Délmagyarország, 2010. február (100. évfolyam, 26-49. szám)
2010-02-04 / 29. szám
AKTUALIS 2010. FEBRUÁR 4., CSÜTÖRTÖK KÖRKÉP Épül az elkerülő ALGYŐ. Sikeresen pályázott az ipartelepet a 47-es úttal összekötő, Algyő belterületét elkerülő út megépítésére a település a Dél-alföldi Operatív Programban: 65 százalékos vissza nem térítendő támogatásban részesült. A168 milliós projekttel kapcsolatos munka várhatóan március végén, április elején kezdődik. Felújítják a kinti medencét HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Idén felújítják azt a hátsó medencét is, ami tavaly kimaradt a rekonstrukcióból a vásárhelyi strandon. A munkálatokkal várhatóan a szezonra készülnek el - mondta el tegnap Varga Ferenc, a Hód-Fürdő vezetője. Hozzátette: 2010-ben nem emelték a napijegy árát, továbbra is 990 forintot kell fizetni a felnőtteknek, a diákoknak pedig 600 forintot. Bevezették a korlátlan belépést biztosító törzsvendégbérletet, ez 59 ezer 900 forintba kerül. Megújul a művelődési ház MAROSLELE. Kora tavaszra elkészül a művelődési ház felújítása. Martonosi György polgármestertől megtudtuk: a beruházás keretében, amelynek teljes összege 55,2 millió forint, és a pénz 90 százaléka pályázati támogatás, kibővítik a nagytermet, klubhelyiséget, információs pontot, új vizesblokkot és öltözőket alakítanak ki. Most a teljes munka nagyjából felével van kész a kivitelező. Szállásadók listája MÓRAHALOM. Az önkormányzat ismét kiadja a helyi szállásadók listáját tartalmazó kiadványát. Kérik a szállásadókat, hogy működési adataikat ellenőrizzék a meglévő listában! Amennyiben hiányos vagy eltérő adatokat találnak, keressék Ótott Kovács Erika irodavezetőt a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben. f 1 1 1 f • - " ' üiiiiimumJ I Uj fogorvos ÖTTÖMÖS. Dr. Wágner Éva nyugdíjba vonulása miatt új fogorvos kezdte meg a rendelést a településen: dr. Dancsik Zoltán, a fog- és szájbetegségek orvosa keddenként 14 és 16 óra között, péntekenként 10 és 14 óra között várja a pácienseket. A romák integrációjáról SZEGED. Regionális Roma Integrációs Konferenciát rendez a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács, a DARFÜ Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. és a Kistérségi Koordinációs Hálózat ma 10 órától a dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Házban. HA KELL, BIROSAGHOZ FORDULNAK A FABIANSEBESTYÉNI PANASZOSOK Nincs engedélye, mégis működik a csirketelep Csak a bíróságtól kérhetnek jogorvoslatot azok a fábiánsebestyéniek, akik a szomszédjukban működő állattartó telepre panaszkodnak. Hiába nem felel meg az állat-egészségügyi előírásoknak, most is 3000 baromfit tartanak ott. FÁBIÁNSEBESTYÉN BÍRÓ DÁNIEL Továbbra sincs béke a fábiánsebestyéni Szabadság utcában: az itt lakók nem szeretnék, hogy a szomszédjukban állattartó telep működjön. Lapunkban korábban beszámoltunk róla: tucatnyi falubeli tavaly márciusban azzal kereste meg az önkormányzatot, hogy legalább májustól szeptember végéig tiltsák meg az állattartást a belterületen épült, lakóházak közé ékelődött telepen, mert még szalonnasütést sem tarthatnak a kertjükben, olyan bűz terjeng a környéken. Megtartották a hivatali szemlét a telepen, ahol mindent rendben találtak. Határozatban csupán arra kötelezték a tulajdonost, hogy létesítsen tárolót a dögöknek. A szomszédok fellebbeztek, a regionális államigazgatási hivatal pedig meg is semmisítette a határozatot. A panaszosok nem hagyták annyiban a dolgot. Utánajárásuknak köszönhetően kiderült, hogy 2007-ben - feltehetően egy korábbi probléma miatt - már született egy határozat a telepről. Abban megtiltják a disznótartást a tulajdonosnak, és mivel nem fellebbezett, jogerőre emelkedett a határozat. Hogy eleget tettek-e a döntésnek, azt senki Szőllősiék perre mennek, ha nem hagynak fel az állattartással a Szabadság utcában. FOTÓ: TÉSIK ATTILA nem ellenőrizte. így fordulhatott elő, hogy 2009 szeptemberében - Szőllősiék panaszára - újabb határozat született ugyanott, ugyanazzal a tartalommal, de fellebbezési lehetőséggel. A döntést mindkét fél megfellebbezte, a regionális államigazgatási hivatal pedig 2009. december 30-án megsemmisítette a határozatot, és új eljárás lefolytatását rendelte el. - Nincs olyan törvény, amely a belterületi állattartást tiltaná, de a hatályos állat-egészségügyi és állatvédelmi jogszabályoknak eleget kell tenni. Tudomásunk szerint a helyi állattartási rendelet bizonyos estekben is csak maximum 15 méteres védőtávolságról rendelkezik mondta Farle Csaba. A Csongrád Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal helyettes főállatorvosa hozzátette, decemberben még 11 ezer 900 baromfit és 192 sertést tartottak a fábiáni telepen, amely egyébként nem felel meg az állat-egészségügyi feltételeknek. A szentesi kerületi főállatorvosi hivatal a hiányosságokra tekintettel a szakhatósági kérelmet el is utasította. Egyik legnagyobb hiányosság, hogy nem szakosított a telep, a két állatállományt el kellene különíteni. Ezt és a telepen feltárt többi szabálytalanságot május végéig kell MAKÓ IDEN 3,1 MILLIÁRDBÓL MŰKÖDIK, 12 MILLIÁRDBÓL FEJLESZT Búzás: Szavazz rám, Jancsi! 12 milliárdot fordít idén Makó önkormányzata fejlesztésre, ebben a tételben szerepel a fürdő és a csatorna pénze is. Ez a polgármester szerint a fejlesztési boom, az ellenzék szerint viszont a rejtett veszélyek költségvetése lesz. MAKÓ BAKOS ANDRÁS Jesityné Szűcs Gyöngyi tanítónő és Magony Istvánná matematika-kémia szakos tanárnő munkáját Arany Katedra díjjal ismerte el az oktatási miniszter. A kitüntetést tegnap a képviselő-testületi ülés elején adta át Búzás Péter polgármester és Almási Pál igazgató. Idén 15 milliárd 226 milliós „Ha év közben nehézségek lesznek, a kultúra támogatására szánt összegből fognak elvenni." Gilicze János ellenzéki képviselő bevétellel, 15 milliárd 633 milliós kiadással, 407 milliós forráshiánnyal indul a városi önkormányzat költségvetése, amely a polgármester előterjesztésében a válság helyett a fejlesztési boom büdzséje lesz: mindössze 3,1 milliárd fordítódik működésre, több mint 12 milliárd a beruházásokra, csatornára, fürdőre, iskolára, bölcsődére, járdára, közbiztonságra. A polgármester kiemelte, hogy nem lesz leépítés, minden köztisztviselő és közalkalmazott megkapja a törvény által előírt fizetését, és cafeteria is lesz. Gilicze János ellenzéki képviselő a polgármesterrel szemben úgy ítélte meg, ez a rejtett veszélyek költségvetése lesz, s attól tart, ha év közben nehézségek lesznek, ezúttal is a kultúra támogatására szánt összegből fognak elvenni. A polgármester erre azt felelte, magától értetődik, hogy ha négyszer nagyobb a fejlesztésre fordítandó pénz, négyszer akkora a lehetőség a hibára, tényleg nagyon kell figyelni. Felhívta Gilicze figyelmét arra, hogy ő képviselő- és polgármesterjelöltként is indulni fog. „Szavazz rám, Jancsi, és megoldódnak a dolgok!" - fejezte be az érvelést Búzás. Orbán Imre ekkor szót kért, Páger-ünnepség: majdnem telt ház Taglalták az ülésen azt is, mennyien voltak a Páger-díj átadásán a Hagymaházban: félház volt-e vagy sem. A közművelődési kft.-től megkérdeztük: 430 ülőhely volt a nagyteremben, és 50 maradt üresen. Mágori Józsefné képviselő kifejtette, nem volt szimpatikus neki, ahogyan az ünnepségen Réz András esztéta Bánsági Ildikó színművésszel beszélt. A polgármester erre azt mondta, ő nem minősítené Réz Andrást, aki ott volt, érezte, a színésznővel folytatott életút-beszélgetés közvetlen hangulatú volt. hogy ha már ennek most van itt az ideje, ő Mágori Józsefnét, a Fidesz jelöltjét ajánlja a városi tévé nézőinek figyelmébe, azzal, hogy ő egy Fidesz-kormány támogatásával biztosan jobb irányban vezetné a várost. A költségvetésről egyes tételeket érintő kérdés, vélemény nem volt, de a végszavazásnál az ellenzék nemmel voksolt. A rendeletre 13 igen, 8 nem és 1 tartózkodó szavazat érkezett. megszüntetnie az üzemeltetőnek. Jelenlegi információnk szerint a baromfilétszám már 3000-re csökkent, a tulajdonos azonban nem nyilatkozott lapunknak. Megkerestük a fábiáni polgármesteri hivatalt, amelynek jegyzője, Tóth Flórián megerősítette azt az értesülésünket, hogy a panaszosok a birtokvédelem érdekében bírósághoz fordulhatnak. Szőllősi Tibor, a telep szomszédságában élő panaszos erre azt mondta lapunknak, ha nem hagynak fel az üzemi állattartással a Szabadság utcában, kénytelenek lesznek perre vinni az ügyet, amely a bürokrácia útvesztőin megfeneklett. 500 milliós beruházás SZENTES, őszig nyolc szentesi közintézményben állnak át termálvizes távfűtésre - hangzott el a megyeházán tartott tegnapi sajtótájékoztatón. Szirbik Imre polgármester elmondta, a norvég alap révén megvalósuló fejlesztés 10 épületet érint, mindegyiknél új hőszigetelést kap a homlokzat meg a födém, illetve a külső nyílászárókat is kicserélik. A program része még az épületgépészeti rendszerek teljes felújítása és cseréje. Minderre 540 millió forint támogatást nyert az önkormányzat, amit 96 milliós önrésszel kell kiegészíteni. Utóbbit a város hitelből fedezi, szakértői számítások szerint a ráfordítás 3-5 éven belül megtérül. A vezetékrendszert úgy bővítik, hogy később újabb közintézmények, így a Boross-szakközépiskola, az ifjúsági ház és a parkerdő otthon is csatlakozhasson a termálvizes fűtéshez, amelyre tavaly csak 12 napon kellett rásegíteni gázzal. Új termálkutat nem kell fúrnia a városnak, a meglévő kapacitás elegendő a kibővített hálózat működtetéséhez. HIREK Fidesz: pazarlás a lámpás körforgalom IGAZSAGÜGYI KÖZLEKEDÉSI SZAKÉRTŐ VÉLEMÉNYÉRE TÁMASZKODIK A SZEGEDI FIDESZ, amikor kritizálja az elektromos tömegközlekedési beruházást - jelentette ki Kalmár Ferenc (KDNP) és Kohári Nándor (Fidesz). Tegnapi sajtótájékoztatójukon a szegedi önkormányzati képviselők elmondták: Juhász István közlekedésmérnök szerint a Kossuth Lajos sugárút-Rókusi körút csomópontban indokolatlan lámpás körforgalmat építeni, mert az M43-as autópálya és a nyugati elkerülő miatt a Kossuth Lajos sugárút forgalma legalább 35 százalékkal csökkenni fog. A csomópontba elég lenne egy közlekedés által vezérelt lámparendszer. Ez a megoldás jelentősen olcsóbb is: 50 millió forint, szemben az 1,9 milliárddal, amibe a lámpás körforgalom kerül - magyarázták. Szerintük a városvezetés nem elég hatékonyan használja az uniós fejlesztési forrásokat. Havránek a Zöld Baloldal jelöltje HAVRÁNEK FERENC, A MUNKÁSPÁRT 2006 MEGYEI ÉS VÁSÁRHELYI ELNÖKE INDUL az áprilisi országgyűlési választásokon a Zöld Baloldal jelöltjeként - hangzott el a tegnapi sajtótájékoztatón. A több pártot - Zöld Demokraták, Munkáspárt 2006 - és civilszervezetet tömörítő Zöld Baloldalt tavaly ősszel alakították meg a megyében. Szegeden, Sándorfalván, Kisteleken és Vásárhelyen működnek, összesen mintegy 120 taggal. Beck Gábor megyei elnök elmondta: hiteles baloldalra van szükség, ma ugyanis nincs ilyen politikai erő hazánkban. A kisemberek érdekeit szeretnék képviselni. Csanki István, a Zöld Baloldal vásárhelyi elnöke hozzátette: a városi szervezet 37 taggal alakult meg. Az összefogással új politikát szeretnének folytatni. Havránek pedig hangsúlyozta: a Munkáspárt 2006-nak és a zöldeknek is van szövetséges pártja az Európai Unióban. Séta a rák világnapján MA, A RÁK VILÁGNAPJÁN, 15 órától sétát szervez a szegedi Szent Gellért Magánklinika (Kálvária sgt. 14.). A szakorvosok és önkéntesek demonstrációjának egyik célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a daganatos betegségek megelőzésében jelentős szűrőprogramokra. CSAK DIPLOMASOKNAK! BGF-PSZFK másoddiplomás képzések Szegeden MÉRNÖKÖKNEK: Mérnök - közgazdász MAS DIPLOMAVAL RENDELKEZŐKNEK: Vállalkozás-gazdálkodási menedzser, Adó, illeték, vám További információk f a főiskola kizárólagos | partnerénél: www.minerva90.hu, 1 vagy hívjon bennünket: | 06-22/501-665 J Helyi szervezés: 62/547-156/131 -es mellék (titkárság) VALASSZA A MINŐSEGET!