Délmagyarország, 2010. január (100. évfolyam, 1-25. szám)

2010-01-19 / 15. szám

2010. JANUÁR 21., CSÜTÖRTÖK APRÓBÖRZE Nyilvános Lázár János vagyon­nyilatkozata HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Már ol vasható a www.hodmezova­sarhely.hu honlapon (a Köz­igazgatás menüpont alatt) Lá­zár János polgármester tavalyi évről szóló vagyonnyilatkoza­ta. A politikus korábban meg­lévő vagyona, azaz a családi házuk fele, a mindszenti, már­télyi és vásárhelyi szántó az el­múlt évben több vásárhelyi földterülettel gyarapodott, a tavaly év eleji 4,5 millió forint­hoz képest most 8,5 millió fo­rint készpénz szerepel a doku­mentumban. Tartozása is több van a polgármesternek: tavaly 6 milliós, most viszont 20 mil­lió forintos adósságot tüntetett fel a nyilatkozatban. Hamaro­san egyébként a vásárhelyi képviselő-testület összes tagjá­nak vagyonnyilatkozata felke­rül az internetre. H1N1: két újabb haláleset SZEGED. Két újabb halálesettel kapcsolható össze az új influ­enza Szegeden. Egy idős nő és egy gyermek hunyt el az újinf­luenza-vírussal is fertőződött, súlyos alapbetegségű, a Sze­gedi Tudományegyetem (SZTE) klinikai központjának intézményében kezelt pácien­sek közül - tudtuk meg. Mind­két daganatos beteg átesett az újinfluenza-fertőzésen, halá­lukat nem a vírus miatti szö­vődmény okozta. Az egyetemi sajtószolgálat hétfői közlemé­nyéből kiderül: szeptember 30., az első HINl-es beteg je­lentkezése óta összesen 186 beteg testében mutatták ki a vírust. Közülük 17 elhunyt - 8 súlyos alapbetegséggel is küz­dött, 6 krónikus betegségű volt, 1 kismama, 1 külföldi ille­tőségű és 1 koraszülött volt. Péntek óta hét páciens jelent­kezett új influenzás tünetek­kel, közülük egyről bebizonyo­sodott, hogy HINl-pozitív, 6 mintát még vizsgálnak. Hétfőn összesen 7 (péntekhez képest néggyel kevesebb) újinfluen­za-vírussal is fertőzött beteget (4 férfit, 2 nőt és 1 gyermeket) ápoltak a klinikákon. Intenzív ellátást két férfi beteg kap, kö­zülük az egyik gépi lélegezte­tésre szorul. Önként jelentkezett SZEGED. Anyagi vitába kevere­dett egy fővárosi férfival három másik még csütörtök délután az egyik szegedi panzióban. A szóváltás során ketten rávetet­ték magukat a 39 éves buda­pesti férfira, akit hasba szúr­tak. Az áldozatot életveszélyes sérülésekkel szállították be a klinikára - számolt be lapunk a történtekről szombaton. A rendőrség néhány órával a tá­madás után elfogott két gyanú­sítottat, a harmadik, egy 26 éves férfi, önként jelentkezett a Szegedi Rendőrkapitányságon a hétvégén. A tettesek ellen életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indult büntető­eljárás. 10 ÉV ALATT EZ VOLT AZ ELSŐ ESET SZEGEDEN - AZ ANYA ELLEN NEM INDUL BÜNTETŐELJÁRÁS Újszülött az inkubátorban >V. Lórántfi Sára az eddigi vizsgálatok szerint teljesen egészséges. FOTÓ: FRANK YVETTE SZEGED FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Amikor szombat hajnalban jelzett a klinika portájára be­kötött rendszer, két nővér per­cek alatt a készüléknél volt. A kisbaba nem volt felöl­töztetve, de két törölközőbe bugyolálták. Az ügyeletes gyerekgyógyász megvizsgálta, és egészségesnek találta. A babán azokat a szűréseket is elvégzik, amelyeket a terhes­gondozás során szoktak. Ed­dig minden szűrés eredménye negatív. Sára szépen eszik, és nyu­godt baba - mondta Orvos Hajnalka. A kisbaba békésen aludt, amikor meglátogattuk, kicsit grimaszolt, és mosoly­gott is álmában. A kórház hétfőn értesítette a városi gyámhivatalt. Pet­rovszki Edit osztályvezető a konkrét ügyről nem nyilatko­zott, de általánosságban el­mondta: a családjogi törvény szerint ilyen esetekben rövid időn belül ideiglenes hatállyal leendő örökbefogadó szülők­nél helyezhető el a gyermek. A törvény szerint az örökbefoga­dáshoz nincs szükség „annak a szülőnek a hozzájárulására, aki gyermekét annak érdeké­ben, hogy más nevelje fel ­személyazonosságának feltá­rása nélkül - az egészségügyi intézmény erre kijelölt helyén helyezi el, feltéve, hogy hat héten belül a gyermekéért nem jelentkezik". Az inkubátorház lényege, hogy a gyerekéről lemondó nő ne veszélyeztesse a babát, a csecsemő biztonságban le­gyen. Ennek a cselekedetnek nincs jogkövetkezménye, a rendőrség nem keresi az anyát. Viszont mivel rendkí­vüli eseményről van szó, a Szegedi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást indí­tott. Ilyen esetekben - mint általában a rendkívüli esemé­nyeknél - azt vizsgálják, hogy az esettel összefüggés­ben nem történt-e bármi olyan cselekmény, amely büntetőjogi felelősséget von­hat maga után - tájékoztatott Tuczakov Szilvána rendőrségi szóvivő. Más lenne a helyzet, ha az utcán vagy például a kórház lépcsőjén hagyták volna a ba­bát, akkor kiskorú veszélyez­tetésének gyanúja miatt in­dulna eljárás (így történt ab­ban az esetben is, amikor ja­nuár 10-én a fővárosi Bethes­da gyermekkórház lépcsőjén hagytak egy kisfiút). Ha a ki­tett csecsemő meghal, az em­berölés minősített esetének számít. Inkognitó A női klinikánál lévő inkubátor­nál nincs kamera, így az anya kiléte titokban maradhat. Az in­kubátor használata egyszerű - de 6 lépésben le is van írva, hogy mit kell csinálni. 14 NÁDTETŐS VENDÉGHÁZNAK KERES GAZDAT A VÁROS Felpezsdülhet az élet a skanzenben Felébredhet Csipkerózsika-ál­mából a csongrádi belváros, ha 14 nádtetős vendégháza végre gazdára talál. Az önkormányzat harmadik felhívására két pá­lyázó jelentkezett: a helyi víz és kommunális kft. és egy fő­városi társaság. CSONGRÁD BÍRÓ DÁNIEL A Körös-toroki homokfövenyt és a belváros macskaköves ut­cáit, 2-300 éves. nádtetős há­zait tekintik Csongrád turiszti­kai látványosságának, az utóbbi épületegyüttes mégis mostoha sorsra jutott, amikor az önkormányzat megszüntet­te a vendégházakat működte­tő városi társaságot. 2008 vé­gén a víz és kommunális kft.-hez került a 14 - többsé­gében a megyei önkormány­zat tulajdonában álló - épü­99 A város kétszer is próbált üzemeltetőt találni, de a kísérletek eredménytelenül zárultak. let. Szálltak meg bennük né­hányan, de mivel a megbízás ideiglenes volt, és a vendég­csalogatásra nem fordítottak pénzt, a forgalom csökkent a korábbi évekhez képest. Ugyanakkor tavaly 900 ezer forint bérleti díjat fizetett a csongrádi cég a megyei ön­kormányzatnak. A város két­szer is próbált üzemeltetőt ta­lálni, de a kísérletek ered­ménytelenül zárultak. Időköz­ben a működési engedélyek is lejártak, ezért a napokban zá­rult felhívásra jelentkező két ajánlattevőnek ezt is pótolnia kell, ha egyiküknek bizalmat szavaz a képviselő-testület. Lapunk úgy értesült, hogy a víz és kommunális kft., vala­mint egy fővárosi társaság je­lentkezett a műemléki együt­tes hasznosítására. A városhá­zán nem árultak el részleteket, mondván, pénteken zárt ülé­sen döntenek a témában. Bedő Tamás polgármester úgy fo­galmazott, mindkét beadvány értékelhető, sőt az egyik na­gyon jó. Egy, a neve elhallga­tását kérő városatya azt mond­ta, biztosan lesz győztes, any­nyira kidolgozott és ötletes a fővárosiak pályázata. Informá­cióink szerint a budapesti cég anyagilag is többet ajánlott, mint vetélytársa, illetve meg­ígérte, hogy már idén hozzá­kezd a házak kicsinosításá­hoz, és nem mellesleg be­mutató füstö­lőt és sörfőzdét is épít a belvárosban. Az biz­tos, hogy befektetés nélkül nem tudja visszanyerni régi vonzerejét a csongrádi skan­zen: egy 2007-es felmérés sze­rint csak a város birtokában lévő 6 házra 13 millió forintot kellene fordítani. Ha lesz győztese a versengésnek, 10 évre megoldódhat a belvárosi vendégházak ügye - ennyi időre szólna az üzemeltetési megállapodás. Az olimpiai aranyérmeket a mosókonyhában hagyták Felesége ékszereit és azt az Omega karórát (opták el Molnár Tamás családi házából, amelyet a háromszoros olimpi­ai bajnok ikreik születésekor vásárolt kedvesének. A betö­rők kitépték a falból a széfet, egyébként semmi máshoz nem nyúltak. A sportoló aranyérme­it a mosókonyhában hagyták. ne, hogy visszakaphassam ­hallottuk Molnártól. Tegnap éppen ottjártunk­kor vettek ujjlenyomatokat a rendőrök arról az ablakról, amin keresztül az egyik elkö­vető bejutott a házba. A mosó­konyha nyílászárója alig szé­lesebb 30 centinél, ezért a rendőrök azt feltételezik, hogy valószínűleg egy gyerek mász­hatott be rajta, majd kinyitotta a hátsó kert felőli teraszajtót. - Még a mosókonyha abla­kát is becsukták maguk után. Mindent érintetlenül hagytak. Bosszantó, hogy van riasz­tónk, amit mindig bekapcso­lok, most elfelejtettem ­mondta Molnár. SZEGED BOBKÓ ANNA - Minden rosszban van valami jó: az érmeket legalább itt hagyta a kedves rabló úr ­mondta ironikusan Molnár Ta­más. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdás újszegedi családi házába szombaton, va­lószínűleg éjjel törtek be. - A feleségem sítáborban volt a gyerekekkel, én mecs­csen, ami után még fent ma­radtam Budapesten. Amikor hazaértem, nem is vettem ész­re semmit, mert a rabló nem forgatta fel a lakást. Bemen­tem a spájzba, hogy beve­gyem a vitaminokat, és olyan fura érzésem volt, mintha nem lenne minden rendben. Körülnéztem, és észrevettem, hogy kitépték a falból a széfet. Csak ekkor jártam végig a la­kást és a mosókonyhában, a földön megtaláltam az olimpi­ai érmeimet. Eltűntek viszont a feleségem ékszerei és az az Omega karóra, amit tőlem ka­pott az ikrek születésekor. Eh­hez gyengéd érzelmi szálak fűznek bennünket, szóval üzenem a betörőknek, hogy bármiféle megoldás érdekei­Molnár Tamás Benedek Manó (bal oldalon) és Lóránd Hugó születésekor vásárolta azt az Omega karórát, amelyet a hétvégén elloptak az ottho­nukból. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA

Next

/
Thumbnails
Contents