Délmagyarország, 2010. január (100. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-19 / 15. szám
6 2010. JANUÁR 19., KEDD A XXI. század mintaépülete lesz a szegedi Moszkvai körút 9. alatt. A Szegedi Tudományegyetem úgynevezett zöld épülete az energiafelhasználásra szolgál gyakorlati példákkal a jövő mérnökeinek. SZEGED ÚJSZÁSZI ILONA A mérnökképzés szegedi fellegvára formálódik a Moszkvai körút 9. szám alatt. Az ottani telken új ingatlan építésével, illetve a már meglévő épülettömbben részleges funkcióváltással jön létre a Szegedi Tudományegyetem mérnöki karának új gyakorlati oktatási központja. Ott kapnak helyet a gyakorlati tanszékek, számos jól felszerelt laborral együtt. Az új, a Duna-Tisza Ingatlanfejlesztő Kft. által tervezett oktatási épület a mérnöki és a természettudományi kar hallgatói számára különös tanulóhely lesz, mert olyan adottságokkal rendelkezik, amelyeket ki is próbálhatnak a régi és új, mérnök szakok iránt érdeklődő diákok - mutatta be az egyetem nyertes pályázatának e részletét Majó Zoltán. Az SZTE fejlesztési igazgatója példaként említette, hogy az ablakok a legmodernebb, világszabadalomnak számító technológiával készülnek, például képesek télen a napsugár hőjének elnyelésére és elraktározására. De az épület fűtése is különleges: a száz méter mély hőszivattyúval a geotermikus fűtési és hűtési rendszerre szolgáltat a diákok számára jól megismerhető példát. A legmodernebbnek számító LED-világítást kiegészíti a saját mini szolarrendszer, így a napelemes technológiát is saját oktatási épületükben tehetik próbára a hallgatók. Az épülethez mélygarázs, illetve kikapcsolódásra alkalmas zöld terület tartozik. A szegedi universitas sikeres pályázata, a Tudássétány részeként húzzák föl Szegeden, a Moszkvai körúton a mérnöki kar új, 3300 négyzetméteres épületét. Az új egyetemi ingatlan több mint 917 millió forintról szóló építési szerződését az SZTE részéről Szabó Gábor rektor és Tráser Ferenc gazdasági főigazgató, a közbeszerzési pályázaton nyertes kivitelező, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. részéről pedig Szalados László vezérigazgató írta alá múlt hét szerdán. A területen február végétől dolgozik a kivitelező cég, amely vállalta, hogy 245 nap alatt befejezi feladatát. Az idén karácsony táján elkészülő épületben, illetve a szomszédságában megújuló blokkban elkezdődhet a laborok felszerelése, közel 800 millió forint értékben. A modern energiafelhasználású új oktatási épületet a 2011 szeptemberében induló tanévben vehetik birtokukba a szegedi egyetemisták. 99 Az ablakok a legmodernebb, világszabadalomnak számító technológiával készülnek, például képesek télen a napsugár hőjének elnyelésére és elraktározására. Majó Zoltán 5 pont. A gazdasági válság ellenére nagy léptekkel, 20-22 milliárd forintos uniós támogatás ide vonzásával halad az universitas infrastruktúrájának fejlesztése - hangsúlyozza Szabó Gábor. A Szegedi Tudományegyetem rektora emlékeztet: az egyik, mintegy 7,7 milliárd forintos fejlesztéséhez 6,4 milliárd forintos pályázatot nyújtottak be és nyertek el a Dél-alföldi Tudáspólus felsőoktatási infrastruktúrájának fejlesztése (TIOP 1.3.1) pályázati fölhívásra. Ez a Tudássétánynak is nevezett program Szeged 5 pontját érinti. A Moszkvai körúton felépül a mérnöki kar új épülete; már elkezdődött a Dugonics téri központ felújítása; a Dóm téren és a Rerrich Béla téren pedig megindul a multifunkcionális laborok építészeti rekonstrukciója. Az SZTE e négy épületének jelentős fejlesztésével kapcsolódik az Ady téri József Attila Tanulmányi és Információs Központhoz. Az új és a renovált épületekbe több mint 1,5 milliárd forintért új műszerek, gépek, berendezések kerülnek. RETRO MUNKAKÖR A RENDELŐBEN A liftben kezelő van! LEGTÖBBEN AZ ÉPÍTŐIPARBÓL KERÜLTEK AZ UTCÁRA Munkát keres, szerény igényekkel Szeged egyik legforgalmasabb helye a munkaügyi központ. Állás reményében érkeznek az ügyfelek. FOTÓ: KARNOK CSABA Csaknem 90 ezer regisztrált munkanélküli volt tavaly decemberben a régióban. Az álláskeresők több mint fele férfi, mert leginkább azokból az iparágakból bocsátottak el embereket, ahol ők voltak többségben. Ha valaki elszánt, talál munkát - a 36 éves Marcsi nem adja fel. SZEGED KOVÁCS KRISZTA - Szeptember közepén jöttem haza Angliából, azóta keresek munkát. Október végén láttam egy felhívást az uszodamesteri képzésről, amire jelentkeztem. Egy hónapos tanfolyam volt, most várom, hogy behívjanak interjúra magyarázta a 34 éves György. A Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Szegedi Kirendeltség és Szolgáltató Központban találkoztunk a fiatalemberrel. A testnevelő tanári végzettséggel rendelkező György a szüleivel él. Van lakása, de oda csak akkor költözik be, ha majd lesz fizetése, amiből el tudja tartani magát. - Egy középiskolában voltam igazgatói asszisztens, de az összevonások létszámcsökkentéssel jártak. Én voltam a legfiatalabb - emlékezett viszsza a 36 éves Marcsi. Tavaly márciusban regisztráltatta magát a központban, azóta rendszeresen keresi a számára megfelelő állást. - Néha azt gondolom, mindegy hol, csak dolgozzak - árulta el a két gyermekét egyedül nevelő anya, akinek az ügyintéző mellett ECDL-számítástechnikai és masszőr képzettsége van. Közel 300 embert keresnek valamilyen állásra. A faliújságon találtunk például ruházati bolti eladót, könyvelőt, autószerelőt, raktárost, üzletkötőt, konyhai kisegítőt és webprogramozót kereső hirdetéseket. Némelyik állást egy-két órán belül betöltik. A magasabb képzettségű ajánlatoknál válogat a munkáltató tudtuk meg Terhes Tiborné Márkus Zsuzsanna munkáltatói kapcsolattartótól. - Reális igényekkel jönnek az ügyfelek, mert egyre jobban látják, hogy másként nem lehet. A legtöbben az építőiparból, a kereskedelemből és a szolgáltatásokból kerültek utcára, de a kisebb vállalkozások is leépítették a létszámot - sorolta Balázs Gitta munkaközvetítő hozzátéve, hogy a december-január csendesebb időszak a munkaerőpiacon. Decemberi adatok szerint. A régióban 89 ezer 165 regisztrált álláskereső volt a nyilvántartásban tavaly decemberben. Ebből Bács-Kiskun megyében 41, Békés megyében 33, Csongrád megyében 26 százalék az arány. Szegeden 8810 volt a létszám. Az álláskeresők 52,5 százaléka férfi. Az iskolázottság szempontjából a régióban 36 százaléknak van nyolc általánosa vagy annyi sem (ez Szegeden 24 százalék) és 35,2 százalék a szakmunkás. A régióban 4,4 százalék a diplomás álláskereső, Szegeden ez 11,9 százalék. Az összes álláskereső körülbelül fele kevesebb mint hat hónapja van a rendszerben, 25 százalékuk ennél hosszabb ideje, de még kevesebb mint egy éve. A maradék 25 százalék pedig több mint egy éve nem talál magának munkát. Zöld épület a mérnököknek Két liftkezelő is dolgozik a Vasas Szent Péter utcai rendelőben, azt mondják, szükség van rájuk, mert régiek a felvonók, és „ahány ember, annyiféleképpen zárná be" azokat. A kezelők szeretik a munkájukat, mert emberekkel dolgozhatnak. SZEGED MUNKATÁRSUNKRÓL A liftben kezelő van! - figyelmeztet a felirat Szegeden, a Vasas Szent Péter utcai rendelőben arra az esetre, ha valaki nem venné észre a két nőt. A fülke a munkahelyük, egyikük napi 8, másikuk 6 órát tölt azzal, hogy le- és felviszi a négyemeletes épületben a betegeket. A liftben szék is van, de ők inkább állnak. Délelőttönként egyfolytában mozgásban vannak a felvonók, a hétfő a legzsúfoltabb nap. Az első látásra anakronisztikusnak tűnő munkakör nem vicc. „Ezek régi liftek. Ahány ember, annyiféleképpen zárná be." Bajusz Pálné Erzsike liftkezelő - Ezek régi liftek. Ahány ember, annyiféleképpen zárná be - vélekedik Bajusz Pálné Erzsike. Tapasztalta: a babakocsis anyukáknak, kerekes székkel közlekedőknek és a nehezen járó időseknek, asztmásoknak, szívbetegeknek jól jön a segítség. Az egyik lift hátulról is nyitható, azzal szállítják a hordágyon, mentővel érkező betegeket. A kiírás azt is közli, hogy a lift lassú, de mivel nincsenek elvárásaim a sebességgel kapcsolatban, emiatt nincs hiányérzetem. Különben is, addig lehet beszélgetni a kezelőkkel. Azért mesedélutánra nincs idő. Legtöbbször csak az időjárásról esik szó - mondta Erzsike, aki több mint egy éve végzi ezt a munkát. Korábban telefonközpontban dolgozott, azt is szerette, de ezt még jobban: közvetlenebb a kapcsoA MÁV-rendelőben már a beteg nyom Korábban a MÁV-rendelőben is dolgozott liftkezelő. Most hiába kerestük. - A liftet felújították, ott a gomb, meg kelt nyomni - mondta egy ott dolgozó. lat az emberekkel. Jó szóért jó szót kapok - magyarázta a munkakör előnyét, miközben kedvesen invitálta a rendelőbe érkezőket: szálljanak be. Nem; nem szédül el a liftezéstől, nincs klausztrofóbiája, és tényleg nem számolta még meg, hányszor fordul egy nap, de el lehet fáradni ebben a munkában is. Otthon a negyedikre gyalog megy, és nem szereti a tízemeletesek szűk liftjeit. Kizárólag a felvonó kezelése a dolguk, tehát például a javítás nem az ő feladatuk. Szükség esetén szívesen útbaigazítják a betegeket, de ezt a biztonsági személyzet is megteszi. A rendelőben dolgozó másik liftkezelő utólag úgy döntött: mégsem járul hozzá, hogy leírjuk a nevét. Föl, le, föl, le. Bajusz Pálné Erzsike (jobbról) és kolléganője kedvesen invitálja a fülkébe az „utasokat" nap mint nap. FOTÓ: KARNOK CSABA Egy év múlva új. XXI. századi mintaépület szolgálja a mérnökképzést Szegeden, LÁTVÁNYTERV