Délmagyarország, 2009. december (99. évfolyam, 281-305. szám)

2009-12-24 / 301. szám

| AKTUÁLIS 2009. DECEMBER 100., CSÜTÖRTÖK Csendes éj „Isten azzal büntetne bennünket a legsúlyosabban, ha mindenben kívánságunkat teljesítené." Morus Tamás VARGA MÁTYÁS PANNONHALMI SZERZETESSEL, KÖLTŐVEL BESZÉLGET DARVASI LÁSZÓ A GYEREKEKRŐL, A BŰNRŐL, A GICCSRŐL, A BORRÓL Jézus tudott nevetni, ironizálni is Varga Mátyás 1981-től tagja a pannonhalmi bencések közösségének. Sokoldalú ember, tanít a bencés gimnáziumban, több kiváló, az irodalmi élet figyelmét fölkeltő verseskötetet jegyez, gyerekeknek ír, a modern művészettel, a minimaiizmus és a hit kapcsolatával vagy a modern tánccal foglalkozik, igazgatja a Bencés Kiadót, szerkeszti a Pannonhalmi Szemlét, s hatodik éve szervezi az Arcus Temporum művészeti fesztivált. Sokat utazik. - Betlehemi jászolt készítettek egy óvodában, s aztán a tanító nénik meséitették a kicsiket, mi mindent látnak. Az egyik gyermek így mesélte: És Juliska megszületett. Juliskához eljöttek a háromkirályok, juüskát üldözve a gonoszok megölték a kisgyerekeket. Az óvó néni kijavította. Mire ő elpityeredett: „De annak nincs értelme, hogy Jézuska! Annak van értelme, hogy Juliska!" - Másrészt pedig milyen szép az, hogy „annak nincs értelme", mert hát mégiscsak kell, hogy egy névnek „értelme" legyen; ami ebben az öszszefüggésben nem jelent mást, mint hogy elgondolható mögé valaki. Egy Juliska, mondjuk. A kisfiú azt mondja ki, minden mítosz addig érdekes, amíg mögéje állhatsz, vagy mögéje állíthatsz konkrét, valóságos embereket. A betlehemi történetet bevette a saját történetei közé, vagyis bevette a játékba. - Az ünnep történetét, a szentek történeteit készen kapjuk. Ám amikor átéljük és megidézzük őket, a személyességünkkel mozdítunk is rajtuk. Tehát amikor történik bennünk az evangélium, kicsit meg is változik. - Szerintem minden hitben igen lényeges elem, hogy a kapott történet nem megváltoztatható adottságaival kialakítsak valamilyen viszonyt. Az „így volt, és kész" hozzáállásnál sokkal termékenyebb, ha van merszünk kimondani: „számomra most így van értelme". Nem a történet önkényes megváltoztatására akarok biztatni, hanem annak őszinte bevallására, hogy abból, amit készen kaptunk, mi az, amivel tudunk valamit kezdeni. Nincs ünnep e személyesség nélkül. Az ünnep mindig a kötöttség és a kreativitás egyidejűségében születik meg. Ha megelégszem annyival, hogy éri mit gondolok a karácsonyról úgy általában, az kevés. Kell a feszültség: olvassam el, mi van a Bibliában, és aztán kérdezzem meg, mi közöm nekem ehhez. - A gyerekeket talán a legkevésbé kell félteni, ha már a történet közelében vannak. - Sokszor csodáltam a barátaim kisgyerekeit, milyen rettenetesen okosak. Néha félelmetes, mi mindent vesznek észre, és hogy azon a szinten még a nyelvi kompetenciájuk is megvan, hogy megfogalmazzák az érzéseiket. - Áron fiam négyévesen azon dilemmázott, ha valaki meghalt, hogyan tud majd ajándékot hozni. Ja, persze feltámad. Rendben. De miért támad fel?! Mert a királyfi megcsókolta. Az nem a Csipkerózsika volt? Vagyis jézus története nemcsak szép, hanem bonyolult is. írsz gyerekeknek is könyvet. - A szent történetek szerintem azért érdekesek, mert ezer regiszterben szólnak. És van egy hiteles megszólalásuk is, ami nem a lebutítás vagy zanzásítás, még kevésbé a gügyögő negédesség. Van bennünk valami elementáris egyszerűség. - Egészen kicsiknek is írtál könyvecskéket. írtál szentekről, Miklósról, Mártonról, Erzsébetről. Vagy Szent István királyunkról. - Amikor Schmal Rózával, egy kitűnő grafikussal elkezdtünk egy gyerekkönyvsorozatot, amihez én írtam és szerkesztettem a szövegeket, az egyszerűséghez való visszatalálás volt a cél. Nem tudom, hogy sikerült-e. A gyerekeket kellene megkérdezni. - Megtettem. Panni barátnőm hároméves, ő lelkes olvasód és hallgatód volt. - Hogy az egyszerűség milyen erősen tud hatni, akkor jöttem rá, amikor egyetemista koromban másfél évig dolgoztam a börtönmisszióban. Az elítéltek többsége megkeresztelt ember, és rettenetes dolog börtönben lenni, cipelni valami súlyos bűnt, mondjuk egy gyilkosság terhét. Amikor a civilek, akik a karitatív munkát elkezdték, hívtak, az járt a fejemben, szabad-e ezeket az embereket éppen ebben a kitaszítottságban magukra hagyni. Végül majdnem minden hétvégén bejártam a Kozma utcai gyűjtőbe, néha ott ünnepeltünk. Gyakran beszéltem az evangélium egyik vagy másik passzusáról. Megrendítő élményem volt: mintha a szöveg pontosan a rácsok közé íródott volna. Minden szónak erősebb értelme lett: „megbocsátás", „bűn", „elengedni a bűnt". Rengeteget tanultam a börtöntől és az elítéltektől. - Mondd el, kérlek, hogyan alakult az életed! - Zalaegerszegen születtem, kis zalai faluból kerültem a győri bencés gimnáziumba, ahol negyedikben hirtelen úgy döntöttem, nem orvosira jelentkezem, hanem szerzetes leszek Pannonhalmán. A szerzetesélet aztán nem a novíciátussal, hanem másfél év Lentiben eltöltött katonáskodással vette kezdetét. Kemény iskola volt. E tapasztalat nélkül talán soha nem mertem volna betenni lábamat a börtönbe. Aztán öt éven át teológiát tanultam Pannonhalmán, majd az ELTE-re jártam magyar-francia szakra. Három osztályt végigvittem Pannonhalmán, és egy negyediknél is besegítettem. Végzős egyetemistaként kerültem be a Pannonhalmi Szemle szerkesztőségébe, hatodik éve pedig az apátság kulturális életét próbálom öszszefogni. Közben megjelent egy-két könyvem is. - Várj, újabban látni téged az ELTE esztétika tanszékének folyosóján, de nem tanárként. - Régóta foglalkoztat a giccs. Nem én kerestem, hanem folyton belebotlottam. A vallásos giccsről írom a PhD-mat. A giccs mindenütt ott van. Azt sejtem, hogy ennek kapcsán izgalmas dolgokra derül majd fény. - A kengyeli határban van egy kedves feszületem. Szomorú boglyák, lelki beteg akácok és trágyahalmok közt áll a fehér feszület, rajta a sárga lábú Megváltóval, van?! Megrendítő, ha ma Budapest utcáin jársz, vagy ha lemerészkedsz aluljárókba, milyen nehéz eligazodni: mi a valóság és mi a visszaélés? Az álkoldus nem szerencsétlenebb-e a valóságos koldusnál? A Márk-evangéliumban Jézus azt mondja, annak, „aki egyet is megbotránkoztat a kicsinyek közül", jobb volna, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe dobnák. Nem tudom itt a megbotránkoztatást másként érteni, mint hogy elveszem valakitől Varga Mátyás bencés szerzetes, költő. akinek minden évben kékre festik a lábkörmeit. Annyira valószerűtlen, hogy beleszerettem. Győzött a giccs? Vagy a Jézus-ábrázolás irracionalitása, a környezet banalitása együtt hozott ki valamit, ami szép, ami megrendítő?! - Az abszurditásnak van egy olyan foka, ami elől nem lehet kitérni. A giccs tud valamit, amit semmi más nem. Engem ez izgat benne. Nem szidni akarom, ezt már sokan megtették. - Szerinted a rossz, vagy ha úgy tetszik: a bűn milyen arcát mutatja most a leginkább? - Nem tartozom azok közé, akik mindenütt a bűnt és a Sátánt szimatolják. Nem szeretem ezt a hozzáállást, bár tudom és tapasztalom, hogy van rossz a világban. Sokszor az emberi gyengeséget, szerencsétlenséget, sérülést keverjük össze a bűnnel. A bűneinkről nem csak mi tehetünk, mert attól kezdve, hogy megszületünk, annyi hatás ér bennünket. Sokszor gondolok a Máté-evangéliumra, amikor Jézus annyit kérdez az ítéletkor: adtál-e ételt annak, aki éhezett, italt annak, aki szomjazott, befogadtad-e a jövevényt, felruháztad-e a mezítelent. Vagyis érezted-e, hogy a világ sebzettségéhez és fájdalmához közöd a többi emberbe, a jóság létébe vetett bizalmat. Ebből a szempontból valóban rettenetes a helyzet, főként a politika miatt. De azért lehet ezzel szemben élni. A mindennapjaink része a formátlanság, valami rettenetes kuszaság. - Művészeti esszéidben írsz a modern ember új bűnbeeséséről. f f Ha megelégszem annyival, hogy én mit gondolok a karácsonyról úgy általában, az kevés. Kell a feszültség: olvassam el, mí van a Bibliában, és aztán kérdezzem meg, mi közöm nekem ehhez. Varga Mátyás Ez pedig, mondod, a vallástalanság élménye. De azt is mondod, más gondolkodókra is hivatkozva, hogy a vallás és a hit nyomai ott vannak a vallástalan tudat és a vallástalan élet mélyén. - Olyan korban élünk, amikor a különböző vallások és vallásos hiedelmek sokkal meghatározóbbak, mint ahogy akár húsz évvel ezelőtt gondoltuk volna. Az emberek vallásos igénye felerősödött. Különös, de ez leginkább az egyházakat érte váratlanul. De nem egyszerű ez az „a la carte" vallásosság sem, amikor a nekem tetsző, „jópofa" dolgokat önkényesen válogatom. Egy történelmi egyház vagy maga a bencés közösség a maga másfél évezredével igen sok tapasztalattal bír. Ami persze teher is lehet. Ha ide tartozom, sok olyasmit is fel kell vállalnom, amivel nem könnyű azonosulni. Közben jelenthet némi vigaszt, hogy az egyház története sokkal gazdagabb annál, mint amit erről tudni szoktunk. - Szoktál járni plázában? Egy plázának nincsen ablaka. Minden dolga, tárgya, minden ott születő vágy és akarat befelé működik. A pláza is bezár. - Ha az utcán rossz, szeles idő van, vagy rekkenő a kánikula, jó bemenni egy plázába. Aztán egyszerre csak nyomasztóvá válik. Úgy sejtem, a plázák kényelme fegyverez le anynyira bennünket, hogy aztán megannyi kompromisszumot kössünk meg. A kényelem sok hazugságra rávesz bennünket. - „Hallásgyakorlatok" című verses könyvedben hangokat hallunk, hétköznapi tragédiák töredezett monológjait. Elromlott házasságok, emberi kapcsolatok romjaiból halljuk e hangokat. Bocsáss meg, honnan a tapasztalat? - Ezek között a mondatok között élünk. Nem kellett hallgatóznom. A mobiltelefon elterjedésével az intim beszélgetések kikerültek a közterekre, másrészt pedig a buszon vagy a vonaton rá vagy kényszerítve, hogy hangos legyél. Ez a fajta radikális őszinteség már a gyónásokban is ritka) Régóta gyűjtöm az utcán hallott mondatokat, mindig lenyűgözött az a nyelvi pontosság, amivel dolgoznak. És persze a közelségük ahhoz, amit én most jobb híján valóságnak nevezek. Harmadrészt meg, egy magamfajta szerzetes sok emberi problémával találkozik pusztán azáltal, hogy sokan jönnek hozzá. A kötetben megszólaló beszélők végső soron bennem szólaltak meg. Ez a sok zűrös alak, e sok kicsi Bovaryné, mind én is vagyok. - Az egyik esszédben írtál arról, hogy Jézus ismerte a humort, és a válaszai gyakran ironikus természetűek. Például, amilyen rejtélyességgel válaszol a főpapoknak vagy Pilátusnak az elfogatásakor. Vagy amikor belezavar néhány disznót a szakadékba, így gúnyolva ki a gonosz lelkeket. Számomra egészen revelatív volt, amikor elolvastam a francia Jean Grosjean könyvét a krisztusi iróniáról, aki lefordítja és kommentálja a János-evangéliumot, és rámutat azokra a helyekre, ahol Jézus az irónia eszközével él. Megnyugtatott, hogy Jézus tudott nevetni, volt humora. - Említed Ottlikot, az Iskola a határon című regényben Bébé az úrvacsorát idézve ad körbe egy szál cigarettát, hogy a társaság mindegyik tagja megszívhassa. Tetszhet neked az a művészet, amely hitetetlen és talán bántó módon bánik a neked sérthetetlennel, de közben végletes és kiszolgáltatott? - Tetszhetett, ha hiteles, ha szól valamiről, összességében elég problematikusnak érzem ma az egyház és a kortárs művészet kapcsolatát. Ha csak a már említett utolsó kötetemre gondolok, látnom kellett, hogy nincs két irodalmi nyelv: egy hívő és egy nem hívő. Egy nyelv van, és ezen kell írni. A Hallásgyakorlatokat én olyan könyvnek tartom, amely számomra szerzetesként is abszolút vállalható. - Abban a közegben, ahol általában a napjaid telnek, nem hat meglepően ez a fölfogás? - Attól soha nem tartottam, hogy ezen megütköznek Pannonhalmán. Amikor másutt, hívő körökben csodálkoznak, mert valami „szebbet" várnának egy szerzetestől, azt szoktam kérdezni: hát nem ugyanazokon az utcákon járunk, nem ugyanazt halljuk a vonaton, buszon, orvosnál?! Dehogynem. Miért kellene akkor másról beszélni, vagy megijedni? Ez van. Na és? Nem olyan rossz ez. Van benne radikális őszinteség például, és sokféle tapasztalat. A Hallásgyakorlatoknak szerintem van egy nagyon hívő olvasata is, de nem ez a lényeg. Nekem korábban is elég fontos volt, hogy a verseim ne egyházi kiadónál jelenjenek meg. Egész egyszerűen: ne azért adják ki őket, mert bencés vagyok. Az olvasónak sem azért kell szeretnie vagy nem szeretnie, mert tudják, ki vagyok. - Betértem néhány napja a bencések pesti boltjába, ahol a keresztény könyvek mellett Kertész Imre könyveit vagy haszid legendákat is lehetett kapni. Illetve pólókat, mesekönyveket, gyertyákat - és kiváló borokat. Neked van kedvenc borod? - Tervezzük, hogy lesz egy rendes szépirodalmi rész is. Egyelőre esszéket, igényes életvezetési-spirituális könyveket és persze jó teológiai irodalmat kínálunk. A könyvek miatt is sokan jönnek, meg persze az apátsági borok miatt is. Egyszer vendégségben ittam egy elképesztő pinot noirt, amit idáig semmi nem múlt felül. Izgalmasabbnak találom a vörös borokat, de azt is látom, egy közepes fehér mindig jobb, mint egy közepes vörös. Hihetetlen, mennyit fejlődött a borkultúra Magyarországon a rendszerváltás óta. Nagyon jó jel, arról szól, hogy az emberekben egyre több az igényesség. Eszembe jut a döbbenetem, valamikor a nyolcvanas évek közepén egy francia barátom visszaküldte a bort az étteremben, kóstolás után megérezte, nem jó az évjárat. Örülök, hogy már nálunk is van évjárat. - Ilyenkor megkérdezik, hol töltöd az ünnepeket. Nem ezt kérdezem. Azt kérdezem, hol szeretnél lenni a leginkább az ünnepek alatt. - Nagyon jó nekem karácsonykor Pannonhalmán, aztán néhány napig a szüleimmel. De pár éve voltam, életemben először, Jeruzsálemben. Semmi rendkívülit nem vártam az úttól, de azóta, ha megkérdezik, hova szeretnék menni, hol szeretnék lenni, mindig az jut eszembe, Jeruzsálemben. Hát persze.