Délmagyarország, 2010. január (100. évfolyam, 1-25. szám)
2010-01-19 / 15. szám
AKTUALIS 2010. JANUÁR 19., KEDD KÖRKÉP Képviselő-testületi ülés DESZK. Az önkormányzat képviselő-testületének pénzügyi, ügyrendi és kulturális bizottsága szerdán 15 órától bizottsági ülést tart a hivatal tanácstermében. Emlékmű, részeg sofőr HÓDMEZŐVÁSÁRHELY. Az 1959 és 1990 közt a mai Szent István tér közepén állt Tanácsköztársaság emlékművel gyarapodott az Emlékpont múzeum. Kucs István birkózó fiúkra emlékeztető, több mint 3 méteres bronzszobra az új. 115 négyzetméteres időszaki kiállításnak helyt adó épületrésszel, illetve 71 négyzetméteres raktárral kibővített udvaron kapott helyet. - Súlyosan ittas autós bukott le tegnapra virradóra a Szent László utcán. A 40 éves helybéli férfi megfújta az alkoholszondát, amely magas véralkoholszintet mutatott, ezért a helyszínen elvették a jogosítványát. A sofőrt gyorsított eljárással állítják bíróság elé. Pályaválasztási hétvége PUSZTAMÉRGES. Pályaválasztási hétvégét rendez szombaton és vasárnap a Pusztamérgesi Középiskola, Szakképző Iskola és Kollégium. Az érdeklődők megismerhetik a képzéseket. Minden diáknak kollégiumi elhelyezést és napi háromszori étkezést biztosítanak. Előzetes egyeztetés esetén bármikor adnak tájékoztatást az iskoláról az egyénileg vagy csoportosan érkezőknek. Közmeghallgatás RÖSZKE. Közmeghallgatást tartanak a művelődési házban január 27-én 17 órától. Az eseményen sző lesz az önkormányzat tavalyi működéséről, az intézmények tevékenységéről. az idei tervezett fejlesztésekről és a közüzemi díjak, helyi adók mértékének alakulásáról is. Rajzpályázat SZEGED. Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság gyermekrajzpályázatot hirdet 3-6.6-10 és 10-14'éves korosztály számára „Közlekedésbiztonság gyermekszemmel" címmel. Az A/4-es vagy A/3-as méretű pályaműveket 2010. április 16-áig kell eljuttatni a következő címre: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Megyei Balesetmegelőzési Bizottság, 6722 Szeged, Kossuth Lajos sugárút 22-24. Nyári gumi, súlyos baleset SZENTES. CSONGRÁD. Életveszélyes sérüléseket szenvedett annak a Renault Thaliának a vásárhelyi utasa, amely tegnap reggel fának csapódott a 451-es főúton. Szentes és Csongrád között. A rendőrség tájékoztatása szerint egy váÉJSZAKÁNKÉNT SÍNEK NÉLKÜL VISZIK A PULZ UTCAI REMÍZBE A JÁRMŰVEKET |JJ BÖLCSŐDE sárhelyi nő Csongrád felé haladt, amikor autójával - amelyen nyári gumi volt - vélhetően gyorshajtás miatt megcsúszott, majd fának ütközött. A baleset körülményeit a Szentesi Rendőrkapitányság vizsgálja. Sétáltatják a villamosokat Nem mindennapi látványban lehet részük ezen a héten éjszakánként a Kálvária sugárúton sétálóknak: trélerre szállnak az SZKT villamosai. Az viszi be őket a remízbe javításra, mert még nem készült el az új sín. SZEGED DOMBAI TÜNDE Különös mutatványt néztünk végig Szeged belvárosában hétfőre virradó éjszaka. Két, közel 30 méter hosszú szállítójármű gördült be éjfélkor a Szegedi Közlekedési Kft. Pulz utcai villamosremízének Bakay Nándor utcai hátsó kapuján - mert csak ott fért be. Az óriástrélerek bearaszoltak a szerelőcsarnokhoz. Ott az egyikről bivalyerős targonca gurult le, rámpát fektetett a másik hátuljába, ezzel az ideiglenes feljáróval kötötte öszsze a trélert a sínekkel. Előállt egy szóló Tatra villamos, az orrát összekötötték a tréleren lévő csörlővel, az másfél óra alatt felhúzta a szállítójárműre a 16 méter hosszú és 19 tonnás kocsit, majd - megfordulni nem volt hely - kitolatott vele a telepről. Úgy tudott csak megfordulni a speciális teherhordó, hogy áthajtott a Bakay Nándor és a Vásárhelyi Pál utca kereszteződésében a körfogalmon. Onnantól felpörögtek az események. A különös karaván végigvonult a Kálvária sugárúton, egészen a Dáni utcai kereszteződésig. Ott a villamossétáltató brigád megismételte a műveletet - visszafelé. Csörlőre kötötték a kicipelt Tátrát, letették a sínekre a rámpát, a targonca pedig a lejtőre húzta. Második lépésben a szóló Tatrával helyet cserélt egy MAKÓ. 200 millió forintot nyert pályázaton a város önkormányzata arra, hogy új bölcsődét építsen. A beruházást régóta tervezik, mert a meglévő két bölcsődében már kevés a hely, az épületek kihasználtsága 140 százalékos. A Búza utcai bölcsőde 801 négyzetméteres lesz, négy gyermekcsoportnak készül, összesen 40 férőhellyel. A házat ahogyan több makói épületet Makovecz Imre tervezte. Energiatakarékos megoldásokat is tartalmaz, és továbbfejleszthető, ha ezután is nő az igény a bölcsődei ellátás iránt. Várhatóan egy év múlva már megnyitja kapuját az új intézmény. Sétáitatás után újra sínre teszik a Tatrákat a Kálvária sugárúton. FOTÓ: KARNOK CSABA csuklós társa. A 19,5 méteres, 22 tonnás szerelvény utazott be a remízbe. Az olajozottan működő akció összesen öt óráig tartott. Ma és a hét minden napján megismétlődik a kör. Azt a villamost ugyanis, amelyet bevittek hajnalban a szerelőcsarnokba, a szerelők megfeszített munkával átnézik, javítják, takarítják, hogy éjjel hasonló attrakcióval ..gyógyultan" és megszépülve visszatérhessen az utcára. Miért kell sétáltatni a villamosokat? Azért, mert amióta az l-es villamosvonal rekonstrukciója miatt felszedték a síneket, közel 5 hónapja, a szabad ég alatt alszik a tarjáni végállomáson a 3-as és a 4-es vonalat kiszolgáló 16 szerelvény. Ilyen hosszú üzemszünetre még soha nem volt pélKényszer. Az egész ki- és beszállítást csak forgalommentes időben, néhány éjszakai órában és ezen az egy, viszonylag lakatlan villamosszakaszon tudják végrehajtani. Ezzel a beavatkozással a tervek szerint kitartanak az SZKT szerelvényei az 1-es vonal befejezéséig. Azért választották ezt a módját a szállításnak, mert darut építeni sokkal bonyolultabb, hosszabb idő és jóval több költség lenne. így is milliós nagyságrendű a költség, megtérítéséről a társaság a villamosvonal kivitelezőjével tárgyal, hiszen az átadás késedelme miatt szorulnak rá erre a kényszermegoldásra. da, ráadásul ez azt is jelenti, hogy a tuják remiz nélkül teljesítik a szolgálatot. Dózsa Gábor, az SZKT ügyvezető igazgatója elmondta: felkészítették a járműveket a „remíztelen" hónapokra, tartalékot is hagytak, de vannak olyan szükséges ellenőrzések és műszaki problémák, amelyeket a mobil egységekkel már nem tudnak „lábon" orvosolni. Ilyen a motor szénkefecseréje, amely nélkül bármelyik pillanatban megállhattak volna a villamosok. 7 villamost visznek be sínek nélkül a remízbe: 5 csuklós és egy szóló Tátrát, valamint egy régi, 24 tonnás „Bengálit." PSJOVÁBBI FOTÓK L J anetení www.delmagyar.hu Szoborkert Készül a szegedi huszárszobor új talapzata a kerítés mögött, a villamos közönsége figyeli a munkát. - Tudod, mit hallottam ? Azt, hogy ide már nem is a huszárszobor kerül vissza, hanem valami más, mert a huszárt elviszik egy politikus kertjébe, megtetszett a szemétnek mondja egy huszonéves szőkeség a barátnőjének. - Na, azt már nem fogjuk hagyni. Mit képzelnek ezek? Lófara lófara nélkül? - válaszol harciasán a másik. Villámló tekintettel néznek szét, és szemlátomást elhiszik ezt az őrültséget. Aztán leszállnak. Az egyetemnél. Mi.fóntmaradottak pedig gondolatban megszavazunk egy-egy Lófar-díjat nekik - továbbá mindazoknak, akik annyira biztosak voltak abban, hogy nem lesz a szobor áttelepítéséből botrány. Meg azoknak is, akik ragaszkodtak hozzá, hogy legyen. BAKOS ANDRÁS wmmmmammmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm BlIHiii I Iliül li HIMII' i lllll" IIIH l Stílfűrész miatt került fogdába egy férfi öt éve vette Hódmezővásárhelyen azt a stílfűrészt az orosházi Farkas Krisztián, amelyet a kaposvári rendőrök tavaly óta lopott áruként keresnek. A 35 ezer forintos eszközt lefoglalták, a férfi apját fogdába zárták. OROSHÁZA, SZEGED, VÁSÁRHELY KISS GÁBOR GERGŐ A szegedi Somogyi-könyvtárban kutatott lázasan a Déli Apró hirdetőújság 2005-2006-os számai után az orosházi Farkas Krisztián. - Úgy 5-6 évvel ezelőtt apróhirdetés útján vásároltunk egy stílfűrészt egy szegedi férfitól. Az eladóval Hódmezővásárhelyen találkoztunk, a fűrészért 35 ezer forintot fizettünk. Néhány napja Orosházán igazoltatott minket a rendőrség, de éppen nem voltak nálunk az irataink. A rendőrök elkezdték körbejárni a járművünket, amiben meglátták a fürészt. Beütötték a számát valamilyen szerkezetbe, ami szerint az eszközt lopás miatt körözték - mesélte az orosházi fiatalember. A fűrészről utóbb kiderült, hogy azt a Kaposvári Rendőrkapitányság keresi, eltűnését tavaly jelentették be. - öt éve használjuk a fűrészt, amelyet most lefoglaltak az orosházi rendőrök. Beteg édesapámat 4 órára a fogdába zárták, hiába kérte a rendőröket, hogy legyenek tekintettel a magas vérnyomására. Kipakoltatták a zsebét, megalázták. Nagyon megviselték a történtek beszélt Farkas Krisztián, aki szerint a rendőrök túllőttek a célon. - Annyit sikerült kiderítenem, hogy a fűrészt nem a gyári, hanem a típusszáma alapján körözik. De hát ezeknek az eszközöknek mind ugyanaz a típusszáma! Ez olyan, mintha valaki egy Renault Megane-t a kocsi típusa, és nem az alvázszáma szerint kerestetne. Ezt eddig hiába magyaráztam a rendőröknek, akik szentül hiszik, hogy az ellopott fűrészt találták meg. Végül rávettem őket, hogy legalább nézzenek utána: mit jelent a két szám közötti különbség - mesélte a férfi, aki eddig nem akadt a korábbi tulajdonos nyomára. - Valahonnan megszerezzük a Déli Apró korábbi számait is, mert szeretnénk megtalálni az eladót, hogy ő is igazolja az ártatlanságunkat. Ha beidéznek minket Kaposvárra, csak az út Orosházától oda-vissza több tízezer forintunkba kerülne. A legjobban mégis az bánt, ahogy az apámmal viselkedtek. Amint tisztázódik a helyzet, panasszal élünk majd a rendőri intézkedéssel szemben - mondta dühösen Farkas Krisztián. HÁROM KERDES AKI VÁLASZOL: Székely Tamás egészségügyi miniszter 3 kérdést teszünk fel olyan embereknek, akik valamilyen okból az érdeklődés középpontjába kerültek, és olyanoknak, akik válaszolni hivatottak aktuális kérdésekre. Székely Tamás egészségügyi miniszter (képünkön) Szegeden járt a póluskórházi szerződés aláírásakor. DÉL-ALFÖLDI RÉGfÓ ÚJSZÁSZI ILONA - Pénz kell vagy átszervezés az egészségügyi intézményrendszer optimális működéséhez? - Tavaly októberben írtuk alá a megállapodást, hogy szétosztunk az egészségügyi intézmények között októberben 4,5 milliárd, idén január elején 6 milliárd forintot. Mindkettő megtörtént. Az e hónap közepén utalt plusz egy havi finanszírozás - összesen 39 milliárd forint, ebből a szegedi egyetem klinikáinak 1,5 milliárd - nem pántlikázott, stabilizálja az intézmények helyzetét. Ugyanakkor nem lettek szigorúbbak a minimumfeltételek, hanem pontosan meghatároztuk, hogy egyes kórházi osztályokon milyen tevékenységet lehet végezni annak függvényében, hogy hány orvos, egészségügyi szakdolgozó tartozik oda. Ez ösztönöz az optimális struktúra kialakítására. Egyébként az SZTE-klinikák 1433 aktív fekvőbeteg-ellátási ággyal rendelkeznek. Ezt növelni - a hatályos törvény értelmében - nem lehet. Ugyanakkor Szeged új, 265 ágyas klinikai tömbje felépültét követően előfordulhat, hogy más, közeli kórházakban átcsoportosítanak ágyszámot, ugyanis a pályázat tartalmazta a régiós együttműködési, centralizációs lehetőségeket - például a kardiológia területén. - Az ágyszámleépítési hullám után a vásárhelyi kórház perelt, pénzt kér. Mire számíthat? - Perelt, de nem nyert. A bíróság azt állapította meg, hogy a miniszteri határozatban nem volt részletes indoklás. Az ítélet semmiféle fizetési kötelezettséget sem tartalmaz. Az a felvetése a vásárhelyi kórháznak, hogy mennyi bevételkiesése volt, nem értelmezhető, mert ágyszám híján nem is látott el beteget. - A H1N1 miatti többletmunkáért kapnak pluszpénzt a kórházak? - A H1N1 elleni védekezésre 3 milliárd forintnyi pluszforrást tervez az idei költségvetés. A HINl-es betegek ellátásáért minden intézmény kap többletpénzt, de az egyetemi klinikákon, ahol a legsúlyosabb eseteket látják el, többletfinanszírozás kérhető és adható.