Délmagyarország, 2010. február (100. évfolyam, 26-49. szám)

2010-02-04 / 29. szám

2010. FEBRUÁR 4., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR Jobban élnek, mint négy éve Búzás Péter ma már 30 ingatlan tulajdonosa. FOTÓ: KARNOK CSABA CSONGRÁD MEGYE FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Ezzel együtt Bedő Tamás hitele 700 ezer forintról 14,5 millió fo­rintra nőtt. A csongrádi polgár­mester ingatlanportfóliójában a legfontosabb változás, hogy a 61 négyzetméteres, bérelt la­kásából 2007-ben átköltözött egy általa vásárolt, 130 négy­zetméteres csongrádi magán­házba. 2008-ban lecserélte ré­gi kocsiját is egy Seat Alteára. Botka László (MSZP) a szegedi családi háza mellett felerész­ben tulajdonosa egy 2007-ben vásárolt mátraalmási üdülő­nek. A szegedi polgármester három éve cserélte le a Citroen Xsara Picassóját egy Citroen C4 Picassóra. Három és fél év alatt 2,5 millió forinttal növelte megtakarítását. Hitele most sincs, és korábban sem volt Botka Lászlónak. Búzás Péter (MSZP) vagyoni helyzete jócs­kán megváltozott 2006 óta. A makói polgármester három és fél éve 16 makói, kiszombori és algyői ingatlannak volt teljes egészében vagy felerészben tu­lajdonosa. Ezekkel együtt ma 30 ingatlan az övé, amelyek között találni 13,5 hektáros szántót, 3,7 hektáros erdőt, va­lamint 1000-1400 négyzetmé­teres kertet. Búzás Péternek a megtakarításai mellett a tarto­zása is növekedett. Farkas Sándor (Fidesz) a 2006-ban már meglévő szentesi lakása, garázsa és a 70 hektáros fábiánsebestyéni szántóföldje mellé tavaly vásárolt egy 170 négyzetméteres családi házat, valamint egy 1745 és egy 584 négyzetméteres beépítetlen te­rületet Szentesen, amelyeknek felerészben a tulajdonosa. Ta­valy egy ötéves Peugeot 307-es gépkocsit is vett. A fideszes po­litikusnak 2006-ban sem volt, és most sincs megtakarítása - a vagyonnyilatkozata szerint. Tartozik viszont 10 millióval a banknak és 10 millióval ma­gánszemélyeknek. Géczi József (MSZP) ötmillió forinttal növel­te megtakarításait. Ingatlanai­nak száma nem változott: a 180 négyzetméteres dorozsmai csa­ládi ház mellett - amely egy­harmadrészben az övé - van egy tanyája Balotaszálláson, valamint földje Kiskunmajsán és Dorozsmán. Kozma József (MSZP) 2006-ban még 23 millió forinttal tartozott a banknak. Ezt faragta le mostanra 13,2 mil­lióra. Úgy, hogy közben, 2007-ben lakást cserélt Szege­den, egy 120 négyzetméteres­ből átköltözött egy 157 négyzet­méteresbe. Lázár János (Fidesz) ingatlanportfóliója jócskán megváltozott az elmúlt évek­ben. A vásárhelyi polgármester több mint 20 hektár szántóföl­det vásárolt városa környékén. 2006-ban még volt egy VW Golfja, ma már nincs autó a ne­vén. Növekedett a megtakarítá­sa, de a tartozása is. Lázár 14 milliós családi kölcsönt és 6 milliós banki hitelt tüntetett fel a legfrissebb vagyonnyilatko­zatában. Nagy Sándor (Fidesz) megtakarítása csökkent. A kis­teleki polgármester sem vett fel hitelt az elmúlt években. Lecse­rélte viszont 2007-ben a Merce­des Elegance 220 CDIT-jét egy Mercedes Benz E280 CDI-re. Nógrádi Zoltán (Fidesz) ingatla­nainak száma nem változott a három és fél év alatt: felerész­ben tulajdonosa egy 150 négy­zetméteres mórahalmi magán­háznak és egy ezer négyzetmé­teres építési teleknek. Móraha­lom polgármestere 2006 óta 8,7 millió forinttal növelte megta­karítását. Sándor Klára (SZDSZ) 2006-ban még teljes egészé­ben, ma viszont már csak ötöd­részben tulajdonosa egy 120 négyzetméteres szegedi csalá­di háznak. Budapesten egy 40 négyzetméteres társasházi la­kás az övé, amelyet még 2003-ban vásárolt. Sándor Klá­rának 6 millió forinttal növe­kedett a megtakarítása, és fél­millióval csökkent a tartozása három és fél év alatt. Szirbik Imre (MSZP) vagyoni helyzeté­ben alig történt változás. Szen­tes polgármestere felerészben tulajdonosa egy 160 négyzet­méteres szentesi lakóháznak. Pénzét takarékbetétben tartja. 2006-ban lecserélte az autóját, vásárolt egy Ford Focust, amelynek a hitele 1 millió fo­rint. Újhelyi István (MSZP) egy szegedi családi ház mellett fe­lerészben tulajdonosa egy ba­Bodó Imre 2007 novemberétől képviselő A14 megyei képviselő között Bodó Imre (Fidesz) a kakukkto­jás. A tiszaszigeti polgármester ugyanis ciklus közben, listáról került be a parlamentbe. 2007. november 19-ével váltott a T. Házban Kispál Ferencet, aki azért mondott le mandátumáról, mert más helyett szavazott, és rajtakapták. Bodó Imre tavaly vásárolt egy 167 négyzetméte­res lakóházat Szegeden, amely­nek fele az övé. Tavaly vett egy Skoda Octaviát is - derül ki leg­frissebb vagyonnyilatkozatából. A fideszes politikusnak van 4200 részvénye - amelynek ér­téke darabonként 100 forint ­és 19 millió forint tartozása. dacsonytomaji lakóháznak is. A szocialista politikusnak 2006-ban még nem volt megta­karítása, most 1,5 milliója van készpénzben, 1 milliója taka­rékbetétben, és van egy élet­biztosítása is. Hitelének össze­ge nem változott. A csongrádi Vincze László (Fidesz) három és fél év alatt megnégyszerezte megtakarítását, s lecserélte az 1983-as VW Golfját egy 1996-os Passátra. 2006-ban négy ingat­lan - magánház, szőlő, szántó - tulajdonosa volt, tavaly óta 7 ingatlant, főként szántót bérel Csongrádon. A SZEGEDI SIKLÓSI GÁBOR ADOPTALNI AKART EGY ARVA KISFIÚT Haitin dolgozott az életmentő Nem sikerült örökbe fogadnia a legismertebb magyar mentősként számon tartott, szegedi születésű Siklósi Gábornak azt az árván maradt másfél éves kisfiút, akit a földrengés sújtotta Haitin ismert meg. A magyar hatóságok nem engedélyezik az adoptálást; Siklósi tíz napot dolgozott ott a Baptista Szeretetszolgálat csapatában. SZEGED SZABÓ IMRE Szeretett volna örökbe fogad­ni egy árván maradt másfél éves kisfiút, de mint kiderült, ezt nem engedélyezik a ható­ságok a szegedi születésű is­mert mentősnek, Siklósi Gá­bornak, aki nemrég tért vissza a földrengés sújtotta Haitiről. Két évvel ezelőtt lett az ország legismertebb mentőse; mint megírtuk, akkor egy kollégá­jával együtt, szolgálati időn kívül motorral száguldott egy szívleállás miatt rosszul lett kislányhoz, mert nem volt szabad mentőautó, és sikerült is megmentenie a kicsi életét. Emiatt később több díjat, elis­merést kapott, show-műsorok vendége volt, és a Jóban Rosszban című kórházsoro­zatban is szerepet kapott mint mentős - jelenleg egy moto­ros mentőszolgálat vezetője. A 29 esztendős Siklósi Gábor Sok kisgyermek elveszítette a szüleit Haitin. FOTÓ: MTI a Baptista Szeretetszolgálat kö­telékében, tíz napon át dolgo­zott a katasztrófa sújtotta or­szágban. Mint lapunknak el­mondta, borzalmas körülmé­nyek között, egy félig romba dőlt kórházban látta el a sérül­teket, közöttük volt az a másfél éves kisfiú is, akit többszörös kartöréssel hoztak be, szüleit pedig elvesztette, és még a ne­vét sem tudta senki. Miután csa­ládjával megbeszélte, szerette volna őt hazahozni és örökbe fogadni, sőt más árváknak is szeretett volna segíteni, hogy új családot találjanak Magyaror­szágon - időközben azonban kiderült, hogy a magyar hatósá­gok ezt nem engedélyezik. Jeten hirdetés nem te^es körű. a tcvóbbi részletek megtalálhatok a bank aktuális Látta azötó és határidős betétek, az UniCredit Bank Hungary Zrt. kamatkondíciói magánszemélyek részére c. hirdetményében és a magánszemélyek részére szóló Kondíciós listáiéban. A betéti szerződés részletes leírását az Általános Üzleti Fettételek tartalmazzák. & UniCredit Bank Lázár János több mint 20 hektár földet is vásárolt Hódmezővásárhely környékén. FOTÓ: SCHMiDT ANDREA Tudja biztonságban pénzét, és élvezze a profi csapat által nyújtott befektetés előnyeit! 2 hónapos akciós lekötött forintbetétünk kamata most évi 7,5%, EBKM: 7,5%. Az akció 2010. január 11 -tői visszavonásig érvényes, és a magánszemélyek által elhelyezett, új, bankon kívüli forrásból származó pénzekre vonatkozik. Az elhelyezhető legkisebb összeg 200 000 Ft, a legnagyobb összeg 30 000 000 Ft. Várjuk bankfiókjainkban: Szeged, Kossuth L. sugárút 18-20., Kárász u. 16. és Széchenyi tér 2/a; Szentes, Kossuth u. 8.; Hódmezővásárhely, Andrássy u. 3. További információk: 06 40 50 40 50 vagy www.unicreditbank.hu

Next

/
Thumbnails
Contents