott vissza szülővárosába, mint a Rómeó és Júlia, az Elizabeth és a Szentivánéji álom, amelyeket a szabadtérin mutattak be. - A szeréplőválogatásra véletlenül csöppentem. Egy kollégámat vittem ugyanis autóval a meghallgatásra, de ha már ott voltam, velem is készült próbafelvétel. Már ennek is örültem, hiszen ez nem mindenkivel történhet meg. Ennek már vagy egy éve, úgyhogy majdnem leestem a székről, amikor tavaly ősszel felhívtak a produkciótól, és szerepet kínáltak - mondta. Tamás egy kicsit megijedt, hiszen színészetet „csak" az SZEGED BOBKÓ ANNA Mások mellett Kádár Jánosnak is felszolgált a szegedi Szabó László, aki négy évtizede dolgozik a vendéglátásban. Édesapja kocsmáros volt, édesanyja szakácsnő, így szinte a génjeiben van a szakma. Szegeden végzett vendéglátó-ipari iskolát, majd szakmai versenyeken vett részt. „Hofi gyakran bekéredzkedett, és ott sörözött, közben falatozott a paprikából, paradicsomból, sonkából." Szabó László Zsófi és Dávid, azaz Kiss Ramóna és Muhari Tamás egy jelenetben. FOTÓ. RTL KLUB Operettszínházban tanult, filmes tapasztalata pedig egy-két reklámfilmtől eltekintve - nem volt. Bár még mindig izgul a jelenetek felvételekor, a bénító drukkot végül hamar legyőzte. - Ezt a sorozat főszereplőinek és munkatársainak köszönhetem, mert mindenki közvetlen, kedves, segítőkész. Óriási lehetőség ez számomra, ráadásul kiváló színészekkel játszhatok együtt. A jegyespár férfi tagját alakító Rékasi Károly például olyan meggyőzően „gyűlölt" néhány jelenetben, hogy elgondolkoztam: lehet, a valóságban is így gondolkodik rólam. Szerencsére kiderült, hogy nem. Ábrahám Edit és Kiss Ramóna is úgy beszélgetett velem, mintha évek óta kollégák lennénk, ami rendkívül jólesett. Hogy karakterével, Dáviddal mi történik, azt persze nem árulta el, így azt sem tudtuk meg, mennyi ideig láthatjuk a képernyőn. A KEPVISELO FRISS SZERELME AZ ORSZÁGÚTON VALÓ SZÁGULDÁS Péter Szilveszter és az adrenalinszint - A 70-es évek elején átjártunk Hódmezővásárhelyre, a Béke Szállóba - mostani nevén a Fekete Sasba - felszolgálni. Sok prominens személyt láttunk ott vendégül, egyszer Kádár Jánost is, aki a hatalmas műgonddal összeválogatott menüt látva elkiáltotta magát: szívesebben enne inkább egy jó pacalt, mert azt halotta, Vásárhelyen nagyon jól csinálják - elevenítette fel egyik meghatározó emlékét Szabó László, akit mindig is a szakma „szebbik" része érdekelt, vagyis a protokollal, az etikettel foglalkozott szívesen. Szorgalmának, kitartásának köszönhetően fiatalon az ablakkal autózni - ecsetelte, milyen érzés egy 250 lóerős gép nyergében. A járművet egyébként télen nem használja. A képviselő rögtön nagyban kezdte: korábban semmilyen motorja nem volt. Azonban a lóerő már autósként is számított neki, ezért jár Volkswagen Passattal. ország vezető szállodaláncához került, dolgozott a szegedi Hungáriában (a mai Novotel Hotelben) és Balatonfüreden a Hotel Marinában, ahol hat évig volt az Anna-bál protokollfőnöke. Nosztalgiával emlékszik vissza az akkori „nyugodt időkre", amikor Az RTL Klub több mint tíz éve futó sorozatában kapott mellékszerepet egy szegedi fiatalember, Muhari Tamás. A lehetőséget egy véletlennek köszönheti. Dolgozott kaukázusi luxusszállodában, felszolgált a Parlamentben, hat évig szervezte az Anna-bált a szegedi Szabó László, akit mindig is a vendéglátás „szebbik oldala", a protokoll érdekelt.